TABAJDI CSABA (MSZP)
TABAJDI CSABA (MSZP)
TABAJDI CSABA (MSZP) Tisztelt Ház! Az új magyar külpolitika irányainak meghatározásában, a Nyugathoz fűződő kapcsolatrendszer erősítésében újabb lépés lehet az Észak-atlanti Közgyűlés társult-tagságának elfogadása. A közgyűléshez fűződő kapcsolati előzmények után ez fontos lépés, egyelőre azonban társult-tagságról van szó, a mostani döntésünk ezért még nem jelent egyoldalú és végleges elkötelezettséget. Mivel ez a szervezet nem maga az Észak-atlanti Szövetség, nem döntést hozó szerv, ezáltal nem is korlátozhatja a résztvevő államok szuverenitását.
A magyar Országgyűlés számára mérlegelés tárgya most nem annak eldöntése, hogy mennyire korlátozzuk önkéntesen a Magyar Köztársaság szuverenitását. E lépésnél alapvetően a várható előnyöket vehetjük számba, azt, hogy az Észak-atlanti Közgyűlés konzultációkat, tájékozódást biztosító, érdekegyeztetésre lehetőséget adó szervezet. Az esetleges társult-tagság alkalmas keretet teremthet annak felméréséhez, hogy a Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Közösség különböző szerveivel való együttműködését a jövőben milyen formában és milyen mértékben célszerű fejlesztenünk.
Az Észak-atlanti Közgyűlés alkalmas fórum lehet arra – miként a külügyi bizottság előadója is elmondta –, hogy új demokráciánk képviselői külpolitikai tapasztalatokra és készségekre tegyenek szert, hogy egy nemzeti külpolitika céljainak érvényesítéséhez a törekvések, javaslatok megismertetésére, diplomáciai fogadtatásának előzetes felmérésére, háttér-tárgyalásokra, jó értelemben vett lobbyzásra van szükség.
Az európai viszonyrendszerbe való szerves beépülésünk folyamatában a mostani döntésnél a jövőben lesznek fontosabb előrehaladási irányok, főként gazdasági téren. Utalnék az európai közösségeknél megcélzott, részünkről szorgalmazott társult-tagságra.
Azt is látnunk kell, hogy a nyugat-európai együttműködésben az eddigi látványos, jelképes lépések helyét egyre inkább a napi aprómunka, a szakértelem, a diplomáciai képességek érvényre juttatása veszi át.
Ez a magyar képviselők valóságos, érdemi tevékenységét igényli.
Tisztelt Ház! Elgondolkodtató, hogy az Észak-atlanti Közgyűlés Románia kivételével valamennyi VSZ-államnak felajánlotta a társult-tagság lehetőségét. A kérdés az, hogy az Észak-atlanti Közgyűlés e lépésében a katonai vagy a politikai elem dominál-e. Ha az európai biztonságot nem a blokkszemléletben közelítjük meg, akkor jogosan vethető fel, hol marad szomszédaink közül Ausztria, Jugoszlávia vagy az N+N országok közül Finnország és más N+N országok. Elgondolkodtató, hogy nélkülük lehet-e érdemben Európa biztonságát átgondolni, egy kollektív összeurópai biztonsági rendszert megteremteni.
Ezt figyelembe véve alapos konzultációt tartanék célszerűnek Ausztria parlamenti képviselőivel, ők miként látják az Észak-atlanti Közgyűlés tevékenységét, s általában is a nyugat-európai atlanti szervezetekhez való közeledést. Arra mindenképpen ügyelnünk kell, nehogy szándékaink ellenére lépéssel külföldön és itthon automatikusan a NATO-tagok sorába sorolják Magyarországot.
Erre már csak azért is szükség lenne, mert sokszor mintha azt felejtenénk el, mi valójában egy nemzeti külpolitika célja, és mintha az egészséges tanulási és tájékozódási igényünk túlzott meghatódottsággal párosulna.
Ez már régen nem magatartási kérdés, nem valamiféle kisebbrendűségi kérdés, hanem politika: tudjuk-e, merjük-e kellő határozottsággal képviselni nemzeti érdekeinket. Az utóbbi fogalom az egyik legnehezebben megfogható kategória. Bizony megérne egy beható parlamenti vitát az, hogy mit akar elérni a Magyar Köztársaság nemzetközi színtéren. A választásokon a jelenlévő pártok jó része Magyarország semlegességének követelésével lépett fel. Ez akkor alapvetően, de nem kizárólagosan a Varsói Szerződésből való megszabadulást jelentette országunk számára. Ez az elszakadás folyamatban van, már az igazi kérdés az, miként alakuljon a jövőben a Magyar Köztársaság szövetségi rendszere gazdasági, illetve katonai téren.
Megszabadulva a Varsói Szerződéstől, vajon újabb katonai szervezetbe kell-e törekednünk, vagy újabb szövetségi rendszerbe kell-e törekednünk? Belevetjük-e, belevessük-e egy új szövetségi rendszer karjaiba a Magyar Köztársaságot? Kell-e nekünk szorosabb együttműködés katonai téren annál, mint amilyent például Franciaország kialakított a NATO-ban?
A magyar geopolitika, a Magyar Köztársaság és a kárpát-medencei magyar etnikum biztonsága Ausztria, Finnország vagy Svédország biztonsági feltételeihez képest más lényegű kötődéseket követel-e? Nem a katonai szférán kívül kellene elsősorban nemzetbiztonságunk garanciáit keresni? Nincs-e kicsit messze az atlanti térség? Elébe állítható-e az úgynevezett atlanti együttműködés közép-európai függőségi rendszerünknek, szűkebb-tágabb értelemben vett szomszédságunkkal kialakítandó kapcsolatrendszernek?
Egy dolog világgazdasági kapcsolatépítésünkben a Nyugathoz való minél teljesebb integrálódás és más dolog a politikai-katonai oldal. A kettő bizonyos mértékig összefügg, vagyis a gazdasági összefonódás biztonságpolitikai közeledés és garanciák nélkül nem juthat túl egy minőségi ponton. Mérlegelni kell azonban a mértéket. Azt is meg kellene vitatnunk, hogy egykori, múltba tűnt külpolitikai egyoldalúságokat célszerű-e más, még ha hasznosabb, csillogóbb egyoldalúságokkal felváltani? Nem lenne-e célszerűbb a tömblogikától megszabadulva a párizsi charta szellemében összeurópai biztonsági rendszerben végiggondolni Magyarország nemzetközi lehetőségeit? Ideje lenne, hogy a Kormány e fontos kérdésekben alakítson ki egyértelmű és világos álláspontot. Jelenleg rögtönzéseknek és ellentmondó nyilatkozatoknak vagyunk szemtanúi. Külpolitikai állásfoglalásainkban a politikai célszerűség, a várható hatékonyság az elfogadható, elviselhető, ezért optimálisnak tekinthető függés és a nemzeti méltóság hármas követelményeit kell új dogmatizmus nélkül felelősen mérlegelni.
Tisztelt Ház! Mindezek alapján javaslom, hogy a következő hónapok során a magyar Országgyűlés vitassa meg külpolitikai-külgazdasági orientációnk alapvető stratégiai kérdéseit. Köszönöm a figyelmet. (Az MSZP padsoraiban taps.)
