BOTOS KATALIN, DR. tárca nélküli miniszter:
BOTOS KATALIN, DR. tárca nélküli miniszter:
BOTOS KATALIN, DR. tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Ezennel megkezdem az előterjesztést a pénzintézetekről szóló törvénytervezet tárgyában.
Tisztelt Ház! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat beterjesztését másfél éves, igen alapos szakmai előkészítő munka előzte meg. A törvényjavaslat téziseinek kidolgozása már 1989 novemberében megkezdődött különböző munkacsoportokban. Az anyagot számos hazai pénzügyi szakértő részanyaga, tanulmánya alapozta meg, és az előterjesztők részletesen áttanulmányozták az Európai Közösség bankdirektíváit, a baseli Nemzetközi Fizetések Bankja mellett a 10 legfejlettebb tőkés ország által létrehozott baseli Bankfelügyeleti Bizottság ajánlásait, és számos ország, Ausztria, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország banktörvényeit.
Sok hasznos információval szolgált az a portfolio elemzés, amelyet 1990 közepén a Világbank támogatásával a három nagy kereskedelmi banknál lefolytattunk. Az előterjesztők, illetve az előterjesztést és az előkészítő munkákat végző szakértők a javasolt szabályozási témáról több tucat konzultációt folytattak le hazai, külföldi pénzintézeti bankfelügyeleti szakemberekkel. Szeretném hangsúlyozni, hogy az előkészítés során a pártok szakértőivel is több ízben beható eszmecserét folytattunk, nem beszélve magukról a szabályozottakról, nevezetesen a bankok érdekképviseleti szervével, a Bankszövetséggel.
Az őszi törvénykezési periódusnak, azt hiszem, mindnyájunk által nagyon várt törvényével van dolgunk, és szeretnék ez alkalommal rögtön köszönetet is mondani az előkészítőknek a hosszú és kitartó munkáért.
Mit vár a magyar társadalom a banktörvényen alapuló bankrendszertől, a bankrendszer működésétől, amely várhatóan a jövőben a jelenleg előterjesztett banktörvényen fog alapulni?
A magyar társadalom a bankrendszertől elsősorban tőkét vár a fellendüléshez és jó szolgáltatási színvonalat állampolgárként és vállalkozóként is. Ennek az elvárásnak a teljesítése alapvető feltételként a kellő megtakarítási hajlandóságot tételezi fel, ugyanis a pénz két helyről jöhet alapvetően – hangsúlyozom, alapvetően –: a magyar megtakarításokból és az esetleges külföldi forrásokból. Mind a kettőnek az a feltétele, hogy a betevők, a pénzüket befektetők, a megtakarítók kellő bizalommal legyenek kimondottan a magyar bankrendszer iránt. Ugyanígy a külföldi tőkét is akkor várhatjuk, hogy akár hitelkapcsolatok formájában, akár befektetés formájában hozzánk jöjjön, ha bízik a magyar bankrendszerben, hogy az ugyanolyan formák szerint működik, ahogy az a fejlett piacgazdaságban elvárható.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A bank bizalmi üzletág. A szokásos rövidítés a bizalmi üzletág kifejezésére: "My adventure with your money" – "Az én kalandomat a te pénzeddel". A bank más emberek pénzével is, méghozzá elég jelentős mértékben, gazdálkodik, és ezért felelőssége sokszorosa annak, amit valaki a saját pénzével történő gazdálkodás esetében kell, hogy érezzen. Éppen ezért a szabályozás szigorúsága feltétlenül elengedhetetlen annak érdekében, hogy ez a biztonság teljes legyen. Ez tükröződik az Önök előtt fekvő banktörvényben, elsősorban és elsődlegesen kezdve mindjárt azzal, hogy a törvény értelmében egy engedélyező bank tevékenységénél nagy figyelemmel vagyunk a megfelelő tőkeellátottságra. Meglehetősen magas induló tőkét irányozunk elő egy kereskedelmi bank számára, mely kereskedelmi bank valamennyi pénzintézeti tevékenység ellátására alkalmas kell, hogy legyen. Annál is inkább fontos ez, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint a jelenlegi tőkeellátottsága a bankoknak nem kielégítő. Nagy szükség van, éppen a szolgáltatási színvonal javítása érdekében megfelelő beruházásokra, tehát teljesen indokolt, hogy egy induló új bank és erre a szintre felmenő, már működő bank a tőkeellátottságát javítsa. Ugyancsak a banktevékenység engedélyezési feltételei közé tartozik az alapos szakmai felkészültség gondos vizsgálata, hiszen a mi pénzünk a bankárok kezében van, és attól függ, hogy milyen eredményesen forgatják azt a pénzt, attól függ, hogy mennyi pénz fog a továbbiakban is mindnyájunk rendelkezésére állni. Ezt a tevékenységet a bankfelügyelet gondos, folyamatos ellenőrző munkával kontrollálja, jelentések készítését írja elő, a banktörvény helyszíni ellenőrzés végzésére jogosítja fel a bankfelügyeletet, és arra kötelezi a törvény a bankokat, hogy a folyamatos fizetőképesség biztosítása érdekében olyan likviditási tervet készítsenek, amely szinte abszolút részletes bontásban igazolja, hogy a források és a kihelyezések lejárati összhangja biztosított, nem állhat elő az a helyzet, hogy valaki bemegy a bankba, és a bank ne tudjon neki fizetni. Természetesen a biztonságos bankműködésnél a legjobb, mint minden problémánál, a megelőzés, de arra is számítani kell, ha valami mégis bekövetkezik – mindenkit érhet baleset. Erre szolgálnak a betétbiztosítással foglalkozó rendelkezései a törvénynek. E körül elég jelentős vita bontakozott ki az előkészítő munka során is.
Felhívom tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a magyar gazdaság forrásellátásához szükséges bizalom megőrzése elengedhetetlen előfeltétele mindenfajta gazdasági tevékenységnek. Mint tudják tisztelt képviselőtársaim, az állam az állampolgárok betéteiért a korábbi időszakban deklarált garanciát vállalt, és ez a hit és tudat mélyen benne él a magyar állampolgárokban. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a jogszabályban rögzített feltételeknek, amelyek az állampolgárokat megnyugtatják, megingatása senkinek nem állna az érdekében, éppen ezért a törvény egy igen bölcs és praktikus megoldást alkalmaz, nevezetesen, hogy az állampolgárok által jelenleg a törvényi szabályozásban megfelelő formákban garantált betétek elfogadását a bankoknak akkor teszi lehetővé, ha egyébként önként részt vesznek abban a betétbiztosítási rendszer kiépítésében, amelyre a törvény lehetőséget ad. Ezt lehetett volna kötelezően is előírni, úgy érezzük, hogy a nemzetközi gyakorlatban is érvényesülő jelenség, nevezetesen, hogy az önszabályozásra törekszenek maguk a szabályozottak, garantálhatja azt, hogy felismerve saját érdeküket, a betétbiztosítási rendszer önkéntes kiépítését a magyar bankrendszer egyes elemei is szorgalmazni fogják. Egy biztos, hogy olyan betétet, amely felett állami garancia van, csak akkor fogadhat el, ha ennek a rendszernek a tagja lesz. Természetesen rendkívül fontos, ha ezek a biztosítási rendszerek nem lennének kielégítőek, akkor is rendezett legyen a további lépés, ne maradjon semmiképpen joghézag. Szeretném figyelmeztetni képviselőtársaimat arra a puszta tényre, hogy mindazok a rendszerek, nemzetközi tapasztalatok, mindazok a működő pénzügyi rendszerek, ahol van betétbiztosítási rendszer, ezek is felmutattak oly esetben csődöket és problémákat, és ezeknél is éppen most van – hogy csak az amerikai rendszerre utaljak – a reformálás stádiumában a betétbiztosítási rendszer, mint amelyet nem tekintettek kielégítőnek, ezért még fokozottabb biztonsági és differenciálási szempontokat kívánnak érvényesíteni.
Az, hogy önmagában a rendszer legyen kívánatos, és hogy milyen rendszer, ezt még a nyugati gazdaságok is éppen most pontosbítják, tökéletesítik, ha tetszik. Ezért ismert a bizalmi üzletág, nemcsak abból a szempontból fontos, hogy elveszíthető a bizalom, hanem tovább sugárzik a bankok által okozott probléma, mint azt a történelmet oly jól ismerő, a képviselőházban szép létszámban képviselt történész kollégáim, de minden közgazdász, aki elmerült a harmincas válság elemzésében, kiválóan tudják. A bankcsőd és a bankcsődök láncolata olyan valóság, amint egy atomkatasztrófa, ezért teljes mértékben érthető, hogy minden ország kormányzata bankszabályozása maximálisan igyekszik ennek a lehetőségét elkerülni. Ismételten hangsúlyozom, lehetőség szerint a megelőzéssel, és éppen ezt a szigort igyekszik a jelenleg Önök előtt fekvő banktörvény a maga részletes szabályozásával megvalósítani. Hogy ez a szabályozás természetszerűleg nem tehermentes a szabályozottak számára, persze, hogy nem az, tessenek egy pillantást vetni erre a vastag könyvecskére, amelyet az amerikai bankszövetség állított össze azzal a céllal, hogy "The burden of bank regulation" – a szabályozás terheit kifejezésre juttassa. Természetes, hogy a szabályozottak számára a minél liberálisabb megoldás lenne a kívánatos rövid távon, én azt hiszem, hogy hosszú távon mindnyájunknak érdeke, hogy a tevékenység fair és megnyugtatóan biztos legyen.
Nagyon érdekes mondatnak érzem, hogy a törvény, amely több ponton utalt a szabályozottak meghallgatására, sőt képviselésére is – majd ezt látni fogják – az úgynevezett bankfelügyeleti bizottság keretén belül, a törvény maga nem egyéb, mint – ha tetszik – a bankok klienseinek az érdekképviselője, hiszen a bankok kliensei mind a betevők, mind a hitelt igénybe vevők; az, hogy tisztességesen történjék meg a közvetítő tevékenység, a hitelezés, és hogy biztonságban legyenek a betéteik. Tehát a kliensek – akár az aktív, akár a passzív oldalon – érdekét ezúttal az állami bankfelügyelet vállalja magára.
A pénzintézetek menedzserei, alkalmazottai nemcsak a pénzintézet tulajdonosi tőkéjét forgatják – amint azt említettem –, hanem elsősorban és döntő részben a rájuk bízott betéteket. A pénzintézeti tevékenység sajátosságához tartozik a rendkívül széles és kiterjedt ügyfélkör és az a gazdasági kapcsolatrendszer, amely átfogja az egész társadalmat és gazdaságot, és az a tény, hogy a számlavezetői bankok a pénzforgalom lebonyolításában a gazdaság egyik létfontosságú érrendszerét működtetik. Ez az oka annak, hogy a pénzintézetek mint üzleti vállalkozások szabályozása minden piacgazdaságban sokkal szigorúbb, a piacra lépés, a működés, a piacról való kilépés szorosabb állami kontroll mellett valósul meg, mint az egyéb vállalkozások esetében.
Tipikusan azt a példát találhatjuk, tisztelt Képviselőtársaim, magunk előtt, amit már oly sokszor idéztem, ha nem tévedek, saját magam is itt e Házban is, hogy minél inkább akarunk valamit liberalizálni, annál biztosabban kell szabályoznunk eme liberalizált tevékenység kereteit. A pénzintézeti működés sarokkövének tehát – ismételten hangsúlyozom – a bizalom kialakítását és megőrzését kell tekinteni. A törvény természetesen ebben csak segítséget tud nyújtani, de ezt megteremteni és fenntartani a pénzintézetek ügyfélcentrikus, gyors, pontos és igen etikus tevékenysége lesz majd csak képes. A bizalom kialakításában a biztosítási alapok, amelyeket már említettem, s ezeken túlmenően a banktitok részletes szabályozása is szolgálhat, hiszen a bizalomnak arra is kell terjedenie, ha felhatalmazást adunk valamely szervezetnek arra, hogy betekintsen a könyveinkbe, akkor biztosaknak is kell lennünk abban, hogy azt csak a törvény által megszabott célokra használja fel.
Nem kétséges, hogy mint bármely országban, nálunk is nagy vitát fog kiváltani a banktitok szabályozása. Nem könnyű ugyanis megtalálni azt az optimális megoldást, amely úgy védi az egyénnek, a bank ügyfelének az őt érintő adatok titkosságára vonatkozó jogos érdekeit, hogy közben lehetővé teszi a gazdasági partnereknek, illetve a társadalomnak az ugyancsak jogos érdekeknek az érvényesítését. A törvényjavaslat számos ország szabályozási tapasztalatait felhasználva megfelelő szabályozást igyekszik adni a banktitoknak, fenntartva azt a lehetőséget, hogy a tisztelt Országgyűlés törvényi szabályozással az egyéni és a társadalmi érdek összhangját mérlegelve a továbbiakban felmentést adhasson a banktitok megtartásának kötelezettsége alól.
Ilyen lehet például a szervezett bűnözésből, a terrorizmusból, a kábítószer-kereskedelemből eredő pénzek tisztára mosásának a megakadályozása. A banktitok megnyugtató és korszerű védelméhez és szabályozásához feltétlenül szükség van azonban a Büntető Törvénykönyv kiegészítésére és az információs törvény megalkotására is. A bizalomhoz és a biztonsághoz fűződő érdekek miatt nem véletlen tehát, hogy nemcsak a pénzintézetek vezetői, hanem a nemzetközi gyakorlat szerint maguk a pénzintézetek jelentősebb részesedéssel rendelkező tulajdonosai is a társasági jogban rögzített felelősségi szabályokon túlmenő felelősséget kell, hogy viseljenek, illetve a pénzintézet biztonságos működése, a pénzintézeteknél elhelyezett betétek biztonsága érdekében még a tulajdonosi jogok gyakorlása is meghatározott esetekben korlátozható.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném itt az önök figyelmét arra felhívni, hogy a piacgazdaságba való átmenet kapcsán nem kell a ló másik oldalára átesni, a tulajdon szentsége a magántulajdonon alapuló társadalomban és adott esetben a közérdek ilyen szabályozást kíván meg a létező gyakorlat alapján – állíthatom. Meg kell akadályozni ugyanis azt, hogy a pénzintézetet a tulajdonosok a megtérülési, üzleti szempontokat figyelmen kívül hagyó tevékenységre, adott esetben saját maguk hitelezésére késztethessék, illetve, hogy a pénzintézetből a hosszú távú biztonságos működést kockáztató mértékű nyereséget, illetve tőkét vonjanak ki.
Itt most rögtön közbevetem, hogy ez nem zárja ki természetesen, ez a törvényjavaslat, hogy létrejöjjenek olyan hitelintézetek, amelyekben a körök zárt körben, saját tagjaiknak természetesen olyan kedvezményes feltétellel adnak hitelt, amilyennel akarnak, csak ez nem ennek a törvénynek a keretébe tartozik. My adventure with your money, tehát az én pénzemmel a nagylelkűséget nem lehet másnak gyakorolni, de a saját köreimben egy sorrendiséget feltételezve, vagy egyéb kölcsönösen elfogadott szabályokat feltételezve természetesen van mód ilyen intézeteknek a létrehozására is.
Ez az oka annak, hogy a törvényjavaslat az Európai Közösség, illetve más fejlett piacgazdaságok szabályaival megegyezően, meghatározott kivételekkel korlátokat állít a pénzintézetek esetében a nem kívánatos mértékű tulajdonosi koncentráció elé, illetve normatívan meghatározott esetekben a bíróság előtt megtámadhatóvá teszi a pénzintézetben történő jelentős mértékű tulajdon megszerzését, pontosabban ennek a megakadályozását.
A korlátozás alóli kivételek esetében kiemelten szeretnék szólni az államról. Mint tulajdonosok, a banktörvény értelmében minimum négyeknek kell lenniük ahhoz, hogy bankot alapíthassanak. E tekintetben kivételt képez az állam és az egyik banknak a másik bankkal történő tulajdonlása. Nincs vita abban, hogy az állami tulajdon részarányát a pénzintézetekben is csökkenteni kell. Érdeklődéssel várom képviselőtársaim majdani hozzászólásait, hiszen az előzetes vitákban ez a kérdés kiemelt jelentőséget kapott, hangsúlyozván, hogy az állam miért élvez e tekintetben valamifajta megkülönböztetettséget. A pénzintézeti tevékenység sajátosságai és a pénzintézeteknek a gazdaságban betöltött szerepe miatt azonban a pénzintézetek privatizációja átgondoltabb előkészítést és lebonyolítást igényel, mint az egyéb vállalkozások esetében.
Volt szerencsém és módom tapasztalni most e tekintetben több országnak a szabályozását, és a több országban folyó bankprivatizációs gyakorlatot. Az ebben közreműködő legnagyobb közvetítő pénzintézeteknek a tevékenységét és filozófiáját, mely egyértelműen azt mondta, hogy igen hosszú, igen alapos előkészítés, és természetesen a privatizáció kapcsán megvalósuló gyors intézkedések jelenthetik az okos és célszerű privatizációt. De egy kényszerprivatizáció, amelyet előírunk, kiszámíthatóvá teszi, hogy csak a spekulációnak adna táptalajt. Amit a törvény magába foglal, az egy may és nem egy must, az egy lehetőség és nem egy muszáj, és a Kormány szándékát ezennel tisztelettel a törvénytől függetlenül elmondanám, amit a privatizációs koncepciójában már meg is lehetett ismerni, hogy ez a may semmiképpen nem lehet must, tehát mindenképpen szándékunkban áll a bankok terén is folytatni a privatizációs tevékenységet.
A törvényjavaslat szabályozási céljának és a szabályozás tárgyának megfelelően tehát nem kívánja determinálni a pénzintézetek privatizációját.
Szólni kell arról is, hogy az állami tulajdon részarányának törvényi korlátozása egyébként sem szokásos a kialakult pénzintézeti rendszerrel, fejlett piacgazdasággal rendelkező országok esetében sem. Az állam ugyanis több esetben rákényszerülhet és kényszerül is arra, hogy tulajdonosként is jelentős szerepet vállaljon egy-egy pénzintézet, vagy a pénzintézeti szektor egyes területein, különösen akkor, amikor olyan átmeneti időszakot élünk, mint mi Magyarországon, ahol nem áll rendelkezésünkre annyi idő, amellyel utol tudnánk érni a fejlett országokat, ahol erre már sokkal kevésbé van szükség. Tehát nekünk egy gyorsított fejlődési pályán kell végigszaladnunk.
A tulajdoni szabályozás kapcsán kell, azt hiszem, megemlíteni azt a törvényben csak keretek oldaláról megemlített tényt, hogy természetesen a magyar bankrendszerben is mód van külföldi tulajdonosoknak a megjelenésére is. Ezt a törvény oly módon szabályozza, hogy diszkrecionális kormánydöntés függvényévé teszi, de megengedi a külföldi tulajdonos megjelenését. Meg szeretném említeni, hogy már most körülbelül 13-14%-os a külföldi tőke részvétele a magyar bankrendszerben, és ahhoz, hogy ezt a bankrendszert kellő gyorsasággal tőkésíteni tudjuk, a szükséges know-how technikát, szakismeretet megszerezzük, ennek a további emelése feltétlenül indokolt lesz. A törvény szabályozása értelmében 10%-ig egyébként is szerezhetnek a bankokban külföldiek is tulajdonjogot minden külön engedély nélkül. E fölötti részesedéshez azonban kell már az említett diszkrecionális kormányengedély. 10% érthető határ, hiszen a 10%-ot a törvény a további meghatározásokban mint befolyásoló tulajdonhányadot emeli ki. Hiszen befolyásoló tulajdonhányad lehet egy nagyon diszpergált, nagyon szétszórt tulajdonlás esetén akár a 10%-os tulajdonlás is.
Milyen típusú törvény ez, milyen típusú bankrendszert vázol elénk az önök előtt fekvő törvényjavaslat?
Ez tulajdonképpen egy olyan univerzális banktevékenység szabályozására készül fel, amely a két szélsőség között, a német és az amerikai – két értelemben szélsőséges – banktípus között talán az angolhoz áll a legközelebb, abban az értelemben, hogy módot ad gyakorlatilag mindenfajta tevékenység folytatására, de a banktevékenységek közül kiemeli az értékpapírokkal történő tevékenységet, amelyet külön leányvállalat, létrehozott egység formájában tart megengedhetőnek, amely a transzparenciát, az áttekinthetőséget – amelyet ma éppen Ungár Klára képviselőtársam egy más törvény kapcsán oly fontosnak tekintett – teszi lehetővé, s amely bankrendszerben még fokozottabb hangsúlyt kell, hogy kapjon az áttekinthetőség, az ellenőrizhetőség, a felelősségi körök pontos meghatározása.
A törvényjavaslatnak az alapelvei közé tartozik az is, hogy az átmeneti időszakban változó körülmények között próbál viszonylag stabil keretet biztosítani a szabályozás számára, éppen azért – amint itt hallottuk már –, hogy ne kelljen minden alkalommal – oly sokszor hallottuk már, hogy ne kelljen – a tisztelt Ház elé jönni az igen nehéz és mindnyájunkat erősen igénybe vevő törvényhozási procedurális eljárások megnyitása céljából. A piacgazdaság követelményeinek megfelelő, világos, hosszú távra irányadó elveket és keretszabályokat kell tehát rögzíteni a bankrendszer biztonságos, hatékony, de ugyanakkor innovatív működése érdekében, a gazdaság zavartalan pénzforgalmának biztosítása érdekében. El kell kerülni tehát a törvényben olyan szabályok rögzítését, amelyek a gazdaság átalakulását, a pénzintézeti szektor fejlődési folyamatának lezáratlanságát befagyasztanák, a pénzintézeti tevékenységekben mutatkozó jelentős innováció miatt a törvény gyakori módosítását eredményeznék, ahogy ezt említettem.
Elsősorban a tevékenység alapján kell tehát szabályozni, és a végzett, illetve végzendő tevékenységek feltételeiből kiindulva, a történelmileg kialakult pénzintézeti típusokat és a nemzetközi tendenciákat figyelembe véve kell az egyes pénzintézeti típusokat meghatározni. El kívánja e törvény kerülni az egyes pénzintézeti típusok túl részletes szabályozását, amely merevvé és bonyolulttá tenné a szabályozást. Itt vannak meghatározva, melyek azok a tevékenységek, amelyeket kizárólag a pénzintézet művelhet, így mindenekelőtt betételfogadás, tehát más ember pénzét fogadná el, méghozzá olyan pénzét, amellyel bármikor diszponálhat; meghatározzák, melyek azok a tevékenységek, amely pénzintézeti tevékenység ugyan, de egyéb más jogi személy is végezheti, például a lízing-factoring tevékenységet, és kizárja azokat a tevékenységeket, példának említeném a biztosítást, amelyeket bank nem végezhet, hacsak nem hoz létre, illetve nem száll be részvétellel egy ilyen intézménybe.
A pénzintézeti törvénnyel a gazdaság működését elősegítő megfelelő kereteket és biztonságos korlátokat kell teremteni – és ezt kísérli meg a törvényjavaslat – a fair verseny számára a pénzintézetek körében. Ennek összhangban kell lennie az általános versenyszabályozással, és meg kívánja adni a törvény a sikeres működés esélyét a piacra belépő minden új pénzintézet számára is. Az egyenlő esélyt biztosító szabályokkal megpróbáljuk lehetővé tenni az intézményi rendszerben a még hiányzó láncszemek létrejöttét és életképes működését is, továbbá piackomform eszközökkel próbáljuk meg csökkenteni, illetve gátolni a monopóliumok továbbélését és az újak kialakulását.
Számtalan szabályozási eleme van a törvénynek, ami olyasmire utal, amit panaszképpen szoktak képviselőtársaim is és a tisztelt állampolgárok számon kérni a bankrendszeren, nevezetesen, hogy lehetséges-e viszonylag kicsiny bankokat is működtetni fair verseny keretében. Miután a szabályozás mindig a tőkéhez igazodik, felhívom a tisztelt képviselőtársak figyelmét, hogy Magyarországon csaknem 300 bank van, ebből több mint 250 szövetkezeti formában működik, s ezek viszonylag kis egységek, szövetkezeti formában viszonylag csekély alaptőkével is alapítható bank. Tehát ilyen módon a rugalmas kis egységek létrehozására is van lehetőség.
Ugyanakkor a törvény tulajdoni szabályozásánál, a tőkeellátás szabályozásánál igen fontos, hogy a gazdaság különböző szektorainak összefonódását maga a törvényi szabályozás maximálisan korlátozza, lehetőség szerint kizárja, így sem az egyes szektorokban, sem az egyes cégekben – legyen az pénzintézet – a tulajdonlás ne lehessen túlságos mértékű.
Szeretném a tisztelt képviselőtársak figyelmét arra felhívni, hogy a törvényben szereplő bankfelügyeleti szabályozás már bizonyos tapasztalatokon alapul, hiszen 1987-ben Európában elsőként jött létre Magyarországon a bankreform eredményeképpen egy bankfelügyelet, amelynek eszközrendszerét, eljárási szabályozását számos ország több évtizedes empirikus ismeretei, illetve a hazai bankfelügyelet négyéves működéséből leszűrhető tapasztalatok határozzák meg jelenleg. A bankfelügyelet következetes, hatékony, szakmailag független működése a záloga annak, hogy megelőzhetők és elháríthatók legyenek a pénzintézeti rendszer súlyos gazdasági kihatással járó zavarai. Tudom, tisztelt Képviselőtársak, hogy a magyar állampolgárokban, szakemberekben él elevenen még a múltnak az az emléke, hogy a kézi vezérléssel történő beavatkozás nagyon nem szimpatikus, sőt káros vonása volt az elmúlt időszaknak. Éppen ezért a viták kapcsán már, a banktörvény kialakítását megelőző eszmefuttatások és eszmecserék kapcsán többször elhangzott, hogy jó lenne minél inkább kőbe vésni azokat a szabályokat, amelyek közepette a pénzintézeteknek tevékenykedniük kell.
Szeretném elmondani, a nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy számos ország bankszabályozása arra a következtetésre utal, arra juttatott bennünket, hogy a túlzottan részletes és bonyolult szabályozás, illetve a törvény gyakori módosítása nem kívánatos, és ennek elkerülése érdekében nem célszerű a technikai jellegű szabályokat – mint például a tőkemegfelelési mutatószámokat, a kockázati súlyozásokat, a kihelyezések minősítését stb. – is a törvény részeivé tenni. Figyelembe véve azonban, hogy ezek a technikai normák igen nagy mértékben befolyásolják a pénzintézetek működését, e szabályok bankfelügyeleti rendelkezésként történő kiadásához, akárcsak a pénzintézetek működésébe történő komolyabb, súlyosabb beavatkozáshoz, ilyen bankfelügyeleti intézkedések meghozásához olyan intézményi megoldást találtunk, amely megtestesül az úgynevezett bankfelügyeleti bizottságban, amelyre már utalást tettem korábban. Ennek az egyetértése esetén lehet az említett rendelkezéseket kiadni, illetve az említett intézkedéseket meghozni.
A bankfelügyelet technikai normaalkotással történő felhatalmazása teszi szükségessé egyébként a jogalkotási törvény ama módosítását is, amely önök előtt fekszik a 2670-es számú kapcsolódó törvényjavaslatban. Szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársak figyelmét, hogy ez a bizonyos bankfelügyeleti bizottság valóban a gazdaságpolitikában érintett intézmények, miniszteriális és érdekképviseleti szervek képviselőit tartalmazza, így módja van mindenkinek kellő módon kifejteni nézeteit és véleményét a szabályozás meghozatala előtt.
Tisztelt Országgyűlés! Amint említettem, a törvényjavaslatnak a biztonságos banktevékenységre vonatkozó rendelkezései egyértelműen a bankszabályozással foglalkozó nemzetközi szervezetek ajánlásaira és az Európai Közösség előírásaira épülnek. Ez nélkülözhetetlen ugyanis mindenképpen a nagyobb mértékű külfölditőke-bevonáshoz és ahhoz is, hogy a hazai pénzintézeteink mihamarabb megjelenhessenek a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, hiszen rövidesen önök elé kerül a jegybanktörvény, amely éppen erre bátorítja a bankszektort, hogy vegye át mindazokat a kereskedelmi banki funkciókat, amelyeket ma még jelentős részben még mindig betölt a Magyar Nemzeti Bank.
Annak érdekében tehát, hogy pénzintézeti rendszerünk gyorsan és biztonságosan működhessen, a nemzetközi normáknak való megfelelés időtartamát a törvényjavaslat maximálisan igyekszik lerövidíteni, minél rövidebb átmeneti periódus mellett teszi le a voksot. Tisztában vagyunk ugyanis azzal, hogy az átmeneti periódus elnyujtása nagyob társadalmi kockázatvállalást és a kitűzött céljaink elhalasztását tenné szükségessé; persze a kormány azt is tudja, hogy a rövidebb átmeneti időszak, főleg a nagyobb kereskedelmi bankok esetében, szükségessé teszi az állam segítségét. Erről a kormány már döntést hozott, és remélhetőleg a tisztelt Parlament is egyet fog vele érteni. Bár a pénz- és tőkepiac intézményrendszerének szabályozásában döntő jelentőségű a most bejelentett pénzintézeti törvényjavaslat, tisztelt Országgyűlés, természetesen a megfelelő jogi környezet kialakítása még számos összehangolt lépést igényel. Nem sorolom fel, hiszen önök ezt már amúgy is fejből tudják. Rövidesen itt lesz egyébként a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény, de említhetem a befektetési alapokról szóló törvényt, amellyel a bizottság a holnapi napon fog foglalkozni; meg kell, hogy szülessen a csődtörvény; az értékpapírpiac szabályozásánál is változtatásokat kell eszközölnünk; igényli a lakásfinanszírozás megoldása a jelzálog-hitelezést, nem is beszélve az agrárterület igényeit a jelzálog-hitelezés fejlesztésére, amely a nemzetközi gyakorlat értelmében ebbe a törvénybe nem passzírozható bele, hanem egy külön törvénykezést igényel; speciális pénzintézetekre van szükség, amelyek adott esetben a kisvállalkozások elősegítését lehetővé teszik; ugyancsak külön szabályozást igényel az exporthitelezés törvényi rendezése is.
Mindezen törvények természetesen csak a megfelelő hatékony pénzintézeti működésnek a jogrendszer oldaláról történő elősegítésére képesek, nem helyettesíthetik azt a viszonylag hosszabb időt, amely alatt egy jól működő pénzintézeti rendszer kialakításához szükséges tárgyi és személyi infrastruktúra – hogy ilyen csúnya kifejezéseket használjak – megteremthető, magyarán: megfelelő technikai előfeltétel meglesz, és a megfelelő szakemberállomány rendelkezésre áll.
Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy egy átgondolt, a nemzetközi követelményeket a jelenlegi átmeneti gazdasági helyzetben maximálisan figyelembe vevő, összehangolt szabályrendszert tartalmazó törvényjavaslatot tudunk önök elé tárni. Szeretném hangsúlyozni, hogy mind a kormányzat, mind a törvény-előkészítők nyitottak minden konkrét, jobbító szándékú javaslat előtt. Ennek alapján terjesztem általános vitára a pénzintézeti tevékenységről és a pénzintézetekről szóló törvényjavaslatot, kérve annak elfogadását.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
