FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter:
FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter:
FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Miniszterelnök úr távollétében nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy a Varsói Szerződés megszüntetéséről szóló jegyzőkönyv megerősítését az Országgyűlés színe elé hozzam. Azt hiszem, súlyos aránytévesztés vagy egyenesen arányvesztés lenne, ha a Varsói Szerződés megszüntetésében Magyarországnak, netán a Parlamentnek vagy a Kormánynak döntő, meghatározó szerepet tulajdonítanának. Hiszen tudjuk valamennyien, hogy ennek megszűnésében világpolitikai tényezők közreműködése játszott meghatározó és döntő szerepet. Azok a tényezők, amelyek nemcsak Európa e térségében, hanem a világhatalmi tényezők átrendeződésében is gyökeres elmozdulást hoztak létre és jelentős következményeket hordoznak magukban. De ugyanilyen aránytévesztés lenne, ha nem vennénk figyelembe azt, hogy Magyarországnak igenis jelentős szerepe volt a Varsói Szerződés megszüntetésében. Mindjárt a szerződés megkötése után alig egy esztendő elmúltával, mint tudjuk 1956 forró napjaiban Magyarország volt az első, aki bejelentette – igaz, egyoldalú, de – kilépését a Varsói Szerződésből. Magyarország ellenzéki erői már az 1980-as évek közepétől a pártállammal szembenálló ellenzéki erők programjukban, elgondolásaikban nem egyszer vetettek vele számot, és hirdették fennhangon, hogy az elavult és idejétmúlt Varsói Szerződést fel kell számolni, Magyarországnak a Varsói Szerződésből ki kell lépni. Ez az ellenzéki elgondolás jutott szóhoz itt a Parlament első üléseinek egyikén, amikor Vásárhelyi Miklós, SZDSZ-es képviselőtársam az országgyűlés elé terjesztette, Magyarország tárgyalások útján vonuljon ki, lépjen ki a Varsói Szerződésből.
Tudjuk valamennyien, hogy a Ház osztatlan egyetértése kísérte ezt az indítványt, és ez az indítvány adott külön erőt a kormányzatnak arra, hogy eredeti elgondolásait a Parlament teljes támogatásával képviselni tudja mindazokon a fórumokon, ahol a kérdés ilyen vagy olyan formában felmerült. Ez a parlamenti döntés támogatta a Kormányt akkor is, amikor tavaly júniusban először hangzott el a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének ülésén az a bejelentés, hogy Magyarország tárgyalásos úton ki kíván lépni a Varsói Szerződésből. Ami akkor meghökkentő tény volt még sokak számára – esetenként világpolitikai tényezők számára is –, az ebben az évben, előbb február 25-én Budapesten, majd július 1-jén Prágában valósággá vált. Februárban a Varsói Szerződés katonai szervezetéről szóló megállapodást írtuk alá Budapesten, Prágában pedig a szervezet politikai megszüntetéséről szóló jegyzőkönyvet. Hogy milyen tényezők játszottak közre, nyilvánvalóan az utókor értékelése fogja igazán feltárni azokat, az utókor ítélete fog majd értékelést mondani a Varsói Szerződés felett. Nekem azonban most három dolgot – úgy érzem – kötelességem kiemelni. Az egyik, hogy úgy szűnt meg egy világrészt átfogó katonai és politikai szervezet, hogy egyetlen lövés nem dördült el, hogy a bennelévők éppúgy, mint a vele szemben állók békességes úton tudtak hozzájárulni ahhoz, hogy megszűnjön ez a szervezet. Mindezért köszönet illeti a Varsói Szerződés valamennyi volt tagországát, amelyek ennyire jószándékúan, a történelmi helyzetet felismerve járultak hozzá ahhoz, hogy a szervezet ilyen békés, a diplomáciában megszokott természetes és tisztességes keretek között szűnhetett meg. De köszönet illeti a Parlamentet is. A Parlamentben helyet foglaló pártok valamennyi képviselőit és magukat a pártokat is, akik között teljes volt az egyetértés nemcsak az ellenzékiség, hanem a kormánypártiság és a megújult ellenzékiség idején is abban, hogy a Varsói Szerződés valóban idejét múlta és Magyarországnak tárgyalásos úton ki kell lépnie abból, pontosabban el kell érnünk, hogy a Varsói Szerződés megszűnjön.
Végül, de nem utolsósorban köszönet és tisztelet illeti az ország minden polgárát azért, hogy ezt a nehéz utat fegyelmezett, állampolgári méltóságot megőrizve tudta az ország végrehajtani, tudta a Kormány, hogy ebben az ügyben mindig is támaszkodhat az egész Parlament és az egész nemzet teljes egyetértésére. Ilyen erőben, ilyen háttérrel dolgozni igazán nem nehéz. Jelentős és sorsdöntő külpolitikai kérdésekben sem.
Ha van tanulsága az ügynek a jövőre nézve, az az, hogy próbáljuk minden kényes, fontos kül- és belpolitikai kérdésben megtartani ezt a konszenzust és az egyetértést, mert enélkül nehezen tudjuk az előttünk álló dolgokat elvégezni, és különösképpen nehezen tudjuk megteremteni a térségben azt a szükséges békességet és megbékélést, amely nélkül sem itt, sem pedig egész Európában nem lesz igazán nyugalom, nem lesz igazán megbékélés.
Tisztelt Ház! Mostanában nagyon sokszor hangoztattunk egy ősi európai búcsúköszöntést: Pax vobis! – mondtuk heteken át egy más vonatkozásban, amikor a szovjet csapatok elhagyták Magyarországot. Béke veletek!
Mondhatjuk most is búcsúzóul a Varsói Szerződésnek, hiszen ezt a szerződést és egész rendszerét átadtuk az időnek, átadtuk a történelemnek. A történelem pedig – mondta az egyik neves történészünk – nem az enyészet őre. Ami elmúlt, nem hullik a semmibe, hanem sorsa és alapítója annak, ami rákövetkezik. Bennünk él és szenvedélyeket táplál ma is. A Varsói Szerződés hagyatéka itt van közöttünk, bennünk él ma is. Nem múlt el nyomtalanul, ezért még inkább kötelességünk ügyelni arra, hogy a régi köszöntés: Béke veletek! másik vonatkozása is egyre inkább érvényesüljön, nevezetesen a kívánságtartalma, hogy tudniillik legyen velük béke, legyen velünk béke, mindazokkal, akik valamikor tagjai voltunk a Varsói Szerződésnek.
E gondolatok jegyében kérem a tisztelt Házat, szíveskedjék megszavazni a beterjesztett indítványt. (Hosszan tartó, nagy taps.)
