PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP)
PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP)
PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Salamon képviselő úr is elmondta, ha megkapják a törvényjavaslatot, ami átdolgozásra került, illetve a javaslatot, ami ide kerül, lényegében ismertté válik, hogy javaslataim döntő többsége – majdnem az egész – elutasításra került. Ennek ellenére szeretném a részletes vita kapcsán tisztelt Képviselőtársaim figyelmét fölhívni néhány dologra, amelyeket még megfontolhatnak, vagy javaslom, hogy fontoljanak meg, mielőtt véglegesen szavaznak a törvényjavaslat felől.
Az egyik: az én módosító javaslataim arra irányultak, azt a célt szolgálták volna, hogy valóban szükséges tisztázni – ahogy az eredeti törvényindoklásban is meg volt fogalmazva –, hogy mi a szakszervezetek vagyona Magyarországon, mi az állam vagyona, és ezeknek a vagyonoknak mi legyen a sorsuk a jövőben – akár a jelenlegi szervezeti struktúrát illetően, akár a jövőben alakuló és változó szervezeti struktúrát illetően. Úgy gondolom, a Parlament akkor járt volna el helyesen és akkor járna el helyesen, hogyha valóban afelől rendelkezne, arról döntene, ami a mai hazai és nemzetközi törvényi összefüggések figyelembevételével a hatáskörében van – azzal nem sérti ezeket a hazai és nemzetközi szabályokat. Úgy hiszem, ha a szakszervezetek belső és kizárólag saját vagyonára hoz döntést, megsért olyan jogszabályokat, amelyeknek a későbbiekben szerintem szinte kivédhetetlen következményei lehetnek. Az viszont feltétlenül szükséges, hogy tisztázzuk mielőbb – mint az általános vitában is említettem –, hogy az állam milyen vagyontárgyakat kíván a jövőben saját maga a szakszervezeteknél tartani, melyeket nem, és amit ott kíván tartani, kinek és milyen feltételekkel kívánja rendelkezésére bocsátani.
Úgy gondolom, az is szükséges ennek a törvénynek a megalkotásánál, hogy kielégítse, eleget tegyen annak a kivánalomnak, hogy vannak és lesznek még újonnan alakult szervezetek Magyarországon, érdekképviseleti szervezetek – biztos vagyok benne –, amelyeknek a vagyoni poziciókat illető induló hátránya feloldását valamilyen módon, akár a törvényhozáson keresztül, akár más módon segíteni kell. Javaslom, ezt tegye meg az állam, tegye meg a kormányzat, ha az ő hatáskörébe taartozik, és tegye meg a Parlament, ha az ő hatáskörébe tarozik – az ellen szerintem egyetlen érdekképviseleti szervezetnek sem lehet kifogása, és most sem lenne kifogása.
Úgy gondolom, mindezen vagyonosztozkodást, illetve mindezen vagyonnak az érdekképviselet céljára történő felhasználását illetően olyan szervezet kezelje, olyan szervezet felügyelje, amelyben valamennyi érdekképviseleti szervezet helyet kap, megfelelő módon képviselheti magát. Úgy gondolom, ez a törvénytervezet, amelyet képviselőtársaim ismernek, vagy az új, amelyet megkapnak a módosításokkal, nem tesz eleget ennek a kívánalomnak.
Egyszerűen elfogadhatatlannak ítélem, és nem hiszem, hogy a Parlamentben tisztán szembenézhet magával az a képviselő, aki egy olyan törvényt alkot, hogy 800-nál több bejegyzett szakszervezetnek Magyarországon több mint a fele ki lesz rekesztve abból, hogy egyáltalán beleszólhasson a vagyonosztozkodásba. Ma 800-nál több szervezet van bejegyezve, és ennek több mint a fele semmilyen tömörüléshez, semmiféle konföderációhoz nem csatlakozott, tehát a 400-nak nincs is lehetősége, hogy arra az egy helyre közös képviselőt válasszanak a VIKSZ-nek nevezett – szerintem inkább "Vicc"-nek nevezhető – szervezetbe.
Úgy hiszem, ezt mindenképpen célszerű lenne átgondolni. A bizottságokban nem hallgatták meg ezeket az érveket, vagy meghallgatták, de nem respektálták. Én képviselőtársam ítéletére fogok apellálni ezt illetően: ezt mindenféleképpen kerülje el.
Úgy gondolom, azt is célszerű lenne elkerülni a törvényalkotás kapcsán, hogy eleve ma vagy holnap kimondja a Parlament, vagy konzerválja a törvénnyel azt az érdekképviseleti struktúrát, amely ma Magyarországon van. Miért feltételezzük azt, hogy egy fél éven vagy egy éven belül nem alakulnak olyan szervezetek, olyan szerveződések, amelyek akár a Ligát, akár az MSZOSZ-t, akár a munkástanácsokat annullálják, tehát legyőzik a nagy versenyben, és igazán ők kerülnek a helyükre. Ha ezt a törvényt így elfogadjuk, abban az esetben ezek számára teljesen kizárt az a lehetőség, hogy érdemi módon, akár vagyoni, akár egyéb más összefüggésben szerepet tudjanak kapni. Úgy hiszem, ezt mindenféleképpen újra kellene gondolni, még mielőtt a képviselőtársak szavaznak róla.
Azt is célszerűnek tartanánk, ha meggondolnák képviselőtársaim, hogy kire bízzuk vagy kire bízza a Parlament, hogy milyen szempontok szerint, és milyen időpontban fogja majd eldönteni, hogy az úgynevezett végleges vagyonmegosztás létrejöjjön. Természetesen nem feltételezem egyik hatalomról, egyik kormányzatról sem, amely Magyarországon ma van vagy később alakul, hogy nem a legnagyobb jószándékkal fogja kezelni, és a legnagyobb tapintattal nyúl ahhoz a kérdéshez, mikor ajánlja, mikor látja elérkezettnek a pillanatot, mert esetleg az ő képére alakultak az érdekképviseleti szervezetek, számára az szimpatikus, és akkor majd ajánlatot tesz a Parlamentnek: most szét lehet osztani a vagyont. Véleményem szerint ezt el kellene kerülni, azt is, hogy esetleg a Parlament kerüljön abba a szerencsétlen szituációba, hogy mérlegelnie kelljen, mikor ítéli meg olyannak a magyar munkavállalói érdekképviseletet, most már szimpatikusak a Parlament számára, és vagyonosztozkodásba kezdhetnek. Ez a törvénytervezet sajnos azt hordja magában, hogy vagy a Kormány, vagy a Parlament kell felvállalja, és ne haragudjanak, de ezt ki kell mondjam, ebben az esetben kecskére bízzuk a káposztát. (Közbeszólás a Kisgazdapárt padsoraiból: Eddig is így volt.) Eddig is így volt, akkor kerüljük el képviselőtársaim. El kell kerülni ezután, most el kell kerülni és ne hibázzunk akkorát még egyszer, mint hibáztak korábban. Ekkorát szerintem nem hibáztak azelőtt sem. (Jobb oldalról taps. Derültség.) Képviselőtársak ezen el lehet mosolyogni, el lehet szórakozni, de szerintem itt sokkal többről van szó.
Mindezen gondolatkörből fakadóan a következő három megjegyzést szeretném tenni, megfontolásra javasolni, melyet lehet így is fogadni, így is megítélni, ahogy ezt tették.
Az egyik: Palkovics képviselőtársam a törvényjavaslat indoklásánál, majd ezt követően mások is a vitában hivatkoztak a spanyol példára, a spanyol eseményekre a szakszervezeti szerveződést illetően. Szeretném elmondani, hogy teljesen nyilvánvaló legyen a Parlament előtt, hogy Spanyolországban az történt, hogy az úgynevezett történelmi szakszervezetek vagyonához a Parlament nem nyúlt hozzá. Utána az úgynevezett spanyol SZOT-vagyonnak a 20%-át elvonta, és az állami vagyonrészt elvonta, azt osztotta újra az új szakszervezetek, illetve valamennyi szakszervezet között, amelyik abban az időpontban Spanyolországban volt. Ha példaként emlegettük, ha ezt a gyakorlatot folytatná a magyar Parlament, akkor szó nélkül és különösebb feszültségek nélkül rendezhető lenne rövid időn belül a szakszervezetekkel kapcsolatos vagyoni kérdés. Ekkor tiszta szerintem ez a kép, akkor lehet azt mondani, hogy nem elvonta, nem avatkozott bele a kelleténél mélyebben, ugyanakkor közreműködött az érdemi megoldásban.
A másik, amit szeretnék megjegyezni: a közös kezelés és felügyelet. Semmiképpen nem tudom elképzelni, hogy ebbe a VIKSZ nevű szervezetbe – ami nem tudom, hogy majd milyen jogosítványt kap, a magyar jog szerint hol helyezkedik el, milyen titulust kap még a rövidítés mellé – az a négy személy, aki meg van jelölve a törvénytervezetben, nem fedi le a teljes vagyonnal jogosan rendelkező tagságnak a 35–40%-át. Több mint az 50% kimarad, hogy érdemi módon beleszóljon, ráadásul – még egyszer mondom – nem ad lehetőséget a később alakuló szervezetek számára.
Azt is szeretném megjegyezni, hogy a Számvevőszéknek szánt szerep, ami a törvénytervezetben van, úgy hiszem, hogy egyrészt az Alkotmánnyal ellentétes, másrészt a Számvevőszék nincs felkészülve ennek az érdemi kezelésére, persze külön költségvetési juttatással vagy külön szervezeti megerősítéssel erre alkalmassá lehet tenni.
Befejezésül tisztelt képviselőtársaim a következőt szeretném megjegyezni:
Ha a képviselőtársim ezt a tervezetet elfogadják, nagyon sok órát igénybevevő vita után, azt gondolom, hogy bizonyos kör igényét valóban ki fogják elégíteni, sőt a parlamenti képviselők egy része szerintem saját magával nagymértékben elégedett is lehet. (Zsiros Géza közbeszólása: Úgy van.)
Ugyanakkor azt szeretném mondani, hogy az a törvényjavaslat, amelynek ehelyett ide kellett volna kerülnie, mármint a végkielégítésről való rendelkezés, sokkal rövidebb idő alatt elfogadható lett volna, több tízezer ember számára adott volna megnyugtatóbb nyarat vagy következő hónapokat, mint ezzel a törvénytervezettel teremtünk. Ennek a mérlegelését képviselőtársaimra bízom, remélem, ha mérleget vonnak, rájönnek, hogy valóban meg kellett volna cserélni a kérdéseket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
