SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy hiszem, a részletes vita funkciója az, hogy a benyújtott módosító javaslatok mellett érveljenek. Azok, akik koncepcionális módosító javaslatot nyújtanak be, kénytelenk koncepcionálisan érvelni módosító javaslatuk mellett. A részletes vita lehetősége az is, hogy ez ellen szóljanak, ezért koncepcionálisan támadta ezeket a javaslatokat Salamon László, nem tért el, úgy hiszem, a Házszabálytól.
Én magam a koncepciócsomagon kívül nyújtottam be elsősorban az önkormányzatok érdekeit képviselő módosító javaslatot, s ez mellett szeretnék érvelni.
A 2093-as számon benyújtott módosító javaslatom beadására feltehetően nem került volna sor, hogyha – amint már több törvény kapcsán is jeleztük – lett volna mögötte valami számítás, az, hogy a törvénykezésnek milyen hatása lesz, kaphattunk volna arról képet, hogy a döntésnek milyen következménye lesz. Sajnos azonban jelen törvénynél sem tudjuk azt, hogy ennek milyen kihatása lesz, tehát nem tudjuk, hogy például hány iskola és hány intézmény hol kerül át az egyház tulajdonába az önkormányzatoktól. Ilyen és ezt megközelítő tájékoztatást sem kaptunk. Ezért annak érdekében, hogy az Alkotmány 60. §-ában megfogalmazott lelkiismereti és vallásszabadság elve, valamint az állam közoktatási kötelezettsége ellátásával kapcsolatos kötelezettség, amely ENSZ-okmányokban is megerősítésre került, hogy ezek megvalósulhassanak, valamint az önkormányzatok érdekében szükséges, hogy a 2. § módosításra kerüljön azzal, hogy alapfokú oktatási intézmény nem kerülhet át az önkormányzat tulajdonába.
Mária Terézia Ratio Educationisa óta hazánkban is az oktatást közügynek kell tekinteni, s a közügy gyakorlásában a közt elsősorban az állam képviseli a közösség általános érdekeinek megfelelően. Az elmúlt években kialakult oktatási rendszer messze nem mondható tökéletesnek. De egy momentumban biztos nem szorul megreformálásra, s ez az, hogy biztosítja az állam elsődlegességét az oktatási rendszer fenntartásában, működtetésében, s talán mára már biztosítja a világnézeti semlegességet is, és a jövőre talán fogja biztosítani az esélyegyenlőséget is. Nem jelenti ez azonban azt, hogy az egyházak ki lennének zárva az iskola falai közül; mint azt az iskolákban folyó hitoktatást szervező egyházak vezetői is megfogalmazták, a 24 ezer tanulócsoportban szervezett hittanoktatás normális keretek között folyik. A hívők nevelése tehát biztosított, anélkül, hogy az alap- és középfokú oktatás biztosítását szolgáló intézményrendszert olyan irányba rendezzük át, amely nem a szolgáltatás bővítését, hanem egy régen volt megosztottságot tükrözne vissza. A törvényjavaslatban szereplő megoldás ugyanis az 1948-as iskolaállamosításra vonatkozó törvény megítélésében nem tesz különbséget a polgári fejlődés szükséges lépései és a jogtalanságok között. Egyoldalúan és meglehetősen korlátolt módon a két világháború közötti, már akkor is idejétmúlt, korszerűtlen iskolarendszert, tulajdonrendszert tekinti etalonnak. Ha már valakiknek visszalépési kényszerük van, akkor javasolom, ne a Horthy-rendszer elmaradott közoktatási rendszeréhez lépjünk vissza, hanem a gondolkodásban sokkal előbbre járó Eötvös Józsefhez, aki már a múlt század 60-as éveiben is több olyan, európai mércével mérhető törvényt alkotott, mint a zsidóság emancipációja, a nemzetiségi törvény vagy pedig a népiskolai törvény.
A nevelés az országot és nem a felekezeteket érinti – mondta ki Eötvös. Azt is kifejtette egyúttal, hogy a nép vallásos érzelme nemcsak felekezeti iskoláktól függ. A népiskolák törvénybe iktatásával olyan jövőt kezdett el építeni, amelyet mi is magunkénak vallhatunk, s amelyet így fogalmazott meg: "Kétségkívül el fog jönni az idő, amikor a népnevelésben és a felsőnevelésben a vallások szerinti elkülönítés nem leend szükséges." Megítélésem szerint bizony eljött 150 év után ez az idő.
Módosító javaslatom második pontja a kulturális célú, és jelenleg is a települések lakosságát szolgáló intézmények önkormányzati tulajdonban tartását szolgálja. A tervezet olyan hibákat készül elkövetni, amelyeket 40 évvel ezelőtt már elkövettek. Most mindenki által mélységesen elítélt intézkedéseket akar megismételni. Akkor ugyanis élő szervezeteket, értékteremtő közösségeket zavartak szét, és ezeknek a kis közösségeknek, egyesületeknek, kultúrcsoportoknak a hiánya ma is érezhető a társadalmi zavarokban. Most mégis ugyanezt a hibát akarják elkövetni azzal, hogy az egyház által visszaigényelt ingatlanok közé korlátozás nélkül felveszik azokat a kulturális célú intézményeket, amelyek a mai napig is a nehéz viszonyok között is élnek és fejlődnek. Igazán nem kell bemutatni, hogy a kulturális intézmények milyen nehéz körülmények között próbálják szolgálni a közösségeiket. Azokról a közösségekről, értékteremtő közösségekről van szó, amelyek képesek közreműködni a társadalom nehéz zavarainak megoldásában.
Ha a törvényben ez a kimondott automatizmus érvényesül, s az egyházak minden megszorítás nélkül vehetik át az intézményeket, kulturális ingatlanokat, akkor fennáll annak a veszélye, hogy tönkreteszik azokat a létező közösségeket, amelyeket – gondolom – senki nem akar megszüntetni; hiába működött ott hasonló közösség, az elmúlt 40 évben új közösségek jöttek létre, s ezek a közösségek alkotják ma a népességet. Csépe Béla is említette a lerombolt épületet. Könnyű egy épületet lerombolni, de nehéz tulajdonképpen felhúzni, ki lehet számítani, hogy mennyi pénz kell ahhoz, mennyi idő kell ahhoz. De azt a tevékenységet, amelyet a közösségek ott megéltek, azt nem lehet mérnöki asztalon, nem lehet hivatalnoki asztalok mögül megtervezni, végrehajtani. A közösség nem egy pillanat teremtménye, hanem hosszú és bonyolult folyamatnak az eredménye. Múltja van és jövőbe vetett reménye. Kérem, ne vegyük el tőlük ezeket a reményeket.
Köszönöm szépen. (Taps.)
