SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. államtitkár:
SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. államtitkár:
SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Horn Gyula képviselőtársam megszólítása nélkül is szükségesnek tartanám a Kormány álláspontját kifejteni, de kitüntető figyelme és elmondott beszéde arra késztet, hogy kicsit szélesebb körben mondjam el a Kormány véleményét.
Először is hangsúlyozni szeretném, hogy ez a törvénytervezet nem a Kormány törvénytervezete, hanem három képviselő önálló indítványa. A Kormány – bizonyos módosításokkal – egyetért ezzel a törvénytervezettel. Alapvetően azt a módosítást kívánjuk, hogy ne csak az MSZOSZ vagyonát, hanem valamennyi új szakszervezet vagyonát is vegyék bele ebbe a vizsgálatba. Semmiképp nem látjuk tehát jónak azt, ha csak egy szakszervezetről van szó.
El kell, hogy mondjam, hogy a Kormánynak valóban az az álláspontja, hogy erős és pluralista szakszervezeti mozgalom jöjjön létre Magyarországon. A pluralizmus azonban jelenleg megközelítően sem biztosított. Igazat kell adnom annak az ellenzéki felszólalónak, aki azt mondta, hogy ma az MSZOSZ és a volt SZOT-ból kivált szakszervezetek képviselik a szakszervezeti mozgalom 90%-át.
Ez így igaz, ha a taglétszámot nézzük. Hogy miért van így, arról elég sokat elmondott Palkovics Imre, és elmondtak mások is, akik a törvénytervezetet előterjesztették. Meg kell hogy mondjam, hogy a Kormánynak az a véleménye, hogy ez a felosztás messzemenően nem támasztja alá azt a politikai és érdekvédelmi struktúrát, amely a magyar társadalomban ma már kialakult. Nincs okunk feltételezni, hogy a dolgozóknak több mint 90%-a a vörös – vagy jó esetben csak rózsaszínnek mondható – szakszervezeti szövetségek iránt vonzódik, vagy abban látja érdekeinek hathatós és alapos védelmezőjét. Meggyőződése a Kormánynak, hogy nem így van, és lehetőséget kell adni arra, hogy azok az emberek, akik szakszervezetet akarnak alkotni, vagy abban akarnak tömörülni, a pluralista szakszervezeti mozgalom között igazodjanak el.
El kell mondanom azt is, hogy a Kormány nem ért egyet azzal – bár jogilag nincs módjában fellépni ellene –, hogy bizonyos kalandor szakszervezetek jöjjenek létre. Ezeken olyan szakszervezeteket értek, amelyek tagjaikat önfelgyújtásra próbálják uszítani, és ezzel nemcsak az ország nyugalmát zavarják meg, de minden emberi normát megszégyenítő helyzetet próbálnak előidézni bizonyos vélt vagy valós érdekek védelme érdekében. A Kormánynak nem érdeke, hogy ilyen szakszervezetek megmaradjanak vagy megvalósuljanak.
Éppen azért, hogy ezek az anomáliák, amelyek jelenleg a szakszervezeti mozgalom körül az országban fellelhetők, minél hamarabb megszűnjenek, szükségesnek tartjuk, hogy minél hamarabb megszűnjenek az üzemi tanácsi választások a vállalatoknál, és a választásokkal egy időben történjék meg annak a felmérése, hogy a dolgozók melyik része milyen szakszervezetet és milyen szakszervezeti mozgalmat kíván Magyarországon, illetve milyenhez kíván csatlakozni.
Ezen túlmenően az a véleményem, hogy a zárolás után nem a szakszervezeti vagyonnak, hanem hozadékainak a felosztását kell majd rendezni egy törvényben, hiszen a szakszervezeti vagyon felosztása egy adott, pillanatnyi struktúrának a lemerevítését, vagyis konzerválását jelentené. Ezt nem tartjuk helyesnek.
Mi tehát arra fogunk javaslatot előterjeszteni a Parlamentnek, hogy a szakszervezeti vagyon hozadékát osszák el úgy, hogy megtartjuk a szakszervezeti vagyont olyan időszakokra, amikor a jelenlegi struktúrától eltérő struktúrálódás jön létre a magyar szakszervezeti mozgalomban.
Szeretnék visszautalni Horn Gyula szavaira. Ő Cossiga olasz államelnököt idézte, aki szerint erős és szilárd szakszervezetekre van szükség. Lehet, hogy Cossiga úr ezt valóban így gondolja, de nem ártott volna elmondania, hogy ma Olaszországban, amelynek Cossiga kiemelkedő államférfia, az összes munkavállaló 8%-a vesz részt a szakszervezeti szerveződésben. Ezt nem ártott volna elmondania.
Ha már itt tartunk, engedtessék meg nekem, tisztelt Ház, hogy egy kicsit politikai szempontokra is kitérve elmondjam a véleményemet a jelenlegi szakszervezeti struktúráról. Ma itt elhangzott, hogy az MSZOSZ nem politikai sztrájkot szervezett, nekem azonban úgy tűnt, hogy nagyon jól kiválasztották azt az időpontot, amikor a lakosság várható elégedetlensége az energiahordozók árának az emelésével kapcsolatban eléri azt a pontot, amikor lakossági nyugtalanságot, sztrájkmozgalmat, kormányellenes felfordulást lehet csinálni az országban, és ekkor hirdették meg az úgynevezett sztrájkutat.
Kérem szépen, nem véletlen volt ez, és tulajdonképpen a Kormány rugalmas politikáján múlott az – nem beszélve arról, hogy a sztrájkfelhívás aránylag csekély visszhangra talált, hogy ebből nem lett egy – a nemzetgazdaságot súlyosan érintő folyamat. Kérem szépen, a Kormány jóindulatú, de nem vak, hogy ne vegye észre ezeket az időbeli egybeeséseket.
A másik, amit el kell mondjak, hogy épp a sztrájkmozgalommal kapcsolatban volt szerencsém meghívást kapni a MSZOSZ vezetőségétől, hogy mondjam el az Országos Tanács előtt a Kormány álláspontját. A Dózsa György úti székházban a 172 tagú Országos Tanácsból körülbelül 130-140 volt jelen. Az ott elhangzott felszólalások bennem azt a benyomást keltették, hogy bár néhányan konvertáltak a rendszerváltozás idején, de a konvertitásba azért nem rögződött bele az új vallásnak a szertartása. Példa volt az, hogy az egyik felszólaló kétszer-háromszor is elmondta, hogy "mi, az MSZMP". Többen mondták neki, hogy "nem MSZMP, – MSZOSZ!". Az illető legyintett. (Derültség.) Ez azért mond valamit.
Kérem szépen, nekem az a benyomásom alakult ki, hallgatva az ottani felszólalásokat és a közhangulatot, ha abban a teremben elkiáltotta volna valaki magát, hogy: "bolsevisták, fussatok!", alighanem egyedül maradok a helyemen. (Derültség és taps.)
Amit még súlyosabbnak érzek, tisztelt Ház – méltóztassanak még egy kis figyelmet szentelni –, hogy az a párt, amelynek eminensei megjelennek a magyar Quisling, a XX. század Haynauja sírjánál, annak halála második évfordulóján (zaj, az elnök csenget) és ott tesznek megható nyilatkozatokat, az a párt áll teljes mellszélességben – talán személy szerint is – e mellé a szakszervezeti csoportosulás mellé. Én azt hiszem, hogy itt kell nekünk politikailag észnél lenni, hogy észrevegyük; itt nem egy szakszervezeti vagyon megosztásáról van szó – (közbeszólás: így igaz!) hanem sokkal inkább a serdülő magyar demokráciának a fenntartásáról vagy egy életre való elfelejtéséről!
Kérem, mindenki úgy politizál ebben az országban az adott törvények között, ahogy jólesik, de a politikának összefüggései vannak, és óva intem a magyar Parlamentet, hogy a politikának ilyen jellegű összefüggéseiről megfeledkezzék. Köszönöm szépen. (Taps.)
