HORVÁTH TIVADAR, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH TIVADAR, DR. (SZDSZ)
HORVÁTH TIVADAR, DR. (SZDSZ) Tisztelt Miniszter Úr! Válaszában éreztem azt az elkötelezettséget, amelyet mint szakember az agrárkutatásokért érez. Ebben a vonatkozásban teljesen egyetértek önnel, hogy nem szabad magunk alól a fát kivágni, de ebben a helyzetben arról van szó, hogy ha a tárca és a kormányzat részéről nem történik sürgős és hatékony intézkedés, akkor ez a fa magától fog kidőlni. Én azt hiszem, hogy az állami költségvetésnek a jövőben is, ebben a piacgazdasági átmenetben a nyugati országokhoz hasonlóan még nagyobb mérvű támogatást kell vállalnia az agrárkutatás érdekében, és vállalnia kell a közhasznú kutatások finanszírozását.
Azzal nem teljesen értenék egyet, hogy ismételten a pályázatok rendszerével próbálja meg az agrárkormányzat menedzselni ezt a válságot, hiszen nem lehet a pályázatok spontaneitásának és esetlegességének kitenni egy-egy kutatási ágazat tevékenységének a folyamatosságát, hiszen ez a tartós eredmények megalkotását veszélyezteti.
A miniszter úr Körösfői László képviselőtársam februárban elhangzott interpellációjára már ígéretet tett arra, hogy pótelőirányzattal fordulnak a pénzügyi tárcához, és én azt nem értem, hogy közel négy hónap eltelte után még mindig ígéret szintjén hallok erről az intézkedésről, és ha mást nem, akkor meg kellett volna próbálnia a földművelésügyi tárcának kormányzati átcsoportosítását az agrárkutató intézmények javára, összhangban a '91-re jóváhagyott, költségvetési intézmények reformjának feladatmeghatározásával.
Én ezeket a tett intézkedéseket lassúaknak tartom, ezeknek az indítása máris késlekedik, és sajnos az a helyzet Fertődön is, hogy a kutatóknak és a vállalat dolgozóinak már a július havi bérére nem futja a költségvetésből. Én ezért sajnos, erre a késedelmességre és az intézkedések garanciájának a hiányára tekintettel – amit abból nem látok, hogy ismét csak ígéretet tesz az agrárkormányzat a pótelőirányzat kérésére –, nem tudom elfogadni a miniszter úr válaszát. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem