SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:

Teljes szövegű keresés

SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Interpelláló Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Nem tudok egyetérteni azzal, hogy apró-cseprő problémáról esett volna itt szó, mint az utolsó mondatban elhangzott. Szeretném meggyőzni önt arról, én sem hiszem, hogy a kérdőívek rublikái szerint élnek az emberek Magyarországon. Válaszom néhány részlete nem hat majd újdonságként, hiszen az említett levélre Botos József, Baráth Gábor és jómagam is már írásban feleltünk június 18-án, 20-án és július 3-án. Sajnálom, hogy képviselőtársaimat megfertőzte az a rossz szokás, hogy azonos tartalmú levelet több hivatalba is elküldenek.
A társadalombiztosítás Orvosszakértői Intézete már az elmúlt év folyamán szembesült az orvosszakértői vizsgálatra vonatkozók számának jelentős növekedésével. Az orvosi bizottság forgalmi adatairól havonta statisztikai összeállítást gyűjtünk, mely szerint a foglalkoztatási gondokkal küzdő megyékben kiugróan magas a rokkantsági nyugdíjat igénylők száma, és ez – mint hallottuk – valóban Baranya bányavidékére is egyértelműen vonatkozik.
Az OTF és az Orvosszakértői Intézet a vizsgálatokra várakozók érdekében növelte az orvosi bizottságok munkaintenzitását. Több megyében szombati műszakokat indítottak, pótbizottságokat működtettek, például Siófokon és Szekszárdon. Lehetővé tették, hogy Budapesten vidéki betegeket is ellássanak. A várakozási idő csökkentésére négy első fokon vizsgáló, úgynevezett ad hoc bizottságot hoztak létre.
Mindezek az intézkedések nem voltak elegendőek ahhoz, hogy az igénylők négy héten belül a bizottságok elé kerüljenek. Ugyanakkor a bizottságokban dolgozók terhelését nem lehetett tovább fokozni. Ezért úgy döntöttek, hogy a bizottságoknak a társadalombiztosítással össze nem függő tevékenységét folyamatosan megszüntetik. Péládul a jelenlegi rend szerint gépjárművezetői alkalmasság megítélésével is foglalkoznak.
Rendkívül súlyos körülményként ítélem meg, hogy gyakorta hosszú hónapokig tart az új nyugdíjak s főleg a rokkantnyugdíjak megállapítása. Nehezen fogadom el az adminisztrációs érzéketlenséget, az ügyintézés üresjáratait, az akták aljára rejtett ügyiratok bizonytalan sorsát, bár ez utóbbi állítást jogi értelemben elég nehéz bizonyítani. A nyugellátás, a baleseti biztosítás, illetve az egyéb rendszeres pénzellátásokra való jogosultság korhatárhoz és szolgálati időhöz kötődik. A születési adatokat az ügyfélnek kell bizonyítania – ez viszonylag egyszerű. A szolgálati időre vonatkozó igazolásokat a TB igazgatási szervei szerzik be. Nehézséget jelent az átalakult, felszámolt, privatizálás alatt álló munkáltatók adatszolgáltatási fegyelmezetlensége és szakszerűtlensége.
Nem kívánom itt részletezni a TB nehézségeit, hiszen ezek belső ügyek, nem érdeklik és nem is vígasztalják azokat az állampolgárokat, akik esetleg hónapokig pénz nélkül maradnak. Hogy a biztosítottak ne legyenek hónapokig jövedelem nélkül, ezért alkalmazza a TB az előlegfizetést. Ez azonban szintén akadozik.
Tárgyalásokat folytatnak a TB ügyvitelének korszerűsítésére. Ezen az úton érhető el javulás, hogy hiba nélkül, gyorsabban történjék a járadékok, nyugdíjak megállapítása és kifizetése.
A társadalombiztosítási krimikre természetesen nem mentség a túlterheltség, a feladatok gyarapodása. Ez utóbbiakra azért példaként megemlítem a személyes szabadságukban korlátozott személyek nyugdíjának emelését, az ezzel kapcsolatos módosításokat, a munkanélküliséggel összefüggő korkedvezményes nyugdíjazásokat és azt, hogy az előnyugdíj intézményének bevezetése miatt egyre több úgynevezett külső szervvel kell együttműködnie a főigazgatóságnak. Az egyes embereket sújtó lassú ügyintézés nem ítélhető el eléggé. A kérdéssel már egy korábbi interpelláció kapcsán is foglalkoztunk, amikoris kiderült, hogy a késésnek több oka lehet, a hanyag munka mellett a pontatlan adatszolgáltatás is. Az utóbb időben ehhez a munka mennyiségének növekedése is társult.
A miniszter felügyeleti joga nem ad lehetőséget a kézi vezérlésre. Ez a nem kellően körülhatárolt felügyeleti jogkör a TB önkormányzati törvény beterjesztésével lélektanilag tovább gyengült; a tisztelt ellenzék eddig is súlyosan kifogásolt minden kormányzati beavatkozást. Sajnos nemrégiben az Országgyűlés úgy döntött, hogy most a rendkívüli eljárás formájában nem tárgyalja meg az említett törvényjavaslatot. De remélem – mint ahogy ma délelőtt erről már szó esett –, hogy augusztusban sor kerül rá, s hamarosan a miniszteri felügyeletnél hatékonyabb önkormányzat ellenőrzi majd az igazgatóság működését. Addig is minden tudomásomra jutott anomáliára nyomatékosan felhívom az OTF illetékeseinek figyelmét.
Ezek alapján kérem a tisztelt Házat válaszom elfogadására. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem