KÁLMÁN ATTILA, DR. művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár:

Teljes szövegű keresés

KÁLMÁN ATTILA, DR. művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár:
KÁLMÁN ATTILA, DR. művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az államosítás előtt az általános és középiskolák mintegy 60%-a volt egyházi fennhatóság alatt. Felméréseink szerint a jelenlegi és az elkövetkező két évben tervezett egyházi óvodák, általános iskolák, gimnáziumok, ipari iskolák és gazdaasszonyképzők száma együtt sem fogja elérni a százat, tehát az 1%-ot. A hatásköri törvény 96. §-a valóban a helyi önkormányzatok kötelező feladatává teszi az óvodai ellátásról való gondoskodást. Ugyanezen törvény 100. §-a, összhangban az önkormányzati törvénnyel, rábízza az önkormányzatokra, hogy e kötelezettségüknek milyen módon tesznek eleget. Az 1990. évi IV. törvény 17. §-a szerint az egyház létesíthet és fenntarthat többek között óvodákat is.
Gerendáson az önkormányzatnak nem volt pénze az óvoda felújítására, ezért azt a megoldást választotta, hogy – eleget téve a szülők többsége kérésének – együttműködési megállapodást kötött a helyi római katolikus egyházzal. Az egyház több mint 3 millió forintot költött a volt egyházi iskola felújítására – ebbe költözött át az óvoda. Az egyház átvett nemcsak minden gyereket, hanem minden dolgozót is, miután megkapta az 55 gyerekre járó normatív támogatást, és a helyi önkormányzat kiegészítő támogatását is.
Kezemben van… (mutatja) … a Gajdács János polgármester, Szigeti István plébános és Gyulai Endre megyéspüspök által aláírt szerződés. Ennek 11. pontja szerint az egyház tudomásul veszi, hogy köteles az érvényben lévő állami óvodai nevelési programban meghatározott követelményeket biztosítani, és hogy a gyermekek részére vallásos jellegű nevelést csak önkéntességi alapon fog folytatni. Ez a gyakorlatban csupán annyit jelentett, hogy a foglalkozási termekben a falra egy-egy feszületet helyeztek, és az étkezések előtt egy rövid imát mondtak el – de ez nem volt kötelező. Néhány szülő azonban ezt kifogásolta, és követelte, hogy az önkormányzat létesítsen számukra külön óvodát. Erről írtak az újságok. Július 2-án Gyulai Endre megyéspüspök úr, a helyi képviselő-testület jelenlétében, találkozott az érintett szülőkkel. A megbeszélés során a püspök úr hozzájárult ahhoz, hogy az egyház kezelésében lévő óvodában külön csoportot működtessenek azoknak a gyermekeknek, akiknek szülei nem kívánják gyermekük vallásos szellemben való nevelését.
Remélem, hogy ezzel példát mutatnak ők Békésben, a békés együttélésre.
Elkészült a művelődési és közoktatási miniszter útmutatójának a tervezete a lelkiismereti és vallásszabadság jogának biztosításáról az állami, önkományzati nevelési, oktatási intézményekben, valamint az egyes iskolák egyház részére történő átadásáról. A tervezetet most egyeztetjük az illetékes egyházakkal és minisztériumokkal. Remélem, hogy ez megkönynyíti a helyi nézeteltérések tisztázását, mert sajnos egy-egy településen valóban előfordul türelmetlenség, túlkapás – az azonban semmiképpen sem általános és nem feledtetheti el, hogy az egyházak többszáz éven keresztül nagy számban működtettek kiváló iskolákat, s az ország erkölcsi színvonalának emelésében, értékek megőrzésében, továbbadásában, gyarapításában ma is és a jövőben is jelentős szerepet vállalnak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon és középen.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem