ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP):
ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP):
ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én azt hiszem, hogy valamennyien nagy örömmel üdvözöltük ennek a törvényjavaslatnak a Ház elé terjesztését, mert a csőd és ennek a jogi szabályozása az a modern gazdaság piacgazdaságának nélkülözhetetlen eszköze, a csőd az, amelyik megtisztítja a piacot az életképtelen vállalatoktól és erre nálunk aztán igazán nagy szükség van, és a csőd az az eljárás, amelyik lehetővé teszi, hogy a vállalatok a hitelezőik viszonylag elfogadható kielégítése mellett kerüljenek ki a gazdasági életből, illetőleg alakuljanak újjá.
Ezért egy rendkívül fontos jogszabály alkotásához fogott neki az igen tisztelt Ház, s nagy tisztelet és elismerés illeti a pénzügyi kormányzatot, hogy elénk terjesztette ezt a törvényjavaslatot.
Ezek után az elismerő szavak után is vissza kell kanyarodnom pártunk vezérszónokának, dr. Füzessy Tibornak a hezitálására, aki mélyebben elemezve ezt a törvényt valahogy fölvetette a kérdést, hogy minek is nevezze. És én legalábbis azt véltem kicsendülni a szavaiból, hogy vajon ez a csődtörvény javaslata-e, vagy a törvényjavaslat csődje. Ennek a törvényjavaslatnak ugyanis olyan súlyos hiányosságai vannak, amelyek mellett nem lehet szótlanul elmennünk.
Rendkívül szomorúnak és elkedvetlenítőnek tartom, hogy úgy tűnik, a törvényjavaslat készítői nem olvasták el az 1945 előtti magyar csődjogot, amelynek még a múlt században olyan kiváló csődtörvénye született meg, amely máig is sok szempontból érvényes lehetne. Ez nem valamiféle ilyen nosztalgia, mert jelenleg is érvényes belga csődtörvény is ugyancsak az 1800-as évekből való, tehát ez egyáltalán nem lenne s nem lett volna egy kirívó, hogyha a jogszabályalkotók visszanyúlnak régi, és a maguk idejében kiválóan funkcionáló jogszabályokhoz. De ezt nem tették szemmel láthatólag, és nem tették azt se, hogy megnézték volna a modern piacgazdaságok jogszabályait is, és gondolok itt például az 1978. évi Bankruptcy Act-re, tehát a jelenleg is érvényes amerikai csődtörvényre.
Tudniillik, hogyha ezeket alaposan és elmélyedten tanulmányozták volna, akkor ennek a jogszabálynak számos, szakmailag rendkívül vitatható hibáját el lehetett volna kerülni, ki lehetett volna küszöbölni.
Mik ennek a törvénynek az alapvető hiányosságai? Ahogy ezt már Tardos Márton, igen tisztelt képviselőtársam is elmondotta, az egyik az, hogy a törvény nem biztosítja kellőképpen a hitelezőknek a védelmét. Nem vezet be olyan, a régi magyar csődjogban és a modern piacgazdaságok csődjogában egyaránt ismeretes fogalmakat és olyan delictumokat, olyan bűncselekményeket, mint például a csalárd bukás vagy a csalárd csőd. Következésképp a jelenlegi jogszabály lehetőséget nyújt arra, hogy a csőd bejelentése előtt egy elég hosszú időszakban a vállalat értéken alul elidegeníti a vagyontárgyait, olyan politikát, olyan vállalati üzletpolitikát követ, hogy csődbe vigye önmagát, és ezen a csődön rendkívül jól lehet keresni. Meg kell mondanom, hogy a csődnek ez a nyerészkedésre történő kihasználása sehol a világon nem idegen. Az Egyesült Államokban is igen gyakran előfordul. Csak ott azzal a következménnyel jár, hogy akit rajtakapnak, azt hosszú időre bebörtönzik.
Na most ezek nélkül a biztosítékok nélkül az egész csődtörvény tulajdonképpen az üzleti tisztességnek a csődjéhez vezethet.
A másik ilyen, a hitelezők védelmét szolgáló jogintézmény, a csődgondnoknak az intézménye volt a régi magyar csődtörvényben, és a legtöbb európai, illetve fejlett piacgazdasági csődtörvényben jelenleg is szerepel a csődgondnoknak – mindenféleképpen nevezik, mondják csődbiztosnak is –, tehát egy olyan bizalmi embernek a kijelölése, aki a csődeljárás alatt figyelemmel kíséri a vállalati tevékenységet.
Ez a jogszabály semmi biztosítékot nem nyújt az ellen, hogy a vállalat bejelenti a csődöt, ami számára komoly előnyökkel jár, nevezetesen nem kell kifizetni – 90 napig egy laufot kap, levegőhöz jut – az adósságait, és ez alatt semmi védelem nincs az ellen, hogy értéken alul kiárusítsa a vállalati vagyont. Nincs a vállalatnál egy olyan bizalmi ember, akinek az ellenjegyzése szükséges lenne a vállalat minden vagyonnyilatkozatához, tehát nincsenek beépített biztosítékai a csődeljárás folyama alatt a tisztességes ügyvitelnek és a tisztességes üzletvitelnek.
Ugyanilyen, az adósok védelmét mellőző vagy figyelembe nem vevő jellegzetessége a törvénynek, hogy nem követeli meg azoknak a mérlegbeszámolóknak, azoknak az üzleti kimutatásoknak a produkálását csőd esetére, amelyeket előír a vállalatok felszámolásának az esetére. Amikor előírja, hogy az adós vállalat és a hitelezők tartoznak megegyezni, akkor ehhez nem kötelezi a csődbe menő vállalatot, hogy produkálja azokat az adatokat, amelyek egy tisztességes megegyezéshez nélkülözhetetlenek, mert egyedül teszik áttekinthetővé a vállalat egész vagyoni helyzetét, egész korábbi működését és a jövőre vonatkozó kilátásait.
Ismétlem tehát, ennek a törvénynek ez a súlyos hiányosságsorozata, amelyik nem védi kellőképpen a hitelezői érdekeket. És ezzel kapcsolatban rá kell világítani arra is, hogy ez nemcsak a hitelezői érdekeket védi, hanem a piacgazdaság működési mechanizmusát is védi. Mert e nélkül hiányzik az a bizalom és az a megnyugtató tudat a piac szereplőiből, hogy az ellenérdekű partnert végső soron nagyon szigorú szabályok kényszerítik a tisztességes üzleti magatartásra és tartozásai kiegyenlítésére.
Egy másik ilyen súlyos hiányosság az, hogy nem foglalkozik a törvény az egyéni vállalkozóval, csak a vállalatokkal foglalkozik, az egyéni vállalkozókkal, az egyéni cégekkel nem
Valamennyien jól tudjuk, hogy a fejlett piacgazdaságban a gazdaság szereplői nemcsak vállalatok, hanem túlnyomó többségük egyéni vállalkozó is. Teljesen féllábas ez az egész törvény azért, mert pont az egyéni vállalkozókra, az egyéni cégekre nem vonatkozik. Ezeket nem vonja be a körébe. Meg kell modani, hogy az egyéni vállalkozók szempontjából is ez rendkívül kedvezőtlen, mert nem tudják, hogy milyen szankciókkal kell szembenézniük, ha csődbe jutnak. Az amerikai csődtörvény például nagyon szigorúan szabályozza, hogy az egyéni vállalkozónak mi az a vagyoni köre, amelyet például egyáltalán be lehet vonni a csődeljárásba. Ez csak látszólag szolgálja az egyéni vállalkozók érdekeit, valójában rendezetlenné teszi a felelősségük terjedelmének a kérdését.
Nem szeretném tovább igénybe venni a türelmüket.
A pénzügyminiszter úr, amikor pár évvel ezelőtt átmenetileg otthagyta a Pénzügyminisztériumot, ha jól emlékszem, egyik nyilatkozatában azt mondotta, hogy nem elégedett a Pénzügyminisztérium szakmai fölkészültségével. Rövid ideje ül ahhoz a bársonyszékben, hogy ezen módja lett volna változtatni, de én azt hiszem, nagyon rövidesen, mielőbb változtatni kell a jogszabály-előkészítés szakmai színvonalán, mert ilyen rendkívül gyenge és sok oldalról támadható szakmai színvonal mellett a gazdasági törvényalkotás egyáltalán nem biztos, hogy jó úton fog haladni. Köszönöm a türelmüket. (Kis taps.)
