ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP):
ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP):
ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Részletes vitáról lévén szó, mégis, néhány elvi kérdést engedjenek meg nekem sajátos megközelítésben.
Tisztelve a liberalizmus szemléletét, megértve és elfogadva azt a megközelítést, viszont az én szemléletemben a liberalizmusnak van egy fontos kritériuma, éspedig: a szabadságnak a legalapvetőbb része: a tulajdon. Itt a másik oldalon ugyanis elhangzott, hogy a tulajdon az fetisizmus, és ilyen összefüggésben. Hát én azt mondom, hogy igenis amikortól van tulajdon és a természetes személy kezében van, akkortól ketyeg az óra.
Tehát magyarul nincs itt másról szó, mint: ez hatalmi harc; a tulajdonért, hogy hány ember kezébe kerüljön a tulajdon, nemcsak a termőföld, hanem a termelőeszköz, ami itt van Magyarországon, hogy néhány százezer ember kezébe vagy esetleg egy vagy kétmillió ember kezébe.
Nos, miután a magyar állampolgárnak üres a zsebe, hiába mondjuk, hogy itt van az előprivatizációs törvény, és most már vásárolhattok üzletet vagy annak a használati jogát, nem teszi és minimális mértékű a vásárlás. Miért? Mert nincs elegendő fedezete, mert az OTP-től felvett kölcsön meg az oda betett pénznek az egyenlegét tessék megnézni. No most, ha nincs a magyar állampolgárnak pénze, mit lehet tenni? Nem eladni, hanem odaadni lehet. Hogy milyen ismérvek alapján, no, ezen lehet vitatkozni.
Az egyik ismérv az volt, hogy egy adott összeget, legyen az 20 ezer forint vagy 200 ezer forint – teljesen közömbös –, de adjuk oda a magyar állampolgárnak – volt egy ilyen javaslat. Volt egy másik javaslat, hogy ne adjunk senkinek semmit. Ha én fiatal lennék, én is ezt mondanám, magyarul: ti, előttünk járó generációk ne kapjatok semmit, majd a mienk lesz, fiataloké, ide tisztán, köztehermentesen. Na jó, van az a húszegynéhány milliárd dolláros adósság, de az az adósság még mindig jóval kevesebb, mint az állam összvagyona, ez a tény. (Egy hang: Az kéne még! – Közbeszólások. – Zaj.)
Na most ebből mi következik? Ebből még egy dolog következik, az, hogy a termőföldért a harc ebben az országban mindig is kőkemény volt; 1848 óta; éspedig azért, mert amellett, hogy termelőeszköz, élettér is – és ebben teljesen egyetértek Füzessy Tiborral, amikor felvetette: mi kaptuk. Csakhogy hány embernek legyen az élettere és hány ember bánjon azzal? Néhány ezer, mint 45 előtt, a grófok és a bárók? Vagy mint most, egy-két ezer tsz-elnök, főagronómus és állami gazdasági igazgató?
Gondoljuk csak végig. Vitathatatlan, jogos érv, hogy öt hold vagy hat hold vagy négy hold kerül egy állampolgár tulajdonába, azt művelni úgy ésszerűtlen bizonyos növények esetében. No de a tulajdon és a használat joga két különböző dolog. És igenis elvi kérdés. Miért elvi kérdés? Azért elvi kérdés, mert ahogyan mondottam, a tulajdon és a hatalom összefüggésében valamit tényleg meg kell értenünk.
Mi természetes személynek akarjuk együtt adni a tulajdont. Én azt hiszem, bármelyik parlamenti pártról lett légyen is szó. Na dehát, aki nem tiszteli a régieket, hanem mostaniaknak és újaknak akarja odaadni, kérdezem, ha majd ő régi lesz, esetleg mit fog szólni ehhez a rendező elvhez, amit most vall.
És végezetül: a 200 aranykorona és az 1000 aranykorona problémaköre. (Mozgás.) El kell mondanom, hogy én félek egy kicsit, mert a művelési kötelezettség felvetése kapcsán, ha úgy alakul, majd kitalálhatja valaki – és joggal –, hogy azt mondja, hogy ez a rész és ez a betét alkotmányellenes és diszkriminatív. És akkor majd végén mi marad? Nem más és nem több, mint az a 200 vagy 300 aranykorona, mint lerágott csont a végén. És én ettől félek. És hogy a félelmem ne legyen alapos, lehetőségünk van, és jogos az ellenzéknek az az észrevétele, hogy itt van íme a koalíció, oldja meg ezt a problémát. Köszönöm. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)
