KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Előre elnézést kell kérnem, mert a szokásosnál hosszabban fogok beszélni. Ezt egyrészt indokolja a téma, az 1992. évi gazdaságpolitika és költségvetés súlya, másrészt szükségessé teszi, hogy azokra az összefüggésekre is rá tudjak mutatni, amelyeket esetleg a képviselőtársak az idő rövidsége miatt még nem fedeztek fel.
Az ország 1992. évi költségvetését terjesztem önök elé most a Kormány nevében, és mielőtt a részletekről beszélnék, engedjenek meg egy kis kitérőt, ami látszólag nem ide illik, de talán ide tartozik. A költségvetésről és annak egyes előirányzatairól fogunk vitatkozni az elkövetkezendő napokban. E vita során ne feledjük el, akár tetszik, akár nem, egy ország költségvetése tükrözi az ország helyzetét, gazdasági, politikai, társadalompolitikai állapotát. Ebből az is következik, hogy egy költségvetést csak a realitások talaján állva, a gazdasági, pénzügyi összefüggésekre alapozva lehet és kell összeállítani. Nagyon konkrét dolgok, pénzt, jövedelmet jelentő bevételi és kiadási előirányzatok szerepelnek a költségvetésben, amelyek persze tükröznek, kifejeznek egyfajta gazdaságpolitikát, amelyekben persze tetten érhetők a központi költségvetés fő irányvonalai, de amelyekben a formálódó, átalakuló gazdaság, társadalom és minden más hatás is benne van. Például a nehezen mozdítható intézményi struktúráké és a piacgazdaság építésével együtt járó, olykor kényszerű megoldásoké egyaránt.
Mindezt azért szeretném itt elöljáróban hangsúlyozni, mert mi magyarok ebben az épületben – és másutt is – óriási brilliáns vitákat folytatunk általában a gazdaságpolitikáról, általában a társadalompolitikáról, a szociálpolitikáról, az állami szerepvállalás visszaszorításáról és így tovább. Itt és most azonban az ország költségvetéséről kell majd döntenünk. Meg kell találni a helyes arányokat, az elfogadható mértékeket. Ezt nemcsak azért mondom, mert az idő valóban nem túl sok, hanem azért is, mert az átalakulás, benne a költségvetés struktúrájának változása is csak konkrét döntések alapján lehetséges.
Tisztelt Képviselőtársaim! 1991-ben az állami költségvetés hiánya minden erőfeszítésünk ellenére várhatóan túllépi a bűvös 100 milliárd forintos határt. Ez a hiány ez egy nagatív csúcs. Ennek értékelésénél azonban egyrészt tekintetbe kell venni, hogy alapvetően a bevételi oldalon keletkeztek gondjaink a költségvetésben.
Az 1991-es évi költségvetés gazdálkodását illetően nagyon lényeges eredménynek tartom, hogy többszöri előrejelzés ellenére – volt aki negyedévenként jelezte, hogy összeomlik a magyar gazdaság, a magyar költségvetés, ellehetetlenülnek az önkormányzatok – nem omlott össze se a magyar gazdaság, se a magyar költségvetés, se az önkormányzatok, tehát nem volt egy jó költségvetés, de azért egy tartható költségvetés volt.
Az év indulása, 1991, a költségvetés szempontjából nem volt túl kedvező. Rögtön az év elején 10 milliárd forintot vissza kellett juttatnunk a gazdálkodó szerveknek az 1990. évi túlfizetések miatt, amelyek rontották a költségvetés helyzetét. A költségvetés bevételi helyzete egyébként is gyenge volt, mert a Parlament végső döntése tavaly olyan optimizmust tételezett fel a vámbevételeknél és a nyereségadóknál, amelyek nem igazolódtak.
Az induló helyzet problémája azért erősödött fel, mert ettől függetlenül is, amit elmondtam, a termelés számítottnál nagyobb visszaesése, a fogyasztás mérséklődése miatt számottevő kiesés volt mind az általános forgalmi adóban, mind a fogyasztási adóban. Itt körülbelül 25 milliárd forint 1991-ben a bevételi elmaradás. E nagy bevételi elmaradásnak nincs ellentétele. Nem növekedett más adónemből se szokatlanul vagy túl dinamikusan a bevétel, ezért ez egy tényleges bevételkiesést jelent, amelyik a hiányt növelte.
Abban, hogy a bevételek elmaradása ellenére nem omlott össze a költségvetés, meghatározó szerepe volt annak, hogy a kiadásokat illetően a Kormány következetes politikát folytatott. A szociális feszültségek enyhítése érdekében az eredetileg számításba vettnél később léptettük életbe az energiaár-emeléseket. Ez 10 milliárd forintos kiadásnövekedést jelentett a költségvetés számára, de szociálpolitikai indíttatásból. Emellett az érdekegyeztetési fórumon még további 5 milliárd forintban állapodtunk meg, hogy kompenzáljuk az energiaár-emeléseket. Tehát ezek szociális indíttatású lépések voltak.
Volt néhány olyan kiadási többlet is, mint például az Alkotmánybíróság döntése következtében felállított közigazgatási bíróság, amelyik többletkiadást jelentett. Jelentős többletet okozott a kárpótlási hivatal kiépítése, és például pótlólagos kiadások merültek fel a tankönyvkiadásban is.
Mindezt összevéve, ha megnézik az I. kötetben szereplő 1991. évi mérleget, akkor láthatják, hogy a központi államigazgatási szerveknél még így is 2 milliárd forintot megtakarítottunk, és így nem igaz az, hogy ez minden idők egyik legköltekezőbb kormánya.
Az önök elé terjesztett várható mérleg adatai szerint a 851 milliárd forintos kiadási főösszeget körülbelül 12 milliárd forinttal csökkentettük, tehát ennyi a kiadási megtakarításunk, a bevételeknél pedig 36 milliárd forint az elmaradásunk, és így alakul ki a tervezettnél nagyobb hiány. E mögött a folyamat mögött azonban pozitív tendenciát tessék szíves látni, mert megtakarítottunk '91-ben az összes kiadásban, amíg 1989-ben 48 milliárddal volt több a kiadás az előirányzatnál, 1990-ben pedig 33 milliárd forinttal. Ezért nem kellett csomagot a lakosságra rákényszerítenünk, mert a kiadási oldalt nem növeltük, a bevételek elmaradását pedig elszenvedtük.
Ma még nem lehet teljeskörűen és véglegesen értékelni a '91-es évet, de azt hiszem, hogy amit a Kormány 1991-re a költségvetés kapcsán vállalt, abból néhány dolgot be is tudott tartani. Mindenekelőtt a lakosság terheit nem növeltük az év közben. Az infláció keretek között maradt, az elhalasztott áremelések ellenére is történtek kompenzációk, a bérek pedig terven felül növekedtek. Az intézményrendszer működőképessége fennmaradt, néhol gondokkal ugyan, de az alapellátásokat teljesíteni tudták az intézmények.
Sokan féltették az önkormányzatokat, teljes lehetetlenülésről beszéltek, de végül is más lett a helyzet, a helyi adók kivetésének kényszere alól sok helyen az önkormányzatok mentesültek úgy, hogy takarékos gazdálkodásukkal több mint 50 milliárd forintos betétállománnyal rendelkeznek az év végén. Azért ez egy vállalatnak is egy megnyugtató pozíció lenne.
Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt az 1992. évi költségvetés részleteiről szólnék, szükségesnek tartom vázolni azokat a nemzetgazdasági feltételeket, amelyek a költségvetés környezetét adják, kitérve a kormányprogram végrehajtásának eddigi tapasztalataira is.
A gazdasági folyamatokban 1991-ben markáns irányváltás, szerkezeti átrendeződés indult meg. Pozitív és megőrzendő a folyamat stabilizációs jellege, a külső egyensúlyjavulás, az aktív fizetési mérleg, a növekvő devizatartalékok, a külföldi adósság csökkentése, és ami nagyon lényeges: az infláció lefékeződése.
A gazdálkodásban felerősödött a versenyképes piaci struktúrák térhódítása, az importverseny, a működőtőke beáramlása, a privatizáció, a vállalkozásalapítás, -megszűnés, tehát egy normális gazdasági miliő kialakulása. A teljesítményekben, a fejlesztésekben a keresleti motiváció dominált. Piacváltás zajlott le – ugyan kényszerűen, de lezajlott – a külkereskedelemben, s a gyors megtérülésű beruházások, befektetések kerültek előtérbe.
Tartós, sokszor nem kedvező változás következett be a lakosság fogyasztási szerkezetében és megtakarítási hajlandóságában, amely jelentősen növekedett.
Vannak kedvezőtlen vonások, és mi nem azt mondjuk, hogy siker meg kudarc, hanem hogy kedvező, kedvezőtlen. A siker és a kudarc majd két-három év múlva ítélhető meg.
A kelet-európai kereskedelem összeomlása mellett a gazdaság összteljesítménye erősen visszaesett, drámai gyorsasággal jelentős munkanélküliség került a felszínre, a pénzügyi egyensúlyhiány az államháztartásra koncentrálódott, mindenekelőtt a költségvetésre és a társadalombiztosításra. A lakosság jövedelmein belül még mindig viszonylag lassan növekedtek a munkából származó jövedelmek.
Összességében azt hiszem, hogy a 4 éves program irányvonalán haladunk, az eddigi lemaradások a kormányzat következetes munkájával és a Parlament segítségével behozhatóak.
Míg 1991-ben az adósságcsökkenés megindulásával a külső egyensúly javításában értünk el fordulatot, jövő évben reális az esélyünk arra, hogy az eddigi gyorsuló ütemű gazdasági visszaesést megállítsuk, az inflációs rátát jelentős mértékben csökkentsük. Ezért 1992-ben is változatlan gazdaságpolitikai prioritás, minden változás ellenére, most már nem csak az ország külső fizetőképességének fenntartása, kötelezettségeinek rendszeres teljesítése, hanem az adósság csökkentése és természetesen az infláció elleni küzdelem. Az ország nettó hiteltartozásainak, adósságszolgálati rátájának érezhető csökkenése, devizatartalékainak növelése a továbbiakban már nem igényli a belföldi felhasználás leszorítását. Ezt részben a kereslet bővülése, a kedvező exportkilátások alapozzák meg, hiszen a Kelet-Európából érkező recessziós hatás remélhetően gyengébb, de gazdaságunk egészében már mindenképpen kisebb súlyú lesz, nyugati exportunk pedig évek óta gyorsan bővül.
Másrészt, folytatva az eddigi folyamatot, külső forrásigényünk jó részét működőtőkével akarjuk biztosítani, amely a termelés bővítését, a fejlett termelési kultúrák elterjedését, az új exportpiacok megszerzését is eredményezi.
A nagy válságban azért, 1992-ben Európa két legmodernebb autógyárának egyike itt fog megnyílni Magyarországon, s a Suzuki sem lesz egy utolsó teljesítmény.
A termelés visszaesésének megállítása, esetleg már némi gazdasági növekedés nem mesterséges élénkítésen alapul, hanem azon, hogy a gazdaság kínálati reakcióképességének javulását ma már a piacgazdaságokban bevált módszerekkel lehet előmozdítani, illetve irányítani. Tovább folytatjuk a verseny erősítését. A külkereskedelemben az import már csak 5%-a lesz engedélymentes; a belső piacon folyó verseny tisztaságának védelmében azonban a meglévő törvényeket következetesen kell alkalmazni. Az export-orientációt az eddig bevált módszereken kívül alátámasztja az Exportgarancia Részvénytársaság és a Magyar Befektetési és Fejlesztési Részvénytársaság megalapítása, működése is.
Rugalmasabb, versenysemlegesebb lesz az adórendszer. A gazdálkodási fegyelem erősítését, a piac tisztulását, a hatékony vállalkozások védelmét szolgálja a csődtörvény, az új számviteli és pénzintézeti törvény életbe lépése is.
Alapvető érdekünk és a fejlődés egyik kulcsa a megindult tulajdoni átalakítás, a privatizáció folyamatának gyorsítása. Itt még számos törvénnyel adósak vagyunk: gazdagítandók a privatizáció formái és eszközei, ki kell alakítanunk a tartósan állami kézben maradó vagyonkört, megválasztani az azzal való – lehetőleg hatékony, piackonform – gazdálkodás módszereit.
Ha a gazdasági visszaesés megállítása reális cél is, a vállalkozások differenciálódása bizonyosan tovább erősödik: várhatóan meghatározóvá válik a dinamikus kis- és középvállalkozói kör teljesítménye, de különösen a nagyvállalatok körében továbbra is jelentős fogyókúrákra, az alkalmazkodás kényszerének erősödésére lehet számítani.
A piaci viszonyok fejlődése, a tulajdoni átalakulás előrehaladása hatékonyabbá teszi az infláció jelentős, 10-15 pontos visszaszorítása érdekében bevethető eszközök alkalmazását. Az infláció csökkenéséhez továbbra is szükség van az összkeresletnek a gazdaság teljesítményéhez igazodó szabályozására, ennek megfelelő jövedelmi, államháztartási és monetáris politikára, megfelelő és betartott bérmegállapodási rendszer kialakítására, megfontolt árfolyam- és kamatpolitikára.
A gazdasági visszaesés megállításával még nincs itt a Kánaán, nem nyílik meg az életszínvonal, az életkörülmények általános javításának a lehetősége – de legalább megállítjuk a folyamatot, és ha differenciáltan is, de lesznek, akik jobban fognak élni, és többet fognak fogyasztani.
A gazdaság szerkezeti átalakulása miatt a jövő évben még ugyancsak elkerülhetetlen a munkanélküliek számának emelkedése, a területi, regionális feszültségek növekedése. A munkanélküliséggel járó gondok enyhítése érdekében a Kormány kezdeményezte a foglalkoztatási törvény módosítását, és továbbra is fontos szerepet szán az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközöknek. A regionális feszültségek mérséklése érdekében növeljük az elmaradott térségek fejlesztésére, új munkahelyek létesítésének támogatására, a mezőgazdasági vállalkozások élénkítésére fordítható eszközöket.
Tisztelt Országgyűlés! Az 1992-es év gazdaságpolitikájának egyik kiemelt területe a mezőgazdaság, az élelmiszertermelés – tehát az agrárgazdaság –, úgyhogy egy kicsit ezzel szeretnék most foglalkozni.
A nemzetközi és a hazai korlátok együttesen rendkívül szűkre szabják a magyar agrárpolitika cselekvési, mozgásterét. Ezekből kiindulva több alapvető, az agrárpolitika egészére kiható következtetés vonható le. Az átalakuló nemzetközi piacokon a magyar agrárexport leértékelődött. Az alacsony vagy közepes minőségű tömegtermékekből a külföldi értékesítés az átmeneti időszakban mennyiségileg tovább nem bővíthető, mert olyan mértékű támogatási igénynyel jár, amely az ország kiárusításával egyenértékű.
A nemzetközi agrárpiacokon érvényesülő protekcionizmus számunkra adottság; egyetlen lehetőség marad: az alkalmazkodás. Ma a magyar agrárexport gyakorlatilag nem élvez egyetlen gazdasági integrációban sem jelentős kereskedelempolitikai kedvezményeket. A Közös Piac kétségtelen perspektívákat kínál, ma azonban ez nem több a fejlődő országoknak általában nyújtott kedvezményeknél. Éppen ez indokolja a komparatív előnyünk megtartását, azt, hogy olcsóbban termeljünk.
A mezőgazdasági termelés a lakosság jelentős részének nyújtott hagyományosan biztos jövedelmet. Ennek teljes vagy részbeni elvesztése rendkívüli mértékben súlyosbíthatja a vidék szociális problémáit, komoly politikai feszültségek forrása lehet. Mindezek a korlátok, amelyeket említettem, összességükben olyan helyzetet teremtenek, amelyből a kitörés csak alapvető szemléleti és gyakorlati megújulás révén a magyar élelmiszer-termelés egészének átalakításával lehetséges.
A Kormány célja a jelenleginél hatékonyabb, alkalmazkodóbb, piacérzékenyebb agrártermelés megteremtése. Ezt szolgálja az agrárpiaci rendtartás, amelynek keretében a pénzügyi rendszer elősegíti az agrártermékek piacra jutásának esélyeit, és enyhíti a nemzetközi agrárprotekcionizmus piackorlátozó hatásait. Ennek keretében az 1992. évi költségvetési törvény változatlan normatív támogatási összeget tart fenn.
Az agrárgazdaság, agrártermelés átalakulásával szükségszerűen keletkező átmeneti feszültségek levezetése érdekében bővítjük az agrárintervenciós rendszer hatókörét és pénzügyi forrásait – erre több mint 4 milliárd áll rendelkezésre. A szerkezet-, illetve szervezetátalakítást egyéb pénzügyi megoldások szolgálják: a reorganizációs program, az úgynevezett Agrárvállalkozási Fejlesztési Hitelgarancia Alapítvánnyal együttműködve; a regionális fejlesztésekre rendelkezésre álló 6 milliárd forint, továbbá további több mint 3 milliárd forint beruházási és kamattámogatási kedvezmény.
Összességében azt lehet mondani a magyar mezőgazdászoknak, hogy '92 nem lesz könnyű év – de senkinek nem lesz az –, de az állam készen áll, és megteremtette azokat a rendszereket, amelyek az átalakítás kockázatát tudják mérsékelni.
Tisztelt Országgyűlés! 1992-ben a gazdaságpolitikai célok megvalósításában továbblépünk, a gazdasági átalakulás reményeink szerint gyors ütemben folytatódik. Ilyen változó körülmények között kérdés, milyen költségvetést lehet és szabad csinálnunk. Olyat biztosan nem, amelyik minden szempontból kifogástalan, minden igényt kielégít, ehhez nem vagyunk, nem leszünk elég gazdagok. Csak olyan költségvetést szabad csinálni, amely a realitások talaján maradva megkísérli kimozdítani a költségvetést abból az állapotból, amibe az elmúlt évek, évtizedek során belekényszerült.
Az 1991-es év példája is szembetűnően mutatja, milyen óriási ellentmondás van az államháztartás egészét illetően a bevételek és a kiadások között. Ennek több oka van. Nem kis része annak az adósságtehernek van, amelyet évről évre kell fizetnünk a hatalmas államadósság után, és amelynek nettó terhe 1992-re közel 130 milliárd forintot jelent. Kérem, ez az összeg egyenértékű az oktatásra vagy az egészségügyre fordított kiadásokkal. Nem véletlen tehát az, hogy a pénzügyi szakértők, az ún. fiskális diktátorok óva intenek mindenkit attól, hogy a költségvetés tovább növelje az adósságát, hiszen például az 1991. évi 100 milliárd körüli hiány után 1992-ben 25 milliárd forintot kell fizetnünk úgy, olyan 25 milliárdot, hogy ebből nem adtunk senkinek semmit, átadtuk a banknak.
Ezért szeretném kérni, hogy a beterjesztett 69,4 milliárdos hiányt kezeljék úgy, mint egy nagyon-nagyon komoly számot, mert ahogy növeljük, úgy növekszenek a jövőben az adósságterhek.
Van néhány egyéb elrendezendő örökségünk is, amelyik terheli a költségvetést. Ilyen például az az 1990. évi csereügyletből hátrahagyott, a társadalmi alapnak fennálló 15 milliárdos tartozás, amit rendeznünk kell. Ilyen az 1988–89–90-es években az egyébként már felszínre törő munkanélküliség elkerülését finanszírozó ún. újrakezdési kölcsön és más konstrukciók, amelyeknek áthúzódó terhei kamatban és a tőketörlesztések elmaradásában milliárdokra becsülhetően növelik a 92-es költségvetés és a következő évek terheit. És ilyen a bankrendszer kétes követeléseinek rendezése állami garancia mellett, amely elkerülhetetlen, hogyha a bankrendszert európai szintűvé vagy legalábbis ahhoz közelítővé akarjuk tenni.
Végül a költségvetés tele van különféle típusú garanciavállalással, amelyek közül egyre többet váltanak be, részben azért, mert ez a garancia a lakosság védelmét szolgálja, részben pedig azért, mert a garanciát kérő vállalatok csődbe mentek.
Ezt a kis listát csak azért mondtam el, hogy egy költségvetési döntés idén milyen hosszan ki tud hatni a következő évekre, tehát nagyon megfontoltan kell egy költségvetést összeállítani.
Tisztelt Országgyűlés! Az államháztartás nagy hiánya mindamellett azzal függ össze, hogy nem vagy csak nagyon lassan tudunk szabadulni attól a gyakorlati magatartásokat is átható szemlélettől, hogy mindent közvetlenül a gondoskodó államnak kell ellátnia. Ez egy csalóka dolog, mert miközben piacgazdaságról, annak kiépítéséről beszélünk, aközben nem akarjuk tudomásul venni, hogy piacgazdaság csak akkor lesz és ott lesz, ahol az állam visszavonul oda, ahol a jelenléte feltétlenül indokolt. Ma még mindig óriási az állam súlya. Az államon, az államháztartási rendszeren keresztül történő újraelosztás a GDP-nek, tehát a megtermelt jövedelemnek 60%-át teszi ki.
Ezért az 1992. évi költségvetés-politika egyik igazi alapkérdése az, hogyan és milyen mértékben lehet az államháztartás egyensúlytalanságát csökkenteni úgy, hogy közben ne keletkeztessünk megoldhatatlan problémákat. A válasz csak az lehet – és ezt tartalmazza az önök elé terjesztett javaslat –, hogy nem a bevételeket kell mindenáron növelni, hanem a kiadásokban kell egy szelektív mérséklést végrehajtani. A bevételekről most külön részletesen nem kívánok szólni, hiszen az adótörvényeket most fogják vitatni. Azt azonban szeretném, ha elkerülnénk a tavaly történteket, és a bevételeket indok, ok nélkül megemelnénk, és ezzel teremtenénk a kiadásoknak forrást. Az viszont nagyon lényeges dolog a bevételeknél, hogy az eddiginél is többet kell tennünk a nagy és növekvő adóhátralékok beszedésében. Október 31-i állapot szerint 3200 adóbevalló nettó adótartozása 41 milliárd forint volt, ennek a zöme az általános forgalmi adóból származik, az SZJA-ból, az AVUR-ból és az ún. VÁNYA-ból.
Mindez olyan körülmények között következett be, amikor az adóhivatal állandóan kinn volt a terepen, növelte a pénzügyi ellenőrzést és promt inkaszszós rendszereket alkalmazott.
Azt is tudni kell, hogy a kintlévőségnek jelentős hányadát, egyharmadát húsz vállalat tartozása teszi ki, ez 17 milliárd forint, ide tartozik a VIDEOTON, a DIMAG, a Csepel Autógyár, ez is egy örökség, amit valahogy ki kell majd fizetnünk.
Csodát persze nem lehet várnunk. Javasoltuk az adóigazgatási eljárás módosítását, szigorítását, az adóhivatal és a vámhivatal technikai felszereltségének és ellenőrző kapacitásának a növelését, de majd ha kialakul a gondos polgár, aki tudja, hogy mire fizeti az adóját, akkor valószínűleg jobb lesz a helyzet. Ettől még azért messze vagyunk.
Tisztelt Országgyűlés! Áttérve a kiadásokra látnunk kell, hogy a költségvetés kiadási oldalának nincs egyetlen olyan igazi tétele sem, ahol a hiányt egy évben látványosan csökkentő megtakarítást lehetne elérni. Ez folyamatos munkát igényel. Az elmúlt években már túljutottunk néhány dolgon, így mindenekelőtt radikálisan lecsökkent a vállalati kört és a fogyasztást közvetlenül érintő támogatások összege. Ma már ez mindössze a megtermelt jövedelem 1,6%-át teszi ki.
Az elmúlt években az állam talán az indokoltnál nagyobb mértékben visszavonult a beruházások és a felhalmozás finanszírozásából, mindenekelőtt az infrastuktúra területén okoz ez problémát. Marad tehát a sokkal nehezebb megoldás, a nagy elosztási rendszerek és az intézményi struktúra átalakítása, reformja.
Mindezeket a kérdéseket szűkös vagy szűkülő források közepette kell megoldani, és ilyenkor mindig adódik a válasz: ha nincs pénz, akkor nem lehet semmit csinálni. Ez nem így van, és csak menekülést jelent a szükséges cselekvés elől, arról nem beszélve, hogy egyre drágább.
Az állami kötelezettségvállalások csökkentésére, a költségvetési hiány megengedhető mértékének betartására irányuló törekvések a költségvetési intézmények támogatásának csak erősen visszafogott növekedését teszik lehetővé. Az állami költségvetésből nincs mód és nincs lehetőség kötelezettséget vállalni a központi intézményhálózat és a feladatrendszer változatlan szintű fenntartására. Az irányító szervek felülvizsgálták intézményhálózatukat és – több esetben a támogatáscsökkentés által kényszerítve – igyekeztek olyan változásokat elérni, amelyeknek kihatásai a jövő évben, illetőleg az azt követő években már érvényesíthetők.
A feladat-felülvizsgálatok alapján hozott döntések azonban alapvetően nem változtatják meg az intézményrendszereket, finanszírozási módjukat. A hozott intézkedések további támogatáscsökkentést általában nem eredményeznek, hiszen meghatározott körben elkerülhetővé tették a támogatások növelését, javíthatják a fejezetek, az intézmények megmaradó feladatainak feltételeit.
A fejlesztési lehetőségek jobb megalapozása érdekében a központi költségvetési fejezetek körében egyszerű, ún. báziscsökkentésre került sor, ami az, amely az egyes területek között differenciáltan érvényesült. Az így elért megtakarítás teremt részbeni fedezetet az intézményi körben szükséges többlettámogatásokhoz.
Az 1992. évre előirányzott 10%-os bér- és 5%-os dologi automatizmus nyilvánvalóan elmarad a várható áremelkedések mértékétől. Ezért a támogatások reálértékének megőrzéséhez, csökkenésének fékezéséhez kemény takarékossági intézkedések életbeléptetésére van szükség. Ugyanakkor a költségvetésben a központi béremelésekre rendelkezésre áll fedezet, amelynek differenciált elosztását javasoljuk majd az első félév végén. Ez lehetővé tenné egyes területeken az áremelkedések ütemét jobban követő bérfejlesztést.
A csekély fejlesztési lehetőségekből csak viszonylag szűk kör részesülhet. Ezért gyakran éri a vád a költségvetést, hogy nincs koncepció benne, nem tesz különbséget az egyes területek között. Szeretném kijelenteni, hogy ha az államháztartás egészét tekintjük, akkor egyáltalán nem ez a kép adódik. A kiadási szerkezet igenis differenciálódik, s a változás iránya – remélem – mindenki számára elfogadható. Ennek érzékeltetésére néhány nagyon vitatott területről kicsit részletesebben is szólni kívánok.
A társadalom, a gazdaság fejlesztésében az oktatás, a képzés nagy fontossággal bír. A Kormány határozott szándéka a helyzet javítása, amit a lehetőségekkel kell összehangolni rövid és hosszabb távon egyaránt. Ezt a törekvést az adott gazdasági helyzetben és költségvetési pozícióban csak hosszabb távon tudjuk megalapozni, és a kiemelt fejlesztés is csak viszonylagos lehet más területekhez vagy a költségvetés összes kiadásához képest. Mindenesetre az oktatás támogatásának növekedési üteme '92-re az állami költségvetés bővülésénél kétharmaddal magasabb, jelentősen gyorsabb. Ezen belül is nagyon gyors a felsőoktatás központi támogatásának emelkedése.
Az önkormányzatoknál az oktatási normatívák összegei differenciáltan növekednek, ami az oktatásban részt vevők számának alakulását is tükrözi, csaknem 16%-kal emeli az állami támogatás összegét. A demográfiai hullám jelenleg a középfokú oktatást érinti, ezért ezeknek az intézményeknek a beruházásait céltámogatással is segíti a központi költségvetés.
A vállalati gyermekintézmények és szakmunkásképző tanműhelyek átvételére az önkormányzatok külön központosított előirányzatot kapnak. Az önkormányzatok a központi költségvetési támogatáson túlmenően saját bevételeikből, elsősorban a gyorsan növekvő személyi jövedelemadó-bevételből további jelentős összeget fordítanak az oktatásra, így várhatóan '92-ben mintegy 22%-kal haladják meg az önkormányzati kiadások az 1991. évit. Ez pedig megfelel mind az árindex közepes értékének, mind a megtermelt jövedelemnek.
A felsőoktatás költségvetési többletei lehetővé teszik a felvehető hallgatólétszám 3–4 ezer fővel történő növelését. A hallgatók pénzbeli juttatási normatívájának emelése biztosítja a reálérték megőrzését.
Az oktatásban egyre nagyobb szerepet vállalnak az egyházak – ilyen tevékenységüket az állam több mint egymilliárd forinttal támogatja a felsőoktatásban.
Végül is a felsőoktatási intézmények költségvetési támogatási többlete 24%, amely szintén meghaladja a költségvetés kiadásnövelését és majdnem a lehetőségeket is.
Itt nem említettem meg, hogy az oktatási ágazatokban egy sor elkülönített állami pénzalap működik, mint a felzárkózás az európai felsőoktatáshoz vagy a szakképzési alap, amelyek összesen több mint 5 milliárd forintot fordítanak ezekre a célokra.
Úgy gondolom, hogy – ismerve a pedagógus szakszervezetek, szövetségek, meg a pedagógus lobby itt ülő tagjait – már bocsánat a kifejezésért, lelkes tagjait – el kell mondanom, hogy a differenciált bérfejlesztésre rendelkezésre álló tartalék lehetőséget fog nyújtani az oktatás differenciált anyagi támogatására az első félév végén.
A kulturális és sportágazatról röviden annyit, hogy igen jelentősen, közel 30%-kal növekednek az itt megjelenő támogatások, és az önkormányzatoknál is az átlagot meghaladó, 22%-os ez a növekedés.
A tömegkommunikációs intézmények – TV, Rádió, Távirati Iroda – '92-ben nem részesülnek bér- és dologi automatizmusban. Ennek fedezetét a televízió-előfizetési díj havi 50 forinttal történő felemelése fedezi, illetve van egy kevés támogatásnövekmény, amely a működőképességhez és csekély mértékben a színvonal-javításra szolgálhat.
Az önkormányzatok normatív hozzájárulása a kultúrában csaknem 30 %-kal emelkedik, ami – azt hiszem – nem egy rossz szám! A sportkiadások egyrészt az olimpia miatt növekednek, másrészt az önálló, dekoncentrált szervezetek megjelenése miatt.
A tudományos kutatás esetében 1992-ben csak azt tudjuk biztosítani, hogy az 1991. évi támogatást megadjuk, ennek ellenére a kiadások a bevételek miatt több mint 3 milliárd forinttal haladják meg a '91 évit,és a finanszírozást könnyebbé teszi az éppen most bejelentett, a Tudományos Akadémiáról szóló törvény, valamint az is, ha tisztázódik végre a tudományos kutatás, felsőoktatás, oktatás viszonya és finanszírozási rendszere.
Tisztelt Képviselők! Van két kedvenc terület, amelyet mindenki mindig megtámad. Az egyik az igazgatás, valamint a másik a védelem és rendbiztonság.
Az igazgatási ágazat kiadásai valóban látványosan növekednek, körülbelül 40%-kal. A támogatás 28%-kal növekszik, az e területen dolgozók létszáma 11%-kal, s a növekedés abból is származik, hogy itt saját bevétel kevés van, a kiadások több mint 8%-át támogatás fedezi. Ez az emelkedés egyrészt a 10%-os bér- és 5%-os dologi automatizmussal függ össze, másrészt feladatátrendezéssel, illetve többletfeladattal. Ilyen többletfeladat a Kárpótlási Hivatal létrehozása és működtetése – ez egymilliárd forint többletet jelent 515 fős létszámnövekedéssel. Ilyen az Adó- és Pénzügyi Hivatal kiadásainak a növekménye, amelyből egymilliárd forint az adóigazgatási rendszer korszerűsítésére, számítógépes feldolgozásra megy.
A minisztériumok, országos hatáskörű szervek igazgatásának 1992. évi kiadása 2,6 milliárd forinttal haladja meg az 1991. évi előirányzatot, itt tehát a növekedés 23%-os, miközben a létszám 426 fővel csökken.
A növekedést magyarázza például a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának a nemzetközi tagdíjak növekedése, az EK-hoz való társulással összefüggő feladat bővülése, valamint az is, hogy szükségszerűen nő az utazások száma és a repülőjegyek ára is.
A Munkaügyi Minisztériumnál a szakoktatás miatt nőtt meg 380 millió forinttal az igazgatási kiadás. A fejezetek igazgatási kiadásai az automatizmusokon kívül csak feladatnövekedés esetén emelkednek, tehát e területen színvonaljavításra nem tartalmaz a javaslat többlettámogatást.
Az állami költségvetés összkiadásainak közel 12%-át, 112 milliárd forintot az állam külső és belső védelmére, gazdasági és közbiztonsági rendjének megőrzésére, a nemzetbiztonsági veszélyek elhárítására fordítja. Mindenekelőtt szeretném azt az értékítéletbeli változtatási szándékot erősíteni, hogy mind az államigazgatás, mind a fegyveres testületek nem a társadalom ellen, hanem annak szolgálatában, érdekének védelmében látják el feladataikat.
E klasszikus állami feladatot teljesítő adminisztratív szervezetek demokratizálódása, a társadalmi fejlődés igényeihez igazítása a továbblépés nem elhanyagolható eleme.
A közvéleményben ugyanakkor a fegyveres testületekkel szemben egyidejűleg egymásnak ellentmondó követelmények vannak jelen. Csupán néhány példát említenék meg.
Az egyik a katonai kiadáscsökkentés követelménye mellett egyidejűleg a szuverén, szükséges, elégséges védelmi erővel rendelkező honvédség igénye. Ez természetesen mérhetetlenül sok forrást fog igényelni. Ma erre nincs pénzünk.
A másik, hogy a hivatásos állomány felgyorsult fluktuációját meg kell állítani, s a jól képzett, stabil tisztikar kialakítását, az egyenruha megingott becsületének helyreállítását meg kell kezdenünk.
Néhány mondattal szeretném megvilágítani ezen állami feladatok 1992. évi költségvetési kapcsolatrendszerét.
A közbiztonság fokozása, a különböző szakszolgálatok – közlekedés, igazgatásrendészet – megerősítése érdekében 3000 fő felvételét tervezhette meg a Belügyminisztérium 1992-re – 10 ezer kéne, ennyire volt pénz –, a tűz- és katasztrófavédelem, a határőrizeti rendszer korszerűsítése felgyorsult; a büntetés-végrehajtási intézetekben tovább folytatódik az Európa Tanács elvárásaihoz közeledő feltételrendszerek kialakítása.
A nemzetközi helyzet sajnos, nem nyugodt és nem kiegyensúlyozott. Ez tovább növeli e területek – BM, HM, nemzetbiztonság, Vám- és Pénzügyőrség – mindennapos gondjait, hiszen tudnunk kell, hogy ők vannak az első vonalakban, így e kört érintik leginkább a migrációs kérdések, vagyis a menekültproblémák, és ők élvezik az első vonalban azt a technikai felszereltséget, amivel rendelkezünk.
Tisztelt Országgyűlés! Külön kell szólnom az egészségügyről, az egészségügyi intézményekről.
Mint ismeretes, 1990-től a Társadalombiztosítási Alap finanszírozza az egészségügyi ellátást nyújtó intézmények zömét. Ez jótékony hatású volt az egészségügyi intézményekre. Minden más intézménycsoportot lényegesen meghaladó mértékű volt a kiadások növekedése, és ugyanakkor nemcsak a Társadalombiztosítási Alapból, hanem az állami költségvetésből és az önkormányzati forrásokból is jutott fejlesztésre, beruházásra.
Tisztelt Országgyűlés! Nagyon sok vád éri a költségvetés-politikát, elsősorban amiatt, hogy nem kellően szelektív, nem alkalmaz differenciált megoldásokat, nem veszi figyelembe a valóságos folyamatokat, szociális kérdések iránt érzéketlen. Azt szeretném mondani, hogy ez nincs így. Lehet, hogy nem hihető, mégis tény, hogy a Kormány rendkívüli erőfeszítéseket tesz a lakosság létbiztonságát alapvetően meghatározó szociális szféra finanszírozása érdekében. Ha azt mondom csupán, hogy az államháztartás összes kiadása 1992-re 1891 milliárd forint, 10%-kal több, mint 1991-ben, a szociálpolitikára pedig 642 milliárd forintot fordítunk, és ez 22%-kal, 122 milliárddal több, mint 1991-ben, azt hiszem, hogy ez egy sokatmondó tény, bár tisztában vagyok vele, hogy egyre nő azok száma, akik a létminimum körül élnek.
Azt világosan kell látni, hogy az elmúlt évtizedek jövedelem-politikája nem vált be. A lakosság nettó jövedelmeinek majdnem 50%-át már a pénzbeli és természetbeni jövedelmek teszik ki. Ez a gondoskodó állam, s ez az arány az utóbbi egy-két évben is tovább nőtt, eközben tovább növekszik a létminimum körül élők száma. Tehát a gondoskodás nem jó helyre megy.
Sokszor szó volt e házban arról, hogy a szociálpolitikára fordított összegek nem jól hasznosulnak, és itt nem a nyugdíjakról beszélek. Tudomásul kell vennünk, hogy ez az ország hosszabb távon sem képes a svéd vagy a svájci szociális szintet biztosítani, ezért megfelelően át kell alakítanunk a szociálpolitikai elosztási rendszereket. Ugyanakkor nem is mondhatunk le arról, hogy a létminimum körüli rétegek arányának növekedését legalább megállítsuk.
Olyan jövedelempolitikát kell következetesen követnünk, amelyben a családok megélhetése elsősorban a munkajövedelmeken alapul, a szociálpolitikában pedig a rászorultság elvét kell fokozatosabban előtérbe helyezni. Ott van helye szociális segítségnek, ahol a családok jövedelme, vagyoni helyzete úgy alakul.
Az állami gondoskodás jelenlegi rendszere nem vált be, mindenki elégedetlen vele, miközben egyre inkább finanszírozhatatlanná vált.
Az 1992. év állami költségvetése és társadalombiztosítási költségvetése is egyértelműen mutatja, hogyha a Társadalombiztosítási Alap nem vált filozófiát, nem lesz képes teljesíteni a kötelezettségeit. Elkerülhetetlennek tartom, hogy 1992-től komolyan lépjünk előre a társadalombiztosítás reformjában, mert ez, hogy a költségvetésre visszatámaszkodik, csak oda vezet, hogy egyre több és több pénzt kell belepumpálni minden felelősség nékül.
Azt is meg kell tennünk szociálpolitikában, hogy támogatjuk a nem állami, nem hivatalos szociális ellátási rendszereket. Erre nagyon jó példa a gombamódra szaporodó alapítványok, jótékonysági intézmények, amelyek kitűnően ellátják ezeket a feladatokat.
A szociálpolitika – összességében vizsgálva – jövő évi keretei, ha nem is látványosan, de jelentős mértékben bővülnek, meghaladják a kiadás-bővülés ütemét, elérik a gazdaságban létrehozott jövedelmek növekedését. A családi pótléknál, gyerekeknél az adókedvezménnyel is számolva, a felsőoktatási ösztöndíj-normatívát emelve úgy lehet látni, hogy a szociálpolitika ezeken a területeken egyéni differenciáltság mellett általában a reálértékét megőrzi. Ez nem jelenti azt, hogy megteremtettük a szociális biztonságot. Ez azt jelenti, hogy egy sor ellátásnál tudjuk a reálértéket őrizni, és szándékaink és reményeink szerint '92-ben általában meg tudjuk őrizni a reálbérek értékét, és meg tudjuk őrizni a nyugdíjak értékét. Ez pedig az előző évek vészes leszakadásához egy nagyon jelentős eredmény, megteremti a lehetőségét a továbblépésnek és egy reformnak.
Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy a növekvő munkanélküliség nagy és eléggé aggasztó problémákat okoz a társadalomban az embereknek. Ezért a Foglalkoztatási Alap forrását, 13,5 milliárdot változatlanul a költségvetés biztosítja. A Szolidaritási Alaphoz közel 10 milliárddal járul hozzá a költségvetés.
Ezenfelül áttekintettük a költségvetési forrásokat, területfejlesztéstől kezdve Környezetvédelmi Alapon, beruházási, regionális fejlesztési forrásokon keresztül, és közel 75 milliárd forint szolgálja közvetve vagy közvetlenül a munkahelyteremtést, eléggé összehangolatlanul, ezért egy megfelelő regionális politikával kell ezt párosítani.
Tisztelt Képviselőtársak! Külön kell szólnom az önkormányzatokról, az önkormányzatok költségvetési kapcsolatáról. Van egy önkormányzati törvényünk és egy többé-kevésbé működőképes rendszerünk, amelynek persze sok hibája van, de a '91-es tapasztalatok alapján ezt majd értékelni kell.
1991-ben sikerült az önkormányzati szféra gazdálkodási feltételeinek rendszerét megteremteni. Ez ugye a feladat- és hatásköri törvényt jelentette, az állami tulajdon önkormányzati szférának való átadásáról szóló törvényt, a megfelelő támogatások kialakítási rendszerét jelentette.
A gazdálkodás szabályzatánál az volt a szándékunk, hogy a működőképesség fenntartható legyen. Ezt biztosította az egyes forráselemek között kialakított arány, a saját források és a központi kiegészítő támogatások megfelelő összhangja.
1991-ben az előző évi előirányzathoz képest az összforrások 30%-kal bővültek, gyorsabban és erőteljesebben, mint a költségvetési források. Ez a szabályozó rendszer a tapasztalatok szerint javított a községek és nagyközségek lehetőségein, amit az is mutat, hogy míg 1989-ben e településkör használta fel az összes bevételek 17%-át, ez az arány 22%-ra emelkedett '91-ben, és tovább növekszik '92-ben is.
Az önkormányzatok óvatos és átgondolt gazdálkodást folytattak 1991-ben, bizonyos körben természetes elégedetlenség volt tapasztalható, különösen ott, ahol a felhalmozódott infrastrukturális feszültségeket gyorsan kívánják vagy akarják megszüntetni. Erre nincs elég forrás.
A helyi önkormányzatok 1992-ben 447 milliárd forinttal gazdálkodhatnak, ez az összeg 21%-kal haladja meg az 1991. évi előirányzatot, tehát összességében a jövedelmeik a gazdaságban megtermelt jövedelmekkel arányosan a költségvetésénél gyorsabban növekszenek.
A szabályozási rendszeren lényeges változást nem kívánunk most 92-ben alkalmazni, hiszen fel kell mérni a '91-es tapasztalatokat is.
Az önkormányzatoknál továbbra is rendelkezésre áll a nehéz helyzetbe kerülő önkormányzatok támogatása, ez csak ellátási problémák esetében és vis maior esetében vehető igénybe.
Végül szeretném elmondani, hogy a 69,4 milliárdos hiány úgy alakult ki, hogy a bevételek közé bevettünk 20 milliárd forint privatizációs bevételt. Ez annyit jelent, hogy enélkül a költségvetés hiánya 89,4 milliárd, tehát nagyon magas, pontosan ezt a hiányt akartuk csökkenteni, többek között azrét, mert olyan rendkívüli kiadások jelennek meg a költségvetésben, amelyek fedezetét a rendes adóbevételek nem finanszírozzák; ha hitelt veszünk igénybe, akkor meg nagyon drága az egész üzlet. Ilyen például az expóval kapcsolatos előirányzat, a kárpótlások, a munkahelyteremtő felhasználások és így tovább. Amint látják, a költségvetés így is plusz még 6 milliárd garanciát vállal, és 10 milliárd általános tartalékkal rendelkezik, ami nagyon pici likviditást és mozgásteret jelent ahhoz képest, amilyen nagy összegű a költségvetés kiadása.
Végül szeretnék bejelenteni néhány, már nem költségvetéshez tartozó, de a költségvetési törvényben szereplő módosítást, illetve felhívni a figyelmüket, az ÁFA-nak csak technikai módosításai vannak, a legfontosabb technikai módosítás a mezőgazdasági kistermelőket kedvezményezi.
Az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvényt meg kellett változtatnunk, mert megváltozott a számviteli törvény miatt az eredményelszámolás, az átalakulási törvény miatt az állami vagyon értelmezése. Ezt tartalmazza a melléklet, és külön paragrafus foglalkozik a lakásalap megszüntetésével, annak az alapnak a megszüntetésével, amelyik céljaiban valamikor jó volt, de valamennyi működési szabálya a fennálló jogszabályokkal ellentétes volt, vagy legalábbis megkerülte, és a gyakorlati működtetés során olyan dolgokat produkált, amely zavarba ejtette a Pénzügyminisztériumot, a Nemzeti Bankot és a bankfelügyeletet egyaránt. E kérdésben vizsgálat és fegyelmi eljárás folyik, részletesen fogom önöket tájékoztatni. Az azonban már most látható, hogy a legcélravezetőbb megoldás az alap megszüntetése, és a még meglévő lakáskötvények visszatelepítése az érintett pénzintézetekhez.
Végül a 3809-es számú beadványunkban, miután a fogyasztási adóra és a fogyasztói árkiegészítésre vonatkozó eredeti javaslatot, amely kétharmados volt, nem szavazták meg, javaslatot teszünk a fogyasztási adó és a fogyasztói árkiegészítés mértékeire.
Legvégül, de még mindig nem a végén: sok tekintetben jogos kritikát hallottunk, és jogos a kritika is, hogy már megint lehetetlen helyzetbe hozta a Kormány a Parlamentet, rendkívül rövid idő alatt kell elfogadni a költségvetési törvényt, nem beszélve az adótörvényekről.
Azt szeretném mondani, hogy ezt a helyzetet a Parlament és a Kormány közösen hozta létre. Önök a költségvetés tárgyalásakor tavaly elfogadtak egy olyan menetrendet, ami tarthatatlannak tűnt, és ezt az élet igazolta is. Nem lehet négy darab menetre szabdalni a költségvetés megtárgyalásának, jóváhagyásának folyamatát. Ezt a kérdést az államháztartási törvény jóváhagyása kapcsán úgyis meg kell vitatnunk, hogy 1992-ben elkerüljük a mostani helyzetet. Ez most nem ígéret, mielőtt még a fejemre olvassák. A késedelem azzal is öszefügg, hogy az Áht.-t sem sikerült elfogadni. Lehet, hogy ez is jobb, mert a mostani vitában egy csomó szabályozás még tisztultabb lesz, és akkor januárban jobb vitákat és törvényt hozhatunk létre.
Természetesen elnézést kérek, és megkövetem a tisztelt Házat, hogy 13 nappal később nyújtottam be a végleges költségvetés a Kormány nevében, de az irányelvek, amelyben az összesen-ek voltak, azok hónapokig rendelkezésre álltak, tehát a fő összefüggéseket meg lehetett ismerni. Elismerem, hogy ez nem helyettesíti a költségvetés részletes vitáját.
Végül szeretnék beszámolni arról a tisztelt Országgyűlésnek, hogy az Érdekegyeztető Tanáccsal töltöttem a múlt hét péntekét és szombatját, és számos megállapodásra jutottunk. Ezek a megállapodások részben érintik a '92. évi költségvetést, ilyen megállapodás például a gyerekenkénti adóalap-csökkentő kedvezmény javasolt emelése 1000-ről 1300 forintra, ilyen megállapodás a családi pótlék félévi felülvizsgálata, és 20%-kal történő éves növekedésének a kiegészítése – most 15% szerepel –, ilyen bizonyos szociálpolitikai kiadások belső átcsoportosítása, és mondhatnám tovább.
A Kormány csütörtökön fogja megtárgyalni ezeket a javaslatokat, és akkor írásban értesítünk valamennyi parlamenti frakciót, valamennyi képviselőtársat arról, hogy a Kormány mit javasol módosítani az elfogadott megállapodások alapján.
Szeretném elmondani, hogy a nemzetgazdaság egyensúlyi viszonyait figyelembe véve, valamint azt a kialakult helyzetet, hogy 1992-ben a lakosság pozíciója összességében nem romlik – nem javul, de nem is romlik –, figyelembe véve az újabb követeléseket, amelyeket "Add ide a kezed, megeszem a karod" alapon csinálnak és tárgyalnak, azt jelentené, hogy én vagy a költségvetés hiányát növelem, vagy más jövedelemtulajdonosok terhelését, nevezetesen a vállalkozásét.
Ezt nem tartom elfogadhatónak, és azt sem, hogy az ember leül tárgyalni, és akkor utána megint egy nehéz helyzetben sztrájkkal, figyelmeztetővel, sztrájkkal fenyegetőznek. Ettől függetlenül arra szeretném kérni önöket, hogy ha megkapják ezeket a javaslatokat, kérem, támogassák, vagy legalábbis ne ellenezzék azokat, hiszen ebben megállapodtunk, és a megállapodást szeretnénk betartani.
Legvégül: 1992 nem lesz egy könnyű év. Egy olyan év lesz, amelyik reményt, bázist adhat arra, hogy valóban egy növekedési pályára kezdjen ráállni a gazdaság, valóban piacgazdasági rendszerek és gondolkodások működjenek, és valóban, ha megcsináljuk – és meg kell csinálni – az elosztási rendszerek reformját, akkor a szociális töltete is erősebb legyen ennek a gazdaságnak. Ez annyit jelent, hogy hosszú idő után sikerül megállítani a visszaesést; a visszaesést a gazdaság egész teljesítményében mérve, a visszaesést a nyugdíjak reálértékvesztésénél, a visszaesést a reálbéreknél és így tovább. Ez pedig az adott körülmények között nem egy rossz eredmény.
Azt hiszem, hogy viszonylag szilárd nemzetközi kapcsolatok mellett azért, hogyha a határainktól délre és nyugatra nézünk, elég sok fenyegetés van, ami a költségvetést érintheti – most nem politikáról beszéltem. Ha a belső vizeket nézzük, azok is rendkívül fodrosak. De az állampolgárok és a választópolgárok nyilvánvalóan azért küldtek ide bennünket ebbe a Házba, hogy a gazdasági működését, működő rendszereket biztosítsunk, természetesen nagy viták és remélem, az elfogadás után.
Köszönöm a figyelmüket. Elnézést a hosszú beszédért. (Taps kormánypárti oldalon.)
