MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hírekben nyilvánosságot kapó újabb és újabb nyugdíjastüntetések mindannyiunk számára jelzik, hogy éleződnek szociális problémáink, amelyeknek egyik fő kárvallottja a mintegy két és fél milliós számú nyugdíjas réteg. Ha megnézzük a statisztikai adatokat, akkor ez a felháborodás és a megfogalmazódó követelés jogosnak tűnik mind abszolút értelemben, mind az ez évi folyamatok ismeretében.
Hiszen ismerve azt a tényt, hogy majd minden negyedik állampolgár nyugdíjas, és az átlagnyugdíj alig haladja meg pár száz forinttal a létminimum szintjét, az egyedül élőknél pedig még alatta is van, valamint felfigyelve arra az adatra, hogy az év elején 24%-os nyugdíjemelést hajtottunk végre, és az ez évi nettóbér-növekedés már meghaladja ezt a szintet, tehát mindezek ismeretében el kell ismernünk a problémák jogosságát.
Szintén érthető és elfogadható az a vélekedés – ez kényszerítette visszavonásra az előző kormányzati előterjesztést –, hogy nem terhelhető csupán a nyugdíjasokra a társadalombiztosítási kintlevőségek okozta deficit, hiszen vétlenek abban. Ugyanakkor ismerve a gazdaság mai állapotát és a társadalombiztosítási és a központi költségvetés nehéz helyzetét, valamelyest indokolt a kormányzat mértéktartása az újabb kiadások megszavazásában.
Néhány dologról azonban mégis szót kell ejtenünk. S jelesül először arról, hogy a jövő év kapcsán – és ezzel szembesülhetünk nemsokára a költségvetési vitában – nem történik semmi a beígért profiltisztítást illetően, ami több tízmilliárddal könnyítené meg a társadalombiztosítási alap jövő évi költségvetését. Ám ne vágjunk most az elkövetkezendő vita elébe, s ezért csak arra utalunk, hogy a felsorolt emelések tekintetében a rokkantsági járadék, a házastársi pótlék és a jövedelempótlék mindenképp olyan természetű, ami nehezen fér bele egy biztosítási típusú rendszerbe. Részben elmondható ez a szociális járadékra is, így mivel ezek szociális típusú ellátások, ezért abszolút természetesen adódik a javaslatunk, hogy ezeket az emeléseket – és később az ellátásokat is a központi költségvetésből kell fedezni. Ennek elkülönítése és költségvetési finanszírozása nem okoz semmilyen technikai problémát, hiszen azt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság gond nélkül meg tudja oldani.
Egyébként általában is elgondolkodtató az a felvetés, amelyet mi most önökkel is megosztunk, hogy amíg a biztosítási elv szerint a nyugdíjasok ellátását évente az év elején és esetleg közepén a nettóbér-növekedéshez hozzá lehet igazítani, addig az év végi nyugdíj-kiegészítés, ami nem épül be a nyugdíjba, az csak egyszeri kifizetésű, az alapvetően szociális elv alapján volt eddig is kiosztva. Mondjuk ki tehát azt, hogy az évközi emelé-sek a biztosítási típusú megoldást követik, az év végit pedig a rászorultság, a karácsony előtti nélkülözés motiválja. Ez utóbbinál a korábban kifejtett elv szerint indokolt lenne az egész kiegészítésnek a költségvetésből történő finanszírozása, amitől idén – figyelembe véve a nehéz helyzetet – még el lehet tekinteni. Ám az ilyen átalakítással nem szabad megvárnunk az év végét, mert akkor mindig a kényszer diktál. Ezért erre a jövő év folyamán, de már most, a jövő évi költségvetés összeállításánál gondolnunk kell.
Ami azonban felháborító és tűrhetetlen, az nem az, hogy kevés pénzt adunk a nyugdíjasoknak – bár ez sem mellékes körülmény –, hanem inkább az, hogy a Kormány beígért valamit, és azt nem teljesíti. Ez az, ami mellett nem szabad és nem is lehet elmenni szótlanul. Nem lehet az amúgy is elég kiszolgáltatott helyzetben lévő nyugdíjas-társadalommal ezt csinálni, és egy magára valamit is adó kormány nem ígérhet a vakvilágba, hanem amit ígért, azt be is tartja.
A Kormány eddigi ténykedését megvizsgálva megfogalmazódik a gyanú bennünk: ez a kormány mintha nem adna magára. Köszönöm. (Szórványos taps.)
