SOÓS KÁROLY ATTILA, a Szabad Demokraták Szövetsége parlamenti frakciójának vezérszónoka:
SOÓS KÁROLY ATTILA, a Szabad Demokraták Szövetsége parlamenti frakciójának vezérszónoka:
SOÓS KÁROLY ATTILA, a Szabad Demokraták Szövetsége parlamenti frakciójának vezérszónoka: Köszönöm Elnök Úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amióta Magyarországon bevezették a centralizált gazdálkodást, azóta az év végén nagy átalakítása folyik a gazdálkodás körülményeinek. Ezt kezdetben úgy nevezték, hogy kidolgozták az éves tervet, később, '68 után, az éves szabályozókat, 1989-ben a Németh-kormány egy harmadik formát talált, ez az év végi törvényhozási roham, és ezt a dicső hagyományt folytatja az Antall-kormány is.
Tavaly láttuk ennek a nagyszerű dolognak a következményeit, tisztelt Ház, én, mint a költségvetési bizottság elnöke, mellesleg mondom ezt csak, egyébként nem úgy beszélek, a költségvetési bizottság munkatársai egyes éjszakákon csak 2 órára tudtak hazamenni aludni, különféle szakértői erőfeszítések ellenére olyan hibák történtek, hogy például az Országgyűlés két adótörvényt elfelejtett egymással összhangba hozni, aminek folytán a költségvetést körülbelül félmilliárd forint veszteség érte. Biztosak lehetünk benne, hogy legalább ekkora abszurdumok most is, ennek a rohamnak lesznek következményei, de valószínűleg inkább nagyobbak.
Most éppen egy ilyen abszurdummal állunk azt hiszem, szemben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én úgy gondolom, hogy egyszerűen képtelenség ilyen lényeges változtatásokat hozó törvényt úgy elfogadni, hogy december 3-án kezdjük el tárgyalni. Erről a személyi jövedelemadó törvényről van szó.
Én most már nem arról beszélnék, hogy micsoda iszonyatos munkát jelent ennek és még sok egyéb törvénynek a meghozatala a Parlament számára, különösképpen azok számára, akiknek ez a szakterületük, de mások számára is. Ez tulajdonképpen csak a kisebbik probléma, és ezt akár el is felejthetjük, hát ez végül is csak néhányszáz ember problémája. Van itt egy sokkal nagyobb probléma, mégpedig az, hogy az adófizetők későn értesülhetnek az új szabályokról. Ugye, idén a személyi jövedelemadó törvény január 7-én jelent meg, tehát visszamenőleges hatállyal, hiszen január 1-jétől volt hatályos.
Most én persze egyáltalán nem akarom azt állítani, hogy ez volt ennek a Parlamentnek a legfelháborítóbb visszamenőleges hatályú törvénye, sőt, tulajdonképpen akár azt is mondhatnám, hogy majdnem jelentéktelen dolog volt, ugyanis az a törvény, amit akkor hozott a Parlament a személyi jövedelemadóról, az nagyon kevés változást jelentett. A most javasolt törvény azonban egyáltalán nem ilyen.
Azok számára, akik nemcsak adót fizetnek, hanem maguk készítenek adóbevallást – a számuk 1990-ben 1 millió 200 ezer volt, és nyilván sem ebben az évben, sem a jövő évben ennél lényegesen kevesebb nem lesz –, majd csak valamikor januárban kezd kiderülni, hogy tulajdonképpen milyen költségeket, hogyan számolhatnak el, éspedig a törvényjavaslat szerint olyan szerződések teljesítésével kapcsolatos költségek köréből is, amelyeket hónapokkal ezelőtt kötöttek. Kérem, itt nagyon sokat hallunk a liberális gazdasági eszmék térhódításáról kormánypárti oldalon. Nos, én annál furcsább dolgot liberális szempontból nem tudok elképzelni, mint azt, hogy ha egy állam azt tekinti a maga feladatának, hogy korábban kötött szerződések teljesítési föltételeit fölforgatja. Aki olvasott már liberális gazdasági tankönyvet vagy hasonlót, az tudja, hogy ott az állam elsősorban úgy szerepel, mint a megkötött szerződések teljesítésének kikényszerítője, nem pedig úgy, hogy most januárra gyorsan hozunk egy olyan törvényt, amelyik teljesen fölforgatja azokat a gazdasági körülményeket, amelyek alapján emberek szerződéseket kötöttek egymással, gazdasági szerződéseket.
Tehát egyszerűen nem értem ezt, hogy most akkor itt rendszerváltás van, vagy pedig… –, de azt hiszem, már tulajdonképpen válaszoltam erre a kérdésre, amikor elmondtam, hogy itt a központi irányításnak, a minden részletre lehetőleg kiterjedő központi irányításnak egy új változatával állunk szemben.
Kérem szépen, ennek a törvényjavaslatnak a legfontosabb vonása a tételes költségelszámolás körének kiszélesítése. Ebben tér el a személyi jövedelemadó eddigi rendszerétől. Ezzel kapcsolatban, tehát a költségátalányok korlátozásával kapcsolatban a költségvetési bizottsághoz szinte tódulnak a különféle szakmai szervezetek, így például színművészek, tudományos dolgozók szervezetei, tiltakozásai, de persze ugyanígy érintve vannak a mezőgazdasági kistermelők, mérnökök széles rétegei és mások is.
Ezek a tiltakozások pedig arra figyelmeztetnek bennünket, hogy tulajdonképpen nem is elég az érintettekkel idejében közölni az új adózási szabályokat, hanem velük előzetesen meg kellene vitatni a kialakításukat. Persze itt én nem népszavazásra gondolok, ugye adózási kérdésekről nem is szabad, és egyébként is furcsa lenne népszavazást rendezni, de igenis meg lehet az érdekeltekkel ezeket a kérdéseket vitatni.
A tételes költségelszámolással két probléma van: az egyik az, hogy igénybe veszi az adózó idejét. Ezt nagyon sokan bírálják, felesleges bürokráciát okoz, mondják. Sajnos, ezt a tételes költségelszámolást végső soron és hoszú távon nem lehet megúszni. Aki látott már amerikai adóívet, az tudja, hogy annak a kitöltése tényleg rendkívül időigényes, mellesleg ott is tiltakoznak ilyesmi ellen az állampolgárok, ezért a szövetségi kongresszus törvényt hozott, az úgynevezett papírmunka-csökkentési törvényt, ennek a papírmunka-csökkentési törvénynek az értelmében az adóívre rá kell írnia a hatóságnak, hogy szerinte körülbelül mennyi időt vesz igénybe ennek az egésznek a kitöltése, a nyilvántartás, a költségek könyvelése, a bevételek könyvelése, stb., és ezek az adóhivatal által közölt adatok egyáltalán nem vigasztalóak, tehát minden adórendszer, minden modern adórendszer olyan, hogy a költségek, a tételes költségelszámolás szükséges.
Csak a tételes költségelszámolás teheti az adót méltányossá, az teheti tényleg jövedelemadóvá. Emellett egyesek bevallott költségei mások adóbevallásának az ellenőrzésére is módot adnak, és ez is a méltányos adózás feltétele.
A tételes költségelszámolás másik problémája az, hogy a költségátalányok eltörlésével kedvezményeket vonnak el. Ez is sok tiltakozást vált ki. Pedig ez nem feltétlenül, nem eleve igaz, hogy itt tényleges kedvezmények elvonására kerül sor. Hiszen például a mezőgazdaságban a kistermelőknél a nagy nehézség éppen az, hogy drágák a felhasznált ipari termékek, ennek megfelelően a mezőgazdaság által eladott termékek jövedelemtartalma alacsony. Vagy a szellemi tevékenységek költségelszámolásánál azon a vicces kérdésen túlmenően, hogy egy irodalomkritikus, aki Hemingway A Kilimandzsáró hava című novellájáról írt kritikát, elszámolhat-e költségként egy kéthetes afrikai tanulmányutat, felmerül az a komoly kérdés, hogy szakkönyvek beszerzése, beszerzési költsége költségnek számít-e, hogy otthon dolgozóknál a lakás fűtése, világítása, tűzbiztonsági állapotának javítása költség-e, amely az adóalapból levonható.
Ezeket a kérdéseket csakis az érintettek bevonásával folytatott hosszas vita, majd az adóhivatali és az azt felülbíráló bírósági gyakorlat döntheti el.
És itt térek vissza ahhoz, amiből kiindultam. Ilyen adórendszer-változtatást nem lehet december 1-jén elkezdeni tárgyalni. Nem lehet elkezdeni így azzal, hogy január 1-jén rögtön hatályba is lép. A törvényjavaslatban a költségelszámolási szabályok nemcsak az érdekeltekkel nincsenek megvitatva, de nincsenek is tisztességesen kidolgozva. Ezért a Kormány felel. A pénzügyminiszter úr júliusra ígérte az adórendszer irányelveit. De az akkor elkészült tervezet visszavonásra került, és újabb nem készült, vagy legalábbis az Országgyűlés elé nem került.
Így más lehetőség szerintem nincs, mint a tételes költségelszámolás teljes körű bevezetésének elhalasztása 1993-ra. A törvény erről most meghozható, és tulajdonképpen jobb is most meghozni, hiszen így komolyabb, élesebb lesz a költségelszámolások rendjéről a következő év folyamán lefolytatandó vita. Emellett akkor megíródnak azok a nyugati világban teljesen megszokott, az érintetteknek tanácsadó-könyvek arról, hogy hát mit írhatnak le, és hogy minimalizálhatják a törvényes keretek között az adókat. Megalakulhatnak a tanácsadó szervezetek, amelyek tudják, hogy '93-ban már lesz piacuk, és akkor az érintetteknek lesz hova fordulni, lesz mit elolvasni, lesz kitől kérdezni. Ez most nyilván nem várható.
Addig, tehát 1992-re csak átmeneti változtatások valósíthatók meg, amelyekről nyilván majd a bizottsági üléseken lehet részletesen vitatkozni.
Ezek a változtatások jelenthetik a tételes költségelszámolás vállalásának ösztönzését, de egyelőre nem jelenthetik, 1992-re nem jelenthetik ennek a kényszerűségét, tehát a törvényjavaslat ahogy most van, elfogadhatatlan.
Az adóbevallást önállóan készítők tételes költségelszámolásra való áttérés után, amely a törvényjavaslat legfőbb újdonsága, ezért szóltam róla hosszasan, sok mindenre ki kellene még térnem: így például az ingatlanvásárlásból származó jövedelem javasolt, új, rögtönzött, szerencsétlen, és mint az újságokból is már értesültünk róla, könnyűszerrel kijátszható rendszerére. Tulajdonképpen nem értem, hogy egy ilyen amatőr ötlet hogyan kerül bele egy törvényjavaslatba.
Beszélnem kellene még a kamatjövedelmek továbbra is indokolatlanul magas, az inflációt és a kamat túlnyomó részének infláció-kompenzáló jellegét figyelmen kívül hagyó és a megtakarításokat destimuláló, mert a bankok passzív kamatait csökkentő, aktív kamatait növelő intézkedésről. Mindezt azonban mellőzném, és mellőzök még sok egyéb résztémát, és röviden csak a bérből és fizetésből élők adóterheinek alakulásáról szeretnék részletesebben szólni.
A Kormány által kiosztott számítási anyagok szerint a jövedelmek adóterhelése csökken azoknál, akik 1992-ben is ugyanannyit keresnek majd, mint 1991-ben. Ez a kiosztott számításokból ellenőrizhető, és hát erre az ember azt mondhatná, hogy még szerencse. Na most, akinek viszont a jövedelme a Kormány számításának megfelelő átlag szerint, az inflációtól mindenesetre azért jócskán elmaradva nő, annak kétgyermekes család esetén a Kormány által preferált 25–40%-os adótábla mellett a jövedelme adóterhelése, azaz a jövedelem adóban befizetett hányada általában évi 175 ezer forintot el nem érő, vagy évi 200 ezer és 350 ezer forint közötti jövedelem esetén növekszik. S ezt a hosszú mondatot rövidebbre véve a lényeg az, hogy növekszik az adóterhelés. Igaz, hogy csak kevéssé növekszik, általában 1 százalékponton belüli mértékben. De ez sem elfogadható. Az adóterhelésnek nem növekednie, hanem csökkennie kellene. És ráadásul az adóterhelés csökkenése nagyobb is annál, amit a Kormány számítási anyagai tükröznek.
Megszűnik ugyanis számos béren kívüli juttatás adómentessége. Vonatkozik ez például a pénzbeni étkezési hozzájárulásra, az üdülési hozzájárulásra. Ezek a változtatások, tehát itt bizonyos juttatások adómentességének a megszüntetései önmagukban nem feltétlenül kifogásolhatók, hiszen itt olyan juttatásokról van szó, amelyeket különböző magánszemélyek, attól függően, hogy hol, milyen területen dolgoznak, vagy kapnak, vagy nem kapnak. Hát például a kisebb, vagy rugalmasabb cégeknél vált elsősorban elfogadottá az a nagyszerű megoldás, hogy a dolgozóik jövedelmének egy részét adómentesen tudják nekik kifizetni akkor, hogyha a lakásukat elnevezik szolgálati lakásnak, és akkor azt ugye adózatlan jövedelemből lehet fizetni. Másutt, ahol ez nem jutott eszébe a főkönyvelőnek, hogy ezzel egy kis pénzt lehet megtakarítani, ott ezt nem alkalmazzák. Tehát ezeknek a kedvezményeknek az elosztása eléggé összevissza, hogy úgy mondjam.
Hasonlóképpen lehet mondani az üdülési hozzájárulásról, hogy az üdülési hozzájárulás adómentessége rendkívül kedvező azoknak, akik kapnak ilyet, de semmit se jelent azoknak, akik nem kapnak ilyet. És ezek tehát olyan megkülönböztetések, amelyeknek a megszüntetése nyilvánvalóan indokolt.
De ha ez így van, akkor csökkenteni kell az adókulcsot. Kérem, az adókedvezmények körének a szűkítése, különös tekintettel arra, hogy úgyszólván mindenkinek van valamifajta adókedvezménye, az adókedvezmények körének a szűkítése önmagában véve nem kifogásolható. De akkor nem kifogásolható, hogyha ennek megfelelően az adókulcsok csökkennek. És ez a Kormány, miután nem kíván – láthatóan nem kíván – az államháztartásban rendet teremteni, nincs semmiféle törekvés arra, nem látszik semmi jele annak, hogy valamiféle államháztartási reform valósulna meg – én itt nem sokat változtatok azon a szövegen, amit olvashattam a költségvetés irányelveiben, ott is arról volt szó, hogy hát ez most még nem halad – ezért nem tudja az adókedvezmény-csökkentéseket adókulcscsökkentésekre fordítani, hanem itt növekszik az adóteher.
Ez a mi számunkra nem elfogadható, és megfelelő módosító javaslatokkal fogunk a törvény ezen és számunkra más kifogásolható vonásaival szemben föllépni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
