VARGA MIHÁLY, a FIDESZ vezérszónoka:
VARGA MIHÁLY, a FIDESZ vezérszónoka:
VARGA MIHÁLY, a FIDESZ vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretnék néhány szót szentelni a beterjesztés előzményének, bár már Soós Károly Attila képviselőtársam is szentelt, még megérdemel egy pár mondatot ez a téma.
Nagy örömünkre szolgált, hogy az újságokban már hetekkel a kézhezvétel előtt olvashattuk a jövő évi adóváltozások kommentárjait vagy akár magát a törvényjavaslatot is.
Az szja-tervezetnél maradva, országos napilap mellékleteként már hetekkel ezelőtt megjelent, mielőtt a képviselők kézhez kapták egyáltalán.
Mindezekből két dolog következik számomra, egy fontos és egy kevésbé fontos.
Egyrészt, hogy az adótörvényeket nem őrzik hat páncélszekrény alatt, mint teszem azt a Kisgazdapárt dokumentációs központjának az iratait … (zaj – közbeszólások a Kisgazdapárt padsorából: De kedves!) ., ez egy kevésbé fontos megállapítás, de van egy fontosabb is, hogy a kormányzat számára nem elsőrendű szempont az, hogy a képviselők idejében megkapják a törvénytervezetet és a vitára való felkészülésre megfelelő idő álljon a rendelkezésükre. Mindez nagyon jól illeszkedik abba a kormányzati munkamódszerbe, ahol decemberben kezdődik az adótörvények és a költségvetés vitája.
Tisztelt Ház! A személyi jövedelemadó tervezetének első olvasata után elmondhatjuk, ugyanaz a mókuskerék forog tovább, mint 1987 óta. Ugyanazok a kormányzati szlogenek hangzanak el, mint például tavaly. Úgymint "megszüntetjük a privilégiumokat", "egyenlő mértéket alkalmazunk mindenkivel szemben", "egyszerűsítjük a rendszert", "csináljunk rendet", "húzzuk meg" stb. – nem sorolom.
Nos, a jól hangzó kijelentéseknek ezúttal is csak kis része teljesül, a Kormány kimondottan az adószigorítások terén mutatott nagy vállalkozókedvet. Mindez felveti annak a kérdését, vajon milyen szerepe van az évközi és év végi adóvitáknak. Csak annyi, hogy megtöltsék a szak- és napisajtót, állandó témát biztosítva a gazdasági cikkíróknak, vagy hogy év végén a Kormány felügyelete mellett a Parlament részt vehessen az évi "szabjuk, varrjuk át a nagyadókat" című össznépi játékban. Esetleg, hogy éppen aktuális képet kapjunk arról, a törvény alapján a lobbik erőviszonyai hogyan változtak, ki milyen kedvezményt tudott kiharcolni magának.
Úgy hiszem, nem. Sem nekünk, sem az előterjesztő Kormánynak nem ez lenne a dolga. Végre ideje lenne világkiállítási és kárpótlási lázálom helyett szanálni ezt az országot és eldönteni, ki fizesse meg a szanálás költségeit.
Végre hozzá kellene kezdeni az oly sokat hangoztatott költségvetési reformhoz, ezzel párhuzamosan az adóreformhoz. Világos gazdaságpolitikai koncepciót letenni a Parlament asztalára. Gazdaságpolitikai elképzelések nélkül színes délibáb, üres luftballon, hogy a költségvetés mérete és súlya kisebb lesz, a gazdaságra nehezedő adóteher csökken.
Nem hiszünk annak a kormányzati ígéretnek, hogy az adóterhek csökkenni fognak. Ebben az esetben számunkra biztosabb műszer a polgárok közérzete, akik úgy érzik, a költségvetés növekvő kiadásait, a kárpótlást vagy az újabb és újabb hivatalok, intézmények költségeit az ő adóforintjaikkal fogják megfizetni, persze célként (idézőjelben) "a közös társadalmi feladatok ellátásához szükséges adóbevételek biztosítása érdekében."
Mert mi az, amit az átlagpolgár megállapít a jelenlegi személyi jövedelemadó-tervezetről? Elsőként azt, hogy jóval bonyolultabb, mint az előző. A jövedelem- és adóelszámolások rendszere, a bevételek és költségek elszámolása képzett adótanácsadóvá teszi azt, aki el tud igazodni rajta. Várhatóan ugyanilyen arányban nőni fog a képzett költségelszámolók száma is, akik a jövedelemszerző tevékenységgel összefüggő utazás költségeként villamosmegállókat, metróállomásokat fésülnek majd át eldobott menetjegyekért. A költségelszámolások általánossá tétele nem megy egyik napról a másikra. Ha ilyen szándékok már korábban megérlelődtek a kormányzatban, arra illett volna valamilyen módon felkészíteni a társadalmat, egyáltalán felkészülni valamilyen módon.
Az eset inkább arra utal, hogy itt is ad hoc döntés született, kapkodva, átgondolás nélkül. Erre azt hiszem, hogy jó példa volt az adórendszer koncepciójának beterjesztett változata ilyenkor. Három nyári hónap folyamán háromféle változatot kaptunk kézhez, éppen a megfelelő belső küzdelmek arányait tükrözve.
Nehezen hihető, reálisan felmérték-e a beterjesztők, milyen hatással lesz változtatásuk például a mezőgazdasági kistermelőkre. Hogy az eddigi kedvezményeket más módon vehetik igénybe, az a dolog egyik része, de hogy milyen módon fognak költségelszámolást készíteni, az ma még rejtély. Nehezen képzelhető el, hogy Kupa pénzügyminiszter úr a szerencsi választókerületben ezzel az ígérettel nyerte meg a kistermelők szavazatait.
Torzító hatásúnak tartjuk a javaslatban szereplő kamat és osztalék adóztatást. Ha elfogadjuk, hogy az infláció megfékezése és a fogyasztások szűkítése miatt szükség van a lakossági megtakarítások növelésére, akkor mi indokolja, hogy ezeket a jövedelmeket ilyen mértékben adóztassuk. Különösen a kamat 20%-os adómértéke túlzott, egyrészt amikor egyelőre fel sem merült a devizabetétek adóztatása, tehát nem semleges az adó a tőkejövedelmek között. Másrészt ne felejtsük el, hogy a legigazságtalanabb és a legtorzítóbb adó az infláció.
Az érvényben lévő személyi jövedelemadó-törvény adómentességet biztosított a 10 évnél nem régebben szerzett ingatlan értékesítéséből, valamint vagyoni értékű jog alapításából, átruházásából, az ilyen jogról való lemondásról származó jövedelemnek arra a részére, amelyet a magánszemély egy éven belül, vagy négy éven belül, attól függ, hogy mire fordította, saját maga, házastársa, volt házastársa, egyenes ágbeli rokona, nem sorolom tovább, használati jogának vagy bérleti jogának megszerzésére, lakás építésére vagy -bővítésére fordított.
Ezzel szemben a mostani változat megszünteti az erre vonatkozó adómentességet, és ami érzékenyebben érinti a családokat, megszünteti a házastárs, volt házastárs, egyenes ágbeli rokon, örökbe fogadott gyermek, stb. részére való megszerzés lehetőségét, mármint adómentesen.
Mit jelent ez az intézkedés?
Gyakorlatilag a középosztály, a családok azon részének megadóztatását, akik valamilyen formában biztosítani szerették volna már eddig is adóztattott jövedelmükből gyermekeik, leszármazottaik egzisztenciáját, boldogulását. Nem ingatlan spekulációról, nagybani üzletről van itt szó, hiszen egy hétvégi kert, kisebb értékű lakótelepi garzon pont azok közé az ignatlanok közé tartozik, amelyek árai nem követték az infláció mozgását. Ha a Kormány a lakásmobilizáció, a középosztály anyagi szétverését tűzte ki célul, arra ezek a módosítások a legalkalmasabbak.
Végezetül fel kell tennünk azt a kérdést, volt-e adópolitikai kurzusváltás? Az elmondottakból úgy hiszem, kitűnik, egyelőre nem. A szándékok, a kormányzati reflexek ugyanolyanok, mint jónéhány éve. A törvényjavaslat szövegéből az is kiderül, továbbra sincs gazdaságpolitika, csak egyszerűen adóztatás. Köszönöm figyelmüket. (Taps balról.)
