KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP)
KATONA BÉLA, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nagyon figyeltem Kupa Mihály pénzügyminiszter úr vitaindítójára, két okból is. Egyrészt azért, mert reggel Kőrösi "Cipolla" Imre képviselőtársunk felhívta a figyelmünket arra, hogy a komoly dolgokra összpontosítsunk, másrészt pedig azért, mert az írásos beterjesztésekből igazán nem tudtam kiderítnei, hogy mi ennek a Kormánynak az adófilozófiája. Többféle megoldást tartalmaztak ugyanis az írásos anyagok, és kíváncsi voltam, hogy miniszter úr melyiket emeli ki ezek közül. És sajnos, azt emelte ki, amelyet én rossznak tartok, és ha ezt önmagában fogadjuk el az adófilozófia alapjának, akkor károsnak is.
Ugyanis azt emelte ki, hogy az adó arra való, hogy annyi pénzt kell beszedni, amennyi a kiadás. Ez nem így van. Ez vezet azokhoz a szükségmegoldásokhoz, hogy amikor kevés a pénz, akkor hajánál fogva előrángatunk különböző kitalált adónemeket, mint például most a gépjárműadót.
Én úgy gondolom, hogy az adóknak egy nagyon összefüggő rendszert kell alkotniuk, és úgy gondolom, hogy a prioritásokban pedig meg kell jelenni az adott kormány gazdasági stratégiájának, és itt direkt stratégiát mondok és nem is a taktikai elemeket. És azt gondolom, hogy minden adórendszernek, függetlenül attól, hogy nem ezen keresztül kell a gazdaságot irányítani – és ezzel egyetértek – üzenete van az emberek számára. Én megpróbáltam ebből az adórendszerből kideríteni, hogy milyen üzenete van a Kormánynak.
Én úgy gondolom, hogy az első üzenet az, hogy nem szeretik igazán a vállalkozókat. Nem szeretik a vállalkozókat, mert ezek gyanús elemek, egyrészt kommunista hatalomátmentők, másrészt pedig olyan gyanús külföldiek, akik valami érthetetlen módon itt akarják befektetni a pénzüket. Ezzel kapcsolatban két dolgot szeretnék megjegyezni. Az én legjobb tudomásom szerint azok a vállalkozók, akik itt az elmúlt egy-két évben a legsikeresebbek voltak Magyarországon – mondjuk Széles Gábort, Dicső Gábort, Palotás Jánost, Pintér Józsefet vagy akár a nálunk ülő Petrenkó Jánost említeném – nem kommunista hatalmuk átmentésével váltak sikeres üzletemberekké, hanem igen kemény munkával, és úgy hiszem, hogy az ilyen jellegű vállalkozókat igenis támogatnunk kell.
Másodszor: nem hiszem, hogy a vállalkozókat szeretni kell, de úgy hiszem, hogy ennek az országnak ma igazából szüksége van arra, hogy támogassuk mindazokat, akik hajlandók befektetni pénzüket gazdaságunk javítása érdekében.
A második üzenet számomra még nehezebben fogadható el, az pedig az, hogy nem szeretjük az embereket. Nem szeretjük az embereket, mert az emberek állandóan siránkoznak, hogy nagy az adó, az emberek állandóan siránkoznak, hogy elszegényednek, mindenféle létminimumokat számolgatnak, és közben pedig – úgy tűnik –, hogy a bőrük alatt is pénz van. Ezért nem kell hinni nekik, ezért meg kell szüntetni minden ártámogatást, ezért meg kell növelni a fogyasztási adók bevételét, és ezért nem szabad engedni, hogy a személyi jövedelemadó módosításakor az elszegényedés közelében lévő középréteg egy kicsit is föllélegezhessen ebben az országban.
A harmadik üzenet szerintem az, hogy nem szeretjük, amit tavaly szerettünk. Tetten érhető az adórendszerek idei beterjesztéseiben, elsősorban pontosan a társasági adónál az, hogy amiket tavaly ugyanez az MDF-Kormány változtatásként az akkori ványa-adónál behozott, azoknak a döntő többségét, száz százalékát kivette az idei törvényből. Emögött én azt érzem, hogy az a filozófia lapul, hogy nehogy jól járjanak már azok, akik igyekeznek idomulni egy kialakított gazdasági szabályozórendszerhez.
És utoljára mondanám, de azt hiszem ez a lényeg, hogy a negyedik üzenet az, hogy szeretjük a hatalmat, és szeretjük a gazdasági hatalmat is. Ezt pedig úgy lehet igazából biztosítani, hogy jó sok pénzt beszedünk és majd mi megmondjuk, hogy mire lehet ezt a pénzt költeni.
Felmerül persze a kérdés, hogy lehet-e egyáltalában pillanatnyilag jó adókoncepciót készíteni a magyar gazdaság számára. Én azt hiszem, hogy nem, mert egy túlelosztás állapotában lévő gazdaságot igen nehéz egy jó adórendszerrel megörvendeztetni. Én úgy gondolom, és ezt már sokan elmondták ebben a teremben, hogy először a kiadási oldalt kéne rendezni, és utána lehet a megfelelő adórendszert kialakítani. Csak az a kérdés, hogy akarja-e ez a Kormány a kiadási oldalak rendezését? Nekem úgy tűnik, hogy nem. Ez tetten érhető volt az államháztartási törvény beterjesztésekor. Én úgy gondolom, hogy szándékosan hagyja homályban, hogy mik az igazi prioritások a költségvetési kiadásoknál, hiszen elég nehéz lenne azt megvédeni a nyilvánosság előtt egy külön vitában, hogy mi az állami és a hatalmi apparátus fejlesztését tekintjük elsőrendűnek, és minden mást emögé helyezünk.
Hogy ez hogyan van, és miért van így, azt néhány számmal szeretném bizonyítani. A honvédelmi kiadásokra 11 %-kal többet irányoz elő a költségvetés, mint tavaly. A Belügyminisztérium kiadásaira 13%-kal, a Miniszterelnöki Hivatal kiadásaira 40,6%-kal, és a Külügyminisztérium kiadásaira 58,6%-kal. Egyébként annak a Külügyminisztériumnak a kiadásai nőnek ennyire, amelyről éppen nemrég tudtuk meg, hogy igen ésszerű átszervezések történnek, és csökkentik, mondjuk, az államtitkárhelyettesek számát, mert spórolni akarnak az állam számára. És még ezek a számok remélem önökben élnek, addig szeretnék egy másik számot mondani, hogy a költségvetési forrásokból a munkanélküliség ellen való harcra fordított összeg mindössze 7,6%-kal emelkedik akkor, amikor a 91-re annak idején elképzelt munkanélküliségnek minimum a háromszorosát fogjuk megélni jövőre.
Én úgy hiszem, hogy ezt nem lehetne igazából megmagyarázni. Homályban kell hagyni ezt a prioritási sorrendet, de jelenteném a miniszter úrnak, hogy mi észrevettük. (Zaj.) Nagyon fura, hogy hiába szűntek meg ezzel az adóbeterjesztéssel gyakorlagilag most már teljes egészében az ártámogatások, hiába csökkentek le az elmúlt évek során óriási mértékben a vállalati támogatások, mégis úgy tűnik, hogy a tervgazdaság legrosszabbb éveiből örökölt beteges centralizációs törekvés tovább él ebben az adóbeterjesztésben is.
Én úgy gondolom, hogy ennek csak néhány, a Pénzügyminisztériumban ülő bürokrata örül, s egyébként az országban senki, és úgy hiszem, hogy ezek a törvények arra mutatnak példát, hogy hogyan lehet egy országot úgy együttesen fölbosszantani néhány törvényjavaslattal. Ez érhető tetten a társaságiadó-törvénynél is.
Én két gazdasági törvényhez szóltam hozzá a közelmúltban, és mind a kettőnél abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy dicsérni tudtam a törvényt összességében. Ezért most is azzal kezdtem, hogy néztem, mi dicsérhető ebben a törvényben, mi jó ebben a törvényben, és azt is mondanám először.
Először is jó az, hogy egyáltalában megszületett ez a törvény. Jó az, hogy egységes rendszerbe foglalja az erre vonatkozó elképzeléseket. Hát jó az is, hogy új neve van, mert ez a ványa ez már nagyon csúnya név volt, a társasági adó sokkal szebben hangzik. Jó az, hogy megpróbált rendet tenni a kedvezmények körében, mert ezek már rendkívül kuszák és gyakorlatilag teljesen kiismerhetetlenek voltak. És jó az, hogy igyekezett a számviteli törvény és a társaságiadó-törvény között az összefüggéseket megtalálni, s ezeket ebben a törvényben érvényesíteni.
De dicsérte helyettem ezt a törvényt a miniszter úr és az MDF vezérszónoka, ezért én ezt nem folytatnám, és őszintén szólva nem is tudnám. Inkább arról beszélnék, hogy mi a hibája ennek a törvénynek. Három dolgot szeretnék említeni, 3 kérdéskört.
Az egyik az, hogy sok az adó, nagy a 40%-os elvonás. Na most azt persze lehet mondani, hogy ez eddig is sok volt. Igen, eddig is sok volt, de akkor, amikor azt mondjuk, azt mondja a Kormány, hogy a jövő évben GDP-emelkedésre számít, 1–2%-os GDP emelkedésre. Akkor, amikor azt mondja a Kormány, hogy csökkenni fog az infláció, akkor, amikor azt mondja a Kormány, hogy megszünteti a kedvezményeket, és azt írja le a költségvetési irányelvekben, hogy az adózatlan eredmény 21,9%-kal fog emelkedni, akkor én megkérdezném, hogy mikor fogunk adókulcsot csökkenteni, ha nem most. Hiszen ennél jobb feltételek, amennyiben igaz az, amit a Kormány a költségvetési irányelvekben előterjesztett, nem lesznek egyhamar ebben az országban az adócsökkentésre.
A Kormány előszeretettel hivatkozik arra, és ebben valószínűleg igaza is van, hogy a sok kedvezmény azt jelenti, hogy a többieknek kell megfizetni az adóban a kedvezményezettek helyett az adót, tehát ha sok a kedvezmény, akkor magasan kell tartani az átlagos adószintet.
Most csökkentek a kedvezmények. Kérdezem én, nem érvényes fordítva is ez a logika, hogy amikor csökkennek a kedvezmények, azzal viszont együttjárna az átlagos adószintnek legalább egy minimális csökkentése. De nem csökken! Nem csökken a terhelés, és nemcsak a 40% megmaradása fog gondot okozni a vállalkozóknak. Ugyanilyen gondot fog okozni az, hogy ellentétben miniszter úrral, aki azt mondta, hogy az adóalapok is csökkenni fognak, én ezt nem így látom. Az a 16 tétel, ami adóalap növelőként ebben az előterjesztésben szerepel, ezek bizony a vállalatok jelentős részénél okozhatják az adóalap növekedését is.
És szeretném elmondani, bár Kuncze Gábor képviselőtársam már utalt rá, hogy ugyanebben az időszakban két újabb teher is éri a vállalatokat, a gazdasági egységeket, a vállalkozókat. Egyik a szolidaritási alaphoz való hozzájárulásnak a 3,5%-os felemelése, és ez a bizonyos 25 napon belüli táppénzek vállalatok általi kifizetése, ami úgy átlagosan a bérköltségek 10%-át teszi ki egy normál gazdálkodó egységnél.
Szeretném elmondani, hogy ezeket a terheket nehezen fogják tudni elviselni azoknál a gazdálkodó egységeknél, ezeket a tehernövekedéseket, akik ebben az évben éppen már meg tudtak kapaszkodni, akik ebben az évben éppen meg tudtak élni. És ez azt eredményezheti, hogy a jövő évben egy olyan kör kerülhet a csőd szélére, amely egyébként akár a korábbi szabályzók mellett, már a gazdaságunkat erősítette és nem gyengíthette volna. Szeretném fölhívni a Kormány figyelmét arra, hogy a legnagyobb adóalap-csökkentő tétel az a csődbe ment vállalatok számának a gyarapodása.
A második kérdéskör, amivel foglalkozni szeretnék, a számviteli törvény és a társasági adótörvény összhangja. Nekem nem az a gondom, hogy helyenként a számviteli törvénytől eltér az adótörvény, az adóalap-számítási előírás. Ez így szokott lenni másutt is a világban, ez majdnem azt kell, hogy mondjam, hogy természetes. Itt a baj az, hogy a szükségesnél nagyobb mértékűek, és az elfogadhatónál nagyobb mértékűek ezek az eltérések.
Kuncze Gábor szintén említette már a céltartalékok képzésére vonatkozó eltérő számítási módot. Nagyon jó, hogy végre a számviteli törvény elismerte azt, hogy egy normálisan gondolkodó vállalkozónak igenis tartalékokat kell képezni a következő időszak várható veszteségeire, és figyelembe vette végre a piaci valós lehetőségeket. És nagy baj, hogy ezen jól megkonstruált számviteli lehetőségeken belül az adó kiszámításánál mondjuk a 180 és 360 nap közötti tartozásokra mindössze 5%-ot lehet tartalékolni.
Én úgy gondolom, hogy aki belegondol, hogy mondjuk 11 hónapja tartoznak neki egy bizonyos pénzösszeggel, arra az 5%, mint kockázati fedezet, elég kevésnek tűnik.
Ugyanilyen gondunk van - ez talán még nagyobb, és a gazdálkodó egységeknél is nagyobb gondot fog okozni - az amortizációs elszámolhatósága. A számviteli törvény végre figyelembe vette azt, hogy itt piac működik, és figyelembe vette azt, hogy a műszaki fejlődés igénye megkövetelné, hogy a meglévő állóeszközeinket a piac adta lehetőségek teljes kihasználásával, minél gyorsabban próbáljuk leírni. Az adórendszer, sajnos, nem ezt teszi. Az adórendszer ezt az eltérést nagyságrendekkel szűkebbre veszi, mint amit a számviteli törvény lehetővé tesz, és azt kell mondanom, hogy közelebb áll a mostani társaságiadó-törvényben lévő táblázat a régi ványa-törvényben volt táblázathoz, mint a számviteli törvény szelleméhez és adataihoz. A régebbi, a régebben aktivált állóeszközök, berendezések vonatkozásában van olyan tétel is, ahol csökken a leírható amortizáció, és alig van néhány olyan tétel, ahol az 5%-ot meghaladja a leírhatóság növekedése. Azt pedig én személy szerint abszolút nem értem, és nem is értek vele egyet, hogy miért kell két kategóriát csinálni a 92. január I-je előtt aktivált állóeszközökre és a 92. január I je után aktivált állóeszközökre. Hiszen mint mérnök, mint műszaki ember, teljesen világos lenne számomra, hogy pontosan az elavult állóeszközök leírását kellene fölgyorsítani, és azok helyett kellene azokat a modern berendezéseket, eszközöket beszerezni, amelyek a gazdaság előrejutását segítenék. Mint közgazdász, esetleg azt el tudnám fogadni, hogy a kettő egyenlő értékben szerepeljen, de azt, hogy a régiekre sokkal kisebb leírási lehetőséget adjunk, semmiképpen nem tudom elfogadni.
Szeretnék egy idézetet mondani Botos Katalin államtitkár asszony - akkor államtitkár - tavalyi vitaindítójából. Azt mondta: "Tisztában vagyunk azzal, hogy az alacsony amortizációs kulcsok miatt olyan nyereséget is adóztatunk, amelynek célja a tőke pótlása lenne." Nem tudom, hogy államtitkár asszony, amikor átadta az új miniszternek a széket, akkor vajon ezt az információt továbbadta-e…
A harmadik kérdéskör, amiről beszélni szeretnék, a kedvezmények kérdésköre. Úgy gondolom, nem sok kedvezményre van szüksége egy normálisan működő adórendszernek, de azt hiszem, hogy pontosan a kedvezmények kiválasztásával, a kedvezmények nagyságrendjének pontos meghatározásával lehet az adórendszerben, nagyon korlátozott mértékben, gazdaságpolitikai célokat is preferálni. Én ezt az átalakítást nem érzem egy átgondolt átalakításnak. Úgy gondolom, hogy ez egy differenciálatlan csökkentés volt, és megkockáztatom, hogy talán még a külföldiek adókedvezménye sem maradt volna meg, ha nem félt volna a Kormány az ezt követő nemzetközi botránytól.
Én nem vagyok a támogatások híve, de nem értem, hogy miért kellett megvonni minden kedvezményt az elmaradott térségekben munkahelyet teremt8 beruházásoktól. Nem értem, hogy miért kellett megvonni minden kedvezményt a környezetvédelmi beruházásoktól és a pusztuló műemlékek helyreállítását célzó beruházásoktól, mikor ez a két utóbbi lényegtelen nagyságrendű tétel volt az adórendszerben. Én nem értem, hogy miért nem kapnak semmi kedvezményt a magyar vállalkozók, és nem tudom, hogy a külföldi vállalkozót az érdekli-e, hogy a magyar kevesebbet kapjon, mint ő, vagy az érdekli, hogy egyéb befektetési lehetőségeihez képest hogy néz ki a magyarországi befektetés lehetősége. Én nem tudom, hogy miért kellett tovább csökkenteni a közszolgálatra, egészségügyre, sportra és oktatásra vonatkozó eddigi adókedvezményeket, hiszen ezek eddig sem voltak nagyok, és szükség lenne ezekre a tevékenységekre. Nem véletlenül mondtam itt "oktatás"-t a "kultúra" helyett, hiszen az adótervezetben kultúra szerepel. Én úgy gondolom, hogy a kultúrán már túl vagyunk - azt lefejeztük tavaly. Én titkon azt reméltem, a Kormány fölméri, hogy ez a tavalyi, minden kulturális tevékenység adókedvezményét megszüntető intézkedés milyen károkat okozott az elmúlt egy évben ezen a területen… (Zsigmond Attila tapsol) . De sajnos - nem akarok morbid lenni -, lehet, hogy azoknak az illetékeseknek, akik e törvény kidolgozásában részt vettek, tetszik, hogyha a könyvespolcokon szakácskönyveket, horoszkópokat és a filléres regényeket találnak, nagy pénzekért - és nem hiányoznak az igazi értékek. Csalódtam.
Nem csalódtam viszont a volt ványa-törvény 8. mellékletének sorsát illetően. Ott nem csalódtam, hanem becsaptak. Ez az a melléklet ugyanis, amely a "különösen fontos tevékenységek" címet viseli. E "különösen fontos tevékenységek" címszó alatt olyan nagyon fontos tevékenységek szerepelnek, mint a tejporgyártás, a demizson, a sajt-, sörgyártás, a dugógyártás vagy a műtrágya gyártása. Én azt hiszem,, hogy ez a lista a magyar gazdaságpolitikának az I egyik szégyenfoltja. Ez indulásánál is nagyon rosszul lett összeállítva, azóta átélt minden egyes adótörvény-módosítást. Először örültem, amikor a kezembe vettem a törvényt, mert rögtön föllapoztam, és néztem, hogy van-e 8. számú melléklete. Nem volt. De sajnos, aztán kiderült, hogy csak a száma változott, és ugyanez a melléklet, teljesen változatlan tartalommal, 4. számú mellékletként ebben az adótörvényben is szerepel, és ezen rosszul összeállított lista alapján 100%-os adókedvezményt lehet kapni, több évre, ebben az országban.
Tisztelt Ház! Tavaly mi benyújtottunk egy módosító javaslatot, amelynek az volt a lényege, hogy ennek a listának körülbelül 50%-át eltörölni javasoltunk. Az idén be fogunk nyújtani egy módosító indítványt, amelyben azt javasoljuk: az egész listát, úgy ahogy van, el kell törölni, és egy valóban a gazdaságpolitikai céloknak megfelelő, új mellékletet kell 1992. végéig elkészíteni.
Sokan úgy gondolják, hogy a társasági adótörvény vitája, annak az eredménye nem igazán tart számot a társadalom érdeklődésére. Ez már a tavalyi vita aktivitásán és a képviselőtársak részvételi arányán is megmutatkozott - de úgy gondolom, hogy ez nem igaz. Úgy gondolom, hogy ez nem néhány vállalkozónak a magánvitája és néhány, közgazdasághoz esetleg egy kicsit jobban értő képviselőnek a retorikai szópárbaja, ami itt, ebben a teremben most folyik, hanem nagyon komoly kérdések dőlnek el. Hiszen ha ezzel a társasági adóval és ennek a következményeivel megterheljük a vállalkozókat, az könnyen jelentheti azt, hogy újabb munkanélküli hullám indul be ebben az országban. És ha minden kedvezményt megvonunk, amely az új munkahelyek teremtését preferálta volna, akkor az azt jelenti, hogy nem találnak új munkahelyet ezek az emberek. És senkiben ne legyen kétség, hogy a társasági adó következményei az adó elfogadását követő egy hónapon belül már a bolti árakon is tapasztalhatók lesznek.
Tisztelt Ház! Mi meg fogjuk tenni a módosító javaslatainkat ehhez a törvényhez. Meg kell mondanom, nem vagyok optimista az elfogadásukat illetően, mert azt az alapfilozófiát, hogy az egyetlen cél az adóalap védelme, ezek a javaslatok, amelyeket mi fogunk beterjeszteni, nem tudják tükrözni.
Én tavaly, ugyanennek a törvénynek a tárgyalásánál azt mondtam, hogy ennek a törvénynek a kapcsán is a Kormány egy életlen késsel operálja a gazdaságot - és abban reménykedtem, hogy egy év múlva egy megköszörült, éles kés lesz már a kezében. Sajnos, én ma úgy látom, hogy nem a kést köszörülte, hanem elővette a kisbaltát… (Zaj a jobb oldalon.) Ilyen műtéthez mi nem szívesen leszünk műtősfiúk. Köszönöm a figyelmet. (Derültség, taps a bal oldalon.)
