KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Boldogabb lennék, ha azzal kezdhetném az expozét, hogy általános adócsökkentést jelentek be, de hát sajnos az önök elé beterjesztett adócsomag tanúsága szerint ez a lépés 1992-ben még nem következik be, de az efelé vezető utat már 1992-ben megalapozzuk.
A beterjesztett javaslat nem jelent még globális adócsökkentést, csupán annyit jelent, hogy az állami szerepvállalás aránya mérséklődik az adózás területén.
Önök a következő napokban a legfontosabb, a költségvetés adóbevételeinek közel kétharmadát biztosító három adónemre: a társasági adóra, a magánszemélyek jövedelemadójára és a költségvetési törvény keretében az általános forgalmi adóra vonatkozó javaslatokról vitatkoznak és döntenek.
A jövedelemadókban, a társasági adónál és a személyi jövedelemadónál alapvető változásokra, új törvényjavaslatok kidolgozására került sor, míg az általános forgalmi adónál csak kisebb technikai kiigazításokat javasolunk.
A módosítások legfontosabb indokai három problémakörhöz kapcsolódnak.
Az első. Az adórendszer újragondolását az indokolta, hogy az 1988-ban megkezdett és a személyi jövedelemadó, a vállalkozási nyereségadó, az általános forgalmi adó, valamint a helyi adók rendszerének bevezetését magába foglaló adóreform hátteréül szolgáló gazdasági, társadalmi feltételek mára alapvetően megváltoztak.
Döntő változást jelent az, hogy ma már nem egy szimulált piacon, hanem egy valóságos, a nemzetközi áru-, pénz-, munkaerő-, tőkeáramlásban fokozatosan integrálódó piacgazdaságban kell a megfelelő szintű állami bevételeket biztosítani.
A piacgazdaság kiépülésének legfontosabb következménye az adórendszer szempontjából, hogy megindult a privatizáció. Ezzel a korábbi pár tízezer adóalannyal szemben több százezerrel kell számolni, a jövedelmek között pedig egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a tulajdonosként élvezett különböző tőkejövedelmek, amelyek adóztatását a különböző tőkejövedelmek fajtái között is és az egyéb jövedelmek adóztatásával is összhangba kell hozni.
A gazdaság valóságos integrációja a világgazdaságba azt igényli, hogy az ott érvényesülő gazdasági, pénzügyi, jogi intézményekhez minél gyorsabban, és a belső gazdasági fejlődésünk szempontjából minél előnyösebben alkalmazkodjunk.
A változások indokainak másik csoportja a jövő évtől a gazdasági életet döntően meghatározó, önök által már elfogadott új számviteli törvényhez kapcsolódik, amely már önmagában szükségessé teszi az adórendszer gyökeres átalakítását. Az új számviteli rendhez az adórendszernek is alkalmazkodnia kell. Nem tarthatók fenn a régi kategóriák, fogalmak, összefüggések, a mai amortizációs kulcsok, és lehetővé kell tenni a kétes követelésekkel összefüggésben az adómentes tartalékképzést is. Ezek a változások nagyságrendileg érintik a jövedelemadók alapját, és így a várható adóbevételeket is. Ez önmagában elkerülhetetlenné teszi a jövedelemadó-rendszer, és ezzel együtt az egész adórendszer áttekintését és újraformálását.
A harmadik problémakör. Hosszabb távon elkerülhetetlen, hogy Magyarország is a nemzetközi gyakorlatban alkalmazott elvekhez minél szorosabban illeszkedő adórendszert működtessen, mind az adótechnika szabályait, mind a mértékeket illetően, s az alkalmazott megoldások a külföldi befektetők számára is áttekinthetőek, összemérhetőek kell, hogy legyenek. Ennek a folyamatnak a kezdő lépését jelentette a számviteli törvény elfogadása, és erre alapozva a jövedelemadó törvényjavaslatok kidolgozása.
A jövedelemadó-rendszerben indokolt az adóalanyok mai kategorizálását a piacgazdaságokban ismert felosztáshoz igazítani. Így a társaságokat és gazdálkodó szervezeteket a társasági adó kezeli, míg a magánszemélyekre és azok egyéni vállalkozásaira, illetve a magánszemélyek tulajdonból húzott jövedelmeire kizárólagosan a személyi jövedelemadó vonatkozik.
Általános gyakorlat a piacgazdasági adórendszerekben, hogy az adótörvények külön kezelik az adóalany adókikerülésre irányuló reakcióit. Ez nem azonos a csalással, de a tulajdonviszonyokban kialakuló összefonódások, tranzakciós lehetőségek erre számos alkalmat kínálnak. Ez a jelenség, mint önök is tudják, Magyarországon is megjelent. Ennek ellensúlyozására az adótörvény-javaslatok külön szabályokat tartalmaznak.
A világgazdaságban való közvetlenebb beépülés következménye, hogy a külföldről származó, illetve külföldre menő jövedelmek adóztatását, beleértve a külföldi befektetések mai kedvezményrendszerét is, közelíteni kell a piacgazdasági gyakorlathoz annak érdekében, hogy ez a folyamat az ország számára hátrányos következményekkel ne járjon. Az illeszkedés az új adótörvény-javaslatokkal elkezdődik, de nem tekinthető lezártnak.
A beterjesztett törvények a különböző jövedelmek egységes kezelése irányába mutatnak, a különböző jövedelmek eltérő adóztatásának fokozatos visszaszorítását célozzák. Ez a feltétele annak, hogy a társasági adóban, az adóalap-csökkenés ellenére, elkerülhető legyen a mérték emelése, a személyi jövedelemadóban pedig a progresszió és az adókulcsok jogosan kifogásolt szintje csökkenjen. Ez kell ahhoz, hogy forrás teremtődjék az alacsony jövedelműek, a gyermekesek terheinek mérsékléséhez.
A jövőbeni továbblépés szempontjából, de önmagában is fontos változás, hogy az osztalékjövedelmek kétszeres adóterhét a forrásadó csökkentése mérsékli.
Az adótörvények vizsgálatánál mindig fontos kérdés, hogy az adóterhelés hogyan változik. Ennek első, felszíni mutatója lehet az adókulcs nagysága – amit azonban mindig az adóalap függvényében lehet igazán érzékelni. Nemzetközi összehasonlításban a magyar adómérték nem mondható alacsonynak, de el kell oszlatni azt a tévhitet is, hogy túl magas lenne. A társasági adóban például a központi kulcsok a piacgazdaságokban 30 és 50% között szóródnak: Ausztriában és Svédországban 30% – ami Ausztriában még kiegészül közel 13% helyi adóval –, Törökországban 49%, Németországban 36 és 50% között szóródik – ez utóbbit ugyancsak 13% helyi adó egészíti ki –, míg Magyarország a középérték körül, a helyi terheket is figyelembe véve az alsó sávban helyezkedik el.
Az adórendszer kialakításánál lényeges szempont, hogy a költségvetés, illetve tágabb értelemben az államháztartás kiadásait döntő részben az adóbevételek fedezik – nem mindegy ugyanakkor, hogy a központosítási igény hogyan változik, illetve ennek függvényében az adóterhelés hogyan alakul. Ennek nemzetközileg is elfogadott, elismert mutatószáma, mércéje az, hogy a költségvetési elvonás mekkora hányadát képezi a GDP-nek. Amint önök tudják a beterjesztett költségvetésből, az államháztartás adóbevételeinek részaránya jövőre körülbelül 1,5 ponttal csökken a GDP-ben mérve; ugyanez az arányszám az állami költségvetésben, tehát a központi költségvetésben 29,7-ről 29 körüli %-ra csökken, ezen belül a gazdálkodó szervezetek, vállalkozók befizetése 10,7-ről 9,2-re mérséklődik, a lakosságé pedig 17,1-ről 17,4-re nő. A kedvező irányú változás a személyi jövedelemadó kulcsainak csökkenése, az adóalanyi kör adónemek közötti átrendeződése és a társasági adóban az adóalap korábbihoz képesti csökkenése mellett megy végbe.
Az alapvető adónemeknek része az általános forgalmi adó is. Köztudott a tervezett változások iránya, tehát hogy növelni kell a fogyasztáshoz kapcsolódó adókat és mérsékelni kell a jövedelemadók arányát – megfogalmazódott ez majd' minden párt választási programjában is. A Kormány azonban nem javasolja 1992. január 1-jétől az általános forgalmi adó rendszerének felülvizsgálatát, csupán kisebb technikai korrekciókat épített be a költségvetési törvényjavaslatba. A forgalmiadó-rendszer átalakítása, különösen az alapvető fogyasztási javaknál, amelyek zömmel nullkulcsosak, áremelő hatással, kompenzálási igénnyel és felvásárlási lázzal is járna. A jövő évi infláció korlátozására tett erőfeszítések és a piac megóvása a spekulációtól nem bírná ki a döntés és az életbe léptetése közötti négy-öt hónapos átmeneti állapotot.
Az egyes törvények ajánlása előtt, végezetül még egy fontos összefüggésre szeretném a figyelmüket felhívni: a jövedelemadó-törvényjavaslatok kidolgozásánál szakítani igyekeztünk az elmúlt évtizedek hagyományával, amikoris az állam, különböző célok érdekében, az adóztatás szabályozó – preferáló vagy diszpreferáló – funkcióját helyezte előtérbe, és rendszeresen eltérítette a munka és tőke értékesülési feltételeit, differenciált kedvezményekkel. A benyújtott javaslatok annak a kormányzati törekvésnek a megtestesülései, hogy az állami beavatkozás mérséklődjék, és ennek megfelelően az adóztatás kapja vissza eredeti alapfunkcióját: a közkiadások finanszírozásához szükséges források beszedését, a szabályozási, befolyásolási funkció pedig lényegesen csökkenjen.
Azok a tisztelt képviselők, akik már végigtanulmányozták a társasági adóról és a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényjavaslatokat, bizonyára egyetértenek velem abban, hogy ezek részletekbe menő ismertetése több órát is igénybe venne – erre az expozé alkalmatlan, ezért a következőkben csak kiemelésszerűen utalok az egyes adónemek legfontosabb kérdéseire.
A társasági adó kiindulópontja a számviteli törvény szerinti eredmény, amelytől azonban az adóalap több tényező nyomán eltér. Az alapvető különbség a célok különbözőségéből fakad. A számviteli törvény a tulajdonosok, a hitelezők, a befektetők számára ad képet a vállalkozásról és annak vagyoni helyzetéről, a legnagyobb óvatosság elvének érvényesítésével. A számviteli törvény adta mérlegelési lehetőségek a kimutatott eredmény csökkenése irányába hatnak, ezért a társasági adónál az adóalapot egzaktan meg kell határozni, nem lehet az adóalany mérlegelésére bízni, és éppen ezért meg kell állapítani azokat a konkrét korrekciós tényezőket és szabályokat, amelyek a kívülálló számára is objektíven meghatározzák az adó alapját. Ezeket a szabályokat – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – a jövedelemadó-törvények, így a társaságok és gazdálkodók esetén a társasági adótörvény tartalmazza.
Az egyik leglényegesebb, adóalapot meghatározó tényezők az eszközök értékcsökkenései leírása. A számviteli törvény szerint az adóalany terv szerinti és rendkívüli értékcsökkenést a legkülönfélébb módszerek alapján is megállapíthat. A magyar társaságiadó-törvényjavaslat egy új: 1990. évtől kezdődő befektetéseknél a külföldön is elfogadható mértékű, a pótlás feltételeit biztosító amortizációs normákat veszi figyelembe az adóalap meghatározásánál. A régi, a fordulónap – tehát 1992. január 1-je – előtti állóeszközöknél is a jelenlegihez képest egyszerűsödik a rendszer, és általában kedvezőbb az elszámolható amortizációs költségszint. Az adóalap védelme miatt azonban a javaslatnál nagyobb mértékű egyszeri változtatásra nincs mód – így is körülbelül 10%-kal mérsékli az új amortizációs rendszer.
A társaságiadó-törvényjavaslat, a magyar valóságnak megfelelően, korlátozza a várható veszteségekre, kétes és határidőn túli követelésekre képezhető céltartalék összegét. A számviteli törvény szerinti, piaci viszonyokra épülő céltartalékképzésnek azért szükséges itt most határt szabni, mert a fizetési fegyelem problémái és a tartós sorbanállások nyomán a határidőn túli követelések olyan nagyságrendeket érnek el, hogy ezek következtében a jövőben, jövőre, eltűnhetne az adóbevétel.
A társaságiadó-törvényjavaslat, a piacgazdaságokban megszokott normáknak megfelelően, meghatározza azokat a feltételeket, célokat, alapítványi formákat, amelyek esetén az adóalapból való leírás érvényesíthető, valamint az alapítványok adókötelezettségét, piackonform módon, vállalkozási tevékenységük meghatározott arányához kapcsolja.
A javaslat minden adóalany számára igen tág veszteségelhatárolási lehetőséget biztosít. Külön kiemelve segíti a kezdő vállalkozásokat az első három év veszteségének korlátlan elhatárolásával, a mezőgazdasági vállalkozókat pedig a két évre visszamenő veszteségelhatárolási lehetőséggel.
A társasági adóról szóló törvényjavaslat új kategóriaként lehetővé teszi a munkáltató számára a munkavállalói nyugdíjalapba történő befizetések levonhatását. Ezzel az adórendszer kedvező feltételeket teremt az öregkori gondoskodás elősegítése mellett a tulajdonváltási, privatizációs folyamatnak, hiszen ezek az alapok, az összegyűjtött megtakarításokkal, mint jelentős intézményi befektetők, jelentős tulajdonosokká is válnak.
A javaslat a vállalkozási nyereségadó korábbi kedvezményeit a jogstabilitást biztosító átmeneti szabályok érvényesülése mellett megszünteti. Ennek adópolitikai magyarázata az állam befolyásolási, döntéseket torzító funkciójának leépítésében rejlik; fedezeti oldalról pedig ez a lépés részben ellentételezi az adóalap nagyarányú csökkenését. A rövid távú hatás vizsgálatánál fontos kiemelni, hogy egyes jelentős adókedvezmények megszűnésének többéves a kifutása, és ennek következtében a pozitív költségvetési hatás 1992-ben még olyan minimális, hogy érdemleges adómérték-csökkenést nem tesz lehetővé. Ezért a társasági adó javasolt kulcsa 40%.
Összességében a társasági adóról elmondható, hogyha a mérték ugyan a korábbiakhoz képest nem is változik, a gazdálkodók számára a pozíciójavulást, az előző évek gyakorlatától eltérően, az adóalap szűkülése jelenti.
Tisztelt Országgyűlés! Áttérve a személyi jövedelemadóra, ez az az adónem, amelyet bevezetése óta a legtöbb kritika ért, és felelősséggel állíthatom, hogy nem is készíthető olyan személyi jövedelemadó-rendszer, amely minden érintett osztatlan elismerésével találkozna. Ezen a területen is az alapvető elvekkel és célokkal összhangban jelentős változásokra teszünk javaslatot. Ezek közül a leglényegesebbek a következők:
Az adóalanyi kör annyiban pontosításra kerül, hogy minden magánszemély, természetes személy a személyi jövedelemadó szerint adózik. Tehát megszűnik az átjelentkezési lehetőség a vállalkozási nyereségadót felváltó társasági adóba. Aki viszont a mai szabályok szerint a vállalkozási nyereségadót választotta, az üzletmenetének tervezhetősége érdekében, garanciális okokból, 1993 végéig – tehát még két évig – a vállalkozásból származó jövedelme után a társasági adó szabályai szerint adózhat.
A két adónem, a társasági adó és a személyi jövedelemadó belső struktúrája, elszámolási szabályai egyébként jelentősen közelítenek egymáshoz. Így például azonosak a javasolt amortizációs és veszteségelszámolási szabályok. Megvalósul az az elv, hogy minden jövedelem legalább egyszer adózzék, vagy a társasági adóban, vagy a személyi jövedelemadóban, s az adókulcsok is összhangba kerülnek egymással. Így összességében jelentősen csökkennek az átjelentkezés által elérhető relatív előnyök.
A személyi jövedelemadó kulcsaira a javaslatban két progresszív adótábla-változat szerepel. Az "A" változatnál 100 ezer forintig terjed a 0-kulcs, viszont nincs alkalmazotti adókedvezmény. A "B" változat a jelenlegivel azonos mértékű 55 ezer forintig terjedő adómentességet tartalmaz, viszont megmaradna a havi 250 forintos alkalmazotti kedvezmény is. Mindkét változatnál a bérből és fizetésből élők havi 8500 forint körüli összegig nem fizetnének egyáltalán adót.
A Kormány az "A" változatot támogatja, mert az jobban illeszkedik a változások logikájához, magasabb 0-kulcsos jövedelemsávot ismer el általános jelleggel, ugyanakkor a legmagasabb adókulcs 5 százalékponttal alacsonyabb, mint a "B" változat szerinti – ez a 40% azonos a társasági adónál javasolt adókulcs mértékével. Általában a bizottsági vitákban, illetve az érdekegyeztető tárgyalások során is inkább az "A" változat kapott nagyobb támogatást.
Az adótáblához tartozik az osztalékjellegű jövedelmek kettős adóterhelése. Mivel az osztalékot csak a társaság adózott eredményéből lehet fizetni, igaz az a vélemény, hogy a 40% megfizetése után a mai 20%-os forrásadó indokolatlanul magas. Ezért a javaslat a társasági adó általános mértékével, 40%-kal már adózott osztalékra csak 10%-os forrásadó előírását tartalmazza.
Az adókulcsok mérséklésére irányuló szándék hátterében évek óta visszatérő probléma a mentességek, a tevékenységhez kötődő különféle kedvezmények csökkentése, illetve megszüntetésének igénye. Az adóreform eredeti céljai már a bevezetéskor torzultak, az általános és mindenkire egyformán kiterjedő közteherviselés csak deklarált elv maradt. Száznál is több adómentességi jogcím, továbbá jelentős számú jövedelemszámítási, adóalap-csökkentő és adókedvezmény épült az adótörvénybe. Ennek folyományaként a tényleges adót viselő jövedelmek terhelése mindinkább aránytalan. Ahhoz, hogy az adó mértéke, teljesítmény-visszatartó hatása csökkenthető legyen, az adóalap szélesítése, a már említett mentességek, kedvezmények leépítése szükséges. Az önök előtt fekvő javaslatok éppen ezt célozzák.
A megszüntetni javasolt adómentességek többségét a kedvezőbb adótábla ellentételezi. Egy részük a nyugdíjhoz hasonló adójogi kategóriába kerül, ilyen többek között a gyermekgondozási segély és az ösztöndíj. Ezek a jövedelmek részét képezik ugyan az adóköteles összjövedelemnek, de utánuk az adót nem kell megfizetni. Könnyítő jellegű változás, hogy az öregségi nyugdíjkorhatárt elért, de valamilyen okból nyugdíjban nem részesülő magánszemélyt az adó szempontjából 1992. január 1-jétől nyugdíjasnak kell tekinteni.
Rendkívül fontos, a piacgazdasághoz illeszkedő pénzügyi rendszer megalapozását szolgáló lépés az úgynevezett vélelmezett jövedelemhányadok megszüntetésére irányuló javaslat. Szeretném hangsúlyozni, hogy itt nem a kedvezmények megvonása a cél. Nem is tekinthető a diktált jövedelemhányad kedvezménynek, hiszen adott esetben a tételes költségelszámolás az adózó szempontjából kedvezőbb is lehet a mai mértékeknél. A valódi cél az, hogy az egyébként törvényben előírt számlaadási kötelezettség, ha úgy tetszik, számlaadási kényszerré váljon. Az a cél, hogy az adó minimalizálása csak a költségek igazolásával legyen lehetséges, vagyis az adózók kényszerítsék ki a számlaadást, ami a ma még nem látható jövedelmek láthatóvá tételének egyik legjobban használható és hatékony eszköze. Az önadózás elvére épülő adórendszerek működtetésének ez elemi feltétele, amit az alagút végén derengő Európában minden polgár természetesnek tart és elfogad.
Tisztelt Képviselőtársaim! Már az általános vita kiindulópontjaként is szeretném figyelmükbe ajánlani ezeket az összefüggéseket. Az elkényelmesítő jövedelemráták, a választható átalányok az adózásban csak arra jók, hogy eltakarják a valós jövedelemviszonyokat, az adóhivatal számára megközelíthetetlenné tegyék a magas jövedelmeket. Hatalmas fegyvertény lenne, mondhatnám, hogy igazi reform, ha a tényleges költségelvet érvényesíteni tudnánk az adózásban. Ezt a tényt a részletes vitához még inkább a tisztelt figyelmükbe ajánlom, egy olyan kéréssel és várakozással, hogy módosító indítványaikkal segítsék a jövedelemráták helyébe lépő költségelszámolás további finomítását, annak érdekében, hogy tényleg a jövedelem, de csak a jövedelem legyen adóköteles.
Engedjék meg, hogy kitérjek egy félreértésre is. A pénzügyektől távol álló szellemi munkát végzők, a kistermelők és mások is ösztönösen irtóznak a nyilvántartásoktól, a különböző nyomtatványok kitöltésétől. Riadtan vetik fel, hogy nem ismerik a kettős könyvelést. Erről azonban nincs szó! A jelenlegi szja-törvényből is kiolvasható, hogy mindössze a bevételek és a számla szerinti kiadások felírásáról, összegzéséről és a végén egy egyszerű kivonásról van szó.
Ehhez az adóhivatali ügyfélszolgálat bármikor ingyenes segítséget ad. A vélelmezett jövedelemhányadok megszűnése két lényeges területet érint. Az egyik a szellemi tevékenységet végzők, a másik a mezőgazdasági kistermelők köre. Biztos vagyok benne, hogy az átállás első riadalmából ocsúdva a szellemi munkát végzők a mainál jobb pozícióba kerülhetnek két okból is. Az egyik: ha felismerik az elszámolható költségek sokféleségét – szakkönyvek, számítógépek; művészeknél a ruha, smink, fodrász; külföldi tanulmányutak, stb., stb. –, akkor ezentúl sem járnak rosszabbul, sőt valószínűleg jobban. A másik a csökkenő adóteher, a százezer forintos nullakulcsos adómentes határ, illetve a legmagasabb kulcs csökkentése 40%-ra, tényleges megtakarítással járhat náluk is.
A mezőgazdasági kistermelők esetében a változás ellentétele az agrárszféra nehézségeit figyelembe véve az, hogy a mezőgazdasági kistermelésből származó jövedelmüket maximum százezer forinttal csökkenthetik, és a fennmaradó rész esik csak adó alá. Így a pozíciójuk nem romlik, hiszen a 150 ezer forint jövedelem a mai ráták szerint növénytermesztés esetében 500 ezer forint, állattenyésztés esetében másfél millió forint árbevétellel egyenértékű. Ehhez járul a Kormány által javasolt adótábla szerint százezer forint 0-kulcsos jövedelemsáv, vagyis a költségek teljes elszámolhatósága mellett a mezőgazdasági kistermelőnek évi 250 ezer forint jövedelemig egyáltalán nem kell adót fizetnie.
Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy munkatársaim nagy erővel dolgoznak a megfelelő ismertetőkön, és az esetleges problémák tisztázásán annak érdekében, hogy ha megértésre talál a ráták eltörlése, akkor a bevétel és a költséggyűjtés feltételei zökkenőmentesek, mindenki számára kezelhetők legyenek.
Ezt a gondolatkört azzal szeretném zárni, hogy a láthatatlan jövedelmek megadóztatása érdekében az adózás rendjéről szóló törvény módosításával az adóhatóságnak is új, hatékonyabb jogosítványokat szánunk. De ez a kérdés nem az eljárási szabályozásnál dől el, hanem itt és most van az önök kezében, amikor a mai adótörvény anyagi szabályaiba rejtett kibúvók sorsáról döntenek.
És hadd mondjam el, ezzel döntenek abban a kérdésben is, hogy mennyire kerülhet egyensúlyba a bérből és fizetésből élők adóztatása a más módon jövedelmet szerzőkével. Az egyik adózónál bizonylattal elszámolt költség a másiknál bizonylatmásolattal megjelenő bevételt jelent. Ez a tovagyűrűző hatása elérhetővé teszi az önálló tevékenységek valós jövedelmeit is.
Természetesen ezen felül is indokolt az adózók legnagyobb tömegét képviselő bérből és fizetésből élők helyzetének javítása. Ezt a célt is szolgálja, hogy a Kormány a gyermeknevelés költségeit a jelenleginél nagyságrendileg szélesebb körben javasolja elismerni. Eszerint minden, családi pótlékra jogosult gyermek után, tekintet nélkül a gyermekek számára, igénybe vehető a havi ezer forint adóalapcsökkentés. Ez a mai állapothoz képest azt jelenti, hogy az egy- és kétgyermekes házaspár – ez a magyar lakosság zöme –, illetőleg az egy gyermeket nevelő egyedülálló szülő is gyermekkedvezményre jogosulttá válik. Ezek eddig a jelenlegi szabályok szerint ebben nem részesültek. Megoldódik ezzel például a csonka családok gondja is, hiszen ott is igénybe lehet venni ezt a kedvezményt.
E témához tartozik még az is, hogy a családi pótlék továbbra is adómentes marad. A bevezetőben említettem, hogy fontos prioritás a vállalkozások, a szerkezetváltás tőkeszükségletének megteremtése érdekében a megtakarítások ösztönzése.
Tisztelt Képviselőtársaim! Van a mai szja-törvényben az úgynevezett befektetési kedvezmény. Egyre népszerűbb, aki csak teheti, igénybe veszi. 1990-ben összesen 6 és fél milliárd forint adóalap esett ki emiatt, és ezt nyilván a legmagasabb kulcsú jövedelemmel rendelkezők tudták leginkább érvényesíteni. Sajnálatos hírek keringenek nem működő kft.-kről, amelyeket csupán az adókedvezmény kedvéért hoztak létre. Az idén szeptemberben, mikor ismertté váltak az új rendelkezések, mintegy 70%-kal nőtt a gazdasági társaságok száma, zömmel a kft.-k száma.
Az 1991-ben várható hatása ennek a kedvezménynek mintegy 5 milliárd forint adókiesésben prognosztizálható. Fontos érdekünk, hogy ekkora összeget kedvezményként valódi vállalkozások érdekében engedjünk át, és a másik, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegyük. Ezt a célt a javaslatban két változás szolgálja.
Az egyik az, hogy a jelenlegi befektetési kedvezmény körét olymódon kívánjuk szűkíteni, hogy azok valóban csak a tényleges, működő vállalkozásokba befektetett tőke esetén érvényesüljenek. Ez alatt elsődlegesen az új kibocsátású részvények első vásárlásait, illetve a részvénytársasági formában megvalósuló privatizációs befektetéseket értem. Emellett a befektetési alapok hasonló módon történő ösztönzésével el kívánjuk érni, hogy a kis jövedelemmel rendelkezők megtakarításai is kedvezményes lehetőséget kapjanak a működő tőkében való részvételre.
Amint önök előtt is ismeretes, a munkavállalói részvételi programban is létezik ugyanez a befektetési kedvezmény, tehát egy elég széles körnek – sokkal szélesebb körnek – tesszük lehetővé, nagy- és kisbefektetőnek egyaránt a befektetési lehetőséget.
Ugyanez mondható el a másik formáról, a munkavállalói nyugdíjalapra igénybe vehető kedvezményről is. Ez az új konstrukció azt célozza, hogy sok kis tétel összegyűjtésével nagy befektetési alapot is lehessen létrehozni.
Befejezésül a továbbiakban már csak jelzésszerűen szeretnék utalni néhány fontosnak ítélt további változtatásra. A jövedelmek egységes kezelésére tekintettel a belföldről és külföldről származó jövedelmekre vonatkozó adójogi megkülönböztetést a javaslat megszünteti.
A mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelem utáni személyi jövedelemadóból éppen úgy, mint a társasági adóból, a megfizetett földadó összege levonható. Tehát nincs kettős adóztatás itt sem. Az adatszolgáltatási és adóelőleg-levonási rendszer általánossá válik, kiterjed az úgynevezett kifizetőnek értékesítő egyéni vállalkozóra is, a mezőgazdasági kistermelőre is. Ez egyrészt az éves adóteher egyenletesebb megoszlását segíti, másrészt információs bázisul is szolgál.
Végül: az adóbevallás a mainál szélesebb jövedelmi körre terjed ki. E kíváncsiság nem öncélú, mögötte az húzódik meg, hogy a korrekt pénzügyi szabályozás érdekében reális képet kapjunk a lakosság jövedelmi helyzetéről, teherviselő képességéről.
Legvégül még egy bizonyára felmerülő vitatéma, a kisösszegű kifizetések körüli szabály változása is, amely nem a kisjövedelműeket érinti, hanem azokat a nagyjövedelműeket, akiknek pozíciójukból adódóan módjuk volt kierőszakolni szerződéseik feldarabolását, és ezzel a kifizető adminisztrációs terheit növelve maguknak akár 30 százalékpontnyi adót is megtakarítottak.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! Elnézést, hogy ilyen sokáig beszéltem, de végül is három olyan törvényről van szó, amelyek elég fontosak, ideértem most az áfát is. Remélem, hogy a kiadott anyagok, külön a tájékoztatók a társasági adóhoz és a személyi jövedelemadóhoz, valamint ez a vastag füzet vagy könyv a magánszemélyek jövedelemadójáról lehetővé teszik a beható vitát és egy ésszerű, normális törvénykezést ezen a területen is. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
