HORVÁTH BALÁZS, DR. tárca nélküli miniszter:
HORVÁTH BALÁZS, DR. tárca nélküli miniszter:
HORVÁTH BALÁZS, DR. tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Urak! Örülök az elhangzott interpellációnak, mert rendkívül fontos kérdésre világít rá, rendkívül fontos kérdéssel foglalkozik, és alkalmat ad ugyanakkor arra, hogy elmondjam: ilyen "taposóaknákat" helyezett el utódjainak – például önnek és nekünk – a pártállam.
Érdekes a szerkezete a kifizetés rendjének, és az egész gazdasági-pénzügyi kapcsolatrendszernek. Az interpellációban említett tények valóban igazak. Nem vitás, hogy nagyon sokan kívánnak áttelepülni Magyarországra – megjegyezve azt, hogy a Kormány, de a magam részéről én sem biztatom az áttelepülni kívánókat. Ugyanis az az álláspontunk, hogy saját identitásukat lehetőleg ott, Erdélyben, Kárpátalján, a Partiumban, a Vajdaságban tartsák, őrizzék. Bár egy előző interpellációban a belügyminiszter úr utalt rá, én ismét aláhúzom és hangsúlyozom, hogy az áttelepülni kívánó magyaroknak a Kormány, a Köztársaság Kormánya, a lehetőségek határain belül minden támogatást megad az áttelepülés során, alatt és azt követően.
És most térnék át tulajdonképpen a Pénzügyminisztériummal és a Nemzeti Bankkal egyeztetett álláspontunk előadására.
Ön, amikor föltette a kérdést, az interpellációt, az áttelepülés egy komoly szeletét, a vagyoni részét emelte ki. A problémát, a rendkívül nagy gondot végső soron a korábbi rendszerben, a pártállamban kialakított és működtetett úgynevezett szocialista államközi elszámolási rendszer okozza. Ennek pénzügyi mechanizmusa szerint az állampolgárok egyéni átutalásai, illetve magánkövetelései, amelyek az úgynevezett nem-kereskedelmi fizetési tételek közé tartoztak, az államközi fizetési megállapodásnak részévé váltak. Ez egy kölcsönös szerződés volt. A transzferábilis rubelben elszámolt egyenlegben tehát együtt érvényesült a kereskedelmi forgalom és a lakossági átutalások egyenlege.
Így az ön, illetve önök által föltett első kérdésre az egyértelmű válaszom az, hogy abban a volt, torzult rendszerben a magánkövetelés, igenis, keveredhetett – sőt mit több: keveredett – az államadóssággal, és így osztozott annak sorsában.
1990 második félévétől a Szovjetunióból érkező átutalások ugrásszerűen megnőttek. Egyes esetekben – számos ilyen eset van – személyenként 10 millió forintot vagy annál nagyobb nagyságrendet is elért, ami arra utal, hogy bizonyos, már nem feltétlenül csak egyéni megtakarítások mozgásáról vagy netán tudatos mozgatásáról is szó lehet. Jelenleg – mai napi adat – 82 Szovjetunióból áttelepült javára 850 millió forintot tartunk nyilván kifizetetlen átutalásként, amelynek körülbelül a fele van magyarok tulajdonában – ha jól emlékszem, 43 vagy 44 –, és közel hasonló nagyságrendek, mint amit az imént említettem.
A Szovjetunió külgazdasági bankjában ellentétel nélküli átutalások történnek. Ezek az összegek jelentősen megnövelték és megnövelik a Szovejtunió ismert, nagyon komoly nagyságrendű eladósodását országunkkal, hazánkkal szemben. Ennek a technikai alapjaira már az imént kitértem – és erre reagálni kellett a Kormánynak. A Kormány, a Nemzeti Bank elnökének az előadását figyelembe véve, azt mérlegelve számos alkalommal foglalkozott az üggyel.
Tárgyalást kezdeményezett az illetékes szovjet szervekkel, és eközben kényszerült a kifizetéseket felfüggeszteni. Éppen a 3419/1990-es kormányhatározat egyértelmű utasítást ad arra a Nemzeti Banknak, illetve a Pénzügyminisztériumnak, hogy minden lehetséges eszközt fölhasználva próbáljon olyan megállapodást a szovjet féllel tető alá hozni, amely az átutalt pénzek fedezetét valamilyen formában biztosítja.
Eddig pontosan nyomon követhető az a kényszerpálya, amelyen a Kormány haladt és sajnos halad most is. Magától értetődő azonban, hogy az a sistergő indulat, ami az ön interpellációjának legalábbis a címéből kisütött, az a Kormányban is felelősséggel működött, és valamilyen módon feltétlenül gondoskodni szeretnénk az így hazatelepülő magyarokról. Érzékelve a rendkívül súlyos, hátrányos helyzetet, úgy döntöttünk, hogy kedvezményben részesítjük őket, és ezért családonként 2 millió forintig hozzájuthatnak átutalásaikhoz a magyarok, más esetben ez 500 ezer forint. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez egyértelműen fedezet nélküli költségvetési kiadást jelent, hiszen az ő rubeljükkel a magyar Kormány, a magyar pénzügyi kormányzat gyakorlatilag semmit nem tud kezdeni.
A Magyar Nemzeti Bank a limiteket idén 3 millió forintra, illetve a nem magyar származásúakkal kapcsolatban 1,5 millió forintra emelte föl. Erre azért volt szükség, amire ön is célzott, hogy komoly az infláció, és minden határozott kormányzati szándék, törekvés ellenére a mai napig nem sikerült a szovjet féllel ezzel kapcsolatban megállapodásra jutnunk.
Abban igaza van és az nem vitás, hiba, hogy nem hívtuk fel erre a körülményre az áttelepülni szándékozók figyelmét. Ennek viszont két magyarázata van. Az egyik magyarázata az – amit statisztikai adatokkal lehet igazolni, én ezzel nem akarom a Parlamentet, a tisztelt Házat untatni, úgyhogy ha kívánja, rendelkezésére bocsátom –, egy ütemben és nagy tömegben menekültek át, és akkor jelentkezett ez gondként. Addig, amíg egy-két külföldi, tehát a Szovjetunióból egy-két magyar jött csak át, addig a Kormánynak, illetve a pénzügyi kormányzatnak nem okozott gondot, mert kisebb összegről volt szó. Amikor egy hullámban tavaly év elején átjöttek, akkor ért el közel 1 milliárd forintos nagyságrendet. (Zaj.)
Ugyanakkor most már a választási lehetőséget megadja a Kormány, illetve a pénzügyi kormányzat. Írásban kap mindenki felvilágosítást arról, aki áttelepülési szándékát a konzulátuson jelzi, hogy milyen összeget tudunk itthon kifizetni az áttelepülteknek, és a ki nem fizetett összeg sorsa mi lehet. Erre a következő alternatív megoldási javaslatokat kínáljuk az áttelepülni szándékozóknak: vagy a zárolt számlán itt tartják a pénzüket, azaz a kérdéses összeg itt marad, amíg a Szovjetunió – vagy ami utána következik – hajlandó az adósságát rendezni, vagy visszautaltatja a szovjetunióbeli rokonához vagy bármely más személyhez. Addig, amíg az államközi elszámolás ezzel kapcsolatban nyugvópontra nem jut, addig más megoldás a költségvetés megfeszítése nélkül a magyar Kormány rendelkezésére sajnos – és ezt higgye el, kérem, hogy a Kormány és személy szerint én is végtelenül sajnálom – nem áll. Mindent egyébként el fogunk követni.
Vélem azt, hogy ezt tudomásul veszik itt a képviselő urak és elhiszik, hogy minél hamarabb sikerüljön rendezni, megállapodni a Szovjetunió illetékes hatóságaival.
Köszönöm a figyelmüket, és kérem, szíveskedjék a válaszomat elfogadni. (Gyér taps.)
