KATONA TAMÁS külügyminisztériumi államtitkár:
KATONA TAMÁS külügyminisztériumi államtitkár:
KATONA TAMÁS külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ma egy ilyen nap van, hogy olyan kérdések hangzanak el amelyekre senkinek sem sikerült még a rendelkezésre álló időn belül választ adni, és azt hiszem, hogy képviselő úr nagyon jól tudja, hogy egy olyan kérdést intéz hozzám, amelyik szintén egy hosszú, akár fél órás fejtegetést érdemelne meg. Szerencsére elmúlt az az idő, amikor ki voltam tiltva Erdélyből, tehát mint Erdélyt járó ember van alkalmam látni azokat a kocsisorokat, amelyek a határon várakoznak, és ez sem az emberi méltósághoz, sem az európai szokásokhoz nem illik. Tegyük hozzá, sajnos nemcsak a magyar-román határon, más határokon is hasonlókat figyelhetünk meg, és ez ellen csakugyan illenék tenni valamit.
Legyen szabad tehát akkor, mert nem az én általános együttérzésemre kíváncsi képviselő úr, megnézni, hogy mit mond a jogszabály. Nem éppen a legkorszerűbb, 1974-es. "Az új határátkelőhelyek megnyitása, határátkelőhelyek megszüntetése, illetőleg a határátkelőhelyeken lebonyolódó forgalom jellegének meghatározása iránt a pénzügyminiszter a belügyminiszterrel és más érdekelt miniszterekkel egyetértésben, intézkedik. A pénzügyminiszter felhatalmazása alapján a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága végzi a jogszabályban meghatározott feladatokat."
Világosan látni kell azt a helyzetet, hogy itt valamiféle átszervezéssel nem lehet csodát művelni, egyszerűen új határátkelőhelyeket kell nyitni. És hadd mondjam el képviselő úrnak és a tisztelt Háznak, hogy igenis ez a Kormány azt szeretné, és ez a minisztérium, noha csak harmadsorban illetékes, azt szeretné, hogy a határainkat minden irányban a lehető legnagyobb mértékben megnyissuk. Ezt szeretnénk, nemcsak azért, mert utálunk várakozni, hanem azért, mert azt óhajtjuk, hogy mindezen országok a szomszédságunkban belekapcsolódjanak az európai vérkeringésbe. Hogy ne csak mi, úgynevezett állampolgárok, hanem a szellem javai és a gazdaság termékei is akadálytalanul jussanak át a határon, oda, ahol szükség is van rájuk. És Magyarország számára még inkább kötelességünk ez, hiszen több mint 3 millió magyar él a szomszédos országokban kisebbségi sorban, és a velük való kapcsolattartás azt hiszem, hogy egy természetes, és senki által el nem vitatható jog.
Éppen ezért a Külügyminisztérium, noha mondom, nem vagyunk igazán illetékesek ebben a dologban, egyrészt több levelet intézett a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságához, miniszter úr is, én is, és mivel sajnos nem készült el a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának előterjesztésében a Kormány elé az a kormányhatározati javaslat az új határátkelőhelyek megnyitásáról, a Pénzügyminisztériummal együtt ezt a munkát is elvégeztük.
Ismételten javasoltuk a környező országoknak, hogy minél több határátkelőhelyet nyissunk meg, természetesen az ország anyagi teherbírásának a függvényében, hiszen itt utakat kell építeni, infrastruktúrát létrehozni, hiszen itt embereket kell alkalmazni, mert azt szeretnénk, hogy ezek a határátkelőhelyek ne egy-két órára biciklistának legyenek nyitva, hanem lehetőleg egész nap és mindenkinek.
Nagyon nagy öröm volt számunkra, hogy nagyon szívós munkával sikerült elérnünk azt, hogy a tavaly augusztusban a Szovjetunió által becsukott kishatárátkelőhelyek Ukrajna irányába megnyíljanak.
10 határátkelőhelyre tettünk javaslatot a román félnek. A román fél részéről szeptember 13-án érkezett meg a válasz, amelyben két határátkelőhely vonatkozásában konkrét román tárgyalási szándékról volt szó. November 18-án volt magyar-román konzuli egyeztetés a Külügyminisztériumban. Nem sikerült előbbrelépnünk. Ebben sajnos nem lehet a felelősséget pusztán a román tárgyalófélre áthárítani. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága azt mondja, hogy kormányhatározat nélkül nem tud további lépéseket tenni.
Vissza szeretnék azonban térni arra, amit általában a határátkelőhelyek, a határforgalom kérdéséről elmondtam. Magyarországnak nem érdeke az, hogy a határai mentén elszigetelt vagy elszigetelődő államok létezzenek. Az a célunk, hogy a szomszédos országok hozzánk hasonlóan, Európa részeivé váljanak, és ezért minden módon továbbra is nemzetközi fórumokon is és kétoldalú kapcsolatainkban is kezdeményezni fogjuk, és minden erővel támogatni fogjuk ezeknek a határátkeléseknek az akadálytalanná tételét. Igenis tudom, hogy utópiának hangzik, a nyugat-európai színvonalúvá tételét, úgy, hogy még lehetőleg én, aki vénecske vagyok is, megérjem. (Közbeszólás balról: Vén kecske?Derültség.) Vénecske.
Nos, még a továbbiakra vonatkozóan. Úgy gondolom, hogy a magyar-román kapcsolatokban sok előítélet és nagyon megmerevedett tárgyalási pozíciók nehezítik azt, hogy igazán szót értsünk egymással. Ezekben a kérdésekben, mint a szerelemben képviselő úr, két fél egybehangzó "igen" szavazata kell ahhoz, hogy valami gyönyörérzésünk legyen. Mi a magunk részéről meg fogjuk adni ezt az "igen"-t.
Szükségesnek tartjuk, hogy ne pusztán kormányközi kapcsolatok legyenek Magyarország és Románia között, hanem terjedjen ki ez az önkormányzatok természetes kapcsolatára, a gazdálkodó intézmények és szervek természetes kapcsolatára. Hogy terjedjen ki a parlamentek kapcsolatára. Éppen most van a hatpárti delegációja a külügyi bizottságnak Bukarestben. Azért, hogy kapukat, hogy határokat nyitogassunk hogy terjedjen ki ez az egyes pártok kapcsolatára. Csak egy bonyolult, csak egy teljes összefüggésrendszerben lehet eredményre jutni, csak így lehet ezt a megmerevedett tárgyalási pozíciót egy kicsit mozgásba hozni, mert mindkét részről ezt kell megtennünk.
Azt hiszem, hogy mindaz, amit elmondtam, igazolja, hogy mi igenis érdekeltek vagyunk egy ilyen új tárgyalási megközelítésben. De legyen szabad itt még valamit mondanom. Van valami, amihez nem szeretnénk visszatérni. Nem rosszindulatból, úgy gondolom, egyszerűen egy gondolati sztereotípia miatt a román fél mindig azt kezdeményezi, hogy tartsunk egy lehető legmagasabb szintű találkozást. Ez azzal a veszéllyel jár, ha ezek nincsenek előkészítve, ha ezeket a kezdeményező lépéseket nem tesszük meg, hogy eredménytelen lesz, mint Ceausescunak Kádárral, mint Ceausescunak Grósz Károllyal való találkozása, és nincs hová föllebbezni akkor. Ezért a magyar tárgyalási pozíció mindig az, hogy gyakorlati lépéseket úgy, hogy mihelyt, mondjuk a helyettes államtitkárok szintjén, el,jutunk valahova, akkor lehessen emelni a szintet, mert akkor megvan a siker reménye, és akkor a következő grádicsra fel tudunk hágni. Így, ilyen módon talán egy, az előítéletek miatt merev szemléleten valamit oldani lehet, és ez a célunk.
És még egyszer: Keleten is nyugati típusú határokat! (Taps.)
