KŐRÖSI IMRE, DR. (MDF)
KŐRÖSI IMRE, DR. (MDF)
KŐRÖSI IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Napirend előtti felszólalásokat magam sem szeretem, s a tegnapi parád riposztozások majdnem elvették a kedvemet a ma reggeli hozzászólásomtól. (Zaj.) Köszönöm a figyelmüket, de olyan kérdésekről szeretnék beszélni, amelyekben – véleményem szerint – demokráciánk néhány alapvető kérdését próbálom önökkel megosztani, és talán közösen választ is kapni rá. Címet úgy is adhatnánk neki: "Törvényalkotásunk avagy egy nagy népi társasjáték a demokráciánk", vagy esetleg azt is lehetne mondani: "Színház az egész világ". Kár, nagyon nagy kár, hogy mindannyiunkról van szó, húsbavágó kérdésekről. Egy biztos, én nem tudom, vagy talán egyedül nem merem megnevezni, ki a rendező ebben a színházban. De ha talán vannak létkérdéseink, mert több ki van tupírozva, akkor együtt meg fogjuk találni a helyes választ, mielőtt még az a drámai végkifejlet. Thomas Mann: Mario és a varázslóra gondolok, Chipolla kezében találja meg a fegyvert, és ő, mint életművész, nem hiszem, hogy önmaga ellen fogja fordítani.
Kérem képviselőtársaimat, és valóban kérem képviselőtársaimat, segítsenek e három, azaz többismeretlenes egyenlet megoldásában, mert féltett és nagyon nehezen szült demokráciánk e kérdések megválaszolása nélkül lehet, hogy torzszülötté válik.
Kérdéseim így csoportosíthatók:
1. Kié a hatalom és ki gyakorolja azt?
2. Lehet-e békés, nyugodt rendszerváltoztatást végrehajtani kényszer és fenyegetettség állapotában? (Közbeszólás balról: Ki fenyeget?)
3. Tisztáztuk-e olyan alapfogalmak közül az egyiket, hogy ki a jogutód és ki a jogelőd?
Ha ezekre a kérdésekre válaszolni tud valaki, úgy kérem, ossza meg kedves mindannyiunkkal mielőbb, mielőtt még ez a drámai sorsunk végzetszerűvé nem válik. Mert e válaszok nélkül tovatűnő álomként – szép lírai gondolat – tűnhet el a parlamenti demokrácia egész intézménye. (Mádai Péter tapsol.)
Nem a Demokrata Fórum, nem is a Szabad Demokraták, nem is a FIDESZ és a parlamenti pártok léte itt a tét, még nem is a Parlamenten kívüli szervezkedő vagy kevésbé szervezkedő erőké. Vagy így visszagondolva: egy tovatűnő álmot kergetett a hajdan egységes ellenzék? vagy a reformkommunisták? – vagy midegy, hogy minek nevezem őket –, akik más-más indítékból, de ugyanannak a totális pártállami diktatúrának a lebontásában ténykedtek hosszú-hosszú időn keresztül közösen és más-más indítékból. Nem jött be egy elképzelt baloldal, egy nagy szociáldemokrácia – nem is valószínű, hogy a politikai palettán ez a folyamat nagyon gyorsan végbe fog menni.
Vagy úgy kezdtük el ennek az egész parlamentáris demokráciának az építését, mint a buta kőműves? Elkezdtük a falakat bontani, és nem volt egy okos tervező, aki szóljon, hogy vigyázzatok, barátaim: a tetőszerkezet, a cserép még ép, a mestergerendák állnak még – ha szúrágták, akkor is –, vigyázzatok, mert ha a falakat kibontjátok, esetleg rátok zuhan az egész tetőszerkezet és alatta maradtok mindannyian. (Zaj.)
Az első kérdésemre – én úgy érzem, talán ebben meg fognak győzni, hogy nem így van – a választók akaratából választott szabad Parlament biztos, hogy nem gyakorolja a hatalmat, a benne élő és dolgozó dilettáns politikusjelöltek még kevésbé. Esetleg a maszkot váltott jogutódpárt, amely a gazdasági hatalomba tökéletesen befészkelte magát, az gyakorolná? Nem tudom. Mert övék a jogelőd vagyona – igaz, hogy úgy elhatárolódnak, mondjuk, az MSZMP-től, mint ördög a tömjénfüsttől–, de gyakorlatilag birtokolják az összes információt, könyvtárakat; munkásmozgalmi múzeumokban kutatják a múltjukat – és nem tudom egyébként, milyen iszonyú titkok lehetnek még ott, amik nem szabad, hogy valaha is napvilágra kerüljenek. Közben pedig elhatárolódnak ettől a múlttól – igaz, hogy a vagyonrész viszont nagyon jól jön.
De közben, uraim, megszerveződött az érdekvédelem, és itt nagyon kezdek félni – ez a második kérdés. Ennek az érdekvédelemnek egyetlenegy problémája van, hogy csak az értékteremtő embert nem védi, saját hatalmát, bürokráciáját és vagyonát viszont annál eredményesebben… (taps a bal oldal széléről) …, és fiókszervezeteinek vagyonát. Békejobbot nyújt a Kormánynak – tíz napra, mondjuk, hogy azonnal kezdjünk el tárgyalni –, de nem tudom, hogy abban a munkában cserzett jobb kezében mit rejteget… esetleg egy önvédelmi fegyver is benne lapulhat. Hogy ebben a dolgos bal kezében mi van, mielőtt kitenné az asztalra, arról pedig nem is merek gondolkozni – én legjobb esetben egy jól szerkesztett ultimátumot is vélek sejteni benne.
Engem egy cseppet sem nyugtat meg az a felemelő érzés, amelyet a Népszavából idézek, hogy a küldöttek, elnökük megválasztásakor, vastapsviharban törtek ki, és minden eddiginél nagyobb támogatásukról biztosították elnöküket és önmagukat. (Zaj.) A vastaps bennem, gyermekkorom óta, mindig félelmet kelt. Hozzátenném még, hogy úgy nosztalgiázva valaki közülük elkezd majd énekelni vagy kiabálni, hogy "Éljen, éljen!", meg "Erősödjön…" – Isten óvjon tőle bennünket.
Ami viszont megnyugtat: ugyanennek a Népszavának a cikke, amelyben ez a kongresszus elhatárolja magát az előző, egy évvel ezelőtti kongresszus hibáitól, és saját kétmilliós tagságának, teljes erejének tudatában meghatározza a maga szerepét a politikai palettán, saját szerepét – nem tudom, ő-e az illetékes rá…
Én egyben bízom csak: lesznek rövidesen választások… (zaj) … no, nem parlamenti választásokra gondolok, hanem szabad szakszervezeti választások. És akkor valóban kialakul a tényleges érdekvédelem, és azok az érdekvédelmek megszervezik majd az ő kongresszusukat és akkor a maradék MSZOSZ el fog határolódni ennek a kongresszusnak a döntéseitől és hibáitól – és talán akkor még a politikai paletta valami olyasmit is kirajzol, hogy tényleges munkás-érdekvédelem. És ezek után elhatárolódhat a jogelőd pártjának a vagyonától, eszméitől… Mert van közöttünk olyan képviselő, aki nem kevesebbre szólított fel bennünket, tisztelt Ház – nem tudom, észrevették-e –, hogy a törvényeket nem kell betartani. Jelenleg is parlamenti képviselő. Eklatáns példája ennek: hiába hozott a Parlament akármilyen többséggel szakszervezeti vagyonelszámoltatási törvényt a tagok érdekében, ezt egyszerűen megtagadták – lehetett itt ÁSZ-vizsgálat vagy akármi. Közben az már egy mellékes kérdés, hogy a szakszervezeti vagyont, a tagság vagyonát úgy mellesleg elkótyavetyéljük – ezt ugyanis nem veszi észre a tagság, tudniillik, a javait soha nem ő élvezte, hanem annak bürokráciája.
A továbbiakban nem kell itt alkotmánybírósági határozat sem, mert dönthetett a jogkörök kérdésében az Alkotmánybíróság ominózus döntésében; ettől ez még egyáltalán nem lesz végrehajtva. Mert mi történt? Az Alkotmánybíróság így határozott, akinek pedig kompetenciája a kihirdetés: "nem írom alá". És ott vagyunk, ahol a part szakad! Ez már valahol az alkotmányos válság felé mutat.
Én talán javasolnám a tisztelt Parlamentnek, hogy hozzunk olyan csodálatos törvényt, amelyik végrehajtja önmagát. Egyébként a válasz, hogy miért nem írom alá, nagyon egyszerű, népies: "csak" – és egyébként az égadta világon senki sem tud arra kényszeríteni, hogy ezt a döntést ciklusom alatt aláírjam.
Ezt a gondolatsort be is fejezem és lassan én is végére jutok a mondottaimnak. (Felzúdulás. Közbeszólások: Ideje!) Köszönöm szépen.
Mindenesetre kérem tisztelt képviselőtársaimat – bármelyik oldalon is üljenek –, segítsenek nekünk erre a három alapkérdésre közösen megtalálni a választ. Aki a választ tudja, ossza meg mindannyiunkkal. Aki nekem – bármelyik oldalról jön ez a válasz – megnyugtatóan tudja tisztázni, örök hálára fog kötelezni. Én ugyan ezért az örök háláért nem tudom megspékelni igazgató tanácsi tagsággal… (moraj) …, szuper nyugati autócsodával vagy külföldi úttal, sofőrrel. Egyetlen egyet tudok adni, amennyire érzem magam, egy tiszta tekintetet és egy becsületes baráti kézfogást. (Moraj.)
Befejezem, tisztelt képviselőtársaim. (Zaj.) És higgyék el nekem, bárki bármit gondol, semmi nem áll távolabb tőlem – és remélem, képviselőtársaimtól sem –, mint a boszorkányüldözés és a leszámolás gondolata. Nekem ugyanis, higgyék el, nem született még meg az a politikai ellenfelem, akire nézetei miatt haragudni tudnék. Az megint más kérdés, hogy vitában esetleg meggyőzzük egymást vagy éppen ebből a vitából egy teljesen más gondolat fog megszületni.
Kérem tisztelettel önöket, egy alapigazsággal befejezném mondanivalómat. (Közbekiáltások: Helyes!) Itt nem most van az ideje, hogy erőszakot emlegessünk, boszorkányüldözést, mert az erőszak erőszakot szül, és ez egy örök emberi bölcsesség. Én pedig a jövőben is tiszta szívvel, tiszta tekintettel és békességben szeretnék élni. Köszönöm tisztelt figyelmüket. (Taps.)
