ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Mi magunk is szomorúan hallottuk a hírt, miszerint az MDF két kerületének összevont székházát megpróbálták felgyújtani. Azt gondoljuk, hogy olyan körülmények közepette, amikor valóban meglehetősen feszült a hangulat különböző okokból az országban, nem helyes, hogy ha az ügy kivizsgálása előtt bármifajta, az ügyre vonatkozó hangulatkeltés történik.
Úgy gondoljuk tehát, hogyha el akarjuk kerülni azt, hogy testetlen félelmek uralják nemcsak itt a Parlament légkörét, hanem a Parlamenten kívüli légkört is, akkor egész addig, amíg nem tudjuk, hogy kik voltak, miért tették, és van-e összefüggés Surányi György leváltása, valamint a gyújtogatás között, és nem csupán feltételezés az, hogy ilyen összefüggés létezik, tehát amíg nem tudjuk, hogy van-e szigorúan politikai szándékú összefüggés a két eset között, egész addig nem helyes, hogyha hangulatot próbálunk kelteni az üggyel kapcsolatban. De a magunk részéről azért várjuk, hogy a belügyminiszter úr a Parlament színe előtt minél hamarabb jelentést tegyen az ügy kivizsgálásáról.
Egész addig pedig az előbb elhangzott hozzászólásokhoz hasonlókra nem kívánunk reagálni, és egyébként igen károsnak tartjuk őket. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem