HORVÁTH LÁSZLÓ, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH LÁSZLÓ, DR. (FKgP)
HORVÁTH LÁSZLÓ, DR. (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Barátaim!
Valóban kétperces leszek, annál inkább is, mert közvetlenül Horn úr első fölszólalása után kértem kétperceset személyesként. Köszönöm, hogy rám került a sor.
Horn úr kérem! Valószínűleg félreértette, vagy elcsúszott a figyelmében az egyházzal kapcsolatosan kifejtett észrevétel, ezért szeretném még egyszer felolvasni azt az öt sort, amelyikben én már módosítottam azt az állásfoglalásomat, amelyet korábban tettem a Ház előtt, és ön csak valószínűleg az elsőt vette figyelembe. Ez így hangzott: "Bár én felszólalásomban a törvény kiterjesztését az egyházra is javasoltam, hallva, és mindezt újragondolva Giczy György képviselőtársam felszólalása után, bár véleményemet, mint hívő ember is fönntartom, a kérdés konkrét megoldására elfogadom a nálam kompetensebb párt és személyek véleményét." Köszönöm szépen. (Taps jobb oldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem