DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Hölgyeim és Uraim! "Fekete napnak minősítik majd a jelen és a jövő magyar történészei október 10-ét, vagyis a fővárosi önkormányzat expo elleni döntésének napját." – öntötte ki a lelkét alig egy hónappal ezelőtt Kádár Béla miniszter úr.
A legnagyobb kormánypárt újraéledő Iustitia-programjai közepette persze ki tudja, lesz-e idejük a különböző fehér könyvek elkészítése mellett az expoval foglalkozni jobb sorsra érdemes történészeinknek.
Megnyugtató érzés azonban, hogy a zavaros hétköznapokban a kormánypártok minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a kritikai társadalomtudósok végre fehéren-feketén lássák közös dolgainkat.
Az előbb idézett klasszikushoz visszanyúlva, azt hiszem, a jelen és a jövő jogászai fekete betűkkel írják majd be a magyar törvényelőkészítés történetébe az előttünk fekvő 3127-es számú indítványt. Az 1996. évben megrendezendő ún. világkiállításról szóló törvényjavaslatot kizárólag jogi, szakmai, kodifikációs szempontból vizsgáljuk. Az indítványt kizárólag mint jogi normaszöveg-tervezetet elemezzük, függetlenül annak gazdasági, politikai és más szakmai tartalmától. Véleményünk azonban még az említett szempontokat figyelmen kívül hagyva is lesújtó. A törvénytervezet egyszerűen minősíthetetlen.
A 15 szakaszból álló tervezetnek csupán egyetlen paragrafusa az, amelyik jogilag megállja a helyét.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A kicsit is érzékenyebb lelkű jogászok éltek már át nehéz pillanatokat az Antall-kormány különböző törvénytervezeteinek olvasása közben, de az még így is példa nélküli, hogy egy törvényjavaslatnak már a címe is valótlan legyen.
A törvényjavaslat címe világkiállításról beszél, első szakasza az 1982. november 22-én Párizsban aláírt és a 21/1982. minisztertanácsi rendelettel kihirdetett, a nemzetközi kiállításokra vonatkozó egyezményre hivatkozva pedig nemzetközi szakkiállításról, továbbiakban világkiállításról szól. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a Programiroda által elkészített tanulmány szakvilágkiállításról tesz említást.
Lenyűgözően bájos a törvényjavaslat szóhasználatát magyarázó, az l. §-hoz szóló részletes indoklás, ami így fogalmaz: "Az egyezmény alapján ez a kiállítás szakkiállításnak minősül, de ez nem zárja ki azt, hogy a törvény Expo '96 Budapest megnevezésű szakkiállítást a további §-okon világkiállításnak nevezze." Szóval akkor miről is van itt szó?
Az idézett egyezmény 3. cikkely (1) bekezdés szerint függetlenül attól az elnevezéstől, amelyet valamely kiállításnak annak szervezői adhatnak, az egyezmény világ- és szakkiállításokat különböztet meg. Tehát nem arról van szó, hogy a szakkiállítás a világkiállítás alesete vagy fajtája, hanem a nemzetközi kiállításoknak két, egymástól gyökeresen különböző típusa van: a világkiállítás és a szakkiállítás. Világkiállítás nem szakkiállítás és a szakkiállítás nem világkiállítás.
A törvényjavaslat indoklásának természetesen igaza van, a továbbiakban valóban hívhatjuk az 1996-ban, Budapestre tervezett B- kategóriás nemzetközi szakkiállítást világkiállításnak, mint ahogy ugyanezt megtehetjük a továbbiakban a tavaszi és az őszi BNV-vel, a szegedi és a pécsi ipari vásárral, nem beszélve a Pharmatrade Vállalat termékbemutatóiról. (Szórványos taps.)
A javaslat második szakasz (1) bekezdése a szakkiállítás megnyitásának és lezárásának időpontját határozza meg, 1996. május 11-ében, illetve október 4-ében.
Ezzel a törvényjavaslat látszólag eleget tesz az egyezmény 4. cikkely (1) bekezdésének, ami szerint valamely kiállítás időtartama nem haladhatja meg a 6 hónapot.
A 2. szakasz (2) bekezdése azonban olyan elő-, utó- és kiegészító rendezvényekről beszél, amelyeket a Világkiállítási Tanács által kiírt és elbírált pályázat alapján lehet ilyenné nyilvánítani. Az elő, utó- és kiegészító rendezvények lehetővé tételével a javaslat burkolt módon kibővíti a szakkiállítás időtartamát, ami jelentheti azt is, hogy a Kormány nem tudja, melyen hosszú kiállítást rendezzen.
Bizonyítja ezt az is, hogy a Programiroda 1991. szeptemberében készült tanulmánya a 100, illetve a 180 napos expo megrendezési lehetőségeit elemzi, a törvényjavaslat pedig egy harmadik variációról beszél.
Rendkívül aggályosnak tartjuk – megintcsak a törvényjavaslat indoklását idézve –, hogy az elő-, utó- és kiegészítő rendezvényekre kiírandó pályázat elveit az a Világkiállítási Tanács határozza meg, amelynek részletes feladat- és hatásköreit a Kormány nem ebben a törvényben, hanem kormányrendeletben kívánja szabályozni. Garanciális szempontból ez a megoldás tarthatatlan.
A magyar jogrendszer több eleme is tartalmaz a pályázatokra vonatkozó kielégítő megoldásokat, például a versenytárgyalási tvr., az állam vállalatokra bízott vagyonának védelméről szóló törvény, így ezek figyelmen kívül hagyása érthetetlen.
A törvénytervezet 3. §-a – amelyik a szakkiállítás területét kívánja meghatározni – a javaslat egyik gyöngyszeme. Mind az A, mind a B változat értelmében – idézem – "Budapest fővárosnak 80 hektár területet kell rendelkezésre bocsátania." A javaslat lakonikus rövidséggel s kérlelhetetlen következetességgel megfogalmazott állítása még véletlenül sem ad választ olyan apró, természetesen aggályoskodó kérdésekre, miszerint ki a kötelezettség alanya. A fővárosi önkormányzat? A fővárosi és kerületi önkormányzatok? A két változatban behatárolt terület tulajdonosai és kezelői?
Hölgyeim és Uraim! A törvénytervezet 4. §-a a szakkiállítás megrendezésének gazdasági feltételeit, garanciáit hivatott szabályozni. Hadd nyugtassak meg mindenkit, hűen a tervezet feszes tempójához, a 4. szakasz szövege még véletlenül sem a címben jelzett kérdésekről szól. A szakkiállítás gazdasági feltételeinek csupán egyetlen eleméről tesz említést, a garanciáiról itt nem szól, egyébként pedig a megrendezés szervezeti és intézményi kérdéseit taglalja. A nemzetközi kiállításokra vonatkozó, a korábbiakban már idézett egyezmény X. cikkely (2) bekezdése értelmében a Kormánynak kettős kötelezettsége van. Hivatalosan el kell ismernie a rendező jogi személyt, és szavatolnia kell azt, hogy a rendező jogi személy eleget tesz kötelezettségeinek.
A javaslat 4. szakasz (1) bekezdésében megállapítja, hogy a szakkiállítás rendezője a jogi személyiséggel bíró programiroda, a szavatosság vállalásáról azonban nem tesz említést. Ez a hiány egy különösen érdekes problémára irányítja a figyelmet. A világkiállítási programirodát a 82/1990-es minisztertanácsi rendelet hozta létre, amely rendelet megalapozta a programiroda jogi személyiségét. A programiroda – a kormányrendelet megfogalmazása szerint – maradványérdekeltségi rendszerbe sorolt költségvetési szerv. Ezt a jogállását jelen javaslat 5. szakasz (3) bekezdése is elismeri. A javaslat 4. szakasz (1) bekezdése tehát rendezőként ismeri el a programirodát, mint jogi személyt. A Kormány szavatosságvállalásáról – mint ahogyan említettük – nem szól. Teszi ezt akkor, amikor a rendezőként elismert jogi személy költségvetési szerv.
A bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. számú tvr. 102. §-a értelmében a költségvetési szerv tartozásaiért a felettes szerve – jelen esetben az alapító Kormány – köteles helytállni. Hiába hallgat tehát a javaslat a Kormány szavatosságvállalásáról, az előbb idézett tvr. értelmében a Kormány köteles a programiroda tartozásaiért helytállni. Ebből a szempontból teljesen új megvilágításba kerül a javaslat 4. szakasz (3) bekezdésében szabályozott 30 milliárd forintnyi állami költségvetési hozzájárulás a szakkiállítás megrendezéséhez.
Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a 30 milliárd forintnyi kötelezettségvállalás meghatározásakor véleményünk szerint nem ebbe, hanem a költségvetési törvény szabályozási körébe tartozó kérdésről rendelkeznek. Felvetődik a kérdés, lehet-e ezután nem beilleszteni ezt a tételt a költségvetésbe, illetve mi történik akkor, ha valamilyen csoda folytán nem kerül be ez a kötelezettségvállalás a költségvetésbe. Jogi értelemben pedig teljes mértékben indokolatlan a költségvetési hozzájárulás keretösszegét meghatározni, hisz – mint említettük – a programiroda valamennyi kötelezettségéért végső soron a Kormány, tehát az állami költségvetés köteles helytállni.
A javaslat 4. szakasz (4) bekezdése, amely szerint a 30 milliárd forintnyi kötelezettségvállalás kivételével a szakkiállítást központi költségvetési hozzájárulás nélkül kell megrendezni, jogilag tarthatatlan.
A javaslat 4. szakasz (3) bekezdése azonban nem elégszik meg ennyivel. A bekezdés utolsó mondata, amely szerint a 2. számú mellékletben meghatározott beruházásoknak a központi költségvetésből nem fedezett részét a fővárosi önkormányzat a bevételeiből biztosítja, lényegében alkotmányellenes. Az Alkotmány 44/A szakasz (1) bekezdés b) pontja szerint az önkormányzat bevételeivel önállóan rendelkezik. Lehet, hogy az említett mondat nem más, mint ezenönkormányzati alapok korlátozása, amire a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával természetesen sor kerülhet. A helyzet azonban nem ez. Hisz ebben az esetben nemcsak a fővárosi, hanem a kerületi önkormányzatok ezen alapjogát is korlátozni kéne, márpedig erről nem szól a tervezet.
Az 1991. évi XXIV. számú törvény a fővárosi és fővárosi kerületi önkormányzatokról 1. szakasz (5) bekezdésében úgy fogalmaz, hogy amennyiben a törvény a fővárosi önkormányzatot a főváros érdekköre vagy gazdasági lehetőségeit meghaladó regionális, illetve országos feladatok ellátására kötelezi, úgy az Országgyűlés biztosítja az ellátásukhoz szükséges anyagi feltételeket, dönt a költségvetési hozzájárulás mértékéről és módjáról.
Mivel a 4. szakasz (3) bekezdésének utolsó mondata csak a fővárosi önkormányzatról tesz említést, ezért nem az alapjog korlátozásának az esetével, hanem a fővárosi törvényből idézett helyzettel állunk szemben, így a szakkiállítási törvénynek a fővárosi önkormányzatra rótt plusz feladatok ellátásához szükséges anyagi feltételek biztosításáról kell rendelkeznie.
Az 5. szakasz (1) bekezdése azt mondja ki, hogy a fővárosi és az érintett kerületi önkormányzatok együttműködnek a szakkiállítás megrendezéséért felelős Kormánnyal. Ez a megfogalmazás is több, mint talányos. Nem lehet tudni, hogy csupán arról a bizonytalanságról van-e szó, hogy a Kormány maga sem tudja eldönteni, hogy ki a szakkiállítás rendezője. A 4. szakasz (1) bekezdése szerint a programiroda, vagy az 5. szakasz (1) bekezdése szerint maga a Kormány. Jelentheti persze ez a megfogalmazás azt is, hogy a Kormány így kíván eleget tenni az egyezmény 10. cikkely (2) bekezdésében leírt szavatosságvállalási kötelezettségének. Azt pedig csupán fogalmazási pontatlanságnak tarthatjuk, hogy a törvénytervezet szerint a fővárosi és az érintett kerületi önkormányzatoknak kell együttműködniük a megrendezésért felelős Kormánnyal, s nem a Kormány működik együtt a megrendezésben részt vevő önkormányzatokkal.
Nehezen tudunk magyarázatot találni arra, hogy annak a világkiállítási tanácsnak a tagjait, amelyik a Kormány, a fővárosi és az érintett kerületi önkormányzatok közötti együttműködést biztosítja, miért csupán a Kormány és a fővárosi önkormányzat bízza meg a tagjait. Kodifikációs és garanciális szempontból elengedhetetlennek tartjuk, hogy a rendkívül széles feladat- és hatáskörrel bíró főbiztos, világkiállítási tanács és programiroda feladat- és hatásköreinek legfontosabb elemeit törvényi szinten szabályozza.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és uraim! A törvényjavaslat 8. szakasza a szakkiállítás területére vonatkozó részletes rendezési tervek elkészítésének, illetve az elkészült részletes rendezési tervek módosításának határidejéül 1991. december 31-ét határozza meg, s a készülő részletes rendezési tervekkel kapcsolatban a főbiztos előzetes, míg az elkészült részletes rendezési tervekkel kapcsolatban a főbiztos utólagos egyetértési jogát állapítja meg. Az Alkotmány már korábban idézett 44/A szakasza (1) bekezdésének a) pontja szerint az önkormányzat önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz és igazgat. Az 1991. évi XX. törvény 75. szakaszának (5) bekezdése szerint a rendezési terveket a jóváhagyásuk előtt az érdekelt államigazgatási és érdekképviseleti szervekkel egyeztetni, és azokat az egyeztetési eljárás során a lakossággal ismertetni kell. A (6) bekezdés szerint a lakosság az egyeztetési eljárás során véleményt nyilváníthat és a rendezési tervekre észrevételeket tehet. Az észrevételek, vélemények el nem fogadása esetén az önkormányzatot indoklási kötelezettség terheli. Mindezek alapján nevetséges a tervezetben megállapított határidő, hisz a hatásköri törvényben leírt kötelezettségeknek a rendelkezésre álló rövid idő alatt képtelenség eleget tenni.
A rendezési tervekről való döntés az Alkotmány 44/A szakaszának idézett pontja szerint olyan önkormányzati ügy, amit az önkormányzat önállóan szabályoz. A fővárosi törvény 11. szakasza értelmében a főváros általános rendezési tervét illetően a Kormánynak is csupán véleményezési joga van. Mindezekből következően tarthatatlan a főbiztos törvényjavaslat által megállapított előzetes és utólagos egyetértési joga.
Hölgyeim és Uraim! Amint azt a bevezetőmben említettem, van a törvényjavaslatnak egy szakasza, amivel kapcsolatban jogi kifogás nem emelhető. Ne legyünk kishitűek, becsüljük meg értékeinket. Bátran nevén merem nevezni ezt a szakaszt, ez a 9. szakasz. A szakkiállítás területén állami tulajdonban lévő ingatlanok kezelői jogát a 9. szakasznak megfelelően elsősorban a felek megállapodása útján kell a szakkiállítás céljára biztosítani, ennek hiányában kerülhet sor a 10. szakasz (1) és (2) bekezdése szerinti kezelői és használati jog megvonására és új kezelő, használó kijelölésére – ez minden esetben a programiroda.
A 10. szakasz (1) bekezdése szerint a kezelői jog megvonásáért nem jár, de egyéb, például használati vagy más vagyoni értékű jogok megvonásáért jár kártalanítás. A 10. szakasz (2) bekezdése szerint a megvont vagyon, illetve vagyonértékű jog erejéig és arányában a programiroda kezesként szerepel. A megvonás folytán a hitelezőket ért kárért ugyancsak a programiroda tartozik felelősséggel.
A 10. § (4) bekezdése szerint így a programiroda köteles helytállni a használati és más vagyonértékű jogok megvonása után járó kártalanításért, a kisajátítási kártalanításért, valamint a megvont vagyoni, illetve vagyonértékű jog arányában keletkező kezesség alapján. Erre a törvényjavaslat 2. számú melléklete alapján 1990. évi folyó áron, illetve áron összesen 2,7 milliárd forint áll rendelkezésre.
Fontos ezt azért is emlékezetünkbe idézni, mert a 10. § (2) bekezdése 2. mondatában szereplő kezesség a Ptk. 274. § (2) bekezdésének megfelelő készfizetői kezesség. Így, a bírósági végrehajtásról szóló, korábban idézett tvr. rendelkezéseit is figyelembe véve, az állami költségvetés terhei elképesztőek lehetnek.
A törvényelőkészítők nem pazarolják arra erejüket, hogy egyértelműen tisztázzák: a megvont vagyon, illetve vagyoni értékű jog erejéig való kezességvállalás esetén a könyv szerinti vagy a forgalmi értéket kell-e figyelembe venni? Mint ahogy arra sem vesztegetik energiájukat, hogy a megvonás esetén a hitelezőket ért kárért a Programiroda felelősségvállalásának megállapításakor tisztázzák,hogy a kártérítés mértéke magában foglalja-e a tényleges káron túl az elmaradt hasznokat is.
A 11. § (4) bekezdése rendkívül érdekes kérdést vet föl. Mégpedig azt, hogy mekkora is a szakkiállítás területe. A javaslat 3. §-a értelmében a szakkiállítás területe a Fővárosi Tanács 175/1990. számú határozatával körülhatárolt területnek egy kisebb, 80 hektáros része.
A 11. § (4) bekezdése értelmében azonban, amennyiben az említett fővárosi tanácsi határozat hatálya alá tartozó ingatlan műszaki, fizikai egységet képez a szakkiállítás területén lévő ingatlannal, akkor erre az ingatlanra is érvényes a törvényjavaslat azon rendelkezése, miszerint ez az ingatlan sem adható önkormányzati tulajdonba, illetve ezekre az ingatlanokra sem használható, illetve alkalmazható az önkormányzati vagyontörvény 51. §-a.
A szakkiállítás területének ilyen burkolt formában történő megnövelését illető gyanúnkat látszik alátámasztani a törvényjavaslat 13. § (1) bekezdése is, amely szerint a főbiztos a fővárosi tanácsi határozattal érintett terület egészére vonatkozóan gyakorol szakhatósági jogkört.
Hölgyeim és Uraim! A törvényjavaslat 12. és 13. §-a az önkormányzati rendszer ellen intézett merénylet. Az említett szakaszokban foglalt szabályok megvalósulása esetén az államigazgatósági hatósági ügyek intézése területén totális káosz alakulna ki. A ma érvényes helyzethez képest, amikor a szakkiállítás területén lévő ingatlanokat és tevékenységeket érintően a főpolgármester, a kerületi polgármesteri hivatalok dolgozói, valamint a centrális alárendeltségű szervek járhatnak el adott államigazgatási hatósági ügyben első fokon, a törvénytervezet valamennyi ügyet illetően az első fokú eljárásokat a főjegyzőhöz telepíti. Mindezt tetézve az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvényben meghatározott határidőktől eltérően; lényegesen rövidebb eljárási határidőket állapít meg a törvénytervezet.Teszi mindezt azzal a nagyvonalúsággal, hogy az így megnövekedett ügyek ellátására hivatott főjegyzői apparátus a fővárosi önkormányzat költségvetését terheli.
Az államigazgatási hatósági ügyek intézésének kaotikussá tétele mellett a törvényjavaslat nem tesz említést az önkormányzati hatósági ügyek hatásköri szabályairól, ami tovább növeli a bajt. Elfelejti rendezni a törvény azt a kérdést, hogy az államigazgatási hatósági ügyek hatásköri változásai a törvény hatályba lépésekor folyamatban lévő ügyekre is vonatkoznak-e vagy sem.
A 13. § (1) bekezdésének azon rendelkezése, amely szerint a fővárosi tanácsi határozatban megjelölt területen lévő valamennyi ingatlant és tevékenységet érintő hatósági eljárásban a főbiztos szakhatósági jogkört gyakorolt, két szempontból aggályos. Egyfelől érthetetlen, hogy a főbiztosi jogkör területi hatálya miért a fővárosi tanácsi határozat hatálya alá tartozó területre, miért nem csak a szakkiállítás területére terjed ki. Másfelől újra csak hangsúlyozni tudom, hogy a hatósági eljárások szabályait módosító rendelkezések rendkívül felelőtlen javaslatok.
Külön kiemelést érdemel a 13. § (2) bekezdése, ami a fővárosi tanácsi határozatban érintett területekre vonatkozóan az állami tulajdonú ingatlanokat illetően a főbiztost a korábban működő vagyonellenőrző bizottságok feladatához hasonló jogkörrel ruházza fel. A javaslat említett bekezdésével kapcsolatban nélkülözhetetlen tisztázni, hogy a főbiztos jogköre milyen ügyekre terjed ki. Minden bizonnyal a folyamatban lévő ügyekre, így azonban meg kell határozni, hogy mely ügyek tekinthetők folyamatban lévőknek.
Tisztázni kell, hogy a javaslatban megfogalmazott szabály hogyan viszonyul az 1991. évi XXXIII. törvény 54. §-ában megfogalmazott azon rendelkezésekhez, amelyek szerint az 1991. szeptember 1-je előtti jogügyleteknél a vagyonátadó bizottság jár el, mint a vagyonellenőrző bizottságok utódja.
Garanciális szempontból nélkülözhetetlen tisztázni, hogy a főbiztos milyen elvek alapján adja, illetve tagadja meg hozzájárulását a különböző ügyekben, hiszen döntése ellen államigazgatási úton nincs jogorvoslatnak helye. Az előbb említett kérdések tisztázása nélkül a javaslat említett bekezdésének rendelkezései tarthatatlanok.
Tisztelt Ház, Hölgyeim és Uraim! A törvényjavaslat záró rendelkezései, híven az előbb elemzett szakaszokhoz, rengeteg kívánnivalót hagynak maguk után.
A 14. § a bírósági cégnyilvántartásról és a cégek törvényességi felügyeletéről szóló, 1989. évi 23. törvényerejű rendelet 5. § (2) bekezdésére hivatkozva, mely szerint olyan elnevezést, amihez másnak jogi érdeke fűződik, csak az arra illetékes szerv engedélyével lehet cég elnevezésére felvenni, úgy rendelkezik, hogy cég nevében a világkiállítás, illetőleg az expo kifejezéseket csak a főbiztos hozzájárulásával lehet szerepeltetni.
Felmerül a kérdés az egyszerű halandóban, hogy milyen jogi érdeke fűződik olyan valakinek a világkiállítás elnevezéshez, akinek tevékenysége semmilyen kapcsolatban sincs a világkiállítással. Ezen az alapon az MLSZ-nek megalapozott jogi érdeke fűződik a labdarúgó világbajnokság elnevezéshez, hisz' ő is szervez bajnokságot.
A javaslat utolsó, 15. §-ában elfelejtkeznek a tervezet 12. és 13. §-ainak megfelelően módosító javaslatot tenni az 1991. évi XX. törvényt, az önkormányzati hatásköri törvényt illetően.
Tisztelt Ház, Hölgyeim és Uraim! Az előttünk fekvő ún. világkiállítási törvényjavaslattal kapcsolatban összefoglalóan annyit lehet megállapítani, hogy a tervezet mint normaszöveg alkalmatlan az ún. világkiállítással kapcsolatos kérdések törvényi szabályozására. Ez a megállapításunk annyit jelent, hogy amennyiben az a soha be nem következő állapot állna elő, hogy valamennyi országgyűlési képviselő egyetértene a világkiállítás megrendezésével, az előttünk fekvő törvényjavaslat még ebben az esetben is alkalmatlan lenne e politikai döntés jogi normaként történő megfogalmazására.
Mindezek alapján felszólítjuk a Kormányt: a lehető legrövidebb időn belül vonja vissza javaslatát. (Közbeszólás jobbról: Haha!)
Egyúttal felhívjuk a világkiállítás ügyében népszavazást kezdeményezőket, hogy amennyiben sikerült összegyűjteniük, haladéktalanul nyújtsák be a népszavazást indítványozó több mint százezer aláírást. Tegyék ezt azért, hogy ne csak szavakban, hanem tettekkel is bizonyítsák, valóban hamisak azok az őket ért támadások, amelyek szerint az egész népszavazási kezdeményezés nem szolgál mást az ő részükről, mintsem hogy a választópolgárok jelentős csoportjának becsapása által politikai nyomást tudjanak gyakorolni. (Közbeszólások jobbról: Haha!)
Klasszikussal kezdtem, klasszikussal is fejezem be hozzászólásomat: a világkiállítás ügyében is döntsön a nép! Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
