GYURKÓ JÁNOS, DR. (MDF)
GYURKÓ JÁNOS, DR. (MDF)
GYURKÓ JÁNOS, DR. (MDF) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház!
Harmadik napját kezdjük az expóról folytatott általános vitának, és meg kell mondjam önöknek, hogy nem vagyok elégedett az első két napnak az eredményeivel. (Tirts Tamás: Népszavazás kell! – Derültség. – Az elnök csenget.) Csillapodni tessék ott a túloldalon, jó? (Derültség, szórványos taps.) Szeretném folytatni!
Tehát nem vagyok elégedett az eddigi eredményekkel, mert az eddigi vitanapok felszólalóinak viselkedéséből, mondanivalójából nem tűnt ki egyáltalán az, hogy itt egy kétharmados törvényről van szó, tehát nem vettem észre a kompromisszumkeresés vagy a konszenzuskeresés szándékát a legtöbb esetben, voltak ettől eltérő példák is.
Én most szeretném egy kicsit jó irányba terelni ezt a vitát, méghozzá meggyőződésem szerint a politikai ellentéteket ez esetben is szakmai eszközökkel lehet áthidalni.
Többféle minőségemben is szót kértem ebben a vitában, egyrészt mint csepeli lakos és csepeli képviselő, tehát egy érintett kerületnek a lokális érdekeit kell itt megjelenítenem, másrészt mint a környezetvédelmi bizottság tagja, bár ezt a feladatomat Pap János és Tarján Lászlóné nagyrészt elvették már, és úgy is, mint építőmérnök, aki tervezőként dolgoztam a Városépítési Tervező Intézetben, mielőtt képviselővé választottak. Szerencsés helyzetben vagyok, mert a háromféle minőségemből fakadó érvek és érdekek ebben az esetben eléggé egybeesnek, úgyhogy nyugodt lelkiismerettel vállalhatom bármelyik érvelést a másik szempont szerint is.
Többen említették itt – az expozét előadó miniszter úr és Kuncze Gábor képviselő úr is –, hogy a most készülő nagyrendezvénynek előképe lehet a száz évvel ezelőtti millenniumi kiállítás. Természetesen az ellenzéki képviselő úr azonnal rámutatott a hasonlatnak a sántaságára is, hozzátéve, hogy a kiegyezés után huszonkilenc évvel következett ez a millenniumi kiállítás, tehát egy hosszas fellendülési szakasznak a közepe táján volt ez a nagyrendezvény. No de nemcsak erre az egy körülményre kell tekintettel lennünk, amikor a millenniumot párhuzamként felhozzuk, hanem azt is meg kell vizsgálnunk, hogy egy ilyen nagyrendezvénynek milyen hosszú távú hatása van a városszerkezet javításában.
Nem akarom itt felsorolni, hogy milyen közintézmények, középületek létesültek, csak a közlekedési szerkezetre utalnék, a fővárosnak a hálózatára. A millenniummal kapcsolatban, ugye, megépült a mai Szabadság híd – akkor Ferenc József-híd –, de azt kevesen tudják, hogy 1896-ban adták át az északi vasuti hidat is. Szinte mindenki ismeri az akkor Sugár út, most Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kiépítését. Azt kevesebben tudják, hogy a Nagykörútnak a teljes kiépítése is ehhez kapcsolódik. S hogy a hosszú hatásra egy példát hozzak: a Nagykörútnak a teljes kiépítése valóban l896-ra befejeződött, de a teljes értékű használatba vételre nem volt lehetőség, mert a kapcsolódó déli híd csak 1937-ben került forgalomba, tehát a mai Petőfi híd.
Megállapíthatjuk, hogy több mint negyven évre elnyúló hatása volt egy ilyen városrendezési elképzelésnek, amelyet a millennium előkészítéseként vezettek be Budapesten, amelyet gyűrűs, sugaras szerkezetnek lehet nevezni, és amelyre számos példa van nemcsak külföldön, hanem hazánkban is; Szeged ilyen elvek szerint épült újjá a múlt századi nagy árvíz után.
Tehát tévesnek mondom én azt a beállítást, amely szerint – hogy szó szerint idézzem Kuncze képviselő urat – "új városrész felépítése horribilis infrastruktúrával". Erről szó nincs, a város fejlesztése, a városszerkezet javítása nem így működik. Ezt legfeljebb az állampárti időszak gondolkodásmódjától megszabadulni nem tudó közgazdászok vagy mérnökök képzelhetik így, hogy egy központból három-négy év alatt hipp-hopp mindent meg kell csinálni. A remélhető piacgazdaság körülményei között jogi és gazdasági, gazdaságpolitikai eszközökkel a magántőkét kell úgy mozgatni, hogy a céljainknak megfelelően működjön egy-egy adott területen, tehát a városszerkezet javítását részben önmagától végezze el, természetesen a jogszabályok és a gazdasági szabályozók, illetőleg a megadott előnyök mentén, a kitapintható érdekek mentén fogja ezt végrehajtani a magántőke.
Tehát a településszerkezetnek a javítása nem három-négy éves vagy ötéves feladat, ezt szeretném leszögezni.
Azt hiszem, hogy abban mindnyájan egyetérthetünk itt, hogy egy sikeres, jól megrendezett expo, még hogyha – mondjuk – nullszaldós, akkor is csak használhat Magyarországnak. A sikernek az alapja, a biztosítéka a jó előkészítés kell legyen. A megfelelő előkészítést próbáltam én segíteni tavasszal, amikor itt az országgyűlési határozatról vitatkoztunk, tehát a világkiállításról szóló országgyűlési határozatról, méghozzá egy kiegészítő csomagnak a benyújtásával, amelyet aztán a Ház pontonként leszavazott. Ennek ellenére én annakidején ezt a határozatot megszavaztam, mert a Balsai miniszter úrnak a válaszában megtaláltam azt a mondatot, ami engem érdekelt.
Idézem a június 3-i jegyzőkönyvből a miniszter úr válaszát: "Nagyra értékelve mindazokat a javaslatokat, amelyek már előre figyelmeztetik a kormányt, hogy szeptember 3o-ig terjedő időszakra milyen kérdésekre kell, hogy kiterjedjen a törvény, ezeket tudomásul vesszük, s ennek megfelelően fogunk lehetőséget adni a Parlament előtt, hogy véleményével végleges döntést mondjon a világkiállítás ügyéről." Ez volt nekem az a biztató szó, aminek nyomán én a tavasszal megszavaztam az országgyűlési határozatot.
A beterjesztett és leszavazott módosító indítványomat most nem óhajtom megismételni, csak két lényeges pontot emelek ki belőle. Előrebocsátom, hogy ezeket nem én találtam ki, hanem a Kormánynak a 3254/1990-es számú határozatából vettem, s a két lényeges kérdés, amely nélkül szerintem nem lehet felelősen dönteni ebben az ügyben az, hogy az expo hogyan illeszthető be gazdasági fejlesztési programjainkba, és hogyan illeszthető be ütemezve az infrastruktúra országos hosszú távú fejlesztési koncepciójába. A kormányprogramban – hogyha megtekinti valaki az l990 szeptemberében kiadott kormányporgramot – szerepel egy rövidke fejezet a világkiállításról, ahol leírják, hogy az ökológiai szemléletnek át kell hatnia a világkiállításnak a megvalósítását is, illetőleg a rendezvényt is, tehát a kiállítás egyik központi gondolatává a környezetvédelmet kell megtenni.
A környezetvédelmi kérdések részletezése alól felment engem Pap János képviselő úr előadása, illetőleg Tarján Lászlóné mostani felszólalása. Csak egyetlenegy körülményre szeretném felhívni a figyelmet. A beterjesztett törvényjavaslatban két változatban szerepel a helyszín – A és B változatban –, ezek a programiroda által elkészített megvalósíthatósági tanulmányban az l-es és a 6-os változatra hasonlítanak, de ahogy Pál képviselő úr felhívta erre a múltkor a figyelmet, nem egészen pontos a megfeleltetés. Most szeretném közölni önökkel, hogy az előzetes környezeti hatástanulmányt készítő Környezetgazdasági Intézet munkatársa a környezetvédelmi bizottság ülésén egyértelműen leszögezte, hogy csak a déli, tehát a B változat fogadható el környezetvédelmi szempontból. Az A változat – vagy l-es változat – környezetvédelmi szempontból előnytelen, és nem tehermentesíti a tehermentesíteni kívánt belvárost, és a városszerkezet javításához igen csekély mértékben járul hozzá.
Miért mondom ezt? Azért, mert ez az l-es vagy A változat a városközpontnak a kibővítését jelenti. Ezt átvitt értelemben úgy is mondhatnám, hogy fölfújja a tehermentesíteni kívánt belvárost ahelyett, hogy egy új súlypontnak a képzésével valóban tehermentesítené. Ellene lehet vetni ennek azt, hogy a szocialista városépítés korszakában több új súlypontot próbáltak kialakítani Budapesten, és egyik sem volt túlzottan sikeres. De hát nem hiszem, hogy ez mértékadó lehet a számunkra, mert valószínűleg jól is lehet ezt csinálni, nemcsak az akkori módszerekkel és eszközökkel.
Többen kifejtették a Kormány részéről a nyilvánosság előtt, hogy a főváros nélkül nem lehet megrendezni sikeresen az expót. Antall miniszterelnök úr is nyilatkozott ilyen értelemben. A múltkor Kuncze Gábor képviselő úr második megszólalásában – azt hiszem, hogy ez az első vitanapon volt, tehát nem a vezérszónoklatban, hanem egy válaszban – megemlítette, hogy kompromisszumot kell keresni ez ügyben. Én is ennek a híve vagyok. Tahát azt szeretném, hogyha például a főváros nem az Alkotmánybíróságot próbálná helyettesíteni, hogy ő kimondja egy törvényjavaslatról előzetes normakontrollt végezve, hogy ez alkotmányellenes, hanem élne a jogaival, mint ahogy a fővárosi törvény esetében élt is, s felterjesztést küldene Szabad György elnök úrnak, hogy mit is szeretne látni ebben a törvényben.
Az idő sürget, és én remélem, hogy a főváros és a Kormány közötti tárgyalások folytatódni fognak, mert valóban a főváros nélkül ezt nem lehet megrendezni.
Környezetvédelmi és városszerkezeti kérdésekről nem kívánok most részletekbe menően nyilatkozni, ez nem az általános vitába való, de egyet mégsem hagyhatok ki, mert nagyon alapvető kérdés. A lágymányosi hídról van szó. Kezdettől fogva elhibázott tervnek tartom, s ezzel a véleményemmel nem állok egyedül. Pártállástól függetlenül számos szakértő kritizálja ezt, hogy néhányat megemlítsek, az SZDSZ részéről Fleischer Tamás, az MDF részéről Miklósi Endre vagy a KDNP részéről Jancsó Gábor.
Miért mondom, hogy előnytelen ez a megoldás? Valóban, egy kis mértékben tehermentesíti a belvárost a Hungária körútnak ez az átvezetése a budai oldalra – a pesti oldalon. De a budai oldalon, a Budaörsi út tájékán elképzelhetetlen forgalomkoncentrációt fog létrehozni, elviselhetetlen körülményeket fog teremteni, úgyhogy úgy gondolom, ettől délebbre kellene egy új hidat építeni, ami – ha jól tájékoztattak engem – akkor még olcsóbb is lenne, mint ez a lágymányosi híd.
Más részletekre most nem térnék ki, majd a részletes vitában is szót fogok kérni.
De még egyszer visszatérnék arra a kérdésre, amit a leszavazott módosító indítványom kapcsán már említettem. Tudom, nem most van itt az interpellációs idő, de mégis meg kell kérdeznem az illetékes miniszter urakat, hogy ez a beilleszkedés a gazdaságfejlesztési programba és az infrastruktúra-fejlesztési koncepcióba, ez ütemezetten megtörtént-e. Mert van erre utalás a Programirodának az előkészítő megvalósíthatósági tanulmányában, de nagyon kevés információ, csak néhány mondat. És én szeretném, ha egy jó tájékoztatást kapnánk a megalapozott parlamenti döntés érdekében.
Szükségünk van erre, és én nem arra gondoltam, hogy – nem tudom – rettentő sok számadattal, táblázatokkal egy kötetet kapjunk, hanem rövid, közérthető formában egy áttekinthető és értékelhető, szinte ismeretterjesztőnek vagy népszerűnek mondható anyagot kérnék én az illetékes miniszter uraktól. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
Dr. Reinhard Meyer zu Bentrup úr vezette Bundestag pénzügyi bizottsága delegációjának köszöntése
