MÉSZÁROS ISTVÁN, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

MÉSZÁROS ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ügyrendi javaslatot kívánok előterjeszteni.
Baráth Etele kormánybiztos úr a Zalai Hírlap 1991. évi november 13-i számában megjelent interjújában bejelentette, hogy már csaknem 200 ezer aláírás gyűlt össze a világkiállítás ügyében meghirdetett népszavazási kezdeményezés kapcsán. Az akció elindítói, Palotás János képviselőtársunk és a Vállalkozók Országos Szövetsége feltehetően a napokban beterjesztik az aláírási íveket a Parlamentbe, hiszen nem is tehetnek mást, nem rendelkezhetnek szabadon az aláírók nevével.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ebből több dolog következik. Ezek közül csak egyet szeretnék említeni, és ez a legfontosabb. Ez pedig az, hogy akár egyetértünk azzal, hogy szakmai kérdésben valakik népszavazást kezdeményeznek, akár nem, most már ebben a stádiumban nem tehetünk mást, illetőleg egyetlen demokratikus párt sem teheti azt meg, hogy figyelmen kívül hagyja az aláírásgyűjtést, a majdnem 200 ezer aláírást. Méltatlan lenne ugyanis, ha a Parlament mintegy puccsszerűen elébevágna a népakarat ezen kinyilvánításának. Jelzem, hogy ezt még a kommunista parlament sem merte megtenni az úgynevezett "négy igen"-es kezdeményezés kapcsán.
Ezért indítványozom, hogy a tisztelt Ház szavazzon abban a kérdésben, hogy ennek a törvényjavaslatnak a vitáját fölfüggeszti, illetőleg elnapolja a népszavazásról történő parlamenti döntésig.
Felhívom tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy amikor erről az ügyrendi indítványról szavaznak – mert az ügyrendi indítványról a Házszabály szerint szavazni kell –, akkor nem kevesebbről, mint arról fognak szavazni, hogy tiszteletben tartják-e több mint százezer honfitársunk alkotmányos jogát . (moraj a kormánykoalíció soraiban) ., a népszavazás kezdeményezéséhez fűződő alkotmányos jogát, illetve nem. (Zaj a jobb oldalon.) Én merem remélni, minthogy mindannyian az alkotmányra és az alkotmányos szabályokra esküdtünk fel, hogy erről ebben a szavazásban csakis egyfajta döntés lehetséges, és módot adunk az aláírásgyűjtés kezdeményezőinek arra, hogy ahogy elkezdték, alkotmányos úton végigvigyék ezt az akciót.
Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem