SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Legyen-e világkiállítás vagy sem, vitatjuk már hosszú ideje itt a Parlament falai között és azokon kívül is. Én úgy érzem, hosszasan és sok mindent elmondtunk már, ezért csak röviden illik szólnom.
Úgy tetszik, hogy politikai kérdéssé vált a józan gondolkodás szerint gazdaságiként kezelendő. Látványos összeütközések, nem rikán még a parlamenti képviselők számára sem érthető feltételmódosulások, kormányzati, fővárosi önkormányzati magyarázkodások teszik színesebbé a párbajt.
Az előbb elhangzott itt egy ügyrendi javaslat, és ugye azt is tudjuk, hogy ügyrendi kérdésekben nem nyithatunk vitát, azt azonban nem tiltja a Házszabály, hogy néhány gondolat erejéig visszatérjek.
Mészáros képviselőtársam szerint mindazok, akik a vita folytatását kívánják, kétségbe vonják várhatóan több mint 100 000 állampolgár alkotmányban rögzített jogát. Megítélésem szerint e két kérdés nem zárja ki egymást, hisz esetleges döntésünk kerülhetne ellentétbe a népszavazást kívánók majdan kifejezendő akaratával, most viszont a vita még segíthet további érvek, ellenérvek napvilágra hozatalában.
Magam azok közé tartozom, akik a világkiállítás megrendezhetőségét alapvetően gazdasági problémaként fogják fel. Ennek megfelelően vallom, hogy a kérdés eldönthetőségének megalapozása elsősorban nem politikai testület feladata, hanem gazdasági szakértőké. Konkrétan a döntés folyamatában az első lépést a gazdasági szakembereknek kell megtenniük. Remélem, hogy a politikai küzdelmek nem homályosították el annyira tisztánlátásunkat, hogy ne emlékeznénk: egy tervezett esemény anyagi feltételei, a szükséges pénzügyi eszközök, a bevételek várható alakulása a tudományok mai állása szerint meghatározhatók vagy legalábbis valószínűsíthetők. Ha ezen adatok rendelkezésünkre állnak, akkor a politikai testületek, így a Parlament vehetnék át a döntés felelősségét. Megalapozott számítások alapján vállalni a döntés kockázatát, ez lehetne a mi szerepünk.
Ha egyszer majd valaki megírja ennek a törvényjavaslatnak a történetét, akkor rádöbben, hogy a vaskos kötetekben alig jutott hely a gazdasági érvek taglalásának, és annál nagyobb teret kapott a különböző politikai vélemények ütköztetése. Természetes, hogy a Parlamentben helyet foglaló pártok között éles vita van abban, hogy milyen gazdasági kockázat vállalható a siker érdekében. Nincs abban semmi különös, ha az egyes pártok más-más szintű kockázat vállalását tartják elfogadhatónak. Nem látok abban sem kivetnivalót, ha a kormányzó pártok nagyobb kockázatot is hajlandók vállalni, sőt még abban sem, ha mindezekkel a következő választásokra is gondolnak.
Ugyanakkor az ellenzékről sem tételezem fel, hogy szándékos magatartásukkal egy esetleges sikertől kívánnák ezt a nemzetet megfosztani.
Sajnos, alig csörgedeznek az információk a megvalósíthatóság gazdasági számításairól, ugyanakkor az eset politikai vonatkozását a legvégsőkig kiveséztük. Mintha nem is a gazdaságos megvalósíthatóság bizonyítása lenne a cél, hanem a kinyilvánított ilyen vagy olyan politikai akarat védelmezése.
Az egyik oldal előre eldöntötte, hogy nem helyesli a világkiállítást, és a döntés helyességének bizonyítására keresi érveit. Az is tény viszont, hogy a másiknak sem sikerült meggyőző gazdasági érveket produkálnia.
Sorrendet tévesztettünk. Előbbrevaló a gazdasági vita, ezt kellene, hogy kövesse a politikai. Gazdasági érvek szolgáljanak politikai döntésünk alapjául, és ne fordítva.
Nemcsak a pártok között van azonban vita a világkiállítás megrendezhetőségéről, hanem az ország egyes területein élő állampolgárok között is. Magam úgy tapasztalom, hogy a világkiállítás népszerűsége nyugatról kelet felé haladva egyre csökken, és ez nem véletlen.
A kiállítás elsődleges haszonélvezője Budapest, illetve a nyugati országrész.
Egy, e keleti végekről jött országgyűlési képviselőtől e megállapítás után sokan azt várnák, hogy a kiállítás ellen foglaljon állást. Én azonban nem ezt teszem, gazdaságilag megalapozott rendezvényt akkor is támogatok, ha tudom, hogy ennek előnyei csak áttételesen, elsősorban az idegenforgalom útján fognak megjelenni.
Azt viszont látni kell a keleti, déli országrészekben élőknek, hogy azokra a jól hangzó beruházásokra, amelyeket évekkel ezelőtt központi beruházásokból terveztek megvalósítani, nincs pénz. Senki se higgye, hogy a világkiállítás ürügyén az államkassza megfejhető, hogy egyébként jogos helyi igények kielégítésére nyílik majd lehetőség, mintegy kompenzálva a főváros és a nyugati országrész e területen vélhetően meglévő előnyeit.
Magam jól emlékszem a világkiállítás tavaszi vitájára, amikor egynémely vidéki képviselőtársaim azzal a feltétellel támogatták a világkiállítás megrendezését, hogy, úgymond, az ő választói körzetükben is fizikailag megtekinthető létesítményben ölt testet a világkiállítás gondolata.
Mindezen gondolatok ellenére hiszem, hogy a sikeres világkiállítás az egész országon nagyot lendítene, egy ugrásszerűen fejlődő, ráadásul az ország minden ötödik állampolgárának otthont adó főváros magával húzná a világkiállítás által fizikailag kevésbé érintett területeket is.
A keleti és déli országrészeken lakók is profitálhatnának tehát a rendezvény hasznából, egy részben a világkiállítás hatására is fejlődésnek induló gazdaság jótékony hatása számukra is új lehetőségeket nyújtana. A várhatóan jelentős idegenforgalom hatása pedig áttételek nélkül, közvetlenül is érvényesülhetne.
A világkiállítás támogatottságát illetően a lakosság nemcsak földrajzi fekvés szerint oszlik meg, más szempontok is érvényesülnek. Magam ugyancsak azt tapasztalom, hogy a világkiállítás gondolatának legnagyobb támogatói a vállalkozók, míg a bérből és fizetésből élők nem kis aggodalma is érzékelhető. Mindkét tábor indokai érthetőek. Az előbbiek lehetőségeik kibővülését várják, az utóbbiak aggódnak, milyen mértékű anyagi teher hárul rájuk.
Úgy hiszem, őszintén el kell mondanunk, hogy a kiállítás megrendezése anyagi terhekkel jár, ugyanakkor az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk annak ismertetésére, hogy a várhatóan nem túl jelentős áldozat nem kis előnyökkel kecsegtet.
Tisztelt Ház! Hogy adott szavamhoz hű maradjak és rövid legyek, befejezésül ismételten hangsúlyozom: megítélésem szerint az, hogy legyen-e világkiállítás vagy nem, alapvetően nem politikai, hanem gazdasági kérdés. Ennek megfelelően várom a további gazdasági érveket, hogy a megrendezést nyugodt szívvel támogathassam. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
