SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Országgyűlés! Deutsch Tamás és Török Ferenc felszólalása után gondolkodtam, egyáltalában marad-e még olyan mondanivalóm, amely miatt érdemes felszólalnom, aztán Rudics Róbert felszólalása meggyőzött, hogy igen, még maradt.
Harmadik napja tárgyaljuk a világkiállítás témáját, de minek? Az expozében Kádár Béla miniszter úr, még mielőtt bárki az ellenzék köréből szóba hozta volna, elébe ment egy nagyon lényeges kérdésnek, és bejelentett, hogy itt kétharmados szavazás lesz. Azóta – teljes egészében egyetértek Gyurkó János felvetésével – semmi érdemi nem történt. Tiszteletköröket tettek mindkét oldalról, az ellenzék továbbra is megerősítette azt az álláspontját, amelyet már nagyon világosan kifejtett a vezérszónoklatokban.
Akkor tulajdonképpen miért vagyunk itt? Van-e értelme annak egyáltalában, hogy ha a Kormány meg van győződva arról, ebből a törvényből újabb lényeges lépések nélkül nem lesz semmi, akkor az év vége felé, a költségvetés, az adótörvények előtt van-e értelme, hogy egy esetleg két és fél év múlva bekövetkező országgyűlési választásokhoz előzetes propagandát folytathassanak itt képviselők a lakókörzetükben vagy egyébként az ország előtt.
Az egész vitának a lényegét Jávor Károly kitűnően megfogta. Az ellenzék konkréten kritizál, a kormánypárt oldaláról viszont egy általános világkiállítás képét próbálják mndenképpen megindokolni. Ennek semmi értelme.
Valóban, ezekre a konkrét fölvetésekre, de nemcsak az ellenzék fölvetésére, a főváros felvetésére, a Számvevőszék felvetésére, a Nemzeti Bank felvetésére, a Pénzügyminisztérium felvetésére konkrétan illet volna válaszolni. Tulajdonképpen itt vagyunk azért, hogy mindenki tudja, egy színjáték folyik, ezt a törvényt a három ellenzéki párt le fogja szavazni, mert ezt már régen bejentette, és megy az idő.
Ebben a körben ezért – ha már fölvetődött, amit az előbbb mondtam, hogy itt tulajdonképpen a lakókörnyezetnek, a választókörnyezetnek valamiféle megdolgozása folyik – valamit a nevén kell nevezni. Itt most erről a törvényről vitatkozunk, és nem egy általános expóról.
Ennek a törvénynek a vitájában korábban már Böröcz István, aztán mások is, most pedig közvetlenül előttem Rudics Róbert a vidék előnyeiről beszélt. Én nagyon megkérem a képviselőtársaimat, hogy térjünk vissza ehhez a törvényhez ismételten, olvassák el, hogy ebben a törvényben mi van, mert ebben szó van budapesti beruházásokról, szó van vitatott fővárosi kötelezettségekről, csak egyről nincs egy szó se, a vidékről és a vidék fejlesztéséről. Ezt pedig azért nem árt, ha a választók is tudják, és nem árt, ha esetleg Lenti környékén Rudics Róberttól ilyeneket kérdeznek, akkor megmondja, hogy ebben a törvényben bizony erről nincs szó.
Mi van a háttéranyagban? Egy mondatot szeretnék még felolvasni. "Az ország relatív területi különbségei világkiállítással együtt, de enélkül is, a jövőben növekedni fognak." Én nem hiszen, hogy a Lenti környéki elmaradott körzetnek, az ottani választópolgároknak a megnyugtatását ez a mostani törvény szolgálná. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem