ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy legutóbbi ülésünkön az általános vita lezárása után határozatképtelenség folytán nem kerülhetett sor a szövetkezetekről szóló törvényjavaslat, illetve az ehhez a javaslathoz kapcsolódó, annak hatálybaléptetéséről és átmeneti szabályokról rendelkező törvényjavaslat, valamint az 1991–92. évi vagyonpolitikai irányelvekről szóló határozati javaslat részletes vitára bocsátására. Most ezekről egyenként kell határoznunk.
Tehát határozathozatalok következnek. (Emeltebb hangon folytatja.) Kérem a határozatképesség megőrzését! (Felzúdulás. – Közbeszólások: Megvan!)
Indítványozom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a szövetkezetekről szóló törvényjavaslatot bocsássa részletes vitára. Kérdem az Országgyűlést, egyetért-e ezzel. Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés – 5 államtitkári szavazattal – 248 szavazattal 3 ellenében, 2 tartózkodás mellett a részletes vitára bocsátás mellett foglalt állást.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem