PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ)
PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ)
PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A most tárgyalt törvényjavaslattal kapcsolatos fenntartásainknak már hangot adtunk a múlt heti plenáris ülésen, ahol Matyi László képviselőtársam szólalt fel.
Én egy olyan aggályos kérdésről kívánok szólni a szabaddemokraták nevében a törvényjavaslat kapcsán, amely alkalmas arra, hogy lejárassa a törvényhozás tekintélyét és az állampolgár törvényekbe vetett bizalmát is. Alig több, mint egy hónap telt el azóta, hogy az Országgyűlés elfogadta a munkatörvénykönyv módosítását, és életbe léptette a végkielégítés intézményét. A mostani törvényjavaslat pedig gyakorlatilag mindezt semmissé tenné.
A munkatörvénykönyv arról szól, hogy a dolgozót a munkáltató felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése esetén a munkaviszonyban eltöltött évek számától függően hány havi átlagkereset illeti meg végkielégítésként. A törvény hosszú vajúdás után született meg, amelyben nemcsak a Kormány és a Parlament vett részt, hanem a dolgozók érdekvédelmi szervezetei és a munkáltatók is.
Az akkori parlamenti vitában, de az Érdekegyeztető Tanács ülésein is főleg azért folyt a vita, mert aggályok merültek fel a finanszírozást illetően, vagyis hogy miből fogja fedezni a költségvetés az evvel járó többletkiadásokat.
A kétségek ellenére a megegyezés megtörtént, a Kormány elfogadta és a parlamenti képviselők többsége megszavazta a törvényt, amely kihrdetése napján hatályba is lépett. Azok a munkanélkülivé vált dolgozók tehát, akik megfeleltek a törvény előírásainak, ettől az időponttól megkaphatták a végkielégítést. De nagyon úgy tűnik, hogy ennek most befellegzett. Hidegzuhanyként ért úgyszólván mindenkit a beterjesztett javaslat, mert a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvnyjavaslat szövege kimondja, hogy annak, aki munkaviszonyának megszűnésekor a munkaadótól végkielégítésben részesült, nem fizethető munkanélküli járadék addig, ahány hónapra járt neki ez az összeg.
Hölgyeim és Uraim! A munka törvénykönyve módosításának tárgyalásakor még szó sem esett arról, hogy összefüggésbe kívánják hozni a végkielégítés kifizetését a munkanélküli járadékkal. Ami ebben az ügyben történik, az tipikus szemfényvesztés a Kormány részéről. Egy bravúros bűvészmutatvánnyal ér fel, ahogyan a paragrafusokkal játszanak. Az érdekvédelmi szervezetek ugyanis – ahogyan az sejthető volt, és ami már az eddigi megnyilvánulásokból is kikövetkeztethető – nem nagyon örülnek annak, hogy orruknál fogva vezették őket. Kétlem, hogy elfogadják a megállapodás egyoldalú felrúgását.
Persze időközben új körülmények is felmerülhettek. Kiderülhetett, hogy a költségek meg fogják haladni a számított mértéket, és ez talán elfogadható magyarázat volna akkor, ha nem egy olyan törvényről lenne szó, amelyen még alig száradt meg a köztársasági elnök pecsétje.
Itt sokkal inkább arról lehet szó, hogy a Kormány, engedve az érdekképviseleti szervek és a társadalom nyomásának, belement egy alkuba, de rögtön ezt követően felelevenítette azt a gyakorlatot, amelyet már néhányszor követett ebben a Házban. Nevezetesen: egy később megszülető törvénnyel elértéktelenítette a korábban már meghozott döntéseket. Üdvös lenne tehát, ha a Kormány nyíltan színt vallana, komolyan veszi-e a végkielégítésről szóló törvényt, vagy sem. Ha igen, akkor támogassa a parlamenti szavazásnál a törvényjavaslat 12. § (5) bekezdésének elhagyását, Kis Zoltán képviselőtársammal együtt ugyanis egy ilyen értelmű módosító javaslatot tettünk. Ha nem, akkor ezt is mondja ki egyenesen, nyíltan, és indokolja meg a nyilvánosság előtt, hogy miért kényszerült erre a lépésre. De ebben az esetben kérjük, vegyék ki az új, készülő munkatörvénykönyvből a 95. §-t, mert nem szeretnénk, ha rajtunk nevetne az egész ország. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
