PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)
PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)
PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minden szakma képviselői úgy vannak, hogy ha a szakmájuk ügye a Parlament elé kerül, akkor örülnek, hogy végre beszélhetnek arról, ami számukra fontos. A levéltárügy ebben a Parlamentben néhány embernek különösen fontos, és valamivel több embernek pedig érdeke, hiszen használói voltak korábbi civil tevékenységük során a levéltáraknak. Néhányan vagyunk ebben a Parlamentben, akik profi, mármint hogy főfoglalkozású levéltárosok voltunk, nem utolsósorban elnök úr ott a pulpituson levéltár szakot végzett, miniszterelnök úrnak is volt köze a levéltárhoz, Varga Jánosnak, az Országos Levéltár volt főigazgatójának, MDF képviselőnek is, és nekem is.
Mégis egy ilyen hosszabb bevezető után azt kell mondanom, hogy én nem örülök annak, hogy ez a törvénymódosítás ide került a Parlament elé. Nem azért nem örülök, mert nem fontosak azok a dolgok, amelyekkel ez a törvénymódosítási javaslat foglalkozik, hanem azért nem örülök, mert most került, és így került a Parlament elé ez az ügy, ahogy került.
Én, hogy képviselőtársaim érdeklődését felcsigázzam, de azt hiszem nem eltúlozva a dolgot, azt vagyok kénytelen mondani ennek a törvénymódosítási javaslatnak a kapcsán, hogy olyan ez a módosítási javaslat, mint egy állatorvosi beteg ló, szinte minden baj föllelhető rajta, ami egy nem jó parlamenti előterjesztésen föllelhető, illetve ami egy nem jó parlamenti előterjesztés körül föllelhető.
Kezdeném azzal, amit Elek képviselőtársam, amikor a kisebbség véleményét is tolmácsolta, említett, hogy mindannyian tudjuk, hogy november végén a Parlamentnek lehetőleg olyan ügyekkel kell foglalkozni, amelyek a jövő évi költségvetést, a jövő évi adórendszert, és más, a jövő év gazdasági működése szempontjából alapvető törvényeket határoznak meg.
Folytatom azzal, hogy a Kormány átadott a parlamenti frakcióknak, a házbizottságnak egy tervet valamivel ezelőtt, amelyben fölsorolta, hogy milyen törvényeket kíván az év második felében tárgyalni. Jó sok törvénytervezet, elképzelés szerepelt ezen a listán, de ez a törvénytervezet nem szerepelt. Én itt sem hallottam azt az érvet, hogy miért került hirtelen elő ez a javaslat, mi indokolja azt, hogy váratlanul november végén belevágjunk ebbe az ügybe. Vannak elképzeléseim, mindannyian sejtünk egy s más dolgokat, hogy mi indokolja, hogy most foglalkozzunk ezzel az üggyel, és valóban van indok arra, hogy gyorsan megszülessen ez a törvényjavaslat, de az a véleményem, hogy ez az előterjesztett módozat, ez nem alkalmas a problémák kezelésére.
S akkor most részletesebben kitérnék arra, hogy mi az én kifogásom az előterjesztett módozattal kapcsolatban, milyen megoldási lehetőséget látok, és ebből a szempontból miért tartom problematikusnak azt, hogy éppen november végén, amikor a lehető legkevesebb idő van egy ilyen kérdés alapos áttekintésére, foglalkozik ezzel az üggyel a Parlament.
Az SZDSZ képviselőcsoportja, másik két ellenzéki párt képviselőcsoportjával együtt, nem értett egyet azzal, részben az elmondottakból már kitűnik, hogy miért, hogy most tárgyalja a Parlament ezt az ügyet. Nem értettünk egyet ezzel a dologgal azért, mert úgy véljük, hogy rosszul előkészített ez a törvényjavaslat.
Nem értettünk egyet azzal, hogy most tárgyaljuk ezt az ügyet és így tárgyaljuk, azért, mert a levéltárügyben aktuális legfontosabb problémákat az egyetlenen kívül, ami ebben a törvényjavaslatban van, a pártiratokkal kapcsolatoson kívül, nem próbálja meg kezelni, holott vannak más hasonló fontosságú és súlyos problémái a levéltárügynek.
És nem értettünk egyet az előterjesztés mostani tárgyalásával azért sem, amit Elek képviselőtársam szintén említett, hogy az ellenzéki képviselők a bizottságban már megemlítették, mert úgy látjuk, hogy a képviselők ennek a speciális, meglehetősen kevés képviselő által ismert ügynek a részleteit nem ismerik, nem kaptak megfelelő tájékoztatást ahhoz, hogy a döntésük következményeit minden részletben áttekintsék, és nem ismerik azokat az intézményeket sem jelenlegi működésükben, amelyeket ismerniük kéne ahhoz, hogy a döntést meg tudják hozni.
Ráadásul mindenféle sürgős teendők, sürgős feladatok között kell ezt a döntést meghoznunk, ahogy azt már említettem, félő, hogy a mostani időszűke még tovább ront ezen a helyzeten, még tovább rontja a döntésünket.
Melyek azok a problémák, amelyekről én azt mondtam, hogy a levéltárügynek fontos problémái, most kéne ezekkel a problémákkal foglalkozni, és annak ismeretében, hogy egy Parlament levéltárüggyel viszonylag ritkán foglalkozhat. Félő, hogyha most megszületik ez a törvénymódosítás, akkor hosszú ideig ezeket a problémákat törvényi szinten, egy törvényerejű rendelet módosításának igényével, nem fogja tudni a Parlament kezelni.
Most nem beszélek természetesen a szokásos szakmai szempontról, hogy a levéltárügynek több pénz kell, kéne, mint amit eddig kapott, hogy a tárca költségvetésében még a korábbinál is periférikusabb helyzetbe került a levéltárügy, mert ezt egy költségvetési vitában lenne érdemes elmondani, ha lobbyzni akarnék, hanem arról kívánok beszélni, hogy ma Magyarországon a levéltárügy szempontjából rendkívüli helyzet van.
Magyarországon ezekben az években a Parlament összeülése óta, és mint tudjuk, még egy ideig mindenképpen, intenzív privatizálás folyik. Ez levéltári szempontból azt jelenti, hogy azok az iratok, amelyek eddig állami vállalatok iratai voltak, valamilyen elbánást igényelnek, hiszen egy privát, egy magánvállalat nem örökölheti az állami tulajdonú vállalatok iratait, hanem ezeket a levéltáraknak kell átvenni. Erre ebben a pillanatban semmiféle intézkedés nincs, semmiféle érdemi lehetősége nincs sem a területi levéltáraknak, sem a Központi Levéltárnak.
A kulturális bizottság kapott a Magyar Levéltárosok Egyesületétől közvetve az elnök úron keresztül, elnézést kérek, hogy elnök urat nem említettem ebben az összefüggésben, szóval a Parlament Elnökének címzett a Magyar Levéltárosok Egyesülete egy levelet, az elnök úr eljuttatta a bizottsághoz, ebben a levélben ezt a problémát részletesen leírják. Most nemcsak arról van szó, hogy privatizálás folyik Magyarországon, és ez ilyen és ilyen problémát jelent, hanem arról is szó van, hogy a Parlament elfogadott egy csődtörvényt, ami önmagában is olyan mennyiségű levéltári anyagot zúdít a levéltárakra, amelyet félő, hogy nem tudnak a levéltárak a közeli időszakban megfelelően kezelni. Ez egy olyan probléma, amit lehet, hogy törvénymódosítással, mármint a törvényerejű rendelet módosításával lehet csak kezelni.
Én attól tartok, hogyha most ezt a törvényjavaslatot megtárgyaljuk, nem lesz módunk arra, hogy a közeljövőben ezt a másik problémát a levéltári törvényerejű rendelet módosításával újra megtárgyaljuk.
Van egy másik probléma is, részben az államtitkár úr előterjesztése érintette, de ez is egy fontos probléma, és ha a levéltárügy a Parlament előtt van, akkor kénytelen vagyok megemlíteni, hogy a kutatási szabályozás, a levéltári anyag kutatásának szabályozása zavaros ebben a pillanatban Magyarországon. Ez elsősorban a legújabb kori anyagokat érinti. Vannak olyan szabályok, amelyek érthetetlen, a mai politikai viszonyok között elfogadhatatlan korlátozásokat tartalmaznak, és vannak olyan szabályok, amelyek más szempontból aggályosak, ahogy szokás mostanában mondani, mert esetleg személyiségi jogokat hátrányosan érintenek. Ez is egy olyan ügy, amit átfogóan kéne szabályozni egy levéltári törvényerejű rendelet módosítása kapcsán.
Előfordulnak - ezt talán kevesen tudják a Parlamentben - törvénysértések: a levéltári törvényerejű rendeletet, bizony, megsértik Magyarországon. Ha már itt tartunk, erre is felhívtam a figyelmet. Nem mellékes, hogy - racionális okokból - a Belügyminisztérium például nem tartja be a vonatkozó törvényerejű rendeletet, nem tesz eleget azoknak az előírásoknak, amelyek a levéltári törvényből adódnak. Ezzel a dologgal is érdemes lenne foglalkozni.
Egészében véve azt kívántam csak illusztrálni, hogy amit az államtitkár úr említett - vagy futólag említett -, az bizony, valóban áll: egy átfogó levéltári törvényre lenne szükség, és nem biztos, hogy az a legszerencsésebb mód, hogy ha valami aktuális, megoldandó feladatot lát valaki, vagy valóban van ilyen feladat, akkor egy részkérdéshez hozzányúlva, szabad egy törvényerejű rendelettel idejönni a Parlament elé, a legsűrűbb dologidőben - ahogy szokás mondani.
A levéltári törvény gyakorlatilag két éve, vagy lehet, hogy még hosszabb ideje készül. Én nem nagyon látom az okát annak, hogy miért nem készül el a levéltári törvény, és miért nem lehet egy átfogó szabályozással mindazokat a problémákat, amelyeket említettem, és amelyeket e törvénymódosítás kapcsán kíván a Kormány megoldani - még egyszer mondom - átfogó levéltári törvénnyel kezelni.
Említettem - és röviden erre is kitérnék - a tájékoztatás hiányát. Ebben a Parlamentben, ahogy jeleztem, néhány ember ismeri részletesen ezt a problémát, és a többségnek úgy kell dönteni egy kérdésben, hogy az alapvető ismeretekkel nem rendelkezik, ránk van hagyatkozva, az egymásnak esetleg ellentmondó érveinkre van hagyatkozva, hogy meggyőződjön arról, illetve eldöntse, hogy ezeket a kérdéseket hogyan lehet kezelni. Az én véleményem szerint egy ilyen ügyet - intézmények átszervezését, iratok államosítását - csak úgy lehetne korrekten eldönteni, ha a megfelelő bizottság - például a kulturális bizottság - meghallgatná azokat a levéltáros szakembereket, azokat a vezető levéltárosokat, akik ezekben az ügyekben járatosak, utána alakítaná ki az álláspontját, esetleg meglátogatná azokat az intézményeket, amelyeknek a sorsáról döntene. Mondjuk, például, azok a pártiratok, amelyekről itt beszélünk és beszélni fogunk, itt vannak a Parlamenttel szemben, 300 méterre - el tudnám képzelni, hogy a kulturális bizottság a döntés előtt egy látogatást tegyen ebben az archívumban, és megnézze, hogy egyáltalán mi a helyzet, hogy ne fordulhasson elő, hogy valaki őrlőgépek hangját véli hallani anélkül, hogy esetleg megtekintené, tényleg léteznek-e őrlőgépek a közelben, ebben a bizonyos archívumban.
Azt gondolom tehát, hogy az érdeklődő képviselők és a megfelelő bizottság a döntés előtt jó lenne, ha az ilyen ügyekben körül tudna nézni, alaposabban tudná tanulmányozni az ügyet. Mert ezek - bármilyen jelentéktelen méretű is a dolog, amiről döntünk, a Parlament egész tevékenységét illetően - mégis csak jelentős és hosszú távú döntések. Elnök úr szokta elmondani - és teljesen egyetértek vele -, hogy a levéltári iratanyag a nemzeti vagyon nagyon fontos része, a nemzet szellemi tulajdona - természetesen fizikai tulajdona is, de a nemzet számára nélkülözhetetlen; nem mindegy, hogy hogyan döntünk ebben az ügyben.
Szeretnék néhány illusztrációt hozni arra, hogy ebben a valóban nagyon rövid, három paragrafusból álló törvényben hogyan érhető tetten az, hogy ez egy sebtiben összeállított javaslat, egy rosszul előkészített törvényjavaslat.
Maga a törvényjavaslat az 1. §-ában az Új Magyar Központi Levéltár és az Országos Levéltár összevonásáról rendelkezik. Én elfogadom az érveket, mármint azt, hogy két levéltár helyett egy levéltár jobb, vagy három állást is meg lehet takarítani, ha közös az igazgatóság. Ahogy az államtitkár úr mondta, a fizikai különálláson ezzel az intézkedéssel nem lehet változtatni, tehát alapjában véve nem lehet megváltoztatni ennek a két intézménynek a működését - de valóban, szerencsésebb, hogyha egy nagy nemzeti levéltár keretében működik ez a két levéltár. Ugyanakkor, az én véleményem szerint jobb lett volna, ha a parlamenti képviselők kézhez kapnak egy olyan tájékoztató anyagot, amely mindennek a dolognak a pénzügyi részét is ismerteti, a dolognak a technikai lebonyolítását is ismerteti. Nem az a fő probléma, hogy mi nem kaptunk kézhez ilyen ismertető anyagot, hanem az a probléma, hogy ilyen anyag nincs, nem létezik - az érintett levéltárakban sem ismernek ilyen anyagot -, hanem először megszületik a döntés, hogy össze kell vonni a két levéltárat, ami - mondom még egyszer - racionális, és utána fog elkészülni az az intézkedési elképzelés, ami ennek a lebonyolítását részleteiben kívánja megvilágítani, vagy esetleg racionalitását bizonyítani. Azt, hogy milyen… - hogy is mondjam csak? - "minőségű" ez az előterjesztés, azt a következőkkel szeretném bizonyítani. Az indoklás első pontja, mármint az 1. §-hoz fűzött indoklás és az államtitkári előterjesztés is mint valami - hogy is mondjam csak, teljesen irracionális - nem akarom keresni a szavakat -, kommunista megfontolású elképzelést mutatta itt be ennek a levéltárnak, mármint az Új Magyar Központi Levéltárnak a különállását. Én nem szeretném ennek a cégnek a különállását túlságosan bizonygatni, hogy miért racionális és miért nem - még egyszer mondom: egyetértek az összevonással -, de nem olyan egészen a helyzet, mint ahogy itt, a Parlament előtt kitűnik, részben az írásos előterjesztésből, részben a szóbeli előterjesztésből. Azt hiszem, hogy nincs itt a Parlamentben senki, aki kétségbe vonná, hogy az 1945 után kialakult rendszer - amelyet, mondjuk, ennek a Parlamentnek az összeüléséig gondolunk folyamatosan működőnek - másként működött, mint azok a rendszerek, amelyeket mi demokratikusnak nevezünk, másként működött, mint azok a rendszerek, amelyeket szabadnak nevezünk; más volt az állam, más volt a párt szerepe, az intézmények máshogy működtek - és tulajdonképpen ez indokolta valamikor ennek a levéltárnak a megalapítását. Akkor pozitívnak tekintették annak a rendszernek a működését - most más az általános politikai vélekedés erről, de hogy más volt az a rendszer, az egyértelmű. Én csak azt szeretném jelezni, szemben az indoklással, hogy nem felel meg a valóságnak, hogy az a törvényerejű rendelet mondta ki, hogy 45-től kell annak a levéltárnak elkülöníteni az iratanyagokat. Ezt egy másik, egy minisztériumi rendelet mondta ki és nem a törvényerejű rendelet - tehát ez pontatlan -, és nem úgy szól a szabály, hogy 45-től, hanem úgy, hogy 45-től, illetve az államosításoktól, a gazdasági jellegű szervezetek iratainak - tehát egyszerűen pontatlan a törvénymódosítás indoklása. De ez mellékes kérdés. A képviselőtársaknak jó tudniuk, hogy feltehetően ez a levéltár, amelyik most Új Magyar Központi Levéltár néven működik, az összevonás után ugyanúgy külön szervezeti egység lesz az Országos Levéltáron belül, mint ahogy eddig külön szervezetként működött - mert ez egy külön korszak, és az Országos Levéltár úgy tagolódik, ahogyan a legpraktikusabb: korszakonként különíti el az iratanyagokat. Tehát akár külön is maradhatna, akár össze is lehet vonni: ez egy különálló egység lesz - másodlagos ez az érdemi ügy szempontjából.
Az érdemi része ennek a törvényjavaslatnak nyilvánvalóan a most Politikatörténeti Intézet kezében lévő MDP-, MSZMP-iratok államosítása, ha tetszik. Még egyszer szeretném világossá tenni, hogy a céllal, illetve az elképzeléssel hogy az MDP, MSZP - MSZMP, bocsánatot kérek: az MDP, MSZMP közhatalmi feladatokat is ellátó intézményként nem pártiratokat termelt, hanem a nemzeti vagyon részét jelentő, állami jellegű döntéseket is hozó, állami jellegű döntéseket türköző iratokat is. Ez egyértelmű, és hogy ezeket az iratokat mindenki számára úgyanúgy hozzáférhetővé kell tenni, mint ha állami iratok lennének - ebben nincs vita az előterjesztők és közöttem, tehát én is elfogadom ezt az indoklást.
A probléma az, hogy megoldható-e úgy az ügy, ahogy az előterjesztés javasolja, vagy sem. Itt is az előterjesztés felületességét jelzi számomra, és átgondolatlanságomat már maga az, hogy az előterjesztés szövegezése szerint nagyon pontatlan. Én mint nem-jogász is fennakadtam néhány olyan megfogalmazáson, ami szerintem egy törvényerejű rendelet módosításába, egy törvény módosításába nem illik. Nem hiszem, hogy elfogadható, hogy "állampárt"-nak minősíti a jogi szövegben az MDP-t, MSZP-t… (Közbeszólások az MSZP soraiból: MSZMP-t) … MSZMP-t, tehát az elmúlt rendszer pártjait, ha úgy tetszik. Nem hiszem, hogy az a jogi kategória, hogy "állampárt", hanem azt kell mondani, mondjuk, hogy "közhatalmi feladatokat is elláttak" - ez sokkal szakszerűbb indoklás. Azt hiszem, nem szerencsés - ezt majd jogászok eldöntik - az a megfogalmazás, amely az államosításra áll: úgy fogalmaz ez a törvénymódosítás, hogy a magyar állam tulajdonát képezik ezek az iratok. Nem szeretnék belemenni ennek a boncolgatásába, de szerintem nem ilyen megfogalmazásban kell az államosítást kimondani, hanem erre más megfogalmazást kell találni.
Nem szerencsés az a megfogalmazás, hogy a művelődési és közoktatási miniszternek kell gondoskodni a kutathatóságról, mert nem világos ebből a megfogalmazásból, hogy a kutatás szabályozását, tehát hogy ki kutathat, milyen feltételekkel, jelenti-e ez vagy azt, hogy a kutatás fizikai feltételeit kell biztosítani. Nem pontos a megfogalmazás - de Varga János majd elmagyarázza, hogy én miért tévedek, látom, csóválja a fejét. És nem pontos a törvénymódosításnak az a megfogalmazása sem, amely a 2. § (3) bekezdésének végén szerepel, s úgy szól, hogy az MSZP rendelkezésére kell bocsátani ezeket meg ezeket az iratokat. Nem világos ebből, hogy ez mit jelent, hogy a használatát kell biztosítani az MSZP számára vagy pedig a tulajdont kell biztosítani az MSZP számára. Én ezt csak pontatlanságnak gondolom, a dolog érdemi részét nem érintőnek.
Maga az érdemi probléma a következő az én véleményem szerint, és kérem képviselőtársaimat, hogy hallgassák meg érveimet és mérlegeljék, mikor döntenek ebben az ügyben. Az egy praktikus levéltárosi megközelítés és alapszabálya a levéltárak működésének, hogy összetartozó iratokat nem szabad szétválasztani, mert sem az eredeti valóság nem tükröztethető akkor, hogyha mesterséges szempontok alapján szétválasztják az iratokat, sem az iratoknak nem tesz jót. Csak az érdekesség kedvéért fölidézem, amit a levéltárosok tudnak, hogy az egykori MSZMP archívuma valamikor a 40-es években úgy állt össze, hogy munkásmozgalmi aktivisták olvasták a Magyar Királyi Belügyminisztérium iratait, s ahol munkásmozgalmi vonatkozású megállapításokat találtak, ott kitépték a lapot vagy esetleg a mellette lévő lapot, és így hordták össze az archívum kezdeteit. Nagyon szerencsétlen lenne, nem félek attól, hogy ehhez hasonló módszerrel választják szét az MDP-MSZMP iratainak az állampárti és nem állampárti részét, de minden ilyen tevékenységnél azért fölmerül ennek a veszélye.
Az az 1948-as dátum, ami a törvénymódosításban szerepel, az egy fiktív dátum; semmi olyasmi nem történt 1948-ban napra meghatározhatóan, ami állampárttá tette az MDP-t. Az MDP megalakulása, mint tudjuk, a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt összeolvadásából, a Szociáldemokrata Párt bekebelezéséből jött létre, de állampárttá formálisan, jogi értelemben az 1949-es alkotmánnyal vált az MDP, tehát lehetne az Alkotmány napjához is kötni. Azt érdemes tudni ebből a szempontból, hogy az a magyar kommunista párti apparátus, amelyik '45-től működött, az folyamatosan működött az MDP működésének időszaka alatt is, és nem lehet olyan pillanatot találni, amitől szakszerűen külön lehetne választani az állampárti és a nem állampárti iratokat.
Nem kívánom képviselőtársaimat tovább untatni a szakma belső szempontjaival. Én csak arra a veszélyre szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy itt a történelmi kutatást, a nemzeti vagyon részét képező levéltári anyagot súlyos veszélyek is fenyegethetik. Olyan megoldást kellene találnia a Parlamentnek, illetve a kormányzatnak, amelyik a praktikus szempontokat tartja szem előtt, és nem esetleges politikai megfontolásokat. És ilyen elképzelés létezik vagy lehetséges. Hogy érthető legyen, miről van szó, még három perc türelmet kérek képviselőtársaimtól… (közbekiáltások a jobb oldalról: Sok!) …, aki sokallja, kérem, hogy viselje el… Egy példát szeretnék fölhozni, ami talán analóg a mostani helyzethez, bár nem egészen ugyanaz. Amikor a Monarchia megszűnt, akkor fölmerült az a probléma - mikor már a forradalmak elcsitultak és az ellenforradalmak is valamelyest elcsitultak -, hogy az egykori Monarchia közös ügyeinek iratait hogyan lehetne kezelni. Az a bölcs megoldás született, hogy maradt minden Bécsben, maradt minden az osztrák levéltárakban, de az osztrák levéltárak, az osztrák állam biztosította azt, hogy mindenkor lehessen két magyar levéltáros Bécsben, akik gondoskodnak a magyar szempontok érvényesítéséről, és segítenek a magyar történész kutatóknak ezen iratok kutatásában. Én nem azt mondom, hogy ugyanaz a helyzete ennek az iratanayagnak, mint a Monarchia iratainak, de ezen az alapon valami analóg megoldást lehetne keresni, hogy ne kelljen az iratokat mesterséges szempontok alapján szétválasztani.
Az én elképzelésem szerint ki lehetne találni olyan konstrukciót - és teszek majd módosító indítványban kísérletet erre -, amely figyelembe veszi a közös érdekünket, hogy az állami működést tükröző iratokat igenis az állam felügyelhesse, ugyanakkor figyelembe veszi azt a szempontot is, hogy az MDP-MSZMP-irataiban ne kelljen mesterséges eszközökkel elkülöníteni az ilyen-, illetve olyanfajta iratokat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
