KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:

Teljes szövegű keresés

KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Köszönöm, Elnök Úr! Nagyon röviden azt szeretném elmondani, hogy egyrészt szeretnénk ragaszkodni az eredeti törvényjavaslathoz, amelyik azt mondta, hogy a költségvetési garanciát fél százalékról a költségvetési kiadások három százalékára emeljük fel. Itt három tételre hivatkoznék: a búzaexportra, a bankok portfoliójára és az iráni autóbuszüzletre.
A második dolog, amit szeretnék mondani, hogy nem értek egyet azzal a garanciajavaslattal, amit Kis Gyula úr nyújtott be a társadalombiztosítást illetően. Nem értek egyet egyrészt azért, mert ez a garancia azt jelentené, hogy a költségvetés a társadalombiztosítás kiadásaira vállalna garanciát anélkül, hogy a bevételekre bármilyen ráhatása lehetne, következésképpen semmiféle fizetési fegyelmező ereje nem lenne ennek az egész ügynek, hanem csak romlana a fizetési fegyelem.
A benyújtott javaslat az 1991. évi társadalombiztosítási alap kiadásainak eredeti előirányzataira vonatkozik, ezt már módosították például egymilliárd forinttal az 1991. évi nyugdíjváltozások miatt, és végül azért sem értek egyet, mert ez 1992-ben legkevesebb tízmilliárd forinttal terhelné a költségvetést. Ennyivel növelné a hiányt. A 91. évi társadalombiztosítási alap várható hiánya 8-12 milliárd forint között van, ha erre most általános garanciát vállalunk, akkor senki nem tudja megfékezni azt, hogy ezek a kiadások növekedjenek. Köszönöm szépen.
Nem javaslom a módosító indítvány elfogadását.
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem