MÁDAI PÉTER (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

MÁDAI PÉTER (SZDSZ)
MÁDAI PÉTER (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Ígérem, hogy rövid leszek. Majd a szavazásnál nyilvánítok véleményt Zétényi képviselőtársam javaslata fölött, azonban köszönöm, hogy ezt a lehetőséget megadta még sokunknak.
Ma, amikor bejöttem a Házba, én is láttam azt a hatalmas fekete lobogót, ami kint van, és emlékeztem arra, hogy 35 éve, november 4-én ebben a házban feltehetőleg egy ember volt, aki képviselte a legitim magyar hatalmat – és ez Bibó István volt. És elgondolkoztam azon, hogy itt, délután ebben a vitában ez az ember, akire olyan sokat hivatkozunk: hogy fogalmazott volna? Ez az ember, akinek erkölcsi és fizikai bátorsága volt nem elmenekülni – ezzel senkit nem minősítek –, hanem az orosz tankok árnyékában és szovjet csizmák közellétében megfogalmazni azt, hogy mit akar a magyar nép, hogy mit akar az ország.
Anélkül, hogy – nem vagyok jogász, csak gazdasági ember – belemennék a jogi vitába, tessenek nekem megengedni, hogy összesen két mondatot olvassak egy 1981-ben, a forradalom 25. évfordulóján megjelent, az emigrációban a forradalmat ébren tartó munkából – két mondatot egy kiváló szerzőtől, és ez pedig így szól: "Tanulmányunkban először is azt szeretnénk bebizonyítani, hogy az '56-os magyar forradalom szociális feszültségek következtében robbant ki, és az ipari munkásság vezető szerepet játszott a felkelésben, illetve az azt megelőző és az utána következő időszakban. Megítélésünk szerint a munkásság független tevékenysége volt a forradalom legjellegzetesebb vonása, és autonóm szervezeteik, a munkástanácsok voltak a forradalom legfontosabb alkotásai."
Nagyra becsülöm azt, hogy emlékezünk 35 év után, de mintha erről megfeledkeztünk volna, és miután részletes vita van, engedtessék meg, hogy egy el nem hangzott módosító indítványhoz tegyek föl két kérdést: Vajon most, amikor ünnepeljük a 35. évfordulót és azt a sok ezer embert, aki elesett a harcokban, vagy utána nyomorult lett, és ma 15–20 négyzetméteren él, és ezt a forradalmat itt is éli, belül, és a helyzete nagyon nehéz lett – elsősorban azt várja tőlünk, hogy visszamenőleges hatállyal egy törvényt alkossunk. Nem azt várja-e másfél év után egy szabad parlamenttől és egy kormánytól, hogy az ő sorsán javítson? Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem