BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bevezetőben szeretnék három elvi álláspontot leszögezni.
Az első: frakciónk és az MSZP a világkiállítás gondolatának felmerülésétől kezdve az előkészítés teljes stádiumában és ma sem tekinti az Expo kérdését politikai, érzelmi és hit kérdésének. Éppen ezért helyteleníti a politikai versenyt ebben a műfajban, a gazdasági racionalitások talajára helyezkedik. Alapvetően két kérdést vizsgál. Az első, hogy az Expo beilleszthető-e a magyar gazdaság átalakításának és fejlesztésének programjába? Kezdettől fogva az a meggyőződésünk, hogy igen. A második, hogy reálisan, teherbíróképességünket nem túllépve, az expo megrendezhető-e? Erre a kérdésre ma még nem tudunk világos választ adni.
Másodszor: az a szilárd meggyőződésünk, hogy az Expo a magyar gazdaság fejlődésének dinamizáló eleme lehet, ily módon addicionális erőforrásokhoz juttathatja az országot. Mindenekelőtt az ország számára oly fontos gyorsabb ütemű infrastruktúra-fejlesztés területén, külső erőforrások bevonása révén, piacteremtő, keresletnövelő és így munkahelyteremtő hatásai révén nemcsak idegenforgalomban, hanem a magyar építőipar számára, a terület- és településfejlesztésben, az ezeket kiszolgáló iparágak tekintetében, és az sem elhanyagolható, hogy erre a periódusra minden bizonnyal a nemzetközi közfigyelem, az üzleti világ közfigyelmének középpontjába kerülhet az ország, ami egy nyitott gazdasággal rendelkező ország számára nem kis jelentőségű. Ezért tehát ha az előző kérdés, nevezetesen "Reálisan megteremthetők-e a megrendezés feltételei?" igennel válaszolható meg, akkor válaszunk ebben a kérdésben természetesen támogató lesz.
Végül harmadszor, azt gondoljuk, nem szabad, veszélyes lenne kitenni az Expo ügyét, és magát az expót, az erről hozandó döntést, valamiféle hamis pártpolitikai vagy nemzeti presztízskérdésnek. Rendkívül veszélyes, hogyha egy álheroizáló, hamis nemzeti identitástudatot egy Expóra akarunk építeni. Félre értés ne essék, értjük, valljuk, hogy egy nemzeti összefogással megvalósítandó nagy célnak lehet ilyen kedvező társadalmi hatása, ezt elvetni nem lenne célszerű, de ezt a döntés középpontjába célként állítani, mindenféleképpen veszélyes és hiba lenne.
Ezek után – tisztelt Ház – arról, hogy ma, ebben a pillanatban a beterjesztett törvényjavaslatról mi a frakció álláspontja? Úgy látjuk, új helyzet keletkezett a Bécs-Budapest Világkiállítás megrendezésének kezdeti koncepciója után azzal a bécsi döntéssel, hogy Magyarország, azaz Budapest egyedül maradt. Nem először mondjuk, van hat olyan kérdés, amire világos válaszokat kell kapni ahhoz, hogy felelősséggel és végső soron igent lehessen mondani az Expóra. Ezek közül néhányat megközelített, mindenekelőtt a programiroda háttéranyaga, kevésbé a Kormány által beterjesztett törvényjavaslat, és néhányra közülük a miniszteri expozé is kitért. Miután azonban azt gondoljuk, hogy ezek a válaszok még mindig nem teljes értékűek, nagyon röviden felsorolom azt a hat kérdést, amire – akár ennek a parlamenti vitának az ideje alatt, netán az összegező kormányválaszban is – világos válaszokat kaphatunk, és ebben az esetben a parlament talán nem kerül abba a helyzetbe, hogy megalapozatlanul döntsön.
Az első: Valójában milyen garantált külföldi tőkebefektetés várható az Expo magyarországi megrendezése esetén, beleértve azokat a befektetőket, akik Bécs esetében hajlandók lettek volna odainvesztálni, Budapestre jönnének-e?
A második kérdés: Az Expóhoz minimálisan szükséges törzsberuházások közül mi az, ami minden körülmények között az államháztartást, a költségvetést terheli és mi az, amire van esély külföldi erőforrásokat is bevonni?
A harmadik kérdés: A költségvetés tehervállalásán kívül milyen garanciát kell a Kormánynak, és ezen keresztül a Parlamentnek vállalnia azon befektetések felett, amelyeket nem mi finanszírozunk, hanem külföldiek hoznak az országba?
Negyedik kérdés, messze egyetértve az Állami Számvevőszékkel: A Kormány milyen koncessziók átadására hajlandó vagy tesz javaslatot a parlamentnek azért, hogy valóban be lehessen csalogatni ama bizonyos külföldi befektetőket? Félreértések elkerülése végett szeretném hangoztatni, nem merülhet ki ez a fajta ügy az Expo megrendezéséhez szükséges területek átengedésével. Az ingatlan az egy kérdés, ennél sokkal fontosabb azoknak a koncesszióknak a kérdése, amelyek messze túlnőnek az Expo fizikai megrendezési területének átadásán.
Az ötödik kérdés: Hogyan illeszkedik az Expo a főváros és az ország infrastrukturális fejlesztésébe? Két szélsőséget elkerülendő: az első, hogy minden eddigi lemaradásunkat az expo nyakába varrjuk; a második: hogy mindent az Expónak rendeljünk alá. Egész egyszerűen elképzelhetetlen, hogy egészséges arányok jöjjenek létre a főváros, az ország érintett területeinek infrastruktúra-fejlesztése és az Expo megrendezéséhez szükséges beruházások közül.
És végül a hatodik, talán a legfontosabb kérdés: A nagy kvartett, a Parlament, a Kormány, a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok egyetértése valamilyen minimális bázison megteremthető-e? Nem kétséges előttünk ugyanis, hogyha e négy fél között akár kettő nem ért egyet, vagy egy nem ért egyet, ellenére nem rendezhető meg sikeresen ez az óriási vállalkozás. Itt tehát abban a helyzetben, amiben ma vagyunk, amelyben nyilvánvalóan különbség van a négy érintett szereplő fél véleménye között, nincs esély arra, hogy sikeresen lehessen az Expót megvalósítani.
Mindezek alapján – tisztelt Ház – azon a véleményen vagyunk, reális feltételeket kell teremteni. A reális feltételek közül az első: az államháztartás terhére nyilvánvalóan az Expo lebonyolítása nem alternatíva, nem valósítható meg.
A második: Budapesten kívüli, mindenfajta jó szándékú, ámde naiv, netán gyermeteg kezdeményezés eleve halálra ítéltetett. Tessék Gödöllőre vagy más, ehhez hasonló, hajánál fogva előráncigált ötletekre gondolni.
A harmadik dolog: nyilvánvalóan mamut programmal nem indítható az Expo. Ebben egyébként azt gondoljuk, hogy a programiroda anyaga kielégítő, megfelelő válaszokat ad.
A következő feltétel, tisztelt Ház, az a benyomásunk, hogy a Kormány és a főváros kölcsönösen zsarolja egymást, mindegyik előnyökre vár ebben a kérdésben. A főváros azzal, hogy a teljes infrastruktúra lemaradását az Expo ürügyén a Kormány garantálja számára, ami teljesen természetes, hogy nem teljesíthető igény; a Kormány pedig azzal, hogy amennyiben a főváros nemet mond, az ország fejlődése szempontjából kulcskérdésről mond nemet, és megakadályozza ezt a rendkívül nagy jelentőségű lépést. Azt gondoljuk, tisztelt Ház, hogy ha a felsorolt kérdésekben kielégítő válaszokat kapunk, akkor a mi döntésünk egyértelműen "igen" lesz. Hogyha ezek a válaszok változatlanul megkerülik a lényeget, és bizonytalanságban hagyják a Házat – bármennyire is expópártiak vagyunk, bármennyire is szeretnénk és szükségesnek tartjuk ezt a rendezvényt –, akkor fájdalom, nemmel kell szavaznunk.
Még két apró gondolat, zárásul. Az első a népszavazás ügye.
Tisztelt Ház! Népszavazást rendezni, a megvalósíthatóság realitásának ismeretét nélkülözve: egész egyszerűen kalandorpolitika. (Taps a bal oldalon.) Ne felejtsék el: Bécsben nem arról kellett dönteni, hogy Bécs képes-e megvalósítani a világkiállítást, hanem arról, hogy akarják-e. Nekünk először azt kell látnunk, hogy képesekvagyunk-e megvalósítani. Ilyen kérdések elé kitenni az állampolgárokat egy népszavazásban, egész egyszerűen életveszélyes. Ez az oka annak, hogy nem vagyunk népszavazáspártiak, és nem az, mert egyébként az Expót nem támogatnánk.
Végezetül: remek ötletnek tartom az expozéban elhangzott kétharmados szavazási igényt. Ez valóban jó lenne, hiszen egy kicsit demonstrálhatná azt a fajta egységet – vagy legalábbis közelíthetné azt az egységet –, ami ahhoz kell, hogy az Expo megvalósítása sikeres legyen. Ezt nem véletlenül mondom, mert bár – Csóti Györgyre utalva – az Expo jelentősége nem számszerűsíthető, meg sem kellene kísérelni, de a megvalósíthatósága, az bizony számszerűsíthető – ezt pedig nem megkísérelni kell, hanem végre kell hajtani, hogy mi felelősen tudjuk dönteni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
