CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP) Elnök Úr! Köszönöm a szót. Valóban én már elkezdtem mondandómat, amikor elhangzott ez a kérés.
Engedjék meg, hogy akkor a KDNP nevében én is összefoglaljam véleményünket.
Szabadságát visszanyert országunknak különös ügyévé lett ez a Világkiállítás, pedig a képlet véleményem szerint végtelenül egyszerű. Itt páratlan lehetőség kínálkozik, amelyet meg kellene ragadnunk, és közös összefogással azt kellene vizsgálnunk, hogyan tudjuk megvalósítani, és ehelyett – úgy látszik – ez elvérzik a pártharcok és a demagógia oltárán. (Közbekiáltás: Úgy van!)
Öt perccel a döntési határidő 24. órája előtt még mindig zavar van. A Kormány és a Parlament már kinyilvánított szándékával szemben ott van a rendező főváros nem-je és a demokratikusan megválasztott magyar Parlament két pártjának erőteljes ellenzése. Ezek végül is meghatározók lehetnek és így most már reális esélyként kell számolnunk azzal, hogy a Világkiállítás elmarad!
A közvéleményt erősen foglalkoztatja a kérdés: józan-e ez az elutasítás, vagy csak politikai erők játékszerévé vált egy nemzeti ügy? A nem kimondása – amely már a főváros részéről megtörtént – mindig erősebb kontúrt ad az elszalasztott lehetőségeknek. Ezt éli át jelenleg az ország és ennek fényében szeretnék még egyszer rámutatni a következőkre:
Egy Világkiállítás mindenképpen fellendítő hatással van a gazdaságra.
A vállalkozók összefogása a Világkiállításért nem szemlélhető valamiféle öncélú műveletként. Végül is ezt a gazdaságot a vállalkozók vezethetik ki a jelenlegi helyzetből.
Átalakulásunk legközvetlenebb terhe az egyre növekvő munkanélküliség. Az erre gyakorolt jótékony hatás azt hiszem, vitathatatlan.
Az infrastrukturális beruházások lényegében nem a Világkiállítást, hanem egész jövőnket szolgálják. A fővárosi helyszín nem jelenti a vidék kikapcsolódását, egyrészt mert a főváros az egész országé, másrészt kis ország lévén, az egész vidék részesedik az előnyökből, sőt egész Kelet Európának sem lehet közömbös, hogy ezen a tájon lenne Világkiállítás, és nem a világ valamely más pontján.
A történelmi egybeesés ez egyszer igen szerencsés és kedvező. A honfoglalás 1100 éves évfordulóját úgy lehetne megünnepelni, hogy közben egypár hónapra a világ érdeklődésének középpontjába kerülünk. Ez nem az emocionális tartományba tartozik. A szellemi értékek igenis nagyon valóságosak. Be tudnánk mutatni a keresztény Európába való belépésünket és tartozásunkat az újabb ezredév küszöbén, azt a történelmünket, azokat a páratlan kulturális értékeinket, melyekről az átlagos világpolgár – akik a majdani látogatók zömét teszik ki – igen keveset tud.
Ez villan fel újra, amikor elsüllyedni látszik a lehetőség. Ezért én öt perccel a tizenkettedik óra előtt felvetem a következőket:
A fővárosi önkormányzat vizsgálja meg újra a kérdést, erre konkrét kezdeményezés már van, és vegye figyelembe a következőket:
A Világkiállítás nem a főváros izolált ügye, hanem az egész országé. S az ország szabadon választott parlamentjének hat pártja közül négy támogatja a vállalkozói alapon megrendezendő Világkiállítást. Csak a BIE által támasztott követelmények teljesítését szem előtt tartva, szerény mértékű nem általános, hanem csak szakmai Világkiállítást kell rendezni. Minimalizálni kell a költségeket. A benyújtott törvényjavaslat nyilván azért törvényjavaslat, hogy azon esetleg módosítani lehet. Mi a kompromisszum keresése mellett törünk pálcát.
A KDNP elnöksége nemrégen foglalkozott ezzel az üggyel, és ő a következőket emelte ki:
Az Expo műszaki, gazdasági és szervezeti szervezését új alapokra kell helyezni, azzal a céllal, hogy a BIE által meghatározott részvételi követelményeket minimális költségekkel lehessen teljesíteni. Az Expóhoz kapcsolódó egyéb befektetési és beruházási szándékokat költséghaszon-elemzéssel külön-külön tételesen kell vizsgálni. Az Expo tematikája tartalmazza a honfoglalás 1100 éves évfordulójának gondolatát és a környezetbarát szemléletet. Az előkészítés és a megrendezés minden fázisában biztosítani kell a teljes nyilvánosságot.
Mi nyitottak vagyunk ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál minden olyan kezdeményezésre, amely a megoldás irányába hat.
A népszavazással kapcsolatban az a véleményünk, hogy ez tulajdonképpen azoknak a jó szándékú embereknek a kezdeményezése, akik látják, hogy milyen lehetőség mehet itt veszendőbe. Ugyanakkor mi is úgy érezzük, hogy nem igazán népszavazásnak a témája ez az ügy. Ezért mi azt szeretnénk, hogy ennek az aláírásgyűjtő kampánynak az lenne az eredménye, hogy valamiképpen most, öt perccel a tizenkettedik óra előtt mégis megoldódna az ügy.
A lakossági teher.
Én úgy vélem, hogy senki, aki a Világkiállítást támogatja, nem azért támogatja, hogy a lakosság terhei növekedjenek. Ellenkezőleg! Ebben olyan gazdasági lehetőséget lát, amelyből a lakosságra mindenképpen valamiféle jótékony hatás lesz.
És itt szeretnék végezetül kitérni egy-két itt felmerült konkrét ellenvetésre.
A szociális nagyberuházások ügye.
Én azt hiszem, teljesen megfordul a világ, hogyha ezzel hasonlítjuk össze, mert itt arról van szó, hogy íme, az állam a jelenlegi tervezet szerint ugye 30 milliárd forintot szánna a költségvetésből erre a célra. Hát kérdezem én, hogy lehet ezzel párhuzamba hozni, amikor ezt a főváros kapja, és mindenképpen, akár van Világkiállítás, akár nem, az itt élő lakosoknak az infrastruktúráját, és az egész ország érdekét segíti? És ugyanakkor a szociális nagyberuházások globálisan rosszak voltak. Ennek a Világkiállításnak az ügye nem ez a 30 milliárd, ez csak egy alap-, minimum-követelmény, ezután jön a vállalkozói rész, amelynek a meg nem értése azt jelenti, hogy akik ilyen alapon támadják a világkiállítást, hogy ez egy szocialista, a régi rossz értelemben vett beruházás, azok nem ismerik fel az új körülményeket, és egyáltalán a világpiacba való bekapcsolódásunknak a jelenlegi helyzetét.
Kockázatos vállalkozás ez, vagy pedig elszalasztott lehetőség?
Engem foglalkoztat az a gondolat, hogy vajon miért nem alakulhat ki, és talán még egyszer kialakul ebben az ügyben konszenzus. Az is foglalkoztat, ez egy érdekes dolog, hogy az ellenzék milyen esetekben szavaz együtt, és milyen esetekben szavaz esetleg külön, megosztottan. Érdekes módon ebben a kérdésben azt kell hogy mondjam, hogy az MSZP-nek a felfogása meghaladja a másik két ellenzéki párt felfogását, pozitív értelemben, mert rá tudtak érezni valami páratlan lehetőségre. (Zaj a bal oldalon.)
Én úgy vélem, hogy itt a jelenlegi helyzetben ugye három eset lehetséges. Vagy kialakulhat még egy kompromisszum, amelyben a főváros egyetértésével mégis meg lehet rendezni a Világkiállítást, erre van még egy halvány eshetőség. A másik egy olyan formájú elfogadás, hogy a fővárosi önkormányzat bizonyos jogainak felfüggesztésével és kétharmados szavazással a Parlament mégis a Világkiállítás mellett dönt, és talán emögé föl fog sorakozni majd a főváros is. Ez a második megoldás. A harmadik pedig az elutasítás.
Mi mindenképpen a kompromisszum-keresés mellett vagyunk még ebben az utolsó, tizenkettedik óra előtti percben.
Összefoglalva ezt: elsősorban gazdasági megfontolás alapján tesszük, és ebben egyetértek az előttem hozzászólókkal, amennyiben a megközelítésnek ez a döntő momentuma, hogy bele lehet-e vinni az országot ebbe a vállalkozásba. Megítélésünk szerint ez a gazdaságilag is alátámasztható, de ugyanakkor egyáltalán nem kapcsolható ki ebből, és semmiképpen nem áll szemben ezzel az érzelem és a hit kérdése. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogyha ennek a mi kis országunknak most kínálkozik egy lehetősége a nemzeti összefogásra, akkor ezt már csak ezért sem lehet elszalasztani. De ha igaz az a tétel, hogy gazdaságilag is kedvező lehet – nyilván a kockázatot nem lehet teljesen kiküszöbölni, tehát ha igaz ez a tétel –, és ha ehhez kapcsoljuk ezt a hitbeli momentumot, ami egyáltalán nem lehet közömbös, akkor mindenképpen igennel kell szavaznunk a világkiállítás ügyére, még akkor is hogyha itt az utolsó pillanatban ilyen ellentétek – ilyen, majdnem áthidalhatatlannak látszó ellentétek – vannak.
Én a nyár eleji hozzászólásomat is azzal fejeztem be, hogy én még bízom a konszenzusban. Ez a mai nap tapasztalatai alapján egyre merészebb kijelentésnek tűnik, és én mégis megkockáztatom. Megkockáztatom azért, mert nem hiszem el a liberális szemléletű pártokról, hogy ne látnák be ennek az előbb ismertetett gazdasági, szellemi, és hozzáteszem nyugodtan, hitelbeli jelentőségét is, ami a nemzet számára adódik.
Ha pedig nem látják be, akkor mindenképpen arra gondolok és úgy fogalmazok, hogy ez az ügy esetleg elvérzik a politika oltárán. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
