REMPORT KATALIN, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
REMPORT KATALIN, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
REMPORT KATALIN, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Mielőtt ismertetném a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság állásfoglalását a világkiállítással kapcsolatban, szeretném emlékeztetni Önöket, hogy erre az ülésre még akkor került sor, amikor a főváros még nem hozta meg a törvényjavaslatot elutasító első határozatát sem.
A bizottsági vitát Baráth Etele kormánybiztos nyitotta meg. Ismertette a törvényjavaslat létrejöttének néhány lényeges elemét, valamint a törvényjavaslat legfontosabb pontjait. Mint elmondta, gyakorlatilag teljes körű ágazati egyeztetés előzte meg a végleges javaslatot, amelyen az érdekképviseleti szervek, a vállalkozási szervezetek és a fővárosi önkormányzat is kifejtette álláspontját.
Ezek figyelembevételével fogalmazódott meg a törvényjavaslat. A beterjesztett anyagot egyébként az ágazati egyeztetés után a Kormány egyhangúlag fogadta el.
Lényeges sarokpontja a javaslatnak a költségvetési támogatás kerete. A 17 milliárdos mai ár, 30 milliárd forintos folyó ár abszolút korlátot jelentett az előkészítés folyamán. Az előkészített tanulmányokat épp az befolyásolta, hogy az állami költségvetés szűk keretet szabott a megvalósíthatóság elé.
A másik meghatározó tényező volt, hogy a fővárosi önkormányzat a világkiállítás területét minimalizálni kívánta. Ez az igazi vállalkozói expo megvalósításának komoly korlátját jelentette.
Jelentős stratégiai változást jelentett a törvényjavaslat készítése során, hogy a finanszírozás egyik legfontosabb elemeként előtérbe került az ingatlanvállalkozás kérdése. Ennek függvényében alakult át a tervezés szerkezete is. Egy olyan törvénytervezet került kidolgozásra, ami alkalmas arra, hogy ha az ingatlanvállalkozás sikerrel jár, bővíteni lehessen a világkiállítást, de esetleges kudarcok bekövetkezésére is felkészülve nyitva hagyja a visszalépés, szűkítés lehetőségét is.
Baráth Etele ismertette a bizottsággal, hogy az Expo maximális kockázata duplája a 17 milliárdos költségvetési támogatásnak. Ezzel szemben a pozitív tényezők megvalósítása esetén 17 milliárd költségvetési igénnyel szemben 60-70 milliárd tiszta haszon is kimutatható. Ezen széles sávon belül kell tehát gondolkodnunk és ennek legfontosabb lépéseit szabja meg a törvénytervezet.
Ezt követően az Állami Számvevőszék ismertette a bizottsággal álláspontját. Az ÁSZ-nak a jelentős állami kötelezettségvállalással járó kormányprogramokat véleményeznie kell. Az ÁSZ szemléletét természetesen az hatotta át, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodás felett őrködik. Azzal a Számvevőszék is egyetértett, hogy a világkiállítás nemzeti ügy. Aggódását fejezte ki azonban, amiért az áprilisi anyaghoz képest sem a lágymányosi Duna-híd, sem a Hungária körúti villamos, sem a HÉV fejlesztése terén nem történt elmozdulás.
A Számvevőszék megállapította, hogy az egész finanszírozási koncepció a költségvetés nulla tehervállalási változata felé mozdult el. Az egész összeget egy vállalkozásfejlesztésből, vállalkozási alapból kívánják biztosítani. Ez lényegében bizonytalansági tényezők növekedését jelenti.
A másik problémát abban látta a Számvevőszék, hogy a törvényi háttér megalkotása késik. Itt főként az ágazati törvények hiányára utalt. A Számvevőszék arra kérte a Kormányt, hogy egy sokkal precízebb tervet dolgozzon ki, amiben szerepel a részletes finanszírozási terv, valamint a kiadások, a feladatok és az állami finanszírozás éves bontása is.
A Számvevőszék azon az állásponton volt, hogy a legrosszabb esetre kell mindig felkészülni, tehát arra, amikor teljesen ellehetetlenül az ingatlanvállalkozás és az államnak kell vállalnia az egész cechet. Épp ezért ők szívesebben láttak volna egy olyan változatot, ami a legkisebb megoldást tartalmazza, s amelyben mód van a növekvő változat felé történő elmozdulásra, mert szerintük visszalépni nem lehet.
A bizottsági tagok vitájában természetesen legnagyobb súllyal a finanszírozás kérdése merült fel. Ennek részletesebb, pontosabb kidolgozását több képviselő hiányolta, ugyanakkor abbeli véleményüknek adtak hangot, hogy ez a hiány még pótolható. Erre külön is felkérték többen a programirodát.
A főváros – mint mondtam – a bizottsági ülés időpontjában még nem hozott döntést a tervezettel kapcsolatban. Ezért több találgatás, esélylatolgatás elhangzott az ülésen. Többen hangoztatták a fővárossal való megegyezés lehetőségét, szükségességét. Épp arra hivatkozva, hogy az Expo a főváros számára is jelent kockázatot, de ugyanakkor egy óriási üzleti lehetőséget is.
Azt kell tehát felmérni, mekkora a lehetőség, mekkora kockázatot tudnak viselni a bel- és külföldi befektetők és mekkorát az önkormányzatok. Az is elhangzott, hogy a fővárosnál maradnak a beruházások. A Világkiállítás több haszna itt jelentkezik. Éppen ezért ennek megfelelően kell Budapestnek is vállalnia a megfelelő felelősséget és az anyagi részvételt.
Nem szabad az Expo-t állami nagyberuházásként kezelni. Nagyobb teret kell adni a vállalkozóknak és az önkormányzatoknak, beleértve a fővárosi, kerületi önkormányzatokat is. Esetlegesen azokat a potenciális, nyereséghez jutó vállalkozókat is be lehetne vonni, akik már helyzeti előnyüknél fogva, újabb beruházások nélkül is jelentős haszonra számíthatnak az Expo idején.
Felmerült kérdésként, hogy az állami ingatlanok felhasználása milyen hatással jár az állami vállalatokra, azok hiányát hogyan fogja viselni az állam és milyen hatással lesz ez a privatizációra.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat több ponton eltér a korábbi változattól, ezért az is felvetődött, hogy ez kivel lett egyeztetve, egy bizottsági tag pedig megemlítette, hogy az Expo-val kapcsolatban Magyarországon egy csodavárás alakult ki.
Az állami garanciavállalás tekintetében egyik bizottsági tagunk a Kiállítások Nemzetközi Irodája alapszabályára hivatkozott, miszerint a rendező államnak az utolsó fillérig garantálnia kell a Világkiállítás és a hozzá kapcsolódó infrastrukturális létesítmények megvalósítását. Mivel az a törvényjavaslat ilyet nem tartalmaz, szerinte épp ezért alkalmatlan a bejegyzésre a budapesti Expo. A kormánybiztostól viszont erre vonatkozóan megtudtuk, hogy a BIE ilyen követelményt nem támaszt. Nem írja elő, milyen infrastruktúrát kell megépíteni, mindössze az egyezmény szabályainak alkalmazásáról, betartásáról kell gondoskodni a Kormánynak, s ha nem az állam rendezi az Expo-t, a rendező jogi személyt kell hivatalosan elismernie, szavatolnia, hogy a jogi személy kötelezettségének eleget tesz. Ez a jogi személy a tervezet szerint a Programiroda, melynek elismerésével a Kormány teljesítette garanciális kötelezettségét.
A finanszírozás kérdésén kívül természetesen a bizottságban is felvetődött a Budapest – vidék ellentétének kérdése. Az előterjesztett anyagban a vidékre vonatkozóian költségvetési tehervállalás nincs, tehát itt tényleg vállalkozóan alapon történne a kiegészítő rendezvények szervezése. Ezzel kapcsolatban a kormánybiztos jelezte, hogy 3 milliárd van erre a célra tartalékolva, hogy ezek is beindulhassanak.
A Világkiállítási Tanács összetétele is felmerült, javasolva a vállalkozók bevonását a tanácsba a főváros és a Kormány mellé, hiszen ők ugyanúgy érdekelve vannak közvetlenül az Expo minél sikeresebb, eredményesebb megrendezésében, mint a másik két fél. Mint megtudtuk, a vállalkozók kihagyása a tanácsból éppen a főváros kérésére történt.
A vitát egy okos javaslat zárta le, miszerint a Parlamentnek most három kérdésben kell döntenie, egyebekben a részletkérdések később oldhatók meg, és nem is biztos, hogy a Parlament előtt kell hogy azok elhangozzanak. Ezen alappontok: politikailag felvállalja-e a Parlament az Expo-t, mennyi pénzt hajlandó erre szánni a költségvetésből és az általános szabályoktól eltérő feltételeket hajlandó-e biztosítani az Expo-nál.
A bizottsági tagok vitáját követően a Pénzügyminisztérium képviselője fejtette ki álláspontját. Megállapította, hogy a törvénytervezet lényegesen korszerűsödött a helyszín konkretizálása, a költségvetési juttatás odaítélése, a Világkiállítási Tanács jogkörének változtatása vonatkozásában.
Egyúttal azt is kifejtette, hogy olyan mértéktartó Világkiállítást kell szerveznünk, amely igazodik az ország gazdasági adottságaihoz, s amely nagy biztonsággal finanszírozható, de amely kedvező adottságok esetén bővíthető.
A Világkiállítás finanszírozási forrásainak legbiztosabb pontját a költségvetési forrás jelenti. A finanszírozás elve jelenleg azon alapul, hogy az ún. kerítésen belüli Világkiállítás ingatlanvállalkozásból valósulhasson meg, költségvetési juttatás nélkül. Ez tehát tényleg kockázattal jár, de ott marad az a lehetőség, hogy amennyiben a tervezett ingatlanfejlesztési vállalkozás nem lenne elég, az Expo-terület szűkíthető épp azért, hogy valamivel több ingatlanfejlesztési vállalkozás valósulhasson meg további beruházások érdekében.
Éppen ezért az állami költségvetést a törvénytervezet ahhoz az infrastruktúrához rendeli hozzá, ami feltétlenül szükséges a Világkiállításhoz. Mint a Pénzügyminisztérium képviselője elmondta, a költségvetési terhelést és minden egyéb ügyet egy megvalósuló Világkiállításhoz kell rendelni, s ebben a kérdésben ez a tervezet nagyon lényegesen előrelépett.
Megjegyezte azt is, hogy az Expo-hoz is szükséges, de egyébként is megvalósuló beruházásokat a törvénytervezet nem sorolja fel, hiszen ezeket vagy az ágazati feladatok, vagy a főváros feladatai között egyébként is meg kell jelentetni, tehát a törvényjavaslatban épp az körvonalazódott, hogy mi kell elengedhetetlenül a Világkiállításhoz.
A zárszóban Baráth Etele kormánybiztos megjegyezte, hogy a bizonytalansági elem szerinte csökkent az egyéves időeltolódás következtében. Előrelépésnek tekintette, hogy különválasztódott az Expo és az ingatlanvállalkozás területileg is, valamint az Expo és egyéb más országos igények is. Épp ezért az Expo kockázati tényezői és kölcsönhatásai jobban elkülöníthetők. Szerinte a javaslat azt a még elfogadható, de kisméretű Expo-t célozza meg, amelyből még mindkét irányba el lehet mozdulni. Ha tehát nincs kellő érdeklődés, vissza fogunk lépni egy szűkebb változat felé. Megjegyezte azonban, hogyha minden negatívum együttesen lép fel és az egész költséget a költségvetésnek kell állnia, akkor 22 milliárd forint a kockázata a megrendezésnek, mégpedig folyó áron, ami tehát benne van a 30 milliárdos keretben.
Az ingatlanvállalkozásokkal kapcsolatban kifejtette, kártérítés nélkül semmilyen tulajdonelvonás nem történhet. A vállalatok bevihetik ingatlanaikat a vállalkozásba önként és anélkül, hogy bármilyen kár érné őket és működésüket.
A tervezet szerint nem működő vállalatokat kívánnak csonkítani, hanem pusztán a vállalatoknál pillanatnyilag kezelői jogként megjelenő, használaton kívüli ingatlanokat kívánják bevinni az Expo-ba. Ami pedig a használaton kívüli, önálló helyrajzi számú ingatlanokat illeti, melyeknek önkormányzati tulajdonba kellett volna kerülni, sajátos a helyzet, hiszen a vagyonátadásról szóló törvény értelmében különleges helyzetet képviselnek ezek.
A csodavárásról pedig megjegyezte: az épp a főváros követelésénél jelent meg, hiszen 100 milliárdos infrastrukturális igényt jelentett be 1990-es áron, valamint azt, hogy a kormány garantálja a főváros teljes működőképességét. Ilyen mértékű garanciát, csodát nem lehet vállalni, hisz erre valóban nincs fedezet.
A bizottság döntésének meghozatala előtt ismét megfogalmazódott a Számvevőszék részéről az az igény, hogy az Expo-t globális problémakezeléssel kell megoldani és célszerű egy olyan kiegészítés elkészítése, amely azt tartalmazza, hogy az országnak melyik évben mennyibe kerül az Expo.
A javaslatot a bizottság túlnyomó többséggel, 12 szavazattal, 3 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
