WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)
WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést kérek, hogy ehhez kellett folyamodnom. A frakcióvezetőnk ma hivatalos elfoglaltság miatt nincs jelen és a frakcióvezetőség tagjaként én helyettesítem őt, úgyhogy ebben a minőségben is szót kértem.
Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Meghallgatva a miniszter úr előterjesztését, azt kellett megállapítanunk, hogy a miniszter úr előterjesztése többnyire nem arról szólt, amiről az őáltala 3127-es számon beterjesztett törvényjavaslat, hanem sok minden másról. (Közbeszólás: Ez nem ügyrendi!)
A konkrét ügyrendi észrevétel a következő volt: A miniszter úr beszámolójában elmondta, hogy a törvény megszavazásával módosítani kell az önkormányzati törvényt, miután a törvény maga olyan önkormányzati alapjogokat érint, amelyek egy egyszerű 50%-os törvénnyel nem csorbíthatók.
Én ehhez hozzátenném, hogy nemcsak az önkormányzati törvényt kell akkor megváltoztatni, hanem magát az Alkotmányt is meg kell változtatni. (Élénkség, zaj.)
Ezért a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójának nevében szeretném javasolni, hogy a tisztelt Ház ügyrendi bizottsága üljön össze és foglaljon állást ezekben a kérdésekben, ugyanis a beterjesztett törvényjavaslat melléklete nem tartalmazza ennek a törvénynek, illetve az Alkotmánynak a módosítási szándékát, és enélkül, úgy gondolom, hogy a vitát érdemben megkezdeni nem lehet. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem