KARCSAY SÁNDOR, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka:
KARCSAY SÁNDOR, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka:
KARCSAY SÁNDOR, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka: Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tulajdonképpen rendkívül hálátlan feladat jut annak, aki utoljára szólal fel… (Közbeszólás: Még vannak!) …, hiszen tulajdonképpen minden szóba került, és örömmel állapítom meg azt, hogy amit az egyes pártok képviselőitől hallottam, azokkal az állásfoglalásokkal és értékelésekkel nagymértékben egyet lehet érteni.
Tulajdonképpen csak az általam tisztelt Tamás Gáspár Miklós úrral kell több dologban vitatkoznom. Szerintem amit a nyugatról mondott, tudjuk, ismerjük a nyugati kapcsolataink fontosságát és kiépítését, de néha túlértékeli a nyugati államok készségét. Én azt hiszem, hogy igaza volt Katona Tamásnak, amikor egy interjújában azt mondta, hogy a kényelmességüknek, s a politikai és gazdasági biztonságuknak a megőrzése miatt nagyon gyakran, legalábbis a közelmúltban a régi struktúrák fönntartásáért szálltak síkra. Gondoljunk elsősorban az Egyesült Államoknak a magatartására mind a szovjet, mind a balkáni helyzet tekintetében.
Említette a több külpolitikai centrumot, feltételezve azt, hogy itten nem az illetékesek foglalkoznak csak a külpolitikának az irányításával, vagy esetleg abba a központi kormányzat – elsősorban talán a miniszterelnök úr személyére célzott – túlságosan beavatkozik. Ez így van rendjén, gondoljon lényegében arra a szerepre, amit a külpolitika terén Kohl kancellár úr, Mitterrand elnök úr, vagy maga Bush elnök úr visz, nem is beszélve a nyugati külpolitikában annak az igen sok, nagy befolyású lobbynak az óriási befolyásáról, központszerű befolyásáról a külpolitika irányításában.
Ami pedig azt illeti, hogy az álmok birodalma, szerintem ez kicsit túlzás volt bírálatként is, amit Jeszenszky külügyminiszter úr beszámolójáról mondott. Nem vitás, hogy az úgynevezett tour d'horizon, egy körültekintés volt a világban, úgy, ahogyan ez a külügyi szolgálatokban a világ minden táján szokásos, és amit az idő számára megengedett, eltekintett keletre, nyugatra, délre, és valahogy az én fülemből hiányzott az északra való tekintés. Fel kell hívnom a figyelmét arra, hogy számunkra a skandináv államokkal, a skandináv térséggel való kapcsolat rendkívül fontos és rendkívül gyümölcsöző, emlékezzünk meg erről is.
Természetes, hogy sok részlettel nem foglalkozhatott, már az idő sem engedte volna meg. Én is szívesebben hallottam volna a jugoszláv helyzet kezeléséről részleteiben, ugyancsak a Szovjetunió jelenlegi helyzetével való foglalkozásnak, az új köztársaságokkal való foglalkozásnak a részleteiről. Ennek ellenére el kell ismernem azt, hogy nem lehetett egyszerű dolog beszámolójának összeállítása, hiszen nap és nap újabb problémák merülhettek föl, hiszen többször kellhetett a mondanivalóját az eseményekhez igazítania. Bizony vége van az 1989-es annus mirabilis-nek, a csodaévnek, amiről egy akkori cikkében megemlékezett, és eufória végeztével, a vasfüggöny és a berlini fal leomlása után bizony illúziónak bizonyult hamarosan az a hegeli jóslat, miszerint az emberiség már eljutott a történelmének a végére, a hagyományos konfliktusok korszakának végére. Ugyanilyen illúziónak kell ma már tekintenünk Francis Fukuyama amerikai külügyi tanácsadónak idézett nézetét, hogy vége a romantikus és tragikus viselkedésnek, a háborúskodásnak, mert a jövő a gazdasági integrálódás kora, s ez már meg is jött, és ez fel is váltotta.
A csodaév után sajnos a romantikusnak, tragikusnak nevezett viselkedés, az agresszió, a nacionalista gyűlölködés visszatért. Ki gondolta volna akkor, amikor a cikk íródott, hogy Dubrovnik csodás városára tüzérségi és aknatűz zúdul, és Zágrábot bombázni fogják. Irak Kuvait elleni agressziója az év elején, a hipermodern eszközökkel folytatott légi és földi háború, a mellettünk folyó véres nemzetiségi háború mind azt mutatja, hogy sajnos, ez illúzió, és a szétbomló Szovjetunió csak épphogy elkerülte a polgárháborút, bár a kis Kaukázus népei ölik egymást.
Hogy mindez hazánkat súlyosan megterhelve érinti, hazánkat, ezt a gazdaságilag és katonailag gyenge, energiahordozókban, nyersanyagokban szegény országot, ez teljesen természetes. És valóban fennáll annak a politikai veszélye is, amire Hegedűs István célzott, hogy nagyon könnyen az egykori ünnepeltből és élenjáróból esetleg újra a perifériára szorulhatunk. Hiszen azzal a történelmi vállalkozással, hogy egyszerre akarunk, fölépíteni egy új demokratikus parlamentarizmust és ugyanakkor egy szociális piacgazdaságot, ilyen történelmi vállalkozással kevés ország foglalkozott, hiszen fogódzásunk erre nagyon kevés. A demokráciát, a Parlamentet illetően kapaszkodót nyújtanak számunkra a XIX. századunknak nagyszerű eredményei és magyar hagyományai, de a gazdasági kérdésekre ilyen fogódzó már nincsen. Tudniillik elismerem azt, hogy a németek kitűnő segítséget tudnak nyújtani saját példájuk alapján, de azért más az, hogy ahol a levitézlett jobboldali diktatúra Hitlertől Pinochetig bezárólag nem érintette a tőkés gazdasági rendet, ott azért valamivel könnyebb az átmenet, mint egy teljesen még soha nem látott új helyzetből való kikecmergés a szociális piacgazdaság felé. Sajnos, a külföldi tanácsadók közül nagyon sokan elfelejtik ezt a körülményt. Jelenleg tulajdonképpen úgy tűnik, hogy egy nem deklarált szükségállapotban élünk, miközben egy sok ismeretlent tartalmazó egyenletet kellene megoldanunk. Erre a legjobb szó, a mi külpolitikánk nehézségeire az a bizonyos on the rasors 1, a borotvaélen való táncolás, de talán még jobb a német Gratwanderung szó, amikor egy hegygerinc keskeny ösvényén kell haladnunk, amikor jobbra és balra szörnyű mélységek tátonganak, egy hibás lépés, egy tévedés, és lezuhanunk a meredélyen lefele.
Ebben a szituációban csak egy higgadt, hidegvérű, óvatos, előrelátó külpolitikai irányítás és profi módra felkészült külügyi apparátus tud eredményt elérni. De messzire menne természetesen akkor, ha munkáját stabil politikai és gazdasági háttér előtt végezheti. De messze mennék, ha ezekbe a kérdésekbe belebonyolódnék. Irreparabile, fugit tempus, sajnos, szaladnak a percek.
A Parlament és a külpolitika viszonyáról szeretnék egy pár szót szólni, abban az irányban, amit tulajdonképpen Hegedűs barátom előttem már részben érintett. Az Országgyűlés az ország vitelének minden kérdésében éppúgy felelős, mint az általa megválasztott Kormány. A választók elsősorban és a nép az Országgyűlésen fog minden hibát számon kérni. Épp ezért illeti meg az ellenőrzés joga és terheli annak kötelessége.
Kötelessége külpolitikai vonatkozásában a sokat emlegetett nemzeti konszenzus és megegyezés előmozdítása is. Ennek a megteremtése viszont megköveteli a tájékozottságot, a tisztánlátást, az együttgondolkodás lehetőségét, ami megfelelő információáramlást és folyamatos kapcsolattartást feltételez a külügyi vezetés részéről. Természetes, hogy gyakorlati és biztonsági szempontok azt indokolják, hogy ennek a konszenzus-kialakításnak és kapcsolattartásnak és állásfoglalásnak helye az Országgyűlés külügyi bizottsága legyen elsősorban, de ugyancsak egyetértek azzal, hogy igen kívánatos, hogy a maihoz hasonló plenáris tájékoztatásra és tárgyalásra is sor kerüljön legalább ülésszakonként egyszer, esetleg csak egy résztémában.
Egyetértek Jeszenszky külügyminiszter úrnak azzal a megjegyzésével, hogy az Országgyűlésben képviselt pártok öntevékenyen, saját részvételükkel közvetlenül segíthetik a külügyi munkát. Itt elsősorban gondolok a különböző parlamenti delegációk külföldi útjaira, a különböző nemzetközi szervezetkben és azok bizottságaiban, frakcióban való részvételre.
Pártom jelölése és az Országgyűlés bizalma következtében, amiért ezúttal is köszönetet mondok, módomban áll, s alkalmam van múlt év tavasza óta, hogy két összeurópai parlamenti közgyűlésen, az Európa Tanács közgyűlésében mint rendes tag, s az Észak-atlanti Közgyűlésben, mint társult tag vehessek részt. Mindkettőben megbecsült részvevői vagyunk ennek a testületnek, közgyűlési alelnöki tisztet tölt be a delegációnk egyik tagja, másikban bizonyos szakbizottságok vagy pártfrakciók vezetőségében vesznek részt.
Erőteljesen, aktívan vettünk részt legutóbb a jugoszláviai helyzetről szóló megbeszélésekben, a szembenálló feleknek három bizottság színe előtt késő estig tartó meghallgatásában, ahol Jugoszlávia minden köztársaságának és a föderáció képviselői ott ültek lényegre törő és mélyre ásó kérdések kereszttüzében.
Emlékszem rá, mikor makacsul ragaszkodtak…
