NÉMETH ZSOLT (FIDESZ)
NÉMETH ZSOLT (FIDESZ)
NÉMETH ZSOLT (FIDESZ) Jó. Csóti Györgynek szeretnék annyit mondani, hogy egy terminológiai probléma van talán, a társult tagság nem létezik mint fogalom, társult szerződés létezik, erre utalt Hegedűs István.
A hozzászólásomnak egyébként, tisztelt házelnök úr elsősorban a határokon túli magyarok kérdése lenne a fókuszában, ezzel kapcsolatban több, nagyon alapos, kimerítő hozzászólás elhangzott. Szükségesnek tartjuk, hogy az álláspontunkat némiképp megvilágítsuk ebben a kérdésben mi is. Ebben a vezérszónok nem fejtette ki ilyen részletesen épp ezért az álláspontját.
A határokon túli magyarokkal kapcsolatban két szélsőséges álláspont van jelen megítélésünk szerint a mai magyar közéletben. Az egyik valóban mániásan Trianont emlegeti, burkoltan vagy kevésbé burkoltan irredenta, s akarva keresi a nemzeti kisebbségi konfliktusokat.
A másik álláspont szerint azonban – nem kevésbé vétkesen – a nemzeti integráció, illetve a nyugat jóindulata megéri, hogy a határokon túli magyarokat ne sokat emlegessük, s mondják ők, hogy egyébként is kinek az érdeke balkanizálódás, legjobb az egészből lehetőség szerint kimaradni.
Szerintünk – úgy ítéljük meg – mindkét álláspont vétkesen hibás. Az egyik fél sem tudja elfogadni, hogy az ország és a nemzet határai nem fedik egymást, s így az egyik minduntalan az országot akarja a nemzetre szabni, míg a másik a nemzetet belegyömöszölni az országba. Nem veszélytelen játék vagy mondhatnánk betegség ez. Mindkét álláspont a határokon túli magyarok szélsőségesedését és régiószerte az erőszak elburjánzását segítheti elő, mint ahogy ezt Tamás Gáspár Miklós is már jelezte. Most erre a kérdésre – azt hiszem – mindenképpen válaszolnia kell a magyar külpolitikának.
Márpedig azt hiszem, annak evidensnek kell lennie, hogy az erőszak elkerülése elsődleges és a legfőbb érdek. A magyar külpolitika formálóinak tehát az erőszakmentesség és a nemzeti felelősség kettős kötöttsége kell hogy behatárolja a tevékenységét.
A nemzetek és kisebbségek önrendelkezési törekvésének jogosságát – úgy véljük – senkinek nincs módjában kétségbe vonni, Jeszenszky miniszter úr is utalt erre. Európa ezen tájain azonban egyes területeken sok nép keveredik. Ezeken a vegyes területeken a közelmúltban, évtizedeken át csupán a többségi nemzet élvezte önrendelkezési jogát, míg a többi kisebbségi sorban élő nem. Keveseknek jutott és jut eszébe, hogy a kisebbségeknek is jár az önrendelkezés, még akkor is, hogyha ez objektív okokból többnyire csak korlátozott önrendelkezés, és a kollektív jogok biztosítása lehet.
Az önrendelkezési jognak a gyakorlása tehát nem csupán az önálló államiság keretei között képzelhető el, hanem kisebbségi önkormányzat, illetve autonómia keretei között is. Nem érthetek azonban egyet Csóti Györggyel, amikor a kulturális autonómia egyik típusának tekinti a területi autonómiát. Ez ugyanúgy fordítva is elmondható, két különböző dologról van szó. Az egyik a funkcionális kérdéseket érinti, a másik pedig arról szól, hogy személyi vagy területi az autonómia.
Az önrendelkezés azonban nem csupán területrendezési és közhatalmi kompetenciákat elhatároló elv, hanem a népszuverenitás jegyében demokratikus akaratképzési mechanizmus is, azt hiszem, ez köztudott. A valódi demokratikus akaratképzés ezért elengedhetetlen követelménye a kisebbségi létnek, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy semmilyen kisebbséggel nem lehet önkényesen sakkozni.
Ezen a ponton szeretném megjegyezni, jelentős lépést jelentett, hogy létrejöttek a határokon túli magyaroknak a politikai szervezetei, és Csóti Györgynek az alapvetően higgadt és szakértői véleményét azonban azon a ponton hadd kérdőjelezzem meg, hogyha eltérő állásponton vannak a határokon túli szervezetek, akkor melyiket kell támogatnia a magyar államnak? Azt hiszem, ez elsődleges iránytűként nem elfogadható, és sajnos, ez a helyzet Agyagfalvával kapcsolatban is. Az RMDSZ elhatárolta magát ettől az ún. székelyföldi politikai csoporttól. Így valóban azt hiszem, nem túlságosan szerencsés a Magyar Parlamentben ennek az álláspontnak a támogatása.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lassan a mondandóm végéhez érkezem, annyit szeretnék még talán elmondani, hogy a magyar külpolitikának az elkövetkezendő években határozott, ugyanakkor megértő külpolitikai vonalvezetésre van szüksége a többségi nemzetekkel kapcsolatban is. A többségi nemzeteknek meg kell érteniük, hogy az államuknak a szuverenitását korlátozza a kisebbségeknek a korlátozott szuverenitása, ugyanakkor a magyar politikai életnek pedig azt kell elfogadnia, hogy ne a szélsőségesei alapján ítélje meg a szomszéd nemzeteket, és tudjon differenciálni az egyes szomszédos országok között.
Én nem látom kilátástalannak egyébként a magyarok helyzetét a határokon túl, úgy látom, hogy a destabilizálódás ellenében nyugat a kisebbségvédelem mentén támogatni fogja a magyar törekvéseket. Mondhatom tehát, hogy meleg ez az üllő, de csakis ez az üllő meleg. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
