OLÁH SÁNDOR (FKgP)

Teljes szövegű keresés

OLÁH SÁNDOR (FKgP)
OLÁH SÁNDOR (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Horn Gyula úr Trianonnal kapcsolatos gondolatai bátorítanak föl arra, hogy talán most itt a Parlament, az Országgyűlés előtt megfelelő hely és alkalom van, hogy ezt a kérdést egy kicsit rendbetegyük, a társadalom részéről is jól kezelhető állapotba. Nekünk nincs egy compiegne-i erdőnk, nem áll abban egy pullmankocsi, ahol egy háború után a franciák alázták meg a németeket, a másik után a németek a franciákat. A mi nemzetünk megaláztatásai általában palotákhoz kötődnek: Versailles-ban is és Jaltában is. Egyformán mondhatjuk mind a kettőt súlyos megaláztatásnak. (Taps a Kisgazdapárt soraiból és Dénes János részéről.) Az, hogy mi ezt történelmileg így kezeljük, nem természetes abból a szempontból, hogy mi mindenképpen az ott hozott döntéseknek és határozatoknak valamilyen megváltoztatására törekednénk. De miért kell nekünk kislányosan elpirulni, ha valaki Trianont említi föl, mikor ez egy történelmi valóság – ennek a századnak történelmi valósága, ennek az országnak a sorsa, helyzete nem kis mértékben eszerint alakult. Mi ugyan, modern korban élő emberek tudjuk, hogy nem azoknak a szerődéseknek a revíziója, hanem az integrációs folyamatok és egyebek azok, amik a népek számára majd orvosságot fognak adni, de egyszerűen ne kezeljük tabuként azt, ami a történelemnek természetes része.
Mert mi a következménye? Amíg ezt a társadalom, és a hivatalos társadalom tabuként kezeli, addig ott a Népliget sarkában egyesek az uszítás témakörének használják fel. De ha erről nyugodtan mindenki beszélhet, akkor kihúzzuk az uszítók fegyvertárából legalább ezt az egyetlen tegezt.
Én szeretném, hogyha a hivatalos Magyarország ebben a kérdésben egyszer tisztázná a maga álláspontját, tónusát, kommentálását ezzel a történelmi eseménnyel kapcsolatban.
Egy másik, rövid reagálást Hegedűs képviselőtársam nyilatkozatára szeretnék tenni. Igen, egyetértek vele. Minden integrációval kapcsolatban nagyon óvatosnak, nagyon megfontoltnak kell lenni ennek az országnak. Miért? Minálunk Portugália, Spanyolország, Görögország példáját emlegetjük sokszor, holott ők egy gazdasági szerkezetbe úgy olvadtak be, hogy tulajdonképpen az integráló szervezetekkel azonos gazdasági, társadalmi rendből indultak. Mi valahogy úgy vagyunk, luxusfogadást kell rendezzünk Magyarországon, holott most folyik a teljes külső-belső tatarozás. Tehát egy átalakítás a társadalom, a gazdaság átalakításának állapota mellett kell nekünk a közös érintkezési pontokat és az egymáshoz való alkalmazkodás feltételeit megkeresni. És ha ez a helyzet, akkor borzasztó nehéz feladat hárul mindenkire, külpolitikát és gazdaságpolitikát egyaránt vivőkre, és az őket ellenőrző parlamenti bizottságokra és testületekre.
És egy kérdés, én is azt mondanám, nem tudom minősíteni Király Zoltán képviselőtársam szereplését. Ezt nagyon gusztustalan jelzőkkel lehetne csak minősíteni, ettől el kell tekinteni. (Szórványos taps.) Én nem tudom, ennek az országnak, ennek a Parlamentnek fűződhet-e valamilyen érdeke ahhoz, hogy most valótlanul állítsunk be olyan tényt, amit emlegetett, hogy ez a Kormány bölcs előrelátással egy szomszéd nép életében bekövetkezett eseményeket előre láthatta, pedig a világpolitika bizonyítékai szerint ezt senki nem látta előre. Teljesen ferde nyilatkozatok hangzottak el nagypolitikusok szájából is a jugoszláv konfliktus kapcsán az első napokban, azután más az első hónapokban és egész más most.
De hogyha így igaz, hogy a magyar külpolitika irányítói előre láthatták az eseményeket, akkor gyakorlatilag a maximális elismerést mondta el ezzel Király Zoltán, olyannak minősíti a magyar külpolitika munkásait, akik ennyire előre láthattak mindent.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem