GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP)
GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP) Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés!
Szabad legyen nekem is, mivel úgy látszik, hogy szerzői jogi vita ezek szerint nem lesz ebből a dologból, ebből a tanulmányból nekem is idézni. A tanulmány a következőket írja: "A német alkotmánybíróság az elévülés visszaható hatályának alkotmányosságát vizsgálva tett különbséget az úgynevezett kis visszaható hatály és a nagy visszaható hatály között. A kis visszaható hatályon a még be nem következett elévülési határidő utólagos meghosszabbítását értette, s ennek alkotmányosságát nem kérdőjelezte meg. A nagy visszaható hatályon a már bekövetkezett elévülés utólagos feltámasztását értette, és épp ezzel kapcsolatban vált a német irodalomban általánosan elfogadottá, hogy ez jogállami elvekbe ütközik." – Ez is benne van a tanulmányban, Józsa Fábián – úgy látszik – ezt elfelejtette idézni. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem