HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
HASZNOS MIKLÓS, DR. (KDNP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház!
A Kereszténydemokrata Néppárt ennek a törvényjavaslatnak a vitájára készült a mai napra. Nem kutatta a törvényjavaslat benyújtóinak múltját, munkásságát, nem vizsgálta a vezérszónokok előéletét és korábbi publikációit. Éppen ezért én sem kívánok semmilyen vonatkozásban reflektálni semmi más előttem elhangzottra, azonban jogtörténeti szempontból – nem mintha védelemre szorulna Józsa Fábián képviselőtársam, de pusztán Nagy Attila képviselőtársunk felszólalásában elhangzott egy olyan kitétel, hogy Józsa Fábián Walter Ulbricht és Kádár János jogrendszerére hivatkozott.
Ezt a tévhitet szeretném eloszlatni, mert amire Józsa Fábián hivatkozott, az nem Walter Ulbricht Németországának a jogi álláspontja volt, hanem a Német Szövetségi Köztársaságé, és amire a Kádár-rendszerbeli törvényhozásból hivatkozott, az az 1968-as ENSZ-egyezménynek a magyar törvényekben történő ratifikálása volt. Ennyit előrebocsátnék. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Ez a kérdés, ez a törvényjavaslat komoly lelkiismereti vizsgálódásra késztet mindenkit. Igen nagy figyelemmel hallgattam az ellenzéki pártok vezérszónokait, és bíztam abban, s reméltem azt, hogy az elvetés mellett valami konstruktív megoldás is körvonalazódik. Meg kell, hogy mondjam őszintén, ezt most a legutóbbiban, Fodor Gábor felszólalásában véltem megtalálni. Az számomra bíztató volt, hogy maga Mécs Imre képviselőtársam is azt mondta, hogy valamit nem rendeztünk el, tehát fennáll annak a veszélye, fennáll az a tényhelyzet, hogy tartozunk valamivel a társadalomnak, a társadalom igazságérzetének.
Ez a törvényjavaslat éppen azért szoros összefüggésben áll a III/III-as ügynökök adatainak felhasználásáról szóló törvényjavaslattal, mert ezt is a társadalom igazságérzete követeli. És a két igazságérzet között valami olyen összefüggést érzek, hogy az egyik törvényjavaslat, ha elmegy, mert valamilyen formában ezt még az ellenzék is támogatta, sőt bizonyos kezdeményezés a Hack Péter-féle javaslatban tőlük indult el, akkor bekövetkezhet egy olyan állapot, hogy a besúgót esetleg kizárják a közéletből, az esetleg – hogy úgy mondjam – szinte nem is individuális, hanem kollektív felelősség alapján megbélyegzett ember lesz, és azok a fő bűnösök, akik ártatlan emberekre lövettek, akik hazát árultak, érintetlenül maradnak. Nem tudom elképzelni, hogy ez milyen mértékben felel meg, és hogy felelhet meg a társadalom igazságérzetének. (Hack Péter: Sehogy!)
Amikor ezt a kérdést vizsgáljuk, akkor nem lehet csak a scripti iuri szempontokat élére állítani. Az igazságérzet kérdése nemcsak jogi kérdés, ez sokkal komplexebb követelményrendszer, mert az egyszerű jogkérdésnél sokkal nagyobb súlya van az erkölcsi igazság érvényesülésének. A társadalmi igazságérzet akkor is helyesen működött, amikor a jog és az állami gyakorlat lehetővé tette azoknak a bűnöknek az elkövetését, és elítélte a társadalom az akkori elkövetőket akkor is, amikor ezek a sortüzek megtörténtek, amikor békés tüntetőket tudtak gyilkolni. Nem a jogrendszer, nem az állam üldözte a bűncselekményeket, hanem maga a társadalom ítélte el, csak ez az elítélés sehol, semmilyen formában nem juthatott kifejezésre. Sőt, az állam nemhogy elítélte, hanem kitüntette ezen bűncselekmények elkövetőit, és az áldozatokat üldözte, mert hiszen a fényképekről megpróbálták beazonosítani az arcokat, hogy még azokat is büntetőjogi felelősségre vonják, akiket esetleg nem talált el a halálos golyó, nem sebesültek meg, de ott voltak és részt vettek az eseményekben.
Az állam mindent elkövet a bűncselekmény felderítésére, de ha eredménytelen az eljárása, és az idő múlik, akkor beszélünk elévülésről. Az elévülés, mint az idő múlása nem magát a jogot szünteti meg, hanem a jog kikényszeríthetőségének a lehetőségét, és az elévülés nyugvására a modern polgári jogrendekben számtalan példa van, sőt vannak, ahol expressis verbis megfogalmazzák az elévüléshez a jogszolgáltatás szünetelését.
Hát milyen jogszolgáltatás az, ahol az áldozat nem kaphat jogvédelmet, a gyilkos pedig kitüntetést kapott? Ennek bizonyítására, hogy a jogszolgáltatás akkor milyen mértékben szünetelt, vagy milyen mértékben lehet kritika alá vonni, döntő bizonyíték az, hogy egy csomó ítéletet kellett megsemmisíteni. És azt a mai Btk. 109. szakasza is kimondja, ha az eljárás megindítása valamely előzetes kérdések hatósági elintézésétől függ, az elévülési idő az előzetes kérdés jogerős elintézéséig nyugszik. Ennél nagyobb jogerős elintézést nem lehet elképzelni, mint hogy magának az államnak a joghatósága mondja ki az ítéletek törvénytelenségét, és ez volt az akadálya annak, hogy korábban azokat a jogokat érvényesíteni lehetne, amelyeket a világ minden jogrendje üldöz, és ez a gyilkosság.
A népek igazságérzete megköveteli és megkövetelte mindig, hogy pusztán az idő múlása ne adjon menlevelet azok számára, akik a saját népük ellen vétkeztek. Ezért még ma is felelősségre vonhatók bizonyos államokban és bizonyos államok jogrendje szerint a náci kollaboránsok, és ezt a jogszabályt nem akkor hozták, miközben kollaboráltak, hanem jóval később utána.
A nullum crimen sine lege elv sem szenved tulajdonképpen csorbát. A világ minden jogrendjében bűncselekmény a gyilkosság. A világ minden jogrendjében bűncselekmény az, ha tudva ártatlan embereket ítélnek halálra vagy súlyos börtönre. Ha az ügyész szeme láttára verik ki véres veréssel a beismerő vallomást, amelynek alapján az ítélet születik. S ezek a scripti iuris szempontok odáig is elmehetnek, hogy azt is mondhatjuk, Nagy Imre kivégzése teljesen törvényes volt, volt egy jogerős ítélet, volt ügyész, volt védelem, megvizsgálta az orvos az akasztás előtt, az akasztófa megfelelt az akkori szabványnak, tehát scripti iuri minden rendben van. Csak az a baj, amikor a jog nem felel meg a társadalom és a népek igazságérzetének. (Taps a kormánypártok részéről.)
Attól sem kell félni, hogy az elévülés időpontjának, illetve az elévülés nyugvásának és újrakezdetének megállapításával valamiféle boszorkányüldözés kezdődne. Az igazság feltárása, a bűnösök megnevezése sohasem lehet boszorkányüldözés. A vétkességen alapuló felelősségre vonás csak individuális lehet, a boszorkányüldözés pedig a kollektív üldözés, amikor mindenkit, aki boszorkány, el kell égetni.
Véleményünk szerint, a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint ezek a súlyos bűncselekmények és elkövetőik, akik ebben a körben érintettek lehetnek, ma Magyarországon nem teszik ki talán még az 50 főt sem.
Itt tehát semmiféle boszorkányüldözésről szó nem lehet, pusztán arról van szó, és a Kereszténydemokrata Néppárt éppen azt akarja elérni ezen törvényjavaslat támogatásával, hogy ne demagóg jelszavaktól feltüzelt utca és tömegek szolgáltassanak igazságot, ne mocskoljanak embereket, netán olyanokat, akik ártatlanok, hanem egy demokratikus állam jogrendjében a védelem számára biztosított minden eszköz és garancia felhasználásával, törvényes eljárás keretében kerülhessen csak sor bárkinek a felelősségre vonására, mert véleményünk szerint az igazságszolgáltatás nem azonos a megtorlással, és a menlevelet követelők hiába is állítják, a büntetés sem azonos a bosszúval.
Sokan feltehetik azt a kérdést, hogy miért most került erre sor, miért nem másfél évvel ezelőtt. Jogos a kérdés. De ezt a kérdést fordítva is fel lehet tenni, a másfél év rendelkezésére állt azoknak, akik ezeket a bűnöket elkövették, hogy megbánják a bűnüket, és bocsánatot kérjenek a társadalomtól. De másfél éven keresztül ők is hallgattak. Kétségtelen, a keresztény erkölcs ismeri a megbocsátást, de ennek feltételei is vannak, s ezek: a bűnök bevallása, megbánása és a penitencia elvégzése, ami mind ez idáig elmaradt. (Taps a kormánypártok részéről.)
Ezek a cselekmények a társadalom erkölcsi igazságérzete alapján is bűnök voltak, és a törvényjavaslat segíti a bűnösöket saját népük előtti megbánásához és a penitencia elvégzéséhez. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
