NAGY ATTILA (MSZP)
NAGY ATTILA (MSZP)
NAGY ATTILA (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy érzem, otrombaság lenne engem azzal gyanúsítani, hogy a múlt bűneit vagy bűnöseit szeretném védelmezni. Nekem személy szerint minden érdekem ezzel a rendszerváltozással van összekötve. Éppen ezért nagyon nem szeretném, hogyha a Kormány törekvéseiben – ahogy itt említést nyert – vagy bizonyos jogi logikákban ez a rendszerváltozás elkezdene hasonlítani ahhoz a múlthoz, amelytől megszabadulni szerettünk volna.
Csodálkozva néztem, hogy ifjú kollégám, dr. Józsa Fábián, akit magánemberként nagyon szeretek, gúnyos mosollyal hallgatta Mécs Imre barátomat, és volt bátorsága Walter Ulbrichték, Rákosi Mátyásék joggyakorlatának a logikájával bizonyítani ennek a mostani előterjesztésnek történelmi kontinuitását. Kérem, nekem semmi bajom nincs azzal, hogy ez az előterjesztés megbolygatja a jogban szokásos elévülési paragrafusokat, a magam részéről azt is el tudnám fogadni, hogyha egy jövőbeli történelmi jogszemlélet örökre megfeledkezik ezekről a paragrafusokról, hiszen ha ragaszkodunk a törvényes bizonyítás szigorú feltételeinek a betartásához, akkor ez a bűn alól való mentesülés természetesen is eléri azokat a bűnösöket, akiket a jelenlegi gyakorlat szerint a paragrafusok is mentesíteni akarnak.
Az én problémáim akkor kezdődnek a törvényelőterjesztéssel magával és kifejezetten az indoklással, amikor a saját szavaival mondva: "jogon kívüli politikai megfontolásokat kíván az igazságszolgáltatásba bevezetni", hiszen a törvényjavaslat saját születését ezeknek a tagadásával indokolja. Például politikai előfeltételezéseket érvényesít a jogjavaslat, amikor 1990. május 2-ától visszailletné jogaiba a mentelmi paragrafusokat, elévülési paragrafusokat, hiszen ezzel azt feltételezi, hogy 1990. május 2-ától nem fordult – és a jövőben sem fordulhat – elő olyan ok, amely az indoklás jogi logikája szerint a múltban indokolta ennek a mentelmi jogrendszernek a felfüggesztését.
Törvényesen nem lehet bebizonyítani, hogy nem fognak előfordulni ilyen okok, csak politikailag lehet feltételezni, ennek következtében a jogszemléletben egy olyan politikai elgondolást vezet be, amely ezt a törvényjavaslatot, amit mi itt komolyan akarunk megtárgyalni, tulajdonképpen politikai deklarációvá minősíti azonnal.
Az előterjesztés indoklása azzal kezdődik, hogy az elmúlt nemzet- és demokráciaellenes rendszer a magyar népet sújtó súlyos bűnöket követett és tűrt el. Őszintén mondom, magam is így vélem. De ettől, hogy én ezzel egyetértek, ez az állítás még nem lesz tudományosan igazolt, vagy bírói ítéletek sokaságával alátámasztott olyan ténnyé, amire egy jogi érvelés alapozódhat.
1944-1949-ig értelemszerűen az akkori demokráciában a fő hatalom aránytalanul erős kommunista befolyás alatt állt, mondja az indoklás. Tessék már nekem őszintén megmondani, hogy hol kezdődik egy aránytalan befolyás egy demokráciában egy pártra vonatkozóan? Tudniillik akkor, 44 és 49 között Magyarország történelmének első demokráciája volt. Nem létezik olyan túlzott befolyás. Azt mondja az indoklás, hogy 44 és 49 között egy párt kizárólagos hatalomra törekedett az akkori demokráciában, bizonyítja ezt a javaslat érvelése szerint a belügyi kormányzat birtoklása és a rendőrség irányítása.
Tisztelettel szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy a belügyi tárcát és a rendőrség irányítását ebben a demokráciában is egy párt birtokolja, hozzáadva a külügyit, a pénzügyit, a gazdaságit, a honvédelmit, a nemzetbiztonsági tárcát, és akkor azt kellene mondanom, hogy reszkessünk ennek a kormánynak a kizárólagos hatalomra törésétől, ugyanis egy demokráciában nem a birtokolt tárcák milyensége vagy mennyisége szabja meg a hatalomra törést, hanem a pártnak a természete. A demokrácia ugyanis az a politikai szabadság, amely saját ellenségét is megteremtheti.
Abban nyilván, a bűnelkövetőket kivéve, mindenki az égvilágon egyetért, hogy akiket meg nem büntettek, azokat tessék megbüntetni. Abban azonban már nyilvánvalóan és jogosan lesznek nézeteltérések, hogy kiket minősítünk bűnösöknek. Csak egy éles példát mondok: akik ma rövidíteni fogják a munkaügyiek ellátmányának az időszakát, azok nyilvánvalóan egy történelmi, gazdasági realitásra vannak figyelemmel, és nem érzik magukat bűnelkövetőknek, de a jövőben egy feldühödött politikus még nevezheti őket népnyúzóknak. A történelem az értékítéleteket mérhetetlenül átformálhatja.
Itt van, kérem, a kezemben Takács Péternek, az egyik előterjesztőnek 10 évvel ezelőtt írott írása, amelyben azt mondja, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártjának hatvanéves megalakulási évfordulóját méltóbban alig ünnepelhetnénk, mint azok életének, sorsának idézésével, akik tettekkel a győzelem históriai örömét itthon, az ellenforradalmi terror megtorlásainak elszenvedésével, majd a magyar társadalom forradalmi átalakulásával is példaadó cselekvések sorozatával tettek hitet a szocializmus ügye mellett stb., stb., stb. (Közbeszólások, derültség, taps az ellenzéki pártok soraiból.)
Tisztelettel kérem, nem feltételezem, hogy képviselőtársam hazudik. Én azt feltételezem, hogy képviselőtársamban is értékítéletek változtak meg, és az én véleményem szerint a törvény azért van, hogy a politikai értékítélet-változásoktól a holnap politikusait is megvédelmezze.
Kiket kíván megtorolni ez az előterjesztés? Mindazokat, akiket az akkori jogszabályok alapján – ez helyes – az egészséges jogérzék szerint meg kellett volna büntetni, de nem tették. Tisztelettel kérdezem a hozzáértőktől: kinek egészséges a jogérzéke: Hitleré, Sztáliné, a mindenkori hatalomé, az előterjesztőké vagy az enyém? Amíg erre a kérdésre nem lehet vitathatatlan választ adni, addig az egészséges jogérzék nevében nem lehet büntetőeljárásokat kezdeményezni, csak politikai leszámolásokat, és én nem szeretnék olyan holnapban élni, ahol ellenkező előjellel majd ugyanazokat a bűnöket követjük el, amelyeket az előttünk menetelők már egyszer elkövettek.
Nagy Imre újratemetésének az előestéjén mondtam én többek társaságában szegény Csengey Dénesnek, akit az ellenséges helyzet ellenére is magam nagyon szerettem, hogy egy olyan változásért komoly embernek nem érdemes megmozdulnia, amelynek a gyakorlata és a moralitása nem lesz magasabb rendű, mint az előző volt. Nem szabad egy olyan történelmet előkészíteni, ahol az igazságtalanságoknak csak az előjelei változnak meg. Szeretnék olyan holnapban élni, mert nagyon sokáig éltem olyan időben, amikor ez nem volt igaz, ahol nem bűn többé az, hogy egy ember önmagára hasonlít, akkor sem, ha ez nagyon sokaknak nem tetszik. Én szeretnék megszabadulni a gondolatokért törvény előtt vállalandó felelősség lehetőségeitől. Higgyék el, hogy ilyen szellemben nem lehet igazi jogeljárásokat kezdeményezni.
Ha én ebben a Házban néha otthontalanul érzem magam, az azért van, mert itt képviselőtársaim rettenetesen sokat beszélnek gazemberekről, csalókról, rablókról, maffiózókról, bűnözőkről stb., stb., miközben Európa két és félezer éve ismeri az ártatlanság vélelmét, és itt olyan embereket nevezünk gazembereknek, bűnösöknek stb., stb., stb., akikről sem bíróság, sem senki soha jogérvényesen be nem bizonyíotta. A legtöbb esetben még csak nem is kezdeményeztük ellenük… (Közbeszólás: Ez a baj!) …, hogy állapítsák meg a bűneiket. (Közbeszólások, mozgolódás.) Tessék zajongani, kérem. Higgyék el nekem, Ladányi Miskának a szavaival élve, én már beletörődtem abba is, hogy lassan újra én leszek itt az üldözött, aki tisztán szeretnék élni és fiatalon, és ha beszélek, egyértelmű a szó. Én a "Becsület Rt."-nél kívánok lenni az utazó. És őszintén mondom, hogy aki bármilyen megfontolásból politikai leszámolásokat akar kezdeni ahelyett, hogy megalkotnánk azt a jogrendet, amelyben nem lehet többé sortüzeket indítani állampolgárokra, ahol nem lehet visszaéléseket elkövetni, aki ehelyett leszámolni akar, az, őszintén mondom, nagyon komolyan: először lőjön belém, mert én nem akarok egy ilyen jövőben élni. Őszintén, nem akarok.
Az indoklásban foglaltak megállapítják, miszerint a nép elleni főbenjáró bűnök elkövetőit semmilyen politikai érdek ne védelmezhesse meg soha. Tiszta szívemből értek egyet ezzel. De tisztelettel szeretném kijelenteni, hogy az én húgomat 1956. októberében a rádiónál az akkori történelmi szlogen szerint a rádiót védelmező hős ÁVO-sok lőtték át mint a csőcselék egyik részesét.
Taxisofőr volt. 1990-ben az én taxis húgomat mint törpe minoritást akarták eltávolítani a torlaszokból.
Tisztelettel kérdezem: Ki minősíti a népet néppé? Ki mondja azt a hatalommal esetleg szembeforduló sokadalomra, hogy ez nép? A mindenkor hatalmat gyakorló erő, vagy az annál mindig bölcsebb utókor?
Definiálhatatlanok azok a fogalmak, amelyek nevében mi nagyon tetszetősen, az érzelmeinket mérhetetlenül felborzolva szeretnénk itt egy törvényt megalkotni.
Én azt hiszem, nekünk nem az a kötelességünk, hogy kevés, életben maradott aggastyánnal leszámoljunk, vagy igazságot szolgáltassunk annak a korosztálynak vagy későbbi korosztálynak, amelynek tulajdonképpen nem lehet igazságot szolgáltatni. Mert egyszer én Ómolnár Miklósnak mondtam egy interjú során, hogy amit az embertől 23 éves korától 59 éves koráig elvettek, azt nem lehet 60 éves korában visszaadni. Vannak hozzá biológiai okok. Nem lehet kárpótolni embereket.
Ilyen jelszóval nem szabad mozgalmakat indítani, hanem rendet kell teremtenünk. Olyan rendet, amelyben lehetetlenné válnak azok a szörnyűségek, amelyek miatt a történelem ellen föllázadtunk. Én azt hiszem, hogy nekünk nem fájdalmas sebeket kell ma olyan emberekkel beragasztatnunk, akik kisgyerekek voltak, mikor mások a sebeket helyettük ütötték, hanem igazi demokráciát, igazi jogrendet és igazi, távolba mutató, visszaélésmentes, mindenki számára, a nekünk nem tetszők számára is szabadságot biztosító holnapot kell fölépítenünk. Véleményem szerint a törvényalkotóknak csak ez lehet a kötelessége.
Tisztelettel köszönöm a figyelmet. (Taps.)
