PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)
PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Kónya Imre! Hogy ne értsük félre egymást, még egyszer elmondom, hogy én mit képviseltem eddig, illetve az SZDSZ mit képviselt.
Nem azt képviseltük, hogy erről az ügyről ne tárgyaljon a Parlament, nem azt képviseltük, hogy az ilyen ügyeket ne zárjuk le minél hamarabb, hanem azt képviseltük, hogy úgy fogjunk az ilyen ügyek tárgyalásába, hogy minél hamarabb le lehessen zárni. Miután ennek kevés az esélye ebben a pillanatban, – és ezt képviseltem a házbizottságban is – miután az őszi ülésszaka a Parlamentnek igen zsúfolt, miután a pártok között egy csomó kérdésben alapvető véleménykülönbség van, kevés esélyét látjuk annak, hogy ez a közvéleményt oly nagy izgalomban tartó ügy lezárható viszonylag rövid idő alatt.
Ilyen jellegű megfogalmazással javasoltam, hogy fontolja meg a Fórum a napirendre tűzést, és ilyen jellegű megfogalmazással mondtam az előbb, hogy szerencsésebbnek tartanánk, ha a Parlament elé az ilyen ügyek akkor kerülnének, amikor konszenzusközeli állapotban vannak.
Még egyszer az egyértelműség kedvéért megismétlem, hogy mi is a múlt ügyeinek minél hamarabbi lezárására törekszünk. Ebben azt gondolom, hogy az SZDSZ programja alapján senki nem vonhatja kétségbe azt, hogy mi a szándékunk. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem