TAKÁCS PÉTER, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

TAKÁCS PÉTER, DR. (MDF)
TAKÁCS PÉTER, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A civil szakmám történelem szakos tanár és történelemmel foglalkozó ember, mint ahogy tudtommal Pető Iván képviselőtársam is történelem szakos tanár. A történelmi tényt, hogy százezer magyar hadifogoly harcolt 1917-ben Oroszországban a cári diktatúra ellen, ezt nem tagadhatja meg sem a Parlament, sem Pető Iván képviselőtársam.
Én vagyok annyira demokrata, hogy 1991-ben sem védem az orosz bojárokat, a cári zsarnokságot, herceg Eszterházyak és a Csekonicsok uralmát. Sajnálom, hogy szabad demokrata körökből ezeket védik. Köszönöm szépen. (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Hazugság! Hazugság! – Gadó György (SZDSZ) Hazugság! Hazugság! – Zaj. – Derültség.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem