KÓNYA IMRE, DR. az ügyrendi bizottság elnöke:

Teljes szövegű keresés

KÓNYA IMRE, DR. az ügyrendi bizottság elnöke:
KÓNYA IMRE, DR. az ügyrendi bizottság elnöke: Elnök Úr!
Két részből áll az ügyrendi bizottságnak a véleménye. Részben arra vonatkozik, hogy a jelentéshez lehet-e módosító indítványt benyújtani. Az ügyrendi bizottság úgy foglalt állást, hogy természetesen nem lehet, miután a jelentés szövegéről nem szavaz a Ház.
A másik kifogása a képviselő úrnak az volt, hogy a szociális bizottság egy negyedik variációt nyújtott be a Kormány által előterjesztett három variációhoz képest. Ezt módosító indítvány formájában tette ugyan, de Palotás képviselő úr fölvetette, hogy képviselői jogokat érint ez a kérdés, mert ezzel mintegy annullálta azokat a módosító indítványokat, amelyeket a képviselők az eredeti három variációhoz nyújtottak be.
Az ügyrendi bizottság megállapította, hogy ez sem érint képviselői jogokat, tekintettel arra, hogy a szociális bizottságnak a negyedik variációként benyújtott módosító indítványa csak azt jelenti, hogy az eredeti kormányjavaslathoz fűzött módosító indítványokat a bizottság nem támogatja, de azok a módosító indítványok, amennyiben a képviselők fenntartják, változatlanul élnek, ezért is kell a tisztelt Háznak szavaznia, ennek leszünk részesei a közeli percekben, és a továbbiakban csatlakozó módosító indítvány formájában a szociális bizottság módosítóindítvány-csomagjához, az úgynevezett negyedik variánshoz is csatlakozhatnak a képviselők.
Tehát semmiféle ügyrendi aggály nem merült fel a szociális bizottság eljárásával kapcsolatban. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem