TELLÉR GYULA, az SZDSZ vezérszónoka:
TELLÉR GYULA, az SZDSZ vezérszónoka:
TELLÉR GYULA, az SZDSZ vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!
Az Állami Vagyonügynökségről, a privatizációról, a költségvetésről, az adókról, a piacfelügyeletről, a koncesszióról, a külföldiek befektetéséről, a Magyar Nemzeti Bankról és egyéb gazdasági intézményekről hozott törvényeink a gazdasági rendszerváltozásnak egy meghatározott oldalán nyomultak előre, és létrehozták vagy részben létrehozták azokat az intézményeket, amelyek a tőke mozgásának, a jövedelmek mozgásának a különböző formáit szabályozzák. Ezzel szemben a másik nagy termelési tényezőnek, a munkának az érdekeit kifejező intézményrendszerek tekintetében elmaradt a munkánk. Azt ugyan nem állítom, hogy nem foglalkoztunk ilyen intézményekkel, hiszen amikor a társadalombiztosításról vitatkoztunk, a szakképzésről és a szakképzési alapról vagy a foglalkoztatási törvényről beszéltünk, illetve legutóbb éppen a végkielégítésről, akkor ennek a másik oldalnak az intézményeivel foglalkoztunk. Ezek az intézmények azonban egy olyan komplex, bonyolult, az egész társadalmi vertikumot átszövő rendszert alkotnak, hogy az eddigi, e vonatkozásban hozott törvényeink még csak a hiányokat sem voltak képesek bepótolni ebben a tekintetben.
Ennek következtében az új Munka Törvénykönyvének a benyújtása igen üdvözlendő és igen fontos hiányt pótol, vagy legalábbis szándéka szerint igyekszik ezt a hiányt pótolni.
Természetesen sokféle okunk van rá, hogy a munkaintézményeket szabályozó Munka Törvénykönyvet szükségesnek tartsuk.
Először is azok a munkaintézmények, amelyek a szocialista gazdaságban voltak, alapvetően más természetűek, mint amelyek a piacgazdaságban működőképesek, és a piacgazdaságot segítik működni.
A szocialista munkaintézmények jellegét vagy lényegét röviden abban foglalhatjuk össze, hogy annak a hatalomgyakorlási intézményegyüttesnek képezték részét, amelyiknek nagyon sok más intézményi része is volt, vagy részstruktúrája is volt, ugyanakkor pedig az üzemen belüli viszonyokat azon az ideológiai alapon szabályozta, hogy az üzemen belül tökéletes érdekharmónia, érdekazonosság uralkodik a felek között, illetve tulajdonképpen nincsenek is felek ezen az alapon.
Nyilvánvaló, hogy szemléletváltásnak kell bekövetkeznie. A szemléletváltásnak pedig a lényege az, hogy a tőke és a munka képviselői a piacon találkoznak egymással mint szabad szerződő felek, szerződést kötnek egymással, és így jön létre a munkaviszony közöttük.
Ebben a tekintetben az új szemlélet természetesen további tényezőkkel kell, hogy kiegészüljön. Látnunk kell, hogy a munkapiacon a tőke és a munka képviselői nem egyenlő erősek annak ellenére, hogy egyen-rangúak kell, hogy legyenek, és a közöttük lévő erőkülönbséget az intézmények egy bonyolult rendszerének kell kiegyenlítenie: voltaképpen ezek a munkaintézmények, amelyeket mi szabályozunk.
Ilyenek azok a garanciális szabályok, amelyek bizonyos minimum- vagy maximum-küszöböket írnak elő a munkafeltételek szabályozására, ilyenek azok a szabályok, amelyek bizonyos különleges csoportokat, mint a nőket, anyákat, fiatalkorúakat, katonai szolgálatukat teljesítőket védelmezik, ilyen szabályok azok, amelyek a munkabért, a munkabér fizetése, a munkaidő különböző paramétereit szabályozzák. Ilyen intézmények azután azok, amelyek ezeknek a garanciális szabályoknak a határain túl további szabályokat hoznak létre, de már a felek megegyezésével különböző érdekvédelmi szervezetek létrehozását teszik lehetővé, amelyek kollektív szerződésben építik tovább a munkaviszony körüli szabályozást.
Nem folytatom a sort, hiszen eléggé ismeretesek ezek az intézmények. Mindenesetre a lényeg az, hogy ezt az új intézményrendszert kellene felépíteni és kellene szabályozni.
A másik szemléleti újdonság, amivel mindenféleképpen számolnunk kell, az üzemen belüli viszonyokra vonatkozik. El kell felejtenünk vagy el kell vetnünk azt a szocializmusban kialakított, de a tőkés üzemekre vonatkozó szemléletet, amelyik az üzemet mint az osztályharcnak, a tőke és a munka kibékíthetetlen konfliktusa színterének állítja be.
Valójában a szemléletújításnak az a lényege, hogy az üzem jó működése, fejlődése, boldogulása egyformán érdeke az üzemet működtető tőkének, illetve az üzemben a tőkét működtető élő munkának.
A szemléletváltásnak egy további fontos eleme, hogy az üzem egy bonyolult, totális világ, amelyikben érdekcsoportok vannak, akik között különböző taktikákkal igyekeznek az érdekeiket érvényesíteni, olykor egymás rovására is, és ezt a totális világot kell valamilyen módon a munkaintézményeknek megjeleníteniük úgy, hogy ebben a világban megjelenő érdekek megtalálják a maguk mozgásformáit, a kielégülésüknek, illetve a védelmüknek a megfelelő intézményeit.
Azt is látnunk kell azonban, hogy az üzemen belül is, de a munka világának az egyéb intézményein belül is konfliktusos helyzet van a szereplők között. Ezek a konfliktusok bizonyos esetekben kiéleződnek, a konfliktusok kiéleződésekor harc képződik, hogyha nem sikerül az előtte lezajló egyeztetés, érdekegyeztetés, és ez a harc maga is a munkaintézmények lényegéhez tartozik. Ezt kell látnunk, nem valamilyen anomália, nem valamilyen rendkívüli esemény, amikor az intézményrendszer összeomlott. Ez a harc maga is hozzátartozik az intézményekhez, és döntő fontosságú, hogy a harc intézményét pontosan, világosan, jól szabályozzuk, mert a munkakonfliktusokat és a munkaharcot, elsősorban a sztrájkot nagyon pontos, világos szabályok rendezzék, mert itt nem arról van szó, hogy összeomlott a világ, hanem arról van szó, hogy tovább folyik valami, ami más eszközökkel és más szinten nem tudott megoldódni.
Ennek következtében a munkaintézményeknek ez az újonnan vagy új módon felfogott rendszere döntő fontosságú eleme a társadalmi békének, mivel a sok apró konfliktust külön-külön segít megoldani, és ennek következtében megakadályozza, hogy ezekből nagyobb, tömbösödöttebb konfliktusok alakuljanak ki.
Ha mármost a munkaintézményeknek ezzel a bonyolult és sokféle tartalmi mozzanatot tartalmzó világával hasonlítjuk össze a Munka Törvénykönyvének ezt az elénk beterjesztett formáját, akkor azt kell mondanunk, hogy igen nagy és igen ambiciózus feladatra vállalkozik a Munka Törvénykönyve, hogyha ezeket az intézményeket – akár csak részben vagy legalábbis döntő fontosságú részeiben – szabályozni akarja.
Úgy gondolom, hogy egyfelől elismerést érdemel az a hatalmas munka, amit ebbe a munkatörvénykönyvbe láthatóan befektettek, alkalmam volt figyelemmel kísérni a különbözó formáit és azt, hogy hogyan öltött újabb és újabb formát, és gazdagodott a tartalma. Tehát egyfelől el kell ismerni ennek az ambíciónak a jelentős voltát, ugyanakkor azonban kétségtelen, hogy ennek a Munka Törvénykönyvének a fogyatékosságai is ebből a túlzott ambícióból származnak.
Úgy foglalhatnám össze egy tömör formulában, hogy többet markol, mint amennyit fog ez a Munka Törvénykönyve. Először is szempontbizonytalanságok vannak, nem értjük, hogy bizonyos munkaintézmények miért kerülnek bele, más munkaintézmények miért nem kerülnek bele. Mondjuk, csak egyet említek: az előbb mondtam a sztrájkot, nem tudom, hogy például az érdekegyeztetés folyamatáról szóló részben a sztrájk miért nincsen benne. Csak azért, mert arról már van egy olyan törvény, amelyiket nem akart a kormányzat módosítani, vagy esetleg más elméleti vagy elvi oka is van erre?
Hogyha a Munka Törvénykönyve súlypontja az üzemen belüli partnerek közötti tárgyalásokra, illetve viszonyoknak a rendezésére helyezi a súlypontot, akkor pedig nem értem, hogy mondjuk, az országos érdekegyeztetés kérdése miért került bele ebbe, ami önmagában is egy elég bonyolult intézményrendszer, és megérdemelne egy saját külön törvényt, a helyett a meglehetősen elnagyolt szabályozási forma helyett, ami itt, ebben a törvénytervezetben áll előttünk.
Ami bizonyos más érdekcsoportoknak a Munka Törvénykönyvébe való bekerülését illeti, ezt a miniszter úr az expozéjában már említette, én csak utána említem, hogy csakugyan hiányoznak a közalkalmazottakra vonatkozó szabályozások, a költségvetési intézmények dolgozóira vagy alkalmazottaira vonatkozó szabályok, a különböző intézményeknek, például tudományos intézményeknek, egyetemeknek, oktatási intézményeknek a dolgozóira vonatkozó speciális szabályok, amely dolgozócsoportok ugyanis sajátos helyzetben vannak, és ezért helyzetük megérdemli a külön szabályozást.
Végül – illetve bocsánat, még nem végül – azt kell megemlítenem, hogy ami bekerült a Munka Törvénykönyvébe, azzal kapcsolatban pedig sok ponton az az érzésem, hogy nincs elég finomra szabályozva. Tehát elnagyolt, nagyon nagyvonalú ez a szabályozás, ahol pedig elkeltek volna a finomságok.
Erre mindjárt egy példát is idézek.
Úgy gondolom, hogy ennek a Munka Törvénykönyvének a központi intézménye – legalábbis az én megítélésem szerint, ami újdonság –, ez az üzemi tanács intézménye. Az üzemi tanács intézménye arra a bonyolult, totális világra kellene, hogy ráépüljön, amiről az előbb említettem, hogy ez az üzem világa. Az az érzésem, hogy nem igazán ragadja meg ennek a bonyolult világnak a különböző érdekviszonyait az üzemi tanács intézményének az itt, előttünk fekvő törvénytervezetben lévő szabályozása. Mindjárt vegyük a választás kérdését.
Az üzemben, függetlenül a munkáltató–munkavállaló ellentéttől még más, nagyon világosan elkülönült érdekű érdekcsoportok is vannak, amelyek a választás során nem keverhetők össze, mert érdeksérelem származik belőle. Ha mondjuk egy nagyvállalatban az alkalmazottak és a munkások, fizikai dolgozók vagy az üzemi dolgozók választási rendszere nincsen elválasztva egymástól, esetleg ugyanarra a képviselőre szavaznak, aki nyilvánvalóan csak az egyik csoportnak az érdekeit képviselheti maradéktalanul.
Vagy egy másik kérdés – erről volt már itt szó, tulajdonképpen az expozéban is hallottuk, de úgy érzem, nincs megnyugtatóan rendezve –, ez a szakszervezetek jogainak és az üzemi tanács jogainak az elhatárolása. Egyáltalán úgy érzem, hogy az üzemi tanács lényege nem domborodik ki kellőképpen ebben az intézményben.
Tudniillik az, hogy az üzemi folyamatoknak szinte minden egyes mozzanatában van olyan tartalom, amelyik a munkavállalói érdekeket érinti, és az üzemi tanács feladata ennek a tartalomnak a feltárása, és amennyiben sérelmes a munkavállalókra ez a tartalom, akkor különböző jogosultságokkal a munkavállalói érdekeknek a védelme.
Minthogyha ez a tartalom nem tárulna fel teljesen, de viszont ez a tartalom volna az, amelyik világos elhatárolást tenne lehetővé a szakszervezetekkel kapcsolatban. Természetesen a szakszervezetekkel nagyon intim kapcsolatban van az üzemi tanács intézménye, de mintha ez az intim kapcsolat se lenne igazán kifejtve, például nem világos, hogy az üzemi tanács ülésein a szakszervezeti részvétel hogyan jön létre például abban az esetben, ha valamelyik szakszervezetnek nincsen választott képviselője az üzemi tanácson belül, és még más kérdések sincsenek igazán világosra fogalmazva.
Hiányolom például bizonyos különleges szociológiai csoportoknak az üzemi tanácsban való megjelenését, például a fiatalokét, például a tanulókét vagy a tanulmányi idejüket töltőkét, az esetleges bedolgozókét, a csökkent munkaképességűekét vagy megváltozott munkaképességűekét, és még lehetne sorolni, hiszen üzemenként számtalan esetben fordulnak elő olyan speciális csoportok, amelyeknek formálisan is meg kellene tudni jelenni az üzemi tanácsban.
Nem akarok ebben az irányban nagyon továbbmenni, mert úgy látom, hogy az időm a végéhez közeledik, de annyit megjegyzek, hogy az üzemi tanács bele van helyezve egy nagyon bonyolult, konkrét érdekviszonyrendszerbe. Erről is hallottunk említést, hogy a magyar viszonyokhoz kellene idomítani a munkaintézményeket. Az üzemi tanácsnál például nyilvánvaló, hogy nagyon erős ellenérdekeltség fogadja az üzemi tanács intézményét a jelenlegi üzemen belüli érdekcsoportok részéről, itt akár a munkáltatókat említhetem, de talán a hagyományos szakszervezeteket is megemlíthetem bizonyos esetben. Nem látom azokat a szabályokat az üzemi tanács létrehozásával kapcsolatban, amelyek ehhez a szociológiai specifikumhoz, ehhez a sajátossághoz illeszkednek, és megkönnyítenék, védelmeznék, terelgetnék az üzemi tanácsok megalakulását. Inkább azt látom, hogy az üzemi tanácsok ki lesznek téve annak az ellenkező irányú pszichológiai és érdekhatásnak, amelyik inkább a létrejöttük megakadályozásában érdekelt.
Vagy egy másik dolog, ami az üzemi tanács tagjainak a védelmét illeti. Itt úgy gondolom, hogy a szakszervezeti tisztségviselőkre vonatkozó védelmi előírások nem elégségesek. Ennél sokkal határozottabban, sokkal világosabban és sokkal egyértelműbben kellene védeni azokat, akik jelöltként indulnak az üzemi tanácsi választásokon, illetve azokat, akik bekerülnek.
Nagyon hosszasan lehetne erről beszélni, de nem akarok ezen a dolgon túlságosan sokáig nyargalni. Azt kell mondanon, hogy ebben a Munka Törvénykönyvében szinte valamennyi intézménnyel, amelyik megjelenik benne, például az érdekvédelmi tanáccsal vagy a szakszervezetekkel kapcsolatban hézagok tátonganak, amelyekről úgy érzem, hogy ki kellene őket tölteni.
Ha már az Érdekegyeztető Tanácsról tettem említést, egy másik vonatkozásban is meg kell említeni. Abban a vonatkozásban ugyanis, hogy tudjuk, hogy ezt a munkatörvénykönyv-tervezetet az Érdekegyeztető Tanács megtárgyalta, hallottuk, hogy milyen kontraverziók voltak különböző pontokon. Őszintén meg kell mondanom, hogy csalódást érzek, amiért annak a másik tárgyalásnak, ami például az üzemi tanácsok szabályozása körül folyt, annak a hatpárti tanácskozásnak, amelyiknek a hat parlamenti párt volt a részese, az eredményeit viszonylag kevéssé vette át, vagy nem teljesen vette át ez a munkatörvénykönyvi szabályozás. Úgy gondolom pedig, hogy ennek a hatpárti tanácskozásnak egy sajátos pozíciója volt ebben a tárgyalásban.
Megkockáztatom azt a véleményemet ugyanis, hogy az üzemi tanács intézményének, egy széles jogkörökkel rendelkező üzemi tanács intézményének a bevezetésével szemben mind a jelenlegi munkáltatók, akik mögött még mindig többségükben az állam áll, mind pedig a hagyományos szakszervezetek, akik a jogosítványaik megnyirbálását vélik az üzemi tanács fölállításában, ellenérdekeltek, vagy legalábbis nem igazán érdekeltek benne, és ennek következtében az Érdekegyeztető Tanácson ebben a kérdésben zajló egyeztetések mögött ezek a sajátos ellenérdekek húzódnak meg. Az az érzésem, hogy a hatpárti tanácskozás ezektől az üzemi tanáccsal szemben ható érdekektől mentes volt, és ezért egy objektívebb és részletesebb szabályozást sikerült kimunkálnia.
Remélem, hogy ez a játszma nincsen lejátszva, hiszen a hatpárti szabályozás jelen szabályozástól eltérő pontjai módosító indítvány formájában még megjelenhetnek.
Összefoglalva tehát azt kell mondanom, hogy egy ambiciózus Munka Törvénykönyve áll előttünk, az ambícióit azonban jelentős részben nem sikerült teljesíteni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
