JÁNOSI GYÖRGY, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

JÁNOSI GYÖRGY, DR. (MSZP)
JÁNOSI GYÖRGY, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tegnapi nap folyamán a Miniszterelnöki Hivatal Titkársága megkeresett, és a miniszterelnök úr kérését tolmácsolta. A kérés az volt, hogy a miniszterelnök úr kérte, hogy halasszam el az interpellációm elmondását, hiszen – ahogy ő jelezte – szeretne személyesen részt venni azon az ülésen, ahol erről szó esik, szeretné személyesen elmondani az álláspontját.
Az interpellációs gyakorlatban e nem szokványos kérésre engedjék meg, hogy egy percben nem szokványos rendhagyó választ adjak.
A kérés nyilvánvalóan összefüggésbe hozható a benyújtott interpelláció egy lényeges mozzanatával. Azzal a mozzanattal, melyben rávilágítok, hogy úgy tűnik, a Kormánynak nincs kialakult egységes álláspontja Horthy Miklós állami újratemettetésének, illetve politikai rehabilitációjának kérdésével kapcsolatban. Az elmúlt időszakban eltérő nyilatkozatok jelentek meg a Kormány különböző képviselőitől. A nem túl távoli múltban a Kormány egyik minisztere történészként meglehetősen kritikusan nyilatkozott Horthyról, majd azt mondta, hogy politikusként abban bízik, hogy nem kavar nagyobb politikai vihart a családi újratemetés, mert – ahogy ő fogalmazott – van így is elég bajunk. Nemrég egy másik miniszter ezzel ellentétes módon értelmezhető nyilatkozatot tett, amelyben egyrészt fölvillantotta az állami újratemetés lehetőségét, másrészt a közvéleményre hivatkozva a közeli jövőbe vetítette Horthy Miklós politikai rehabilitációjának kérdését.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem