MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP)
MIZSEI BÉLA, DR. (FKgP) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egész komolyan mondom, nem kívántam hozzászólni ehhez a törvényjavaslathoz, bár alig vártam, hogy Zétényi képviselőtársam beterjessze. De tekintettel arra, hogy szinte felháborít az a jogfilozofálás és az a csontrágás, amit az igen tisztelt ellenzék soraiból hallok, kénytelen vagyok felszólalni már csak azért is, mert Mécs Imre igen tisztelt képviselőtársamra hivatkoznak, akit a tv is bemutatott, hogy hogyan mentek a vesztőhely felé. Itt kötelességem hozzászólni, mert a kis fogház földszint 18-as zárkájában én is eltöltöttem négy hónapot, amikor a két hét eltelte után minden reggel arra ébredtem, mikor jönnek borotválni, és megyünk tárgyalni, utána másodfokú tárgyalás, utána legfeljebb három vagy egy nap az életem.
Először is köszönöm Kónya Imre hozzászólását. Pontosan én is azt mondottam Mezőkövesden azoknak, akik fogdosták a kezemet, hogy irtsátok ki a kommunistákat, mert ha nem irtjátok ki őket, ők irtanak ki benneteket. Én is azt mondtam, hogy csak a bíróság ítélkezhet. Meg is kaptam a vádiratban, hogy felelősségrevonást kilátásba helyeztem. Hiába mondtam, azért mondtam, hogy ne kezdjék el. Nem számított, még a vádirat is tartalmazza, az ítélet is tartalmazza.
Tehát éppen ezért én azt mondom, hogy igenis ezt a törvényjavaslatot – már csak az 56-osok emlékére is – illik elfogadni. Nagyon sok szemrehányást kaptam politikai utaimon – mióta képviselő vagyok – az 56-os barátaimtól, hogy nem csináltak semmit azok ellen, akik bennünket vertek és halálra ítéltek.
Kérem, ez az első eset, hogy egy rendszerváltás után a felelősségre vonásnak valamilyen formája történik. Tehát korábban még mindig szigorú ítéletek voltak – halál stb. –, most csak egy olyan van, hogy megnevezés, meg ehhez hasonló. Éppen ezért ne keressük már a szálkát, hogy mi ebben a törvényben a hiba, mondjanak nála jobbat, ami ilyen enyhe felelősségre vonást, illetve megnevezést helyez kilátásba, akkor én örülök neki a legjobban. Még egyet hadd mondjak el, ami nagyon fáj. Igenis, engem nagyon zavar az, hogy azok a verőlegények és ítélethozó ügyészek, akik az 56-osok ellen felléptek, sokkal jobban élnek, mint az 56-osok, akik elszenvedték a sérelmeket, illetve az ítéletet és a verést. – Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem