GYÖRGYI KÁLMÁN, DR. legfőbb ügyész:
GYÖRGYI KÁLMÁN, DR. legfőbb ügyész:
GYÖRGYI KÁLMÁN, DR. legfőbb ügyész: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem tudom, hogy illetlenség-e megakadályozni azt, hogy a mai ülés hamarabb befejeződjön. Néhány dolgot mégis szeretnék elmondani, részben kapcsolódva azokhoz a hozzászólásokhoz, amelyek itt egy héttel ezelőtt hangzottak el. Sőt ezek a hozzászólások bizonyos értelemben kötelességemmé teszik azt, hogy felszólaljak.
Előrebocsátva két dolgot szeretnék kérni. Azt, hogy a tisztelt Országgyűlés az előterjesztett ügyészi törvényt módosító javaslatot fogadja el, a másik kérésem pedig az, hogy ezt a bíróságokról szóló törvényt módosító törvényjavaslattal együtt fogadja el.
Ennek a két kérésnek, amennyiben annak, hogy én ezt itt előadom, jelentősége van, ennek a két kérésnek az összekapcsolása a fontos. Tudott dolog az, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás állami szervezete egy bizonyos morális, vagy ha úgy tetszik, politikai válsággal küzd. Ennek a válságnak a leküzdéséhez az itt előterjesztett két törvényjavaslat jelentős mértékben hozzájárulhat.
Az igazságszolgáltatásban részt vevő harmadik szerv, amely nem állami, szemmel láthatóan nem szenved semmilyen válságban. A Kormány – úgy gondolom – magáévá tette azt az elképzelést, hogy az igazságszolgáltatás két állami szervében, az ügyészségen és a bíróságon ennek a tisztújításnak a megejtésére együtt van szükség. Ezt indokolja az, hogy a két állami szervet az idekerülők pályája, tevékenységük jellege szempontjából egymással hasonlóan kell megítélni.
Nagyon rossz lenne, ha ennek a két törvénynek az ügye elválna egymástól, amire a technikai lehetőséget az a körülmény villanthatja fel, hogy a bírósági törvény módosításához egy kétharmados többségre van szükség, míg az ügyészségi törvény módosítása a feles szabály alá esik.
Amire reflektálni szeretnék az az, hogy az elmúlt héten az egyik hozzászólásban elhangzott az, hogy az ügyészség egy pártállami szempontok alapján kiválasztott jéghegy, és az itt szereplő törvényjavaslat csak a jéghegy csúcsához tud hozzányúlni. Idézem a mondatot: "Na most, ha a jéghegy csúcsához tudunk csak hozzányúlni, tehát kicseréljük az ügyészség csúcsán álló embereket, akkor ott marad még maga az egész szervezet, amelyet kifejezetten pártállami szempontok alapján választottak ki."
Kérem szépen, ezzel a mondattal kapcsolatban az a gondom, hogy biztos ki lehetne cserélni az egész ügyészi szervezetet, hogyha Magyarországnak lenne egy olyan "Nyugat-Magyarországa", ahonnan kiképzett jogászgárdát tud áthozni, amely az ügyészi funkció művelésében gyakorlatot szerzett. Azt hiszem, hogy Magyarországon felelősséggel egyetlen egy ember sem mondhatja azt, hogy az igazságszolgáltatás megújításának a feltétele az, hogy az összes bírót és az összes ügyészt cseréljék ki.
A magyar történelemben volt kísérlet arra, hogy egy nagy lendülettel kívánták az előzőleg végelbánás alá vont államügyészeket és ítélőbírákat megújítani, ennek érdekében létrehozták a Bírói és Államügyészi Akadémiát, ahol egy, majd az idők előrehaladtával két év alatt lehetett megszerezni azt a képzést, amely a bírói és az államügyészi tevékenység kifejtéséhez előfeltételként megkívántatott.
Úgy gondolom, hogy a jogász előtt szereplő lehetséges pályák között nem a legattraktívabb a bírói és nem a legattraktívabb az ügyészi. Nem tudok arról, hogy a bíróságokhoz vagy az ügyészségekhez alkalmazásra jelentkezett pályázót, hogyha az alkalmasság feltételeivel rendelkezik, elutasítottak volna.
Én azt hiszem, hogy Magyarországon az elmúlt sok-sok évben az Ügyvédi Kamarába nehezebb volt felvételt nyerni, és hatásosabb pártfogóra volt szükség ahhoz, hogy valaki az ügyvédi karra bekerüljön, mint ahhoz, hogy valaki ügyészként alkalmazást nyerjen. Én azt elhiszem, hogy Magyarországon – és ismét idéznem kell az elmúlt héten elhangzottakból – "Az ügyészek elképesztő törvénytelenségek sorozatát követték el." De ezzel a mondattal nem tudok mit kezdeni. Tudok olyan ügyészeket felsorolni, akik elképesztő törvénysértések sorozatát követték el, de összehasonlíthatatlanul több olyan ügyészt tudok felsorolni, aki nem követett el sem elképesztő, sem egyéb törvénytelenséget, aki sok évtizedes működés után még mindig nyugodtan végig tud vonulni a város főutcáján, és köszönnek neki, és ő is visszaköszön.
Tehát úgy gondolom, hogy az ilyen általánosítás az nem szerencsés.
Magyarországon súlyos törvénysértésekért történelmi felelősség terheli az egész igazságügyi és bűnüldöző szervezetet. Felelősség terheli az 56 előtti időkben az államvédelmi hatóságot, az azt követő időkben a rendőrséget, felelősség terheli mindkét időszakban az ügyészséget, és felelősség terheli azokat a bírákat, akik törvénytelen ítéleteket hoztak. De szeretném mondani, hogy ezekhez az eljárásokhoz mindig sikerült olyan védőt találni, aki a védői esküjét megszegve, szereptévesztésben nem ritkán az ügyésszel kívánt konkurálni a tárgyalóteremben. Ezt azért nem szeretném folytatni, mert ezt az egész okfejtést magam tartom ízléstelennek. A világon a legkevésbé kecsegtet sikerrel egy olyan vállalkozás, amely az igazságszolgáltatásban közreműködő szervezetek között – itt az állami és a nem állami szervezeteket egyként mondanám – a felelősséget ide vagy oda kívánná telepíteni.
Az elmúlt időszak termelte ki, az elmúlt rendszer termelte ki ezeket a törvénysértéseket. Azoknak, akik ezeknek a hordozói voltak, a felelősséget természetesen ezért vállalni kell, de úgy gondolom, az ország jövője szempontjából most a döntő jelentőségű az, hogy miként sikerül megcsinálni a bírósági és az ügyészségi szervezetnek a reformját. És itt hadd kapcsolódjak még egy olyan kérdéshez, ami az elmúlt alkalommal több ízben felmerült, több hozzászóló részéről is.
Tudott dolog, hogy az ügyészségi reform, az készül. Ez úgy készül, hogy az elmúlt év második felében egy sor tudományos tanácskozáson számbavétettek azok az ismeretek, amelyek alapját képezhetik egy ügyészségi reformnak. Ebben jogösszehasonlító anyag, magyar jogtörténeti anyag, hatályos gyakorlat elemzése egyaránt szerepel. Ennek alapján megfogalmazásra került egy koncepció, mert úgy gondolom, hogy az alkotmányos szerkezet egyik lényeges szeletét érintő területen nem lehet úgy elkezdeni egy törvényt csinálni, hogy írom az első paragrafustól az utolsóig, és tessék, hanem először kell csinálni egy koncepciót. A koncepció az adott terület szabályozására vonatkozó lényeges gondolatok foglalata. Ezt kellett a Kormány elé terjeszteni és megkérdezni a Kormányt, hogy ezzel egyetért-e? A Kormány ezzel egyetértett. Az együttes előterjesztőként szereplő igazságügy-miniszter úrral úgy gondoltuk, hogy ezt a koncepciót – mivel alkotmánymódosítással járna a megvalósítása – célszerű egy pártközi egyeztetésre bocsátani annak érdekében, hogy ne a beterjesztett törvényről derüljön ki, hogy nem sikerült maga mögé csoportosítani az elfogadáshoz szükséges többséget, hanem már a koncepció megvitatható legyen. Sikerrel kecsegető megbeszélés volt ebben a tárgykörben kettő: ez év júniusában és az elmúlt hét péntekjén. Volt egy átmeneti elbizonytalanodást tükröző esemény, amikor is a pártközi megbeszélésre nem mindegyik párt tudott megérkezni, de úgy gondolom, hogy mivel itt az állam ügyészségének új, parlamentáris demokráciában elfoglalt helyéről lenne szó, erre érdemes időt szakítani, és érdemes egy olyan konszenzust kialakítani, ami a pillanatnyi kedélyállapotokon felülemelkedve egy új ország berendezkedését célozza.
Jelen pillanatban nincs ez a törvény olyan készültségi állapotban, hogy addig el lehetne halasztani az ügyészségeken a tisztújítást. Ha a bíróságokon ez végbemegy, nem szabad elszakítani az ügyészségi tisztújítást. Egészen biztos, hogy ha a bíróságokon a tisztújítás megtörténne, és az új ügyészi törvény elkészültéig halasztaná el az Országgyűlés az ügyészségi tisztújítást, ez egy képtelen helyzetet eredményezne. Egy alkalommal ebben a Házban volt szerencsém Szabó Lukács képviselő úr interpellációjára adott válaszomban elmondani, hogy az országban 16 megyei bíróság egy épületben van a megyei főügyészséggel – ehhez képest ott nem történhet olyan dolog a második emeleten, ami a harmadik emeletet érintetlenül hagyja.
Kérem tisztelettel ezért az országgyűlési képviselőket, hogy viseltessenek megértéssel az iránt a folyamat iránt, amely a magyar igazságszolgáltatási szervezet átalakítását célozza, és ezt támogassák. Kérem szépen, hogy pillanatnyi kedélyhullámzásokon felülemelkedve gondolják el azt, hogy itt most a parlamentáris demokratikus rendszernek megfelelő igazságszolgáltatási szervezet kialakítása közös érdeke minden itt képviselt pártnak, és higgyék el, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók – így az ügyészségen dolgozók is – túlnyomórészt olyan emberek, akiknek őszinte belső törekvésük az, hogy a törvényeket alkalmazzák, és akik az elmúlt rendszernek az összeomlását valóban felszabadulásként élték át, akiknek nem az okozott gyönyörűséget, hogyha felsőbb, esetleg házon kívüli instrukcióra kellett cselekedniök, hanem a jogot szeretik, a jogot értik, és azt szeretnék a társadalom javára alkalmazni.
Kérem a tisztelt Parlamentet – és e körön kívül másokat is –, hogy viseltessenek bizalommal az ügyészi szervezet iránt. Úgy gondolom, hogy a tisztújítás ennek a bizalomnak a megerősítésére alkalmas lesz, és azt el kell fogadni, hogy itt egy történelmileg átalakulóban levő társadalom, történelmileg átalakulóban lévő igazságszolgáltatási szervezetről van szó. Én is boldogabb lennék, hogyha most íratkozhatnék az egyetemre, most szerezhetném meg azt az ismeretanyagot, aminek a helyét az én fejemben bizonyos értelemben más foglalja el. De úgy gondolom, hogy ha számos jogász, aki az ötvenes években végezte egyetemi tanulmányait, az ott megszerzett ismeretanyag birtokában el tudott jutni a demokráciának nemcsak a középső, hanem a legfelsőbb szintjére, akkor azoknak, akik valamennyivel később szerezték ezeket az ismereteiket, ez a lehetőségük ugyancsak meg volt adva.
Nem lehet meg az ország sem bíróság, sem ügyész nélkül: és a bíró, az ügyész tipikusan nem az, aki megvádolta vagy elítélte Nagy Imrét, hanem a bíró és az ügyész tipikusan az, aki a tolvajnak, az erőszakoskodónak, a rablónak, az okirat-hamisítónak az ügyében jár el. A nagyon rossz bűnözési helyzetben, amikor egy valóságos bűnözési hullám borítja el az országot, és amikor a polgári bíróságok fuldokolnak az ügyteher súlya alatt, akkor azt hiszem, hogy a bíróságokra, az ügyészségekre általában azt mondani, hogy "ti nem vagytok a miénk" – nem bölcs dolog.
Köszönöm szépen azt a személyemet messze megbecsülő figyelmet, amivel végighallgattak. (Általános taps.)
