MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindig rendkívül aggályos az a törvénymódosítás, amelyet a kényszerű helyzet vált ki, és amikor komolyabb előkészítés nélkül, a kapcsolódó feltételek és körülmények tisztázása hiányában tárgyal a tisztelt Ház. Ez a jelenség rövid idő alatt – a Házszabály-módosítás után - immár másodszor fordul elő. Miközben – hadd szögezzem le előre – a múltkori esetnél és most, a munka törvénykönyvénél is alapjaiban támogatjuk a jogszabálymódosítás tartalmi vonatkozásait, de nem tudjuk általában támogatni a végiggondolatlan, ad hoc előterjesztéseket.
A törvénymódosítás körül két gond van. Az egyik, hogy úgy tárgyaljuk az 1967-es törvény módosítását, hogy közben az új, az egész rendszert alapjaiban átformáló törvényjavaslatban a mostani módosító passzus szinte szó szerint benne van – mint ahogy erre miniszter úr is utalt –, a jelenlegi módosításunk remélhetőleg igen rövid idő alatt hatályát veszti.
A másik probléma az, hogy a kötelező végkielégítés mint az egész munkajogi szabályozás koncepcionálisan új eleme nem választható el jó néhány kapcsolódó területtől. Ezek közül csak néhányat említenék.
Nincs összehangolva a kötelező végkielégítés a kötelező felmondási idő jelenlegi gyakorlatával. Nincs megfelelően összeillesztve a foglalkoztatáspolitikával, például nem végiggondolt, hogy a munkanélküli járadék jár-e ugyanarra az időtartamra, amikor a kötelező végkielégítés is jár. Ugyanúgy megfontolandó, hogy az előnyugdíj eszköze hogyan illeszkedik a törvénymódosításban lévő kedvezményhez.
Külön problémákat vet föl az ellenőrzési rendszer, hiszen mint minden segélyezési rendszernél és állami juttatásnál, itt is óriási a visszaélések veszélye, amit nekünk mint a törvényhozás gyakorlóinak és a költségvetésért felelős törvényhozóknak, a minimálisra kell szorítanunk. A jelen törvénymódosításnál azonban egyáltalán nincs tisztázva az ellenőrzés mikéntje. Talán a már apparátussal bíró megyei munkaügyi központok végzik majd el költségvetési pénzen vagy költségvetési garanciával.
Két problémát szeretnék még említeni. Az egyik a végkielégítés rendszerének az a sajátos hatása, amely a feketemunka preferálását, előnyben részesítését jelenti, ugyanis a munkáltatóknak ezek után még kevésbé lesz érdekük a hivatalos, bejelentett foglalkoztatás. A feketemunka arányának növekedése – mint mindannyian tudjuk – rengeteg feszültséget okoz. Megjelenik az adóbevételek elmaradásában, a társadalombiztosítás deficitjénél, a foglalkoztatáspolitika kiadásainak további növekedésében.
A másik, immár utolsóként felvetett probléma talán a legsúlyosabb: az infláció problémája. Elgondolkodtató ugyanis, hogy a kötelezően kifizetett végkielégítés – amelynél jobb lett volna, hogy a szakszervezetek harcolják ki szociális vívmányként –, tehát e mögött a végkielégítés mögött nincs teljesítmény, nincs érték. Az infláció növekedése pedig – mint ahogy azt a társadalomtudósok már többször bebizonyították – elsősorban a szegényeket sújtja. Mivel a rendszernek alapvetően szociális jellege kell, hogy legyen, így elviekben támogatjuk az olyan módosító indítványokat, amelyek valamilyen plafon meghatározása mellett azt célozzák meg, hogy elsősorban az alacsonyabb fizetésűek, a kiszolgáltatottabb helyzetben lévők részesülhessenek ezekből a juttatásokból.
Végül hadd szögezzem le a frakciónk véleményét, amely alapelvében támogatja a kötelező végkielégítés intézményét, ezzel is védve a munkavállalók jogait és érdekeit, amely bizony, ilyen munkanélküliséggel sújtott időben teljességgel időszerű is. Aggályainkat remélhetőleg már a mostani törvénymódosításnál is, de legkésőbb a munka törvénykönyv- és a foglaloztatási törvénymódosítás megtárgyalásánál lényegesen csökkenteni lehet.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
